A törvény feladatai

Sziasztok áldott Testvéreim! Valaki írt, hogy a tízparancsolatot is parancsolatnak nevezi az ige, és igaza van. Valóban parancsolat a tízparancsolat is, de a törvény parancsolata (ezt majd kifejtem a későbbiekben). A lényegen ez nem változtat, de pontosítottam az írásomat, hogy még élesebb legyen, Isten Igéjével még nagyobb összhangban legyen:
     
Ahogyan már írtam is, az újszövetség sehol nem bátorítja az újjászületetteket a törvény megtartására, helyette azonban elmondja, hogy mi, újjászületett hívők BETÖLTJÜK ezt, és Jézus is BETÖLTÖTTE. Tehát nem megtartjuk, hanem BETÖLTJÜK:

Róm 2:13 (Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik.
Máté 5:17 Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.

Bátorít azonban az Ige Isten parancsolatainak a megtartására.

Isten törvényét az alábbi módon tudjuk betölteni:

Róm 13:8 Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak [azzal], hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.Róm 13:10 A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek betöltése a szeretet.
A törvény betöltése nem más, mint amikor összhangba kerülsz a „törvény szellemével”. Erről szólt az előző írásom, feltétlenül olvasd el a megértéshez. Amikor az Isten, aki maga a SZERETET beköltözik a szívedbe, hit által, ez akkor történik, amikor elfogadod uradnak és megváltódnak Jézust, akkor elkezdesz törvénybetöltő módon élni. Itt jönnek be a képbe Isten parancsolatai, és ezt nagyon fontos megértenünk!!!!

Az ószövetségben a törvénykönyv és a kőbe vésett parancsolatok mondták meg az embereknek, hogy mit kell tenniük, mit jelent Isten akaratával összhangban járni.  Ezért az ószövetségi emberek többségét a betű szolgáinak nevezhetjük:

 2Kor 3:7 Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izrael fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt:
 2Kor 3:6 Aki alkalmasakká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.

Az újszövetségben ezzel szemben a Szellem (Lélek) mondja meg, hogy mit jelent Isten akaratával összhangban járni.

 Hogyan?

Isten Egy természetfeletti esemény keretében megeleveníti a szellemünket, beköltözik a szívünkbe, és belülről tanácsol, utasít minket, hogy mikor mit helyes tennünk.

2Kor 3:6 Aki (Jézus) alkalmasakká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.Zsolt 143:10 Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó Szellemed (Lelked) vezéreljen engem az egyenes földön.
Róm 8:14 Mert akiket Isten (Szelleme) Lelke vezérel, azok Istennek fiai.

A vezérlés során Isten Szelleme késztetéseket, benyomásokat ad, majd, ha nagyon rossz irányba mennénk, parancsokat és utasításokat ad. A legtöbbször a Szentírást felhasználva teszi ezt, mondjuk bizonyságot tesz egy ige mellet, „megeleveníti” azt az igét a számunkra, és egyszerre érezzük, hogy ez most nekünk szól. Máskor más embereken, látomásokon, álmokon, próféciákon, stb. keresztül szól hozzánk, és ekkor is érezzük, helyesebben TUDJUK a szellemünkben, hogy ezzel, amit hallottunk, Isten is maximálisan egyetért.

Nem kell tehát megtartanunk Isten törvényét (egyben az egészet) (beleértve a tízparancsolatot is), úgy, ahogyan a zsidóknak kellett, mert annak a szerepe egészen más, viszont meg kell tartanunk Isten parancsolatait, amelyek az életre visznek.

Róm 8:6 Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.

Megtérésünkkor mindannyian egy nagy gödörből indulunk, az életünknek, a szokásainknak meg kell változnia, egyszerűen azért, mert már nem azok vagyunk, akik voltunk. Isten fiaivá lettünk, és meg kell tanulnunk, mit jelent ez, meg kell tanulnunk ennek az identitásnak megfelelően élni és viselkedni. A mi szerető Atyánk tudja a legrövidebb kivezető utat ebből a gödörből, és hogy kivezessen utasításokat ad nekünk. Ha mi megtesszük ezeket az utasításokat, mert megbízunk benne, akkor rövid időn belül kint leszünk a szabadban. Ezért annyira fontos, hogy megtartsuk az Ő parancsolatatait. Nem a számára fontos, (bár a számára is, mert igazi fiaiként szeret minket, és azok is vagyunk) hanem a számunkra, a mi hitünk épülése és a szabadságunk megszerzése, megtartása szempontjából fontos:

 Ján 15:10 Ha [a]z én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.
1Ján 2:3 És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.
 Jel 22:14 Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.

Rendben? Most lépjünk tovább, és nézzük meg, hogy mely parancsolatokat kell megtartanunk, és melyeket nem. 

Zsigerből azt mondhatnám, hogy Istennek az összes parancsolatát meg kell tartanunk... Rendben van, de akkor mit keresek még mindig itt, és miért nem vagyok az „Egyenes utcában, hogy a kezeimet Pálra vessem, hogy az lásson???” 
 ???
 Hiszen ez Istennek egy világos parancsa, világosan olvasható a Szentírásban: 

Apcs 9:11.... „Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert íme imádkozik.”

I. szabály: Ne kövess olyan parancsot, amelyik nem neked szól!

Ezt a szabályt szegtem meg évekig, amikor nekiálltam megtartani Isten törvényét, a tízparancsolatot. Bekerült egy hamis tanítás a tudatomba, és ez eredményezte azt, hogy megszegjem ezt a szabályt.

A hamis tanítás szerint a tízparancsolat nem az ószövetségi törvénynek a része, benne az áldozati rendszerrel, ami beteljesedett, és már nem kell megtartani, hanem még mindig érvényes, mert Istennek az erkölcsi törvénye. Mindig-is érvényes lesz, ezért Isten népének kötelessége megtartani a tízparancsolatot. Amikor azonban nekiálltam utána járni, hogy hogyan kell Sabbathot tartani, rájöttem, hogy az csak a törvénykönyvekben van leírva. Ha tehát Szombatot akar valaki tartani, akkor elő kell vennie a törvényt, és onnan kell megnéznie, hogy hogyan kell megtartani. Ekkor ébredtem rá, hogy a törvény és a tízparancsolat abszolút összetartozik, és nem választható el egymástól. A tízparancsolatban leírt utasításokat a ceremóniális törvénykönyv bontja ki. Ha azt mondjuk, hogy az egyik nem érvényes ránk, akkor a másik sem. Ekkor kezdtem rájönni, hogy a tízparancsolat az a parancsolatkategória, ami nem nekem szól. 

Ott van például a tízparancsolatban a „ne ölj” parancsolat. Az ószövetségi embernek szüksége volt arra, hogy Isten ezt kifejtse, hiszen önmagában semmit nem tudott vele kezdeni. „Ne öljek?” Kérdezte magától.
 „Rendben van, akkor nem ölök meg egyetlen állatot sem, rendben van, akkor futni hagyok minden gyilkost, stb. stb. „ Istennek ezért, a sok saját vélemény miatt, a törvénykönyveben ki kellett fejtenie aprólékosan, hogy hogyan is képzelte el a „ne ölj” parancsolat megtartását. Éppen ezért a „ne ölj” parancsolat, és a többi sem áll meg önmagában, hanem a törvénykönyvben írtakkal szerves egészet alkot, a kettő EGYÜTT alkot egy teljes EGÉSZET. Ugyan így a Szombat (Sabbath) parancsolata, ami a negyedik parancsolat sem áll meg önmagában. „Rendben van”, mondta az ószövetségi ember, „ most akkor megszentelem a Szombatot”, de hogyan kell azt tenni??? „Hát, teljes mozdulatlanságba merevedek, hogy az izmaim se dolgozzanak, így jó lesz???” Nem! Isten a törvénykönyvben kifejtette, hogy hogyan kell Szombatot tartani az Ő elképzelése szerint.

A TÍZPARANCSOLAT nem választható el a ceremóniális törvénytől, mert a kettő együtt alkot egy SZERVES EGÉSZET!!!!

 Mózes elmondta, hogy ehhez sem hozzátenni nem szabad, sem elvenni belőle. Egyben kell megtartani az egészet, ha valaki ez által üdvözülni akar.
 Pál azonban elmondja, hogy a parancsolat (és itt a törvény parancsolataira gondol, benne a tízparancsolattal) "szent, igaz és jó" Mert VALÓBAN Isten parancsolata. Csak a helyes alkalmazásához meg kell értenünk, hogy kikre vonatkozik, mert NEM az újjászületett hívőkre, tehát nem nekünk kell megtartanunk. A szerepe egészen más.

"1Tim 1:8 Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele,
1Tim 1:9 Tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya - és anyagyilkosokért, emberölőkért."

A törvény feladatai:

1. Ráébreszti az önigazult embert, hogy valami nincsen rendbe vele, nem alkalmas a Mennyre:

Róm 3:20 Annak okáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.
 Róm 5:20 A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék; de ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik: Róm 5:13 Mert a törvényig vala bűn a világon; a bűn azonban nem számíttatik be, ha nincsen törvény.

Ha nem jelent volna meg Isten törvénye, akkor például a zsidók azt hihették volna, hogy minden rendben van velük, egyenes útjuk van a Mennybe, hiszen ők Isten népe. A törvény azonban megjelent, és ez tudatosítja mindenkiben, (azokban, akik őszinték magukhoz,) hogy nem felelnek meg a megkívánt mércének, bűnösek, valamilyen megoldásra van égetően szükségük.

