2016. március 10., csütörtök

Az úrvacsora - Jézus vére bennem, hit által

Az úrvacsora - Jézus élete benned...

Ismeritek ezt az igerészt???

"...ezért van van köztetek sok erőtlen és beteg..."

Hogy jön az úrvacsora az én egészségemhez? Ezen nagyon sokat gondolkodtam, és sokat imádkoztam is, hogy megértsem. Isten nem hagyott cserben ezúttal sem. Sok apróbb dolog megértése vezetett el a tudáshoz, bár még most sem értek mindent. A kép elkezdett kitisztulni.

Elolvastam azoknak az írásait a témáról, akik nálam jóval előrébb járnak. Pl. Ana Mendez, Joseph Prince, stb. Úgy tűnik sziklaszilárdan bíznak az úrvacsora "erejében". Ők igyekeznek szinte naponként úrvacsorát venni, és erre bátorítanak minden más keresztényt is.  Nekem azonban ekkor még nem állt össze.

Egyik éjjel azonban felébredtem álmomból. Arra ébredtem, hogy Isten álmomban mélyebb megértést adott a hit működéséről. Szeretettel osztom meg látásomat:

1. Jézus vére, mint jelkép
3 Móz 17.11: „Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést.”

A vér a fenti ige alapján az ÉLET jelképe. Jézus vére Jézus életét jelképezi. Figyelem! Nem a halálát, hanem az életét. MERT itt az "élet" helyett szerelő héber szó a "nefes (nephes)". Ez a szó valami olyasmit jelent, hogy individuum (valakinek, valaminek a lényegi természete, az, aki valójában ő). Hadd magyarázzam meg, és érthetőbb lesz: Egy macska nefese, élete, természete olyan, hogy imád fára mászni, szeret egeret fogni, kb.8-18 évig él, és iszonyodik a víztől.

Jézus vére 3 Móz 17.11 alapján a benne lévő "nefes" által szerez engesztelést. Ha megnézzük, hogy milyen élete, természete, lényege van Jézusnak, akkor azt látjuk, hogy imád az Atya akaratában járni, iszonyodik a gonosztól, szereti az embert, mindhalálig engedelmes, mindhalálig bízik Istenében. Ráadásul örök élete van, mert az Ő élete örök. Szóval ilyen az Ő nefese.

Ami a számunkra a megoldást hozza, a bűnből való szabadulást, az az Ő vére. Még helyesebben az Ő igaz természetre (azaz igaz nefese).

Az újjászületésünk során mi ebből, az Ő igaz természetéből születtünk újjá. Egy vérből valók lettünk, az Ő véréből valók, ezért mindannyian Isten valódi gyermekei vagyunk, ahogyan Jézus is. Ez az élet hozza meg számunkra a győzelmet, mert általa megváltozik a természetünk és Isteni természet részeseivé válunk. Egyszóval Jézus vére, mint jelkép Jézus életét, Jézus igaz természetét jelképezi.

II. rész: A bibliai értelemben vett hit általi csodák feltételei (Feltétlenül szükséges megértenünk az úrvacsora mélyebb megértéséhez.)

Hogy a bibliai hit alapján csoda jöjjön létre, annak három feltétele van:
(Isten persze teljesen szuverén módon, tőlünk függetlenül is tesz csodákat...)

1. Feltétel : A csodákhoz szükségünk van egy Istentől jövő kijelentésre, ami ránk vonatkozik.
Ez a RHÉMA, (RHÉMA alatt értem Isten közvetlen beszédét, de a LOGOSZ-nak azt a részét is, amely ránk vonatkozik)  de lehet látomás, álom is.
Rhéma esetén Isten szól hozzánk,  látomás, álom esetén képekben "szól" hozzánk.

2. Feltétel: Nekünk erről tudomást kell szereznünk, azaz HALLANUNK kell.

3. Feltétel: Bizalommal el kell fogadnunk IGAZNAK, TÉNYNEK, akár logikus, akár nem, akár egyezik a tapasztalatainkkal, akár nem, és ez alapján kell cselekednünk.

Róm 10:17 (HUN) Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten RHÉMÁJA által.

Nézzük meg Péter vízen járását, hogyan teljesült ez a 3 feltétel:

1. feltétel teljesült, azaz Isten mondott valamit személyesen Péternek: "Jöjj" (Ez volt a Rhéma, ami személyesen Péternek szólt)
 2. feltétel teljesült: Péter meghallotta, tudomást szerzett erről a szóról.
 3. feltétel teljesült: Bár Péter tapasztalataival ellentétes volt, Ő mégis tudta, hogy Jézusban inkább bízhat, mint a tapasztalataiban, és hitben kilépett a vízre és járt.

 CSODA TÖRTÉNT!

A leprás meggyógyítása:

Máté 8:2 (H Csia 2005) Egyszer csak egy bőrpoklos futott hozzá, lábához borult és megszólította: „Uram, ha csak akarnád, volna hatalmad, hogy engem megtisztíts.”
Máté 8:3 (H Csia 2005) Erre kinyújtotta kezét, megfogta, és így szólt: „Akarom! Tisztulj meg!” Azonnal le is tisztult annak poklossága.

1. feltétel teljesült, azaz Isten mondott valamit személyesen leprásnak: "Akarom, tisztulj meg" (Ez volt a Rhéma)
 2. feltétel teljesült: A leprás meghallotta, tudomást szerzett erről a szóról.
 3. feltétel teljesült: A leprás már eleve hittel ment Jézushoz,  tudta, ha Jézus akarja, meg fog tisztulni, tehát hitt, és ez alapján cselekedett.

Ha ez a 3 feltétel együtt van, mindig csoda történik!

Amikor ez a 3 feltétel együtt van, a természetfeletti megjelenik a természetes világban.

Ezeket az elveket megismerve és alkalmazva egy hívő olyan dolgokat képes megtenni hit által, amelyek természetfelettiek, amelyek hihetetlenek és lehetetlenek a természetes szinten gondolkodó ember számára. (Azért, mert valójában nem is mi tesszük, hanem a Teremtő Isten :) )

Így lehet például megigazulni, azaz igazzá válni:

Hogyan? Ezzel a 3 feltétellel!
 1. Istennek szólnia kell hozzád, (a Biblián keresztül, vagy máshogyan) hogy Ő igazzá tesz, (tett).
 2. Erről tudomást kell szerezned.
 3. El kell bizalommal hinned

Ha elhiszed, egyszer csak azt veszed észre, hogy úgy viselkedsz, mint egy IGAZ ember. De nem leszel büszke magadra, és nem nézed le a többieket, mert jól tudod, hogy ebben az egészben neked semmi részed nem volt. Az egészet Isten tette, te csak elhitted, és amikor elhitted megtapasztaltad.

Most utólag jöttem rá, de csaknem minden eddigi természetfeletti tapasztalatomat ennek a 3 pontnak a betartása után adta Isten. Igéjéből megtudtam, hogy hallom az Ő hangját, engedelmeskedtem, és csodát láttam, megtudtam, hogy új nyelveken szólok, ha hiszek, és azóta új nyelveken szólok, megtudtam, hogy képes vagyok gyógyítani, és gyógyultak meg emberek néhány pillanat alatt is, amikor imádkoztam értük, megtudtam, hogy Isten azt szeretné, hogy prófétáljak, és prófétálok, és nyelveket magyarázok. Ha valaki két évvel ezelőtt mondja ezt, kinevetem. Ez tény.
Ezeket mind hit által kaptam. Csak mert Isten rávezetett a hit útjára. Nem a cselekedeteimre nézek, hanem Jézusra. Megbízható? Elhihetem azt, amit a Biblián keresztül, vagy egyéb módon mond? Megpróbálok olyan lenni, mint egy kisgyermek... Minél több dolgot hiszel el, annál több csodát látsz. Ez a bibliai hit. Megbízni abban, ami le van írva, megbízni abban, aki leírta, mert Ő egy megbízható személy, és nagyon szeret minket.

Folytatom a III. résszel:

Az úrvacsora

Néhány napja Isten újra felébresztett éjjel kettőkor.... Szeretem ezeket az ébresztéseket. A fejemben volt a tudás, hogy mi a megoldás a betegségemre!!!
Az előzmény az, hogy megfáztam, és két napja már, hogy csak a számon vagyok képes levegőt venni.

Amikor felébredtem, TUDTAM, hogy a megoldás a problémámra az úrvacsora. Ezzel a biztos tudással ébredtem, ami nem tudom, honnan került belém, de hiszem, hogy Isten tette. Azt is megértette velem, hogy miért. Kezd a mozaik összeállni... A dicsőség Istené!

Az Ige arról beszél, hogy az úrvacsora helytelen vétele, ami egyenlő azzal, mintha egyáltalán nem élnénk vele (az eredmény ugyanaz) erőtlenséget és betegséget okoz.
Még helyesebben, ha nem teszed, előfordulhat, hogy nem nyersz természetfeletti erőt és gyógyulást (ezt a kijelentést majd megmagyarázom a későbbiekben, csak olvass tovább).

 I. KOR 11.30 "Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan."

Miért? Miért? Miért?

Mi az az úrvacsorában, ami segít, hogy egészséges legyek, és szellemileg erős???
Már beszéltem róla korábban, hogyha Isten kijelent valamit, és mi ezt bizalommal elhisszük, akkor ez behozza a természetfelettit az életünkbe.
Például: Jézus szólt Péternek: "Jöjj!" (és járj a vízen), és amikor Péter ezt elhitte, akkor ez a bizalom (ami Jézus szaván alapult) lehetővé tette a számára, hogy egy természetfeletti csoda történjen, és járjon a vízen.

Az elv az, hogy ha Isten szól, és mi ezt elhisszük, akkor ez a kimondott isteni szó megvalósul (egy csoda keretében).

Ok.

Nézzük most meg, hogyan működik ez az elv az úrvacsoránál:

Jézus szólt: "Ez az én vérem,... és ez az én testem..."
Mit gondolsz, mi fog történni, ha ezt elhisszük neki???
... és ezzel a hittel veszünk úrvacsorát?

Na mi???

Nem más történik, mint az, hogy egy természetfeletti csoda keretében VALÓBAN részesedünk Jézus véréből és testéből...

A vér az élet jelképe a bibliában. Tehát valójában Jézus ÉLETÉBŐL részesedünk.

Nem tudom, Te hogy vagy vele, de én nem szeretnék egy vakond életéből részesülni. Semmi kedvem ahhoz, hogy ellenállhatatlan vonzalmat érezzek a földalatti életformához. Semmi kedvem ahhoz, hogy csak pár évet éljek, és a kedvenc ételem a giliszta legyen. Nem. Nem akarok ebből az életből részesülni.

De Jézus életéből részesülni, amely annyira hatalmas, annyira dicsőséges.... abból már szeretnék.
Jézus élete annyira erőteljes, annyira tele van élettel, hogy még a sír sem tarthatta fogva. Ezt a fajta életet, amely isteni élet, nem lehet megölni, mert nagyobb a halálnál. Csak képzeld el, hogy az úrvacsora során megkapod a vénáidba ezt az életet, mint egy vérátömlesztést. Uralkodhatna rajtad ekkor hosszú távon valamilyen betegség? Lehetetlen. Márcsak Jézus érintése is meggyógyított minden beteget, aki hittel tekintett rá. Hát akkor az élete. Az Ő dicsőséges élete. Az Ő feltámadt dicsőséges élete.

Az Ő élete az "új bor", amiről az írás beszél. Ha újjászülettél, akkor átváltozott a szíved, azaz a "régi tömlőd" új szívre. Új természetet kaptál, (új tömlőt) és ennek az új természetnek létszüksége van az új vérre, az új borra, ami nem más, mint Jézus feltámadott, dicsőséges, legyőzhetetlen élete. Ámen.
Ebben a hitben vettem úrvacsorát, és természetesen meggyógyultam :), mert Isten kijelentéseire bátran ráállhatsz, nem fogsz megszégyenülni.

Konklúzió:

Kezdj el úrvacsorát venni (csak, ha a Isten is úgy vezet ) lehetőleg minden nap családi körben, vagy akár egyedül, még ma!

Ne feledd, egykor "házanként" törték meg a kenyeret és minden nap!!!

APCS. 2.46 És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel.

Ha hittel teszed, azt fogod észrevenni, hogy szellemed megerősödik, és ellenállóvá válsz a bűnnel és a betegségekkel szemben (Jézus élete ilyen).

Mi a feleségemmel már közel egy éve szinte naponta veszünk úrvacsorát, és mondhatom, nagyon erőteljes szellemi dolog. Szinte érzem, ahogyan átjár Jézus élete :).

Ha Isten is úgy vezet, vegyél bátran, te része vagy a királyi papságnak, jogod van akkor venni úrvacsorát, amikor csak akarsz. Már sokan ezt tesszük, és nagyon áldott dolog.
Zsid 3.10. "Van oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátornak szolgálnak."

Ámen!   U.i. Ha áldást jelentett a számodra ez az írás, örülnék, ha megírnád :)

1 megjegyzés:

  1. "... Ha áldást jelentett a számodra ez az írás, örülnék, ha megírnád"

    Örömet jelentenek számomra az ilyen bizonyságtételek, mert megerősí -
    tenek abban, amit évtizedek óta gyakorlok, vagyis a naponkénti úrva -
    csorával való élést. Akkor útmutatásul nekem is többek között az
    Apostolok Cselekedete 2:24 verse szolgált és a belső, mély vágy erre.


    VálaszTörlés