A Gazdag Ifjú

A gazdag ifjú

Máté 19:16-24 És ímé hozzá jövén egy ember, monda néki: Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek? Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat. Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ezeket: Ne ölj; ne paráználkodjál; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy; Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd felebarátodat, mint temagadat. Monda néki az ifjú: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem? Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem. Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala. Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába. Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.

Megdöbbentő dolgot érthetünk meg ebből a példázatból!

Mi lehetünk a gazdag ifjú, ha a véghezvitt jó cselekedeteinkben bízunk, mint vagyonban. Én évekig ilyen voltam (remélem most már nem...). Feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon üdvözülök-e, és válaszért körülpillantottam a keresztény világban. „ A katolikusok nem tartják meg az Úr napját, disznóhúst esznek (PFUJ!) tehát rosszabbak, mint én; a gyülekezetben nagyon sokan rosszabbak, mint én, hiszen látszik, milyen megkeményedettek, és milyen indulatosak. Van aki nem is ügyel az étkezésére, tehát biztos, hogy rosszabb, mint én. Én vagyok a gyülekezetbe az, aki aztán tényleg sokat teszek az evangelizációért. Stb. stb... Tehát, mivel úgy látom, hogy nekem több jó cselekedetem van, ezért valószínű én fogok üdvözülni, és nem xy...

Igen, a testvéreink többsége akkor érzi biztonságban magát, ha megfelelő vagyon (saját jó cselekedetek) birtokában van. Ezekre tekintve hamisan megnyugtatják magukat, hogy minden rendben van velük, biztonságban vannak, mert szerintük az Irgalmas Úr majd végigpillant ezen a felhalmozott nagy vagyonon, és így szól: „ Elismerésem! Jól van hű szolgám, látom sokat fáradoztál értem, sokat gyűjtöttél, menj be uradnak örömébe!”

A gyülekezetben sajnos ezt tanultam. Mentségünkre - mentségükre legyen mondva: Pál apostol is így próbálkozott mennyei „vagyonhoz” jutni először:

„Fil 3:6 Buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam.”

De, amikor találkozott azzal a mérhetetlen gazdagsággal, ami Krisztusban található, és hit alapján (nem a saját erőlködések útján!) lehet a hívőké, kidobta az egészet a KUKÁBA!

Fil 3:7-10 De amelyek nékem [egykor] nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem Sőt annakfelette [most] is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, És találtassam Ő benne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján: Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához;

Pál ebben különbözött a gazdag ifjútól!

A gazdag ifjút Jézus ugyanerre szólította fel: „ Dobd el az eddig felhalmozott keresztény vagyonodat magadtól, szemfényvesztés az egész, csak arra jó, hogy becsapd vele magad, és jer, és kövess engem!” Krisztus igazi kincset akart adni a gazdag ifjúnak, amely valóban megmarad örökké. Olyan kincseket, amelyeket csak Ő benne teremhetünk, ha hit által benne , az Ő életében maradunk.

De sajnos az ifjú gazdagnak képzelte magát: „Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem?„ Hát én egész életemben kincseket gyűjtöttem: mindig pontosan ügyeltem a szombat megtartására, sohasem loptam, sohasem paráználkodtam (pedig de jó lett volna), disznóhúst sohasem ettem, mindenkit szerettem, mint magamat. Bevallom ez rengeteg erőfeszítésembe, nagy- nagy áldozatba és sok-sok pénzbe került, most ezt dobjam a kukába?

Mester! Ezt mind-mind adjam fel? Csak nem azt akarod mondani, hogy ez a sok-sok kincs ez mind értéktelen a szemedben, és azt szeretnéd, hogy szabaduljak meg ezektől?

„Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala.”

Az ifjúnak döntenie kellett: Vagy felhagy az eddigi életével, és Krisztusban egy új életet kezd – de akkor tudomásul kell vennie, hogy az eddigi vagyona értéktelen-, vagy megmarad az eddigi életénél, és tovább folytatja azoknak az eszközöknek, jó cselekedeteknek a felhalmozását, amelyet ő vagyonnak hisz, és ezzel próbál bejutni a Mennybe.

A gazdag ifjú rosszul döntött.

Nézzük most meg a helyes utat Pál esetében. Azért is jó a párhuzam, mert Pál ugyanilyen „gazdag” volt. Ezt mondja magáról: „Törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam.” Látjuk a párhuzamot? A gazdag ifjú is ezt mondta magáról: „ Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva”

Pál azután találkozott Jézussal, és ezt tette a „nagy vagyonával” : „ ...Mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, És találtassam Ő benne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által.

Pál megértette, hogy a Krisztusban való hit által olyan igazság (igaz élet) birtokosa lehet az ember, amilyen igaz Isten. Mert az Ő életéből részesül a hívő. Ilyen igazzá a törvény megtartásából sohasem válhatunk. A törvény megtartása sohasem képes átváltoztatni, igazzá tenni minket, erre csak Isten képes a maga teremtő hatalmával. És Ő meg is teszi mindenki életében, aki hisz: (Ez 36.25-27) „És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.”

Pál rájött, hogy a vallásilag buzgó és a hívő között ott a különbség, hogy az egyik megkísérli megtartani a törvényt, de az sohasem fog sikerülni neki, a másik pedig betölti a törvényt, erről Isten kezeskedik (lásd Ez 36.25-27; Jer 31.31.)

Isten azt is megmutatta neki, hogy miért működik ez így:

„1Kor 1:29 Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem.

1Kor 1:30 Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcsességül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul:

1Kor 1:31 Hogy, amint meg van írva: Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék. „

Hát persze! Ha tényleg úgy működnének a dolgok Istenél, mint ahogyan azt én is először gondoltam, akkor a gazdag ifjúk ott a Mennyben büszkén kihúznák magukat, és önelégülten így szólnának az Angyalokhoz: „ Látjátok, mi megtettük, amit kellett! Mi aztán nem kíméltük magunkat, megérdemeljük, hogy itt legyünk a Mennyben!”

Nem, nem! A Mennyben egyetlen gazdag ifjú sem lesz, hanem csupa szegény ifjú, akik így szólnak majd: „Egyedül Istené a dicsőség, én semmit nem tettem. Az, hogy itt vagyok az Ő ajándéka. Nekem semmi érdemem, én semmit nem tettem. Ja, a jó cselekedeteim: azokat sem én tettem, hanem Ő tette rajtam keresztül.” Na, szerencsére csupa ilyen ember lesz a Mennyben...

Van egy másik oka is annak, hogy csak a szegények (vagy a gazdagból lett szegények) öröklik a Mennyeknek Országát, ez pedig az, hogy Isten oda nem engedhet be semmi romlottat.

Tudjuk, hogy az „Én”ünk romlott, ezért keresztényként azt is tudjuk, hogy meg kell halnia. Ezt (a kellemetlen igazságot) maga Jézus mondja ki, több ízben is:

Máté 10:39 Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt. Máté 16:25 Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt. Luk 9:24 Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt.

Luk 14:33 Ezenképpen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom.

Ezekben az igékben a „pszükhé” görög szó szerepel, ami az ember pszihikai tevékenységét, az ember pszihéjét, lelkét, azaz belső énjét jelenti. Na, ez velejéig romlott, és nem mehet be a mennybe. Az Isten (remélem) megmutatta, hogy hogyan próbálják meg mégis becsempészni a hívők:

Nekem ezt tanították, és a testvéreim többsége így gondolja:

Üdvösség elnyerése (Győzelem) = Krisztus + A mi erős odaszánásunk

Hát persze, mert a szabad akarat miatt, hiába szeretne nekünk győzelmet adni Krisztus, ha mi nem akarjuk azt amit Ő, semmit nem tehet. Ezért van szükség arra, hogy megfeszítsük magukat, és ne hagyjuk érvényesülni a megromlott énünket.

Biztos?

Hát senki sem veszi észre, hogy ezzel mesterségesen tartjuk életben az énünket??? Ha ránk szükség van, hiszen meg kell feszítenünk a gonosz kívánságainkat, akkor hogyan is tudnánk a halálba küldeni magunkat. Hiszen ránk szükség van! De, akkor hogyan is tudnánk befeküdni a sírba, hogy feltámadjunk Krisztussal egy új életre. Ránk szükség van!

Ahhoz, azonban, hogy újjászülessünk, ennek a valakinek (nekünk, az énünknek, az óembernek) meg kell halnia, és helyette Krisztusnak kell élnie („ élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”). Addig, amíg úgy gondoljuk, hogy szükség van rá, addig azonban mi magunk fogunk foggal-körömmel ragaszkodni hozzá. Nem engedjük meghalni. Saját magunk tartjuk életben az énünket (azért, mert úgy gondoljuk, hogy szükség van rá a harcban.)

Olyan ez, mintha az életünk függne attól, hogy áttudunk-e lapátolni 200 tonna kavicsot egy óra alatt egy vasúti kocsiba. Hárman dolgozunk az ügyön a gyülekezetből. Egyszer csak megjelenik Isten, és így szól: „Mindenki helyett átlapátolom, aki bennem hisz, de a lapátnak meg kell halnia (el kell törnie)! „ Ezen a ponton döntenünk kell: Vagy hiszünk Istennek, és abbahagyjuk a lapátolást (az eddigi erőfeszítéseinket), eltörjük a lapátot, és ezzel az utolsó reményünk is eltűnik, hogy saját erőből véghezvigyük ezt a nagy feladatot, vagy pedig fittyet hányunk Isten kijelentésére, és elkezdünk okoskodni: „ Á, az lehetetlen, hogy a lapátra ne legyen szükség! Isten biztos úgy gondolta, hogy majd megáldja ezután a lapátolást, és úgy fogok végezni. Tehát nincs más dolgom, mint keményebben lapátolni, és imádkozni. Isten segíteni fog, mert megígérte.”

Nagyon sokan az utóbbi elképzelést ápolgatják és hirdetik.

Nem látják be, hogy egyedül Isten képes egy ilyen lehetetlen feladatot véghezvinni. Bár Isten elméletileg a saját lapátolásunkat is megáldhatta volna, hogy időre végezzünk, Ő mégis inkább úgy döntött, hogy az egész munkát elvégzi a hívők helyett.

Zsid 4:10-11 Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól, Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék.

A hívők feladata tehát, hogy megnyugodjanak a saját cselekedeteiktől. Ezekre nincs szükség. Helyette Krisztus cselekedeteire van szükség, amit Krisztus tesz a Lélek által bennünk.

Eltörni a lapátot bizony merész dolog. Mégis ez vezet a győzelemhez, és ezzel „az ember minden dicsősége porba omlik...” A biblia szerint azonban ez az egyedüli út. Ezt az utat csak az képes elfogadni, akit már hitben elvezetett Isten odáig, hogy a saját cselekedeteik helyett rá merjenek Isten cselekedeteire támaszkodni. Ezzel egyidejűleg minden a helyére kerül. Ez az ember hit által győz.

Üdvösség elnyerése (Győzelem) = Krisztus (aki a Krisztusban való hit által lesz a miénk, és mi az övéi)

De, akkor hol szereplünk a képletben mi?

Sehol. Éppen ez a győzelem kulcsa. Itt lépünk ki a saját megváltásunkból, és bízzuk rá magunkat az igazi megváltóra, Krisztusra.

De hát mi van a megromlott énünkkel, ki az, aki megkötözi és a halálba küldi?

KRISZTUS!

Ki vívja ki a győzelmet, ha nem mi?

KRISZTUS!

Ilyen egyszerű? Ilyen könnyű?

„Máté 11:30 Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű. „

Hát hogyan is gondolhatjuk egy percig is komolyan, hogy az énünk legyőzéséért bármit is tehetünk. A legapróbb bűnünkkel sem tudunk elbánni. Hogyan tudnánk akkor legyőzni az énünket, a „nagyágyút”, a „vezérszörnyet” ???

Lássuk be, erre csak Isten képes. Az énünknek meg kell halnia, de csak Ő az, aki azoknál, akik bíznak benne (az Ő megoldásában) képes keresztre feszíteni az Ént. Ő az, aki átváltoztat minket (minden hívőt) olyan emberré, akik szeretik a jót és gyűlölik a rosszat. Tehát a jó szeretetét és választását nekünk nem kell magunkból kierőlködnünk, ezt csak ajándékba kaphatjuk Krisztustól, és meg is kapja mindenki, aki hisz. Ő új természetet (új szívet) ad minden hívőnek. Egyszerre csak azt vesszük észre, hogy odaszánjuk magunkat neki, és ezt nem is mi tesszük, ebben nincs semmi erőlködés. Az átváltoztatott új életünk természetes és egyenes megnyilvánulása, a Krisztustól ajándékba kapott „lelki” élet egyenes következménye.

Vigyázat! Istent nem lehet becsapni! Világosan megmondta, hogy csak arra igaz ez, csak annak feszíti keresztre az énjét, csak azt üdvözíti, aki az Ő egyszülött fiában hisz.

Most nézzük meg, egy kis példán keresztül, hogy mi hiszünk-e!

Valakiben bízni azt minimum jelenti, hogy bátran ráhagyatkozunk arra, amit az illető mond. Hiszen bízunk benne. Amit mond, az úgy van.

Tegyük fel, hogy Isten (Krisztus) tesz egy állítást: „Holnap eső lesz.” Most nézzünk meg két embert, aki hallotta Istennek ezt az állítását, és definiáljuk, hogy melyikük a hívő:

Az egyikük így szól: „ Isten azt mondta, hogy holnap eső lesz, de én jól tudom, hogy ehhez még az is kell, hogy holnap nyugatról nedves légáramlat érkezzen. Ha így lesz, akkor tényleg eső lesz.” Majd utánanéz az interneten, és látja, hogy ilyen légáramlat nem jön, és másnap nem visz esernyőt. A másikuk így szól: „Bár esőt nem jósolnak, esőt nem érzek, felhőt nem látok, de Isten sohasem hazudik, én bízom benne”. És másnap esernyővel megy dolgozni.

Nos, melyikük a hívő?

Az első inkább a saját elképzelésében bízott. Az eddigi ismeretei alapján – bár Isten ilyet nem állított- úgy gondolta, hogy az esőhöz szükség van nedves légáramlatra is. Amikor ilyet nem talált, akkor hitetlenné vált Istennel szemben, és nem vitt esernyőt. (Az esernyővitel ebben a példában a hit/hitetlenség cselekedeteit jelenti.) Isten a cselekedeteink alapján fog megítélni minket. Másnap megnézi, hogy kinél van esernyő. A cselekedeteink vizsgálatával azonban valójában a hitünket vizsgálja mert minden hívőnél törvényszerű, hogy lesz esernyő egy ilyen állítás másnapján!!!

Tehát a hívő az, aki komolyan veszi Istent, akár abban az esetben is bizalmat szavaz Istennek, ha az, amit állít ellentmond az eddigi tapasztalatainak, az érzéseinek, a látszatnak, a sztereotípiáinak, akár az egyháza tanításának.

Most pedig teszteljük le, van-e hitünk Jézusban, mint az ÚJ nézzük meg Istennek egy újabb állítását, de ezt már a Bibliából:

Zsid 8:8b-12 „Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új szövetséget kötök. Nem azon szövetség szerint, amelyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Égyiptomból, mert ők nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velök, mondja az Úr. Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok múltán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem. És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig. Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem.”

Isten a következőket állítja ezzel:

1. Új szövetséget köt velünk.
2. Nem olyan lesz, mint a régi.
3. Ebben a szövetségben a törvényét az elménkbe és a szívünkbe írja.
4. Istenünk lesz, mi pedig a népe.
5. Nem fogja senki ebben a szövetségben az Úr megismerésére tanítani a társait, mert:
6. Mindnyájan ismerni fogjuk Őt.
7. Megkegyelmez nekünk ebben a szövetségben, és gonoszságainkról meg nem emlékezik.

Tudjuk, hogy Jézus a vérével érvénybe léptette ezt a szövetséget, tehát már érvényes: „Máté 26:27 És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan; Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.” (Ebből az igéből megérthetjük, hogy aki Jézus vérében hisz, az tulajdonképpen az újszövetségben hisz.)

Tudjuk, hogy ezt a szövetséget a hívőkkel köti meg Isten: „Ján 3:16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Egyetlen feltétele van, hogy ránk a fenti pontok igazak legyenek: hogy bízunk-e Jézusban?

Az esős példában láthattuk, hogy az a hívő, aki bízik Istenben, azaz elhiszi azt, amit Isten mond – akár a látszat, a saját tapasztalatai ellenére.

Tehát ki az, aki bízik Jézusban, amikor Jézus az Új szövetséget definiálja? Ki a hívő?

Az, aki ott legbelül a szívében elhiszi, hogy mindaz, amit Isten az újszövetségről állít, az valóság. Isten pedig azt állítja, hogy az egész munka az övé. A mi részünk csak a hit Őbenne. Ha ezt elhisszük, akkor nem állunk végre tovább Isten munkájának az útjába, lesz bátorságunk lemondani a saját cselekedeteinkről, és akkor bemegyünk Isten nyugalmába.

Imádkozzunk, hogy minél előbb bekövetkezzen ez a Testvéreink életében is. Ámen.