   Róm 7:7 Mit mondunk tehát? A törvény bűn-e? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által;
 Gal 3:19 Micsoda tehát a törvény? A bűnök okáért adatott, amíg eljő a Mag, akinek tétetett az ígéret; rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében.
   Zsid 10:2 Különben megszűnt volna az áldozás, mivelhogy az egyszer megtisztult áldozók többé semminemű bűntudattal nem bírtak volna. Zsid 10:3 De azok esztendőnként bűnre emlékeztetnek.

2. Fékezi az emberi gonoszság terjedését a földön (akárcsak az emberi, jogi törvények):
A törvények nem képesek átváltoztatni a gonosz szívet, de nagy visszatartó erejük van, fékezik az emberi gonoszságot, mert félünk a büntetéstől. Isten törvényének is van ilyen aspektusa.

3. Segített felismerni, azonosítani Jézust, amikor az 2000 éve megjelent:
Gal 3:24 Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg.
Zsid 10:1 Minthogy a törvényben a jövendő jóknak (az) árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, ennélfogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szünetlenül visznek, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat;
Amikor egy zsidó embernek Pál elmagyarázta, hogyan teljesedtek be a törvény jelképei Jézusban, nagy esély volt rá, hogy felismerje, hogy valóban Jézus a megváltó, a "bárány", aki meghalt a bűneink miatt.

4. Tanít minket Isten szívéről és jóságáról.

Kikre vonatkozik akkor a törvény?:
 Az előző pontban megkíséreltem ismertetni a törvény feladatait. A feladataiból következik, hogy kikre vonatkozik, a szívében a tízparancsolattal:

1. Azokra, akik úgy gondolják, hogy Jézus nélkül is rendben vannak.
2. Azokra, akiknek szükségük van a törvény bűnfékező erejére.
3. Azoknak, akiknek a törvény segíthet ráeszmélni, hogy Jézus az igazi Megváltó, a Messiás.

"1Tim 1:8-9 Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele, tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya - és anyagyilkosokért, emberölőkért.
Ezzel szemben, ha valaki már megigazult, azaz igazzá vált hit által, annak már nem a kőbevésett "betűt" kell követnie, hanem a Szellem késztetéseit, vezetését, parancsolatait. Az ilyen kereszténynek megelevenedette a szelleme, és már képessé vált arra, hogy "meghallja" Jézus személyes parancsolatait. Akár úgy, hogy a Szellem megelebvenít a számára egy igét, akár úgy, hogy a lelkiismeretében tudja, hogy ez a parancs, amit éppen olvas, most neki szól, akár úgy, hogy kap egy próféciát, vagy álmot. Ez egy sokkal magasabb szintű, sokkal élőbb szolgálat, mint a törvény, (a tízparancsolat) szolgálata.
II. Korintus levél:3:6 Aki (Jézus) alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.

Én végigjártam ezt az utat. Kezdetben  a törvényt követtem, a tízparancsolatot, benne a szombattal is. Keztdett az életem megtisztulni a bűnöktől, de egy bizonyos szintnél nem jutottam tovább. Kárhoztatást éreztem, azt, hogy nem vagyok Istennek elég jó, mert megint elbuktam valamelyik parancsolatban. Ezért képtelen voltam átvenni Isten áldásait. Egyszerűen nem hittem el, hogy vagyok annyira jó, hogy megérdemelném Isten ajándékait. "Majd, ha tökéletesebb leszek" gondoltam magamban.  A többi keresztény felekezet hívőinél különbnek képzeltm magam, mert számomra úgy tűnt, ők nem akarják vállalni azt a sok nehézséget, áldozatot, ami a törvény megtartásával jár.  Ez kb. 6 évig tartott, míg egy napon Isten elvezett odáig, hogy átadtam magamat a Szelleme vezetésének. Rettentően bántott, hogy hogyan bánok a gyerekeimmel, ezért azt mondtam Istennek, "holnaptól semmit sem fogok tenni, csak amit Te mondasz." Isten pedig "szólt" hozzám. A lelkismeretemben, éreztem, hogy mit kell tennem. Vezetett a gondolataival, amelyek megjelentek a gondolataimban. Már másnap láttam egy hatalmas csodát, mert elvezetett egy asszonyhoz, aki prófétált felőlem. Egészen eddig egyetlen természetfeletti eseményt sem láttam. Átkerültem Kánaánba, a "tejjel, mézzel folyó földre".  Ekkor kezdett el a Szellem (Lélek) vezérelni a törvény betűje helyett.

Félig még a törvényt követtem, de félig már a Szellemet is.

Mondhatom óriási a különbség. Pár évbe tellett még így is, amíg ráébredtem, hogy a Szellemet követni, az az én igazi feladatom, ez az újjászülett, hit által megigazult hívő igazi feladata. Miközben a törvényt követtem, nem szerettem meg jobban Istent, de mióta a Szellemet követem, a kapcsolatunk csodálatos lett. Csak mert láttam, hogy az Ő parancsolatai mind az én érdekemben születnek, és annyi kedvesség, annyi megértés, annyi szeretet van ezekben, mint magában Istenben, Jézusban.

   Róm 7:4 Azért atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, aki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek.
    Róm 7:6 Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.

Igen, tudom, rémisztő dolog rábíznod magadat egy természetfeletti lény "megfoghatatlan" vezetésére, de barátom, nincsen más út, bíznod kell Benne. Meg fog tanítani, hogy felismerd a hangját, és közben meg fogod ismerni is meg fogod szeretni őt.

Róma levél:8:14 Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.

Meg kell tanulnod, hogy Isten Szelleme (Lelke) vezéreljen a kőbe vésett tízparancsolat helyett. Ez egy újjászületett hívő igazi dicsősége!
Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt: Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata?
Rendben?

Összefoglalva:

Ha újjászületett hívőként követed Isten Szellemének az utasításait, akkor Istenben, Jézusban, a Szeretetben maradsz, akkor megtartod Isten parancsolatait, és BETÖLTÖD Isten törvényét. Nem magtartod tehát, hanem BETÖLTÖD! Ekkor a TÖRVÉNY parancsolatai, a tízparancsolat kőbe vésett utasításai nem rád vonatkoznak.
    Róm 7:6 Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.

Most akkor szabad vétkezni?

Ha ezt kérdezed, nem olvastál el elég figyelmesen. Azt írtam, Isten Szellemének az utasításait kell követnünk. Szerinted Isten Szellem (Lelke) fog olyan parancsolatot adni, hogy vétkezz??? Ellenkezőleg! Ő csak olyan parancsolatokat, utasításokat ad, amelyeket ha bizalommal teljesíted, akkor betöltöd a szeretet törvényét. Mert ez Isten Szellemének a törvénye, ez Krisztus Szellemének a törvénye, hogy betölti a szeretet törvényét:
Ezért írta Pál, hogy

  9:20-21 És a zsidóknak zsidóvá lettem, hogy zsidókat nyerjek meg; a törvény alatt valóknak törvény alatt valóvá, hogy a törvény alatt valókat megnyerjem; A törvény nélkül valóknak törvénynélkülivé, noha nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvényében való, hogy törvény nélkül valókat nyerjek meg.

Adventista teológia

Sokáig tanulmányoztam az adventista teológiát.
Számos problémát találtam. Amit alább írok, azt nem az egyes hívőkre értem, hanem CSAKIS az adventista teológiára. Sok jó, igaz, újjászületett barátom, testvérem van ebben a gyülekezetben.

1.   Aki azt tartja, hogy a tízparancsolat az újjászületett hívőkre is érvényes, ezzel óhatatlanul a parancsolatokra koncentrál. Ezzel elvéti Jézust, mert a törvény Krisztusra vezető mestermű, de amikor odavezetett az igazihoz, el kellene veszítenie a kontrolláló szerepét, onnantól Jézusnak kell(ene) vezetnie. Jézus a mi urunk, és nem a törvény. Akiket Isten szelleme vezérel azok Istennek fiai, és nem azok, akiket a törvény vezérel. Erre jó példa a földrajzi Izrael, akik a törvényt követik, de Jézust sajnos megtagadják (a többség).
Mivel a törvény a „jövendő javaknak az árnyéka”, ezért amikor valaki eljut szellemben Krisztushoz, onnan már Krisztus vezeti (kellene, hogy vezesse) a Szellem által, és Jézus törvénybetöltő módon vezeti.

2.   A szombat
A szombat is árnyék, akárcsak a többi parancsolat, mégpedig az Istenben való megnyugvás árnyéka. (Lásd. Zsidókhoz írt levél). Amikor valaki alárendeli magát Jézusnak, akkor ezzel megpihen Isten szeretetében, megnyugszik attól, hogy saját maga próbálja meg kimunkálni az üdvösségét. Ezzel betölti a szombatot, mint árnyékot. Ez a szombat árnyékának a valósága.

Erre mondhatja valaki, hogy a „ne ölj” parancsolat is árnyék?

A válaszom erre az, hogy igen! A ne ölj parancsolat a „szeresd embertársadat” parancsolat árnyéka. Ha valaki igazán újjászületett Krisztusban az szeretni fogja embertársát és ezzel BETÖLTI a „ne ölj” parancsolatot. De nem azért, mert a „ne ölj” parancsolatra koncentrál, hanem azért, mert Jézusra koncentrál. Nem veszik észre, hogy a Krisztusban hívők nem vasárnapot tartanak, hanem tökmindegy nekik, hogy melyik nap mennek gyülekezetbe, a lényeg, hogy együtt legyenek Istennel.

Ugyanezt elmondom most egy kissé másként, egy régebbi levelemből, hátha így érthetőbb lesz:

"A törvény egy árnyék, vagyis egy szellemi valóság leképezése a fizikai világban. A szombat szellemi valósága az Istenben való megnyugvás. Nem igaz az, hogy bármelyik nap lehet szombat, mert valójában egyik nap sem lehet az, még maga a Sabbath sem. Mert a szombat nem annyit jelent, hogy pihensz szombaton, vagy valamelyik másik napon, hanem annyit, hogy megnyugszol Istenben. Ha ez megvalósult, akkor benne vagy a szombatban. Ekkor betöltöd a szombatot.

 Zsid 4:9 Annak okáért megvan a szombatja az Isten népének.
Zsid 4:9 Bizonyos tehát, hogy az Isten népének van szombatnapi nyugodalma.
Zsid 4:10 Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól,

 Akkor azonosulsz Istennel, és mész be az Ő nyugalmába, ha megnyugszol a saját cselekedeteidtől, és rábízod magadat Istenre, és nem akkor, ha elkezdesz szombaton nem dolgozni!  Figyelj jól! Ha ezt tennéd, és azon morfondírozol, mit helyes tenni Szombatnapon, akkor az árnyékkal foglalkozol, és nem a szellemi valósággal."

Amikor azt tanítják, hogy a szombat „jel köztem és közted”, azaz a szombattartás a jel a valódi hívő és Isten között, azzal nem veszik észre, hogy Isten szinte szóról-szóra ugyanezt mondta a körülmetélkedésről is:

Mózes I. könyve:17:11 És metéljétek körül a ti férfitestetek bőrének elejét, és az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele.

Pál elmondja, hogy a hívők már ne akarjanak körülmetélkedni, mert ők már körül vannak metélve a Szellem (Lélek) által. Lásd. Galata levél. Tehát nincsen szükség arra, hogy az árnyékkal, azaz a testi körülmetélkedéssel foglalkozzanak.

Éppen így, amikor azt tanítják, hogy szombatot kell tartani, mert az a jel a hívő és Isten között,

„Mózes II. könyve:31:13 Te szólj az Izráel fiainak, mondván: Az én szombatimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek.”

Nem veszik észre, hogy szellemben már minden hívő „szombatot” tart, mert nyugalomban van, rábízta az életét Istenre. Tehát a jel szellemi értelemben teljesült már a hit által élők (hívők) életében.
Tehát az árnyékot követik, ezzel pedig felerősödik a testi természet, mert nem hitből várják az üdvösséget, hanem úgy gondolják, hogy az üdvösség feltétele a törvény megtartása. Ezzel elzárják a hívőket az áldásoktól, mert felépítenek bennünk egy olyan hamis hitet, hogy Isten csakis akkor áldhatja meg őket, ha a törvényt sikerül megtartaniuk. Mivel ez egyiküknek sem sikerül, ezért ez megrabolja őket attól a hittől, hogy Isten MOST azonnal rájuk akarja árasztani az áldásait. Ezeket az áldásokat valahová a jövőbe helyezik, „amikor már elég jól megtartják a törvényt”.

3.   A törvények.

Azt tanítják, az ószövetségi törvények már nem érvényesek, csak a tízparancsolat. Ebben ott hibáznak, hogy ha valaki elkezd utánajárni, hogy hogyan kell szakszerűen szombatot tartani, azt ki kell ábrándítanom, mert CSAK AZ ÓSZÖVETSÉGI törvényekben olvashat róla, hogy hogyan kell helyesen szombatot tartani. Ha tehát elvetjük a törvénykönyvekben írtakat, akkor ott állunk, hogy fogalmunk sincs, hogyan kell szombatot tartani, mert ez csak a törvényben van definiálva.

Ha azonban ott elolvassuk a szombattartást, azzal szembesülünk, hogy az ott leírt szombattartás nagyban különbözik attól, amit az adventisták tartanak. Pl. Le van írva, hogy meg kell kövezni azokat, akik nem tartanak szombatot….

 Ok. Tehát vették az ószövetségben írt szombattartás leírását, kiszedték belőle a „nehezen elhordozható” parancsokat, és ráfogták, a megmaradt pár utasításra, hogy így kell szombatot tartani… Ez logikai bukfenc. A tízparancsolat az ószövetségi törvényekkel szerves egészet alkot. Igazából az ószövetségi törvénykönyv bontja ki, hogy mit jelent megtartani a tízparancsolatot. A kettő nem elválasztható egymástól.

A törvényt nem megtartani kell, hanem betölteni, és a hívők BETÖLTIK! Ámen!

A törvény szolgálata a „HALÁL” szolgálata. Ez megöli az embereket, mert furmányos módon elválasztja őket az élő Jézustól.
A mi férjünk Jézus, és nem a törvény. Mi meghaltunk a törvény számára, hogy másé legyünk, a Krisztusé. Lásd. Római levél.

Ha megnézzük, Pál egyetlen levelében sem akadt ki annyira, mint a Galatáknál. A törvény uralmát visszahozni újjászületett emberek életébe rendkívül veszélyes dolog, mert elsőre nem látszik annyira ártalmasnak, mint amilyen valójában. Alattomosan elválasztja az embert az igazi tekintélytől, az élő Jézustól, aki bennünk él, és a Szellemével vezet minket.

A tízparancsolat volt kőbe vésve. A tízparancsolat szolgálata, bármilyen szent dolognak tűnik is első látásra, nem más, mint a halál szolgálata:
2 Kor 3.7. Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt:

Ezzel áll szemben az élő Jézus szolgálata a Szellem által, ami a helyes és igaz út.

Az igazi prófétaságot is elvetik sajnos, mert azt tanítják, hogy E.G.White a prófétájuk. Ezzel pedig elvágták a lehetőségét, hogy valaki jelenvaló üzeneteket prófétálhasson nekik, igazi élő, most a jelenre vonatkozó dolgokat.

Rettentő szomorú vagyok emiatt, mert sok barátom van még mindig ott.

Ha adventista vagy, remélem elgondolkodsz ezeken a dolgokon.

A törvény szelleme

A törvény szelleme

Amikor egy törvényalkotó megalkot egy törvényt, annak a törvénynek van egy „szelleme”, vagyis van egy végső oka, egy célja, amiért létrejött. Az érdekes ebben az, hogy a törvény célja, „szelleme” a lényeg, és nem maga a törvény. Előfordulhat, hogy vét valaki a törvény ellen, de mégsem vét a törvény „szelleme” ellen.

Tegyük fel, hogy valaki azért, hogy az emberi életeket megvédje hoz egy törvényt: „Ne ölj!” A „ne ölj” parancsolat „szelleme”, célja ebben a példában az, hogy megvédje az emberi életeket. Most gondolkodjunk tovább, és tegyük fel, hogy ez a törvény minden emberre vonatkozik. Az egyik nap azonban olyan helyzet adódik, hogy egy sorozatgyilkossal, aki éppen atombombát készül robbantani a városban, fut össze egy mesterlövész. Becélozza, és vagy megöli, vagy robban a bomba, harmadik lehetőség nincs.

Vajon vétene-e a törvény szelleme ellen a mesterlövész, ha meghúzná a ravaszt?

Bár a törvény ellen látszólag vétene, de nem vétene a törvény „szelleme” ellen, vagyis betöltené azt a célt, amiért a törvény létrejött: megvédené az emberi életeket. A törvényalkotó talán még meg is dícsérné, hogy nem ragadt le a törvény „betűje” mellett, hanem a törvény „szellemében” járt el, és helyesen cselekedett.

Most vonatkoztassuk ezt a Szombatra.

Isten adott egy törvényt, a Szombatot, ez a törvény betűje, viszont ennek a parancsolatnak, törvénynek is volt, van egy célja, egy „szelleme”, amiért létrejött. Tegyük fel a példa kedvéért, hogy ez a cél az volt, hogy az önzésében önmagát és embertársait halálra dolgoztató ember legalább egy nap egy héten 24 órát pihenjen, hogy legalább ezen az egy napon 20 oldalt elolvasson a Bibliából, hogy tanuljon valamit Istenről, hogy legalább ezen a napon egy kicsit közösségben legyen Vele. Erre a feladatra Isten ki is jelölt  egy napot: a Szombatot.

Nézzük, hogyan tölti be ezt a (feltételezett) célt, a törvény „szellemét” egy ember Krisztusban.

Ha mondjuk a hívő Krisztusban van, akkor Krisztus mondja meg neki, hogy mikor pihejen, mikor olvassa a Bibliáját, és mikor mit csináljon. Ha őt ezen a héten úgy vezette, hogy csütörtökön és pénteken is 24-24 órát pihenjen, mert nagyon megfáradt a szolgálatban, akkor a törvény céljának ez a vonatkozása, hogy „az ember legalább egy héten 24 órát pihenjen” be lett töltve. Ha ráadásul mindeközben tudott Bibliát is olvasni, mondjuk 60 oldalt, akkor ezzel betöltötte a példa szerinti Szombat második célját is, értelmetlen dolog lenne ezek után még szombaton is pihennie.
Bár ez a hívő nem töltötte be a törvény betűjét ezen a példa szerinti héten, de betöltötte a törvény példa szerinti célját.
Ílymódon, Isten Szellemének (Lelkének) a vezetése alatt akár meg lehet szegni a Szombatot, és meg lehet enni akár a szent kenyereket is:

Luk 6:3 És felelvén Jézus, monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett ő és akik vele voltak? Luk 6:4 Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, akik vele voltak, amelyeket [pedig] nem szabad megenni, hanem csak a papoknak? Luk 6:5 És monda nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is.

És bármilyen furcsa, meg lehet akár szegni a "ne ölj" parancsolatot is:

5Móz 7:1 Mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, amelyre te bemenendő vagy, hogy bírjad azt; és sok népet kiűz te előled a Khitteust, a Girgazeust, az Emoreust, a Kananeust, a Perizeust, a Khivveust, és a Jebuzeust: hétféle népet, náladnál nagyobbakat és erősebbeket; 5Móz 7:2 És adja őket az Úr, a te Istened a te hatalmadba, és megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket; ne köss velök szövetséget, és ne könyörülj rajtok.

Mert nem a törvény betűje a fontos, hanem a törvény Szelleme.

Azt jelenti ez, hogy akkor nem kell Szombatot tartani? Nem!
Meg kell akkor a Szombatot tartani? Nem !!!!

Azt jelenti, hogy folyamatosan a Szellem (Lélek) vezetése alatt kell állnunk, és nem a törvénnyel foglalkoznunk, ami  csak egy árnyék, mert ha a Szellem (Lélek) vezetése alatt élünk, folyamatosan betöltjük a törvényt! A törvény szelleme nem más, mint az élő Jézus. ("Az Úr pedig a Szellem") Ő majd pontosan megmondja, mit tegyünk a hét napjaiban, és szombaton is, hogy a törvény be legyen töltve.

Róm 8:14 Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.
Gal 5:18 Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt.

Ha a Szombat megtartása válik a számunkra a fontossá, akkor könnyen elveszhet a számunkra a szellemi lényeg, és Isten Szellemének (Lelkének) az útjába állhatunk ezen a napon. Szabad kezet kell adnunk neki szombatonként is, had vezessen úgy és oda, ahová csak akar ezen a napon is, és nem szabad megítélnünk senki mást sem, ha esetleg máshogyan vezeti őket Isten ezen a napon. Mert az is lehet, hogy annak ellenére betöltik a szombat igazi célját, hogy valójában nem is szentelik meg ezt a napot úgy, ahogyan azt az sokan teszik teszik.

A tized az újszövetségben

Kedves Pásztorok és Bárányok!

A tizedszedésben csapdát látok, ezért fontosnak láttam ezeket jelezni felétek.

Megvizsgáltam részletesen a témát a Biblia tükrében, és az alábbiak szerint küldöm az észrevételeimet. Hiszem, hogy elgondolkodtok majd rajta.

A TIZEDSZEDÉS A BIBLIÁBAN

I. Ábrahám példája:

A tizedfizetéssel először az Írásokban Ábrahámnál találkozunk. Amikor Ábrahám visszatért a királyok megveréséből, kiment elé Sodoma királya, és Melkisédek is meglátogatta:

„..kiméne ő elébe Szodomának királya a Sáve völgyébe, azaz a király völgyébe. Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala.És megáldá őt, és monda: Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől.Áldott a Magasságos Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada neki mindenből. És monda Szodoma királya Ábrámnak: Add nekem a népet, a jószágot pedig vedd magadnak.” 1MÓZ 14.17-21

Ábrahám tehát jön vissza a győztes csatából az embereivel és a hadizsákmánnyal. Melkhisédek pedig kijött elé. Ha én kimegyek a fiam elé a vonatállomásra, az azt jelenti, hogy ő még nem ért haza, és már akkor találkozom vele, még az otthonunktól távol. Itt is ez történt. Ábrahám ekkor még nem ért haza a saját állataihoz, henem csak a zsákmány van nála. Tehát, amikor azt írja az ige, hogy mindenből, az azt jelenti, hogy mindenből, amit a harc során szerzett, és nem azt, hogy a saját állataiból, a saját vagyonából is. Ezt megerősíti a zsidókhoz írt levél is:

"Nézzétek meg pedig, mily nagy ez, akinek a zsákmányból tizedet is adott Ábrahám, a pátriárka;" Zsid 7:4 

Néhány TÉNY Ábrahám tizedfizetésével kapcsolatban:

1. Nincs arra ige, hogy Ábrahám rendszeres tizedfizető lett volna, sőt arra sincs, hogy a hadizsákmányon kívül a saját vagyonából is fizetett volna valaha is tizedet az Úrnak. Az igék inkább azt valószínűsítik, hogy csupán EGYETLEN alkalommal fizetett, és akkor is CSUPÁN a hadi zsákmányból.

2. A tizedet Ábrahám nem a hozzá hasonló hívő testvérének adta, nem Lótnak

 adta. Melkhisédeknek adta, aki valószínű maga Jézus volt.

II. Jákób példája:

Nem tudjuk fizetett-e akárcsak egyszer is tizedet, vagy csak ígérte, és kinek fizette (mondjuk a szegényeknek?, vagy magának Istennek állatáldozatok formájában? Isten akarata volt-e, hogy fizessen, vagy egyszerűen csak azt gondolta, ha ezt felajánlja, erre Isten biztosan „ráharap” majd, és ezért majd megáldja?

Szerintem egyébként fizetett, nem csak ígérte. Az más kérdés, hogy ezt akkorra ígérte, ha majd épségben visszatér. 20 év múlva tért vissza, addig tehát nem fizetett, ha pontosan szó szerint betartotta az ígéretét:

"És fogadást tőn Jákób, mondá: Ha az Isten velem leénd, és megőriz engem ezen az úton, amelyen most járok, és ha ételül kenyeret s öltözetül ruhát adánd nekem; És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr leénd az én Istenem; És ez a kő, amelyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lészen, és valamit adándasz nekem, annak tizedét neked adom." 1Móz 28:20 - 28:22

Jákób példájából tehát önmagában nem tudjuk meg, kell-e fizetnünk, Isten elvárása-e ez, és főleg azt nem tudjuk meg, hogy kinek kell fizetnünk.

Van egy érdekes dolog a pátriárkáknál az ószövetségben. Ha mérleget húzunk, és megnézzük ki az, aki rendszeresen tizedet fizetett, akkor az alábbi egyenleget találjuk:

A pátriárkák: (1. Ábrahám; 2. Izsák; 3. Jákób; 4. Jákób 12 fia) közül csupán egyetlen személyről olvassuk, és ott is csak közvetve, hogy valószínűleg betartotta az ígéretét és talán még rendszeresen is (nem csak egyszer) tizedet fizethetett, mégpedig Jákóbnál. Senki másnál nem olvasunk erről. Ha Isten elvárása lenne ez minden fia felé, akkor miért nem találkozunk Jákóbon kívül egyetlen pátriárkánál sem a rendszeres tizedfizetéssel? Talán azért nem, mert ez nem az elvárása? Lehet, hogy egyáltalán nem volt ez bevett törvény (szokás) az ószövetségi pátriárkák életében?

Alaposabban megvizsgálva Jákób történetét, azt látjuk, hogy valószínűleg nem fizetett tizedet MINDADDIG, amíg vagyonnal telve, már a feleségeivel együtt vissza nem tért a meneküléséből. Ez pedig ropant elgondolkodtató. Ha a rendszeres tizedfizetés Isten elvárása lett volna az ószövetség előtt, akkor Isten erre megtanította volna Ábrahámot, Ábrahám a gyermekét, Izsákot, Izsák bedig Jákóbot. Jákób már réges-rég rendszeres tizedfizető lett volna. Nem várt volna ezzel addig, amíg vissza nem tér a meneküléséből. Jákób története ezzel szemben azt valószínűsíti, hogy az atyái nem voltak rendszeres tizedfizetők. Sem Ábrahám, sem Izsák. Nem volt a rendszeres tizedfizetés Isten elvárása az ószövetségben, vagy pedig erről senki nem tudott, Isten erről senkit nem tájékoztatott, úgy tűnik.

III. Mózes törvénye, azaz a TÖRVÉNY:

Számomra mindig meglepő volt, amikor egyházi vezetők arra hivatkoznak, hogy a mózesi törvényt már nem kell megtartani, majd a következő pillanatban levezetik a tizedfizetést a kiforgatott, megcsonkított mózesi törvényből. A mózesi törvény nem írt elő tizedet csak a mezőgazdasági termékekből, a növényekből és az állatokból, valamint az összege nem 10% volt, hanem jóval több. Ezen kívül nem a pásztoroknak, az egyházi vezetőknek kellett fizetni, hanem a lévitáknak, a templom körül fizikai szolgálatot végzőknek. A léviták a kapott javakból aztán tizedet fizettek a papoknak. A papok azonban már senkinek nem fizettek tizedet.

Tehát a tized mózesi szereplői:

1. A nép
2. A szent hely körül szolgáló léviták
3. A papok, akik a temblomban szolgáltak

1. fizetett 2.-nak, 2. fizetett 3.nak. A 3. már nem fizetett senkinek. Ez egy nagyon fontos megállapítás. A templomban szolgáló papok nem fizettek tizedet senkinek!!! Sőt, bűnt követtek volna el, ha tizedet fizetnek, mert nem volt erre Istentől parancsuk!

Az újszövetségben mi királyi papság vagyunk, a 3. kategória. A papok pedig nem fizettek tizedet a mózesi rend szerint, tehát nekünk újszövetségi papoknak sem kell.

A mózesi törvényből sok-sok más egyéb dolog miatt sem lehet levezetni a tizedszedést. Hosszú lenne megindokolnom, hogy miért nem, de nagyon sok írás van, amelyekben jól kifejtik ezt a témát:

http://alfa-omega.hu/index.php/tanulmanyok/146-dilemma-a-tizedrol

http://nyugodtleszazeleted.blogspot.hu/2012/03/mese-tizedrol-6-mozes-28.html

http://www.elizeus.atw.hu/adakozas.html

http://hitbol.hu/csak-tizeded-kell/

MP3 felvétel:

http://docs.google.com/uc?export=download&id=0B7EO0bsB5YhpeDUtX1dHYTByYmM

IV. A tized az új szövetségben.

Jézus a farizeusoknak azt mondja ugyan, hogy nem kell a tizedet elhagyni:

„ De jaj nektek farizeusok! mert megadjátok a dézsmát a mentától, rutától és minden paréjtól, de hátra hagyjátok az ítéletet és az Isten szeretetét: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni.” Luk 11:42

Azonban ezt a törvény alatt lévőknek mondta, akik még kötelesek voltak a törvény szerint élni. A törvény alatt lévőket a törvény szerinti életre utasította, ez természetes, és látható az alábbi példából is

^„ És monda neki Jézus: Meglásd, senkinek se szólj. Hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel az ajándékot, amelyet Mózes rendelt, bizonyságul nekik.”  Máté 8:4

Ha pontosan meg akarjuk tudni, mit kell tennünk Jézus feltámadása, a törvény betöltése után az új szövetségben, akkor az apcselt és a leveleket kell tanulmányoznunk, mert véleményem szerint ez mutatja meg azt, hogy mit kell tennie egy újjászületett, Szentszellemmmel betöltött hívőnek.

V. Mit mondtak az apostolok, kell-e törvényeket követnünk?

Az apostoli zsinat meghatározta, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük az újszövetségi hívőknek, és ebben nem szerepel a tizedfizetés:

"Mert tetszék a Szent Léleknek és nekünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül, hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlvaholt állattól, és a paráznaságtól; melyektől ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben!" Apcs 15:28-29

Amennyiben valaki ehhez hozzátesz, az azt kockáztatja, hogy plusz terhet rak a hívőkre, a nyájára, vagy magára és felülbírálja Isten bölcs határozatát.

2. Pál kifejezetten felszólít minket arra, hogy ne hagyjuk, hogy törvénnyel megkötözzenek minket:

"Annak okáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával." Gal 5:1

Amennyiben valakit a „tizedfizetés törvénye” alá helyezünk, vagy elfogadjuk valakitől ezt a magunk számára kötelező szabályként, azaz „törvényként” vétünk ez ellen a szabály ellen, és nem engedelmeskedünk Isten kifejezett parancsának, szolgákká válunk, a tizedfizetés szabályának szolgáivá.

Azt tapasztaltam, hogy amikor másokat, vagy magunkat egy, vagy több önmagunk által gyártott „törvény alá” helyezünk, annak két súlyos következménye lehet, főleg, ha sok áldozatba kerül ezt a „törvényt” megtartani:

I. Amennyiben kiválóan megtartjuk ezt a nehezen megtartható „törvényt, vagy vallásos szabályt”, az büszkeséghez vezet, úgy gondoljuk többet érünk más hívőknél, vagy mások csak másodlagos hívők, hiszen látszólag, (a saját szemünkben úgy tűnik,) hogy nem annyira odaszántak, mint mi, akik ennyi „áldozatot” hozunk.

II. Amennyiben nem tartjuk meg valami miatt, mondjuk mert elgyengültünk hitben, akkor ez kárhoztat minket, és úgy gondoljuk, Istentől most haragszik ránk, hiszen „megloptuk” Őt ezzel. Ez a hamis hitünk pedig valamilyen mértékben eltávolít minket Istentől, és megrabolja a hitünket.

Fentiek miatt az újszövetségben nem szabad törvényt csinálnunk semmiből, vagy csak rettentő óvatosan, Isten bölcsességével, mert ezzek megolthatjuk Isten szellemének a tökéletesen időzített munkáját:

„ Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot [egyformának] tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve. Aki ügyel a napra, az Úrért ügyel: és aki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel. Aki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ad az Istennek: és aki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálákat ad az Istennek.” Róm 14:5

Ez az elv a számomra azt jelenti, ha Isten mond valamit az adakozásról, az adakozás összegéről, módjáról, azt nem szabad másra ráerőltetnem, mint szabályt (azaz törvényt) hanem meg kell várnom, amíg Isten kijelenti a testvéremnek, az egyedi körülményeit figyelembe véve, hogy mennyit adjon és mikor.

Mi fiak vagyunk, és nem szolgák. Isten igazi fiai, akiknek egy a szívük az Atyjukkal.

"... Monda: Igen. És mikor beméne a házba, megelőzé őt Jézus, mondván: Mit gondolsz Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? a fiaiktól-e, vagy az idegenektől? Monda neki Péter: Az idegenektől. Monda neki Jézus: Tehát a fiak szabadok.” Máté 17:25 - 17:26

Mi fiak szabadok kellene hogy legyünk, hogy annyit adjunk, amennyit csak jónak látunk. Annyit adjunk, amennyire csak szüksége van az atyai háznak.

Egy fiút tanítani kell az adakozásról, ami nagyon is szükséges és biblikus, de hiba azt sugallni, hogy Isten a keresetének tíz százalékát várja el legalább. (tized). Vagy Isten csak akkor áldja meg a hívőt, ha ennyit fizet, vagy Isten nem áldja meg addig teljesen, amíg nem fizet tizedet. Mindezek az állítások igeellenesek, és véleményem szerint ártanak Isten népének. Isten a végtelen nagy kegyelme miatt áld meg minket, „kegyelemből van üdvösségünk (és gyarapodásunk) hit által.”

Isten akarata az újszövetség igazsága szerint nem a tizedfizetés, hanem a szívből jövő adakozás. Ami lehet 10 %, vagy akár a tizednél jóval nagyobb mértékű is havonta, vagy időszakosan, a szükségek szerint, mert ha valódi szükség van rá, a Szentszellem a szívünkre fogja helyezni

VI. Pál példája:

Pál búcsúja az efézusi gyülekezet véneitől kivonatosan

"Milétusból azonban küldvén Efézusba, magához hívatá a gyülekezet véneit...

Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétől tiszta vagyok.

Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem nektek az Istennek teljes akaratát...

Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják. Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szűntem könnyhullatással inteni mindenkit...Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam: Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak.

Mindenestől megmutattam nektek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondá: Jobb adni, mint venni.” Apcs 20:17-36

Az Efézusi Gyülekezet tehát nem fizetett tizedet. Pál úgy látta jónak, hogy semmit nem kér tőlük, hogy abszolút elkerülje a gyanúját annak, hogy az egész a pénzről szól. Pál három évig volt náluk, tanította őket. Lett volna ideje a 3 év alatt, hogy a tizedről tanítson, tizedet szedjen, ha ez lett volna Isten szívében.

Egyetlen más gyüleketnél sincs ez a gyakorlat, a tizedszedés gyakorlata az újszövetségben megemlítve. Azért nincs, mert nem tizedet fizettek, hanem adakoztak.

Megjegyzés: A mai gyülekezetek többsége nem tartja magát ebben a kérdésben következetesen az igéhez. A tizedszedés, és annak a tanítása, hogy ez Istennek az elvárása minden hívő felé ellentétes az újszövetség Szellemével és kijelentéseivel, magával az Igével.

VII. A tizedszedés káros következményei:

A tizedszedés igazságtalan, mert arányosan sokkal-sokkal nagyobb terhet jelent a szegényeknek, mint a gazdagoknak. A mózesi tized ellenben kisebb terhet jelentett a szegényeknek, mert 9 állat esetén, (a szegény állattenyésztőknek például) egyáltalán nem kellett megfizetniük az állataikból, csak a tizedik után kellett volna. A tized a mai gyakorlat szerint egy gazdag embernek semmiség, de egy szegény embernek , aki napról-napra él, aki esetleg még hitben sem olyan erős, elhordozhatatlan teher, amely eltávolíthatja a gyülekezetünkből.

Arról nem is beszélve, hogy ha valaki elhiszi, hogy Istennek a tizedfizetés elvárása, és ez az ember történetesen hitben még erőtelen, akkor ez esetleg megugorhatatlan akadály a részére, ami kárhoztatást szül. Éppen úgy, mint bármilyen más törvény. Ez pedig Istennek semmiképpen nem célja.

Ezzel szemben az önkéntes adakozás nem kárhoztatja, mert nincs meghatározva mennyit várnak el tőle, így nagyobb eséllyel marad meg a gyülekezetben.

Ha azt mondaná valaki, hogy olyanokra nincs is szükség, akik nem hoznak áldozatot, arra azt mondom, hogy más-és más „áldozatot” jelent tizdet fizetni egy szegénynek, egy gazdagnak, egy hitben erősnek, egy hitben gyengének. Ha igazságosak akarunk lenni, tegyünk egyenlő terhet mindenkire! De erre csak Isten képes, és pontosan ezt is teszi, amikor a Szentszellem által az egyes emberek egyes körülményeit figyelembe véve készteti őket, hogy mennyit adjanak önkéntesen és szívből.

Sok embert ismerek, akiket ez a vélt igazság, a tizedszedés távolított el a gyülekezetéből, sok (még hitetlen) embert ismerek, akiket ezen keresztül tart vissza Sátán, mert már eleve félnek a gyülekezetek közelébe menni, mert ott állítólag "elszedik a pénzüket".

Nekem tetszenek annak a baptista pásztornak a szavai, aki ezt mondta nekem egyszer: "A gyülekezetünkbe tartozók rendszeresen adományokkal járulnak hozzá a működéshez, én a magam részére úgy döntöttem, hogy ez a bevételem tíz százaléka. " "Kötelező ennyit fizetni?"-kérdeztem. "Nem, az adományok összegét nem határozzuk meg, mindenki adakozzon a lehetőségeihez mérten, ahogyan Isten a szívére helyezi"-válaszolta.

Nem a tizedfizetéssel van gond, hanem a tizedszedéssel. Világos és egyértelmű, hogy mindenkinek tizedet kell fizetnie, aki meggyőződésre jut arról, hogy Isten ezt kéri tőle. Ha Isten elvezeti mondjuk Jákóbhoz, majd a szívére helyezi, hogy neki is ezt kell tennie, kijelenti neki, ami nincs leírva Jákóbnál, hogy kinek adja és mikor, akkor az a helyes hozzáállás a számára, hogy tizedet fizet mindaddig, míg Isten mást nem mond neki. Ámen.

Ez így van rendjén. A baj nem ezzel van.

Ha valakit adakozásra késztet Isten, és ennek a mértéke pontosan a tizede a bevételének, akkor ezt miért ne fogadhatná el tőle a pásztor, vagy gyülekezet, Isten nevében. Elfogadhatja! Abszolút!!!!

Én biztos vagyok benne, hogy Isten még meg is áldja ezért ezt az adakozót, százszorosan visszafizeti neki, ha hitből tette, amit tett.

Én nem erről beszélek, hanem a tized „kicsalásáról”, a Szentírásból levezetett téves következtetésekkel, hamis lelkiismeret-furdalás keltésével, vagy a nemfizetők megbélyegzésével, durvább esetben kizárásával. Ilyen példákat bőven láttam a korábbi gyülekezetemben. Egy alkalommal például nem kereszteltek meg egy szegény asszonyt, mert szegény és beteg volt, és nem volt képes még a tizedet is fizetni a gyógyszerei felett.

Az igazi baj az, hogy a tizedfizetők egy része törvényt, vagyis szabályt csinált abból, hogy a tizedfizetés a helyes hozzáállás Istenhez, és Isten ezt mindenkitől elvárja. Meg sem fordul a fejükben, hogy Isten esetleg az egyes embert az egyedi körülményei figyelembevételével másképpen vezeti. Mindazokat, akik nem hódolnak be ennek a vélt igazságnak, azokat durvább esetben a gyülekezetből kizárják, enyhébb esetben "csak" másodlagos hívőknek, hitben gyengéknek tekintik, és nem nevezik ki mondjuk elöljáróknak. Mivel megvan már a szabályuk arra, hogy mi Istennek az elvárása, ezért nem engednek ezen a téren szabad utat Isten Szellemének, hanem magukat ezzel Isten fölé emelik, a Szellem munkáját bekorlátozzák, és megoltják. Lehet, hogy az élet, a gyülekezeti élet más területein szabad folyást engednek neki, de ezen a területen igenis megoltják.

Isten szabadságot adott nekünk az újszövetségben, hogy a szívünk szerint adjunk annyit, hogy tiszta szívvel megállhassunk Isten és az emberek előtt. Ez egyes esetekben jóval több, mint a tized, egyes esetekben kevesebb, mint tized.

Két példa erről az Igében:

1. A Jeruzsálemi Gyülekezet:

Nem fizettek tizedet, .....

mert mindenük közös volt.

2. Az Efézusi Gyülekezet:

Nem fizettek tizedet, ....

mert Pál úgy látta jónak, hogy semmit nem kér tőlük

Egyáltalán egyik gyülekezet sem szedett tizedet az újszövetségben, mert még tisztában voltak vele, hogy ez ellentétes Isten Szellemével:

Idézet a Wikipédiából

"A tizedet - bár többször megpróbálták - egészen 777 előttig nem sikerült elfogadtatni az egyházban, mert nem volt semmilyen újszövetségi egyházi alapja. … … A II. Tours-i zsinat még csak ajánlja a tized fizetését, de a II. Maconi zsinat már kötelezi a tized fizetését. „

Elemezzük egy kicsit a mostani gyakorlatot néhány tizedszedő gyülekezetben:

1. A tagok beadják a tizedüket.
2. A pásztor egyedül, vagy a vénekkel közösen eldönti, hogy mi legyen a befolyt összeggel.
   Mi alapján mondja meg, hogy mire költsék?
   A Szentszellem vezeti őt, vagy őket, hogy milyen Isten szerinti célra legyen költve! Ha a Szentszellem vezeti, hogy hova költsőn és mennyit, az valóban önkéntes, az valóban szabad, és valóban jó szívből jön. Ez a helyes hozzáállás valóban, bízzuk magunkat Isten Szellemére, így kell eljárni. Ő mondja meg, mire költsünk és mennyit. Ámen!
   Rendben van ez így? Szerintem rendjén van.
   De akkor a kérdésem a következő:
   Ha képes a Szentszellem a pásztort vezetni abban, mire költsenek és mennyit, akkor az egyes hívőknek külön-külön nincs meg ehhez a szabadságuk? Nincs meg ehhez joguk? A Szentszellem az egyes hívőt nem képes vezetni ebben úgy, mint a pásztort?
   De igen! Az egyes bárányoknak ugyanúgy joguk van eldönteni Isten Szellemének a vezetésével, hogy mire költsenek és mennyit, mint a pásztoroknak! Mert mindannyian fiak vagyunk!

A javaslatom:

Legyenek tanítások arról, hogy milyen fontos az adakozás, és arról, hogy szükség van RENDSZERES adakozásra is, minden hónapban - mindenkitől, aki teheti, - melyből ki lehet fizetni mondjuk az állandó kiadásokat, a gyülekezet rezsijét, a szolgálók, pásztorok bérét. A gyülekezetet pedig folyamatosan tájékoztassuk, hogy mekkora összeg folyt be, és az elég-e a költségekre. Ha nem, adakozhatunk újra. Ha fontos a tagok számára a cél, adakozni fognak, ha pedig nem helyezi a Szentszellem a szívükre, akkor talán nincs is szükségünk arra a dologra, bízzuk ezt Istenre.

Én jelenleg több, mint 10%-ot adakozom. Isten Szelleme késztet rá, hogy ezt tegyem, ez van a szívemben, ez van összhangban a szeretettel. De ez nem egy szabály a számomra, mert ha azt látom, hogy rossz célra menne, lenne rá szabadságom, hogy egy fillért se adjak. Ha azt látnám, hogy a fizetéssel bajba hozom a családomat a következő hónapban, akkor sem adnák, hacsak Isten meg nem győzne, hogy a gyülekezeti cél most fontosabb, mint a családi. Szabad lennék ezt megtenni. Csak mert nem kötöztek meg a tizedfizetés kényszeres törvényével.

Számomra a cél az, hogy tiszta lelkiismerettel megálljak Isten és az emberek előtt. Ha nem támogatnám a gyülekezetemet rendszeresen, az lelkiismeret furdalást keltene bennem. Ha emiatt nélkülözne a családom, az is. Mennyit adjak, hogy tisztán megálljak Isten előtt tisztán? Ő fogja megmondani hónapról-hónapra. Ez az új szövetség szolgálta, a Szellem szolgálata. Ez egy élő dolog, mért élő módon mondja meg hónapról hónapra, hogy mennyit fizessek és kinek.

Nem ötvözhetjük az ót az újjal. Vagy a Szentszellem vezetését követjük minden területen, abban is, hogy mennyit adakozzunk és mire, és akkor csodálatos, páratlan gyülekezetté válhatunk, vagy törvényeket hozunk, hagyományokat követünk (pl. tizedfizetés hagyománya, törvénye), és akkor megnézhetjük majd magunkat, mert a „törvényeinkkel” megoltjuk a Szellem munkáját.

Szabaduljunk meg a tizedszedés bibliátlan gyakorlatától és szellemétől. Ez pillanatnyi áldozattal járhat esetleg, azonban azt látom, minden esetben, amikor egy egyház alkalmazkodott a bibliában leírt igazságokhoz, az nagy-nagy áldást és kenetet hozott a számára. Áldozattal járt és nehéz volt, azonban minden alkalommal meglett a gyümölcse. Ha nem akarunk tévelyegni és igazán Jézust akarjuk követni, létfontosságú, hogy ragaszkodjunk minden igazsághoz, amely feltárult előttünk, és ne alkudjunk meg. Persze a szeretet mindennél fontosabb, de szeretetban maradva ragaszkodni az igazsághoz, hosszú távon csakis ez hoz gyümölcsöket és változást.

Az Egyház a középkor óta egy megtisztulási, regenerálódási folyamaton megy keresztül. Kezd megtisztulni a hagyományoktól, és visszatérni az apostoli kor gyakorlataihoz, igazságához. Amikor elhagyták a gyermekkeresztséget, az hozott egy tisztulást az egyházban, amikor újra elfogadták a Szentszellem keresztséget, az is hozott egy tisztulást, és kenetet is, mert a Szentszellemet elkezdték engedni szóhoz jutni. 

Ha megtisztul az egyház a tizedszedés hamis gyakorlatától, az újabb tisztulást és kenetet fog hozni. A Szentszellemnek adunk nagyobb teret ebben az esetben ezen az új területen, melyet korábban egy törvény kontrollált jogtalanul az Egyház nagy részében, a tizedszedés-tizedfizetés törvénye.

Ez a tisztulás már megkezdődött. Ha körülnéztek a neten, a vezető keresztény fórumokon a legtöbb hívő egyetért abban, hogy a tizedszedés jogtalan. Ezekkel az írásokkal előbb-utóbb minden hívő találkozik majd, és döntenie kell, hogy a Bibliát, vagy az egyházi hagyományait követi. El lehet fogadni a tizedet, ha valaki jó szívvel felajánlja, az rendben van, de nincs joga senkinek erre jogot formálnia. Téves és hamis dolog arról tanítani, hogy Isten akarata az, hogy minden hívő fizesse be a tizedét a gyülekezetébe. Isten akarata ezzel szemben az, hogy támogassuk a gyülekezetünket és az elesetteket, de ennek mértékét szándékosan nem mondja meg, hanem ránk és a Szentszellemre bízza.

Meg vagyok róla győződve, mert már sok példát láttam rá, ha nem szakítunk a tizedszedés téves gyakorlatával, azzal embereket fog veszíteni a gyülekezet, mert a gazdagok egy része, akik még hitben kezdők és gyengék megijednek majd, és inkább elmaradnak, és a szegényeket pedig ugyanígy elüldözheti ez a hamis gyakorlat.

Évekig nem ezt hittem, de most úgy látom, ez a való igazság.

De nem fogom ezt erőltetni, Isten az, aki elvezet minket minden igazságra egyen-egyenként a maga idejében. Cselekedjetek hitetek és belátásotok szerint.

A magunk részéről kijelentjük, hogy elhatárolódunk a tizedszedéstől és tizedfizetéstől.

Elhatárolódunk ettől, mert a pillanatnyi világosságunk szerint ezt kell tennünk a tiszta lelkiismeretünk megőrzése érdekében. A tizedszedés nincs összhangban Isten Szellemével, ezért elhatárolódunk ettől. Szeretnénk azonban továbbra is támogatni adományainkkal a gyülekezetünket, ami valóban Isten gyülekezet, benne Isten népével és Isten Pásztoraival, mert ez viszont teljes mértékben összhangban van Isten Szellemével.

Az is összhangban van Isten Szellemével, hogy a gyülekezet jó szívvel elfogadja a tizedet mindazoktól a tagoktól, akik szabad akaratból döntenek úgy, hogy rendszeresen ennyit fizetnek be. A gyülekezetnek adományokból kell élnie, miért ne lehetne ennek a mértéke éppen 10%? Lehet ennyi, ha a tagok ennyit akarnak éppen adni. Ha akarnak. Csak ne legyen kötelező, ne érje a tagokat hátrányos megkülönböztetés, ha nem ennyit fizetnek.

Ez nem a mostani véleményünk, hanem már kb. öt-hat éve megérett bennünk. Volt rá már példa, kb. 4-5 éve, hogy valaki tizedet fizetett nekem, amit el is fogadtam, mert nagyon sokat jelentett neki, amit valamiről tanítottam neki. Mielőtt elfogadtam volna, előtte elmondtam neki a véleményemet erről az igazságról, hogy ha adja, valódi szabadságból tegye. Ezt csak azért írom le, hogy ez a megérett, megalapozott véleményem, és már voltam a másik oldalon is, azok között, akik nem adják, hanem kapják a tizedet.

Jézus egyik megkísértése a pusztában az volt, hogy használjon tisztességtelen forrásból származó pénzt a szolgálatához. Amikor Sátán felajánlotta neki a világ vagyonát, akkor azt Jézusnak, mint Szentszellemmel betöltött hívőnek ajánlotta fel. Egy igaz, tiszta szívű kereszténynek. Jézus számára nem az volt a kísértés, hogy költse a pénzt magára, hanem az, hogy látta, mennyi jót lehetne tenni ezzel a hatalmas vagyonnal. Ő azonban nem fogadta el, és ez hatalmas kenetet hozott a számára. Az Atya mindennel ellátta ezután, és tiszta forrásból, ami az elhívásának betöltéséhez kellett.

Nem szabad olyan pénzt használnia a gyülekezetünknek, - akármennyire is úgy látszik, hogy szükségünk lenne rá, - ami nem tiszta forrásból származik, mert nem fog valódi áldást hozni, és nem fogja igazán Isten országát építeni, hanem csak látszólag építi azt. Ezt megtanultam a korábbi gyülekezetünk példáján. A kenetet az hozza, - aki maga a Szentszellem,- ha szabad teret adunk neki a hívő és gyülekezeti életünk minden területén.

Végezetül egy összefoglaló írással búcsúzom, Isten áldjon Benneteket!

Egy példa ( a sok közül ) a karizmatikus megosztottságról !!!!!! ( részlet egy újság cikkből )

Jézus-ATM: kötelező tizedfizetés a gyülekezetben?

Forrás: https://szellemieroszak.wordpress.com/2010/08/03/adakozas/

„Kell fizetni tizedet? – kérdezték prominens amerikai evangéliumi vezetőktől, akiknek a többsége szerint nem kell. Mindeközben egyre nagyobb teret hódít az online adakozás.

A liberálisnak elkönyvelt Európában sokan úgy tekintenek az amerikai kis- és nagy egyházakra, mint ahol a hívők lelke mellett azok pénztárcáját is aktívan masszírozzák, mindemellett ezért sokakat meglephet, hogy az evangéliumi vezetőknek csak a kisebbik része vallja azt, hogy a Biblia megköveteli a tizedfizetést. A befolyásos egyházi emberek 58 százaléka szerint a Biblia nem írja elő, hogy keresményünk tíz százalékát az Úrnak (vagyis többnyire a gyülekezetünknek) kell adni.

Ábrahám példája

Leith Anderson, az Evangéliumi Keresztyének Országos Egyesülete (National Association of Evangelicals – NAE) elnöke szerint az Ószövetség többféle tizedet is előírt, aminek része volt az állami adó és a vallási célokra beszedett adomány is. Mindenesetre Anderson is meglepődött azon, hogy az evangéliumi vezetők többsége szerint az ószövetségi gyakorlatot nem kell gyakorolni a mai gyülekezeti életben – pláne, hogy az USA-ban nagyon sok evangéliumi felekezet komplett “tizedfizetési ” tanítássorozatot állított össze.

Az Ószövetségben már Ábrahámtól megjelenik a tizedfizetés szokása, minden hívő szellemi atyja, Melkisédek főpapnak fizetett tizedet a hadizsákmányból. Arra viszont nem lehet újszövetségi parancsolatot találni, hogy minden hívő támogassa saját gyülekezetét bevétele tíz százalékával…….stb. Akkor most nézzünk a többségtől egy tanítást ezzel kapcsolatban !!……Napjainkban több keresztény egyház és gyülekezet kívánja meg tagjaitól, hogy egyházi célokra (beleértve a lelkészi javadalmazásokat is) jövedelmük egy tizedét fizessék be. Ezt bibliai alapon fennálló kötelezettségnek tekintik. Némelyek odáig mennek, hogy azt tanítják: aki a tizedet nem fizeti meg, meglopja Istent. Van viszont sok keresztyén, aki élesen szemben áll ezzel a gyakorlattal; sőt némelyek a tized fizetését és szedését egyenesen törvényszegésnek, vagyis bűnnek minősítik. Ebben a helyzetben megalapozottnak látszik, hogy egyrészt a Szentírás alapján, másrészt történetileg megvizsgáljuk ezt a kérdést.

A tized eredete

A tized egy olyan bibliai törvényen alapul, amelyet Isten Izráel népének adott. Mint minden ószövetségi törvény esetében, itt is eleve meg kell vizsgálnunk, hogy az Újszövetség fenntartja-e ezt. Hiszen alapelvnek kell tekintenünk, az (ószövetségi) törvény és a Krisztus törvénye (evangéliuma ) közötti különbséget.

A Zsidókhoz írott levél ezt mondja:

Amikor az újról (szövetségről) szól, elavulttá teszi az elsőt, ami pedig elavul és megöregszik, az közel van az elmúláshoz (Zsid 8,13).

Pál apostol pedig ezt:

A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő – pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt –, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket. A törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem – pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye ( evangéliuma ) szerint élek –, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket (1Kor 9,20-21). A keresztyén embernek semijen ószövetségi törvényt nem kell megtartani. Csak példaként említjük a körülmetélkedés törvényét; a templomi áldozatok, a szombat és az ünnepek törvényeit, az ételekre vonatkozó törvényeket stb . Hamis érvelés az, ha valaki arra hivatkozva, hogy “benne van a Szentírásban” Krisztus testének tagjait a Törvény alá akarná vetni.

E bevezetés után vizsgáljuk meg részleteiben a tizedre vonatkozó törvényeket.

A tized megalapozását Mózes harmadik könyvében találjuk meg:

A föld minden tizede az Úré, a földnek a szemes terméséből és a fa gyümölcséből; az Úr szent tulajdona az. De ha valaki mindenképpen meg akar valamit váltani a tizedéből, tegye még hozzá egy ötödét. A marháknak és juhoknak a tizede is, minden tizedik, amely átmegy a pásztorbot alatt, az Úr szent tulajdona legyen. Nem szabad válogatni a jó és a rossz között, sem kicserélni azt (3Móz 27,30-33).

Nyilvánvaló ebből az idézetből, hogy a tizedet elsősorban a mezőgazdasági termények után és lehetőleg természetben kellett fizetni. Az állatok után is kellett tizedet fizetni, de csak minden befejezett tizes egység után .

Egy szó sem esik arról, hogy bérmunkásoknak, halászoknak, bányászoknak, vala-mint mesterembereknek tizedet kellett volna fizetniük. (Az efféle foglalkozásokról az Ószövetség említést tesz.)

A tized felhasználásáról Mózes negyedik könyve tájékoztat.

Azután ezt mondta az Úr Áronnak: Földjükből nem kapsz örökséget, és nem lesz osztályrészed köztük. Én vagyok a te osztályrészed és örökséged Izráel fiai között. Lévi fiainak pedig pedig örökségül adtam minden tizedet Izráelben. Munkájukért kapják ezt, mert ők végzik a szolgálatot a kijelentés sátránál. Ne közeledjenek többé Izráel fiai a kijelentés sátrához, mert bűnhődni fognak és meghalnak, hanem a léviták végezzék a szolgálatot a kijelentés sátránál, és ők bűnhődjenek az ott elkövetett bűnökért. Örök rendelkezés ez nemzedékről nemzedékre, hogy nem kapnak örökséget Izráel fiai között. Mert a lévitáknak adom örökségül Izráel fiainak a tizedét, amelyet az Úrnak ajánlanak fel ajándékul, ezért mondtam nekik, hogy Izráel fiai között nem kaphatnak örökséget (4Móz 18,20-24).

Ebből a szentírási szakaszból világosan látjuk, hogy a tizedet Lévi fiai kapták, mégpedig azért, mert különleges munkát végeztek, és – ami nagyon lényeges – megváltásként azért, hogy ők egyéb örökséget (földet) nem kaptak. Ez magyarázza azt a körülményt, hogy tizedet csak a földművelés és a hozzá kapcsolódó állattenyésztés termékeiből kellett fizetni, és a nem mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelem után nem. A továbbiakban a törvény úgy intézkedik, hogy a tized tizedét a lévitáknak át kell adniuk a papoknak. (A továbbiakban erre külön nem térünk ki, akár a lévitai, akár a papi tizedről beszélünk,tudjuk, hogy pontosan mire gondolunk.)

A tized a zsidóságnál :

Mielőtt tovább mennénk témánk vizsgálatában, meg kell néznünk, hogy a zsidóság hogyan állt a tized kérdéséhez. Mi a helyzet a zsidóságnál? Vajon fizetnek-e a mai zsidók tizedet? A válasz egyértelműen NEM !

Ernest L. Martin The Tithing Dilemma című könyvében elmondja, hogy amikor ezt a kérdést tanulmányozta, felhívott három rabbit. Kérdésére – egymástól függetlenül – azt válaszolták, hogy manapság egyetlen vallásos zsidó sem fizet tizedet.

Egyikük, akivel hosszan konzultált, ezt mondta: „Ha zsinagógám valamelyik tagja az Írás szerinti módon tizedet fizetne, megszegné Isten törvényét”. Miután Martin ezen megdöbbent, a rabbi kifejtette, hogy mivel a Biblia szerint tizedet csak a lévitáknak kell fizetni, bűn volna azt másnak adni. Mivel manapság nincs hivatalos lévitai papság, amely a jeruzsálemi templomban szolgálna, törvénytelen volna bármiféle bibliai tizedet fizetni. Ha azonban a templomot újjáépítenék, és ott papok és az őket segítő léviták szolgálnának, a Bibliában említett övezetekben élő zsidóknak kötelességük volna tizedet fizetni.

Ami a Bibliában említett övezeteket illeti, az csak Izráel földjére vonatkozik. A Krisztus születése körüli időkben csak az Izráelben és néhány környező, tisztának tekintett országban élő zsidóknak kellett tizedet fizetniük. Az ezen a területen kívül élő és földműveléssel foglalkozó zsidóknak (tekintet nélkül arra, hogy ilyenek nagyon kevesen voltak) nem.

A tized az Újszövetségben :

Az Újszövetségben nagyon kevés szó esik a tizedről. Egyszer Jézusnak egyik, az írástudókat és farizeusokat feddő beszédében fordul elő:

„Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok mindazt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni” (Mt 23,23).

(Látjuk, hogy Jézus itt is csak mezőgazdasági termékek után természetben fizetett tizedről beszél, nem pedig a pénzjövedelem után pénzben fizetett tizedről.) Krisztus itt nem a tanítványaihoz, a leendő keresztyén egyház tagjaihoz beszélt, hanem zsidókhoz. Az egyház akkor még nem volt megalapítva, a zsidók pedig a törvény alatt álltak. A templom és a lévitai szolgálat még fennálltak. Ezekből a krisztusi igékből a keresztyének tizedfizetési kötelezettségét illetően semmiféle következtetést nem lehet levonni. Kereszthalála és feltámadása előtt Krisztus zsidókat többször is felszólított a törvény betartására.

Amikor megtisztított egy leprást Jézus ezt mondta: ő pedig megparancsolta neki: „Senkinek se mondd el ezt, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánlj fel áldozatot megtisztulásodért, ahogyan Mózes elrendelte, bizonyságul nekik” (Lk 5,14)

Amikor pedig a templomadót kérték, ezt mondta Péternek:

„De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj ki a tengerhez, vesd be a horgot, és fogd ki az első halat, amely ráakad. Amikor felnyitod a száját, találsz benne egy ezüstpénzt, vedd ki, és add oda nekik érted és értem” (Mt 17,27).

S

őt, még általánosabban ezt mondta:

„Az írástudók és farizeusok a Mózes székébe ültek. Tehát mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket nem kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik” (Mt 23,2-3).

De ezekből a kijelentésekből ki vonná le azt a következtetést, hogy a keresztyéneknek gyógyulások esetén állatáldozatot kellene bemutatniuk, templom-adót kellene fizetniük, vagy követniük kellene a zsidó rabbik utasításait?

Ha magának Jézusnak az esetét vizsgáljuk, neki eszébe sem jutott, hogy magának vagy tanítványainak tizedet kérjen, vagy fogadjon el. Hogyan is tehette volna, amikor nem Lévi, hanem Júda törzséhez tartozott?

Vajon ez azt jelentette, hogy nem fogadott el anyagi támogatást? Egyáltalán nem.

Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Kuzának, Heródes egyik főemberének felesége, és Zsuzsánna, de sok más asszony is, akik szolgáltak neki vagyonukból

(Lk 8,1-3). Jézust és tanítványait tehát saját vagyonukból támogatták azok, akik hittek küldetésében. De ez a támogatás semmiképpen sem volt tized: önkéntes volt, és a Szentírás semmiféle utalást sem tesz az összegére.

Más kérdés, hogy Jézus súlyt helyezett az önkéntes adományokra. Amikor kiküldte a hetven tanítványt, ezt mondta nekik:

„Menjetek el! Íme, elküldlek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut… Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak… Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem” (Lk 10,3-16).

Jézus arra is oktatta tanítványait ne fáradozzanak azon, hogy a pénzügyi biztonságukról intézményesen gondoskodjanak.

„Ezért mondom nektek, ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?… Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja” (Mt 6,25-34).

Krisztus nem törődött azzal, hogy pénzt kapjon. Egész szolgálata alatt szegénységben élt.

Gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok (2Kor 8,9).

Az őskeresztyén egyház pénzügyei :

Ha tisztázni akarjuk a keresztyén szervezetek pénzforrásainak kérdését, meg kell vizsgálnunk, hogy mi történt, amikor a keresztyénség szervezkedése megkezdődött. A Szentírás szerint az első pünkösdkor háromezren lettek keresztyénné. Megjelent az első keresztyén közösség.

Milyenek voltak e közösség pénzügyei?

A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt… Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá (ApCsel 4,32-35).

Világos, hogy semmiféle tizedről szó sem volt. Mégis sok esetben ezek az emberek sokkal többet adtak, mint a tized lett volna. Miért? Mert látták, hogy Isten művének anyagi támogatásra van szüksége, és Isten Lelke arra késztette őket, hogy ezt a segítséget megadják.

Hogyan gondoskodott a maga munkájának pénzügyi hátteréről Pál?

Pál sohasem szedett tizedet, hogy fedezze az evangélium hirdetésének költségeit. ő – a képzett farizeus – sokkal jobban ismerte a törvényt, mintsem hogy ilyen gondolata támadt volna. Tudta, hogy törvényszegés lett volna, ha ő, aki nem Lévi, hanem Benjámin törzséből származik, tizedet fogadott volna el.

Pál szakmája szerint sátorkészítő volt. Mesterségét akkor is gyakorolta, amikor az evangéliumot hirdette, és így magát így tartotta el. A Biblia több helyen leírja, hogyan gondoskodott munkájának anyagi fedezetéről, és milyen elképzelése volt erről. Az efézusi vénektől így búcsúzott:

„Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőjévé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam, sőt ti jól tudjátok, hogy a magam szükségleteiről, meg a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak. Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,28.33-35). Pál megvalósította az igazi keresztyén magatartást, amikor saját kezével dolgozott, és nem csak eltartotta magát, hanem még segítette is a rászorulókat. Figyelemreméltó, hogy egyébként gyakran beszélt a szolgálók támogatásáról, és arról, hogy a keresztyéneknek pénzt kell adniuk az evangélium terjesztésére, de egyetlen egyszer sem említette azt, hogy tizedet kellene fizetniük.

Igaz, hogy az 2Kor 9,9-ben 5Móz 25,4-et idézi: „A nyomtató ökör száját ne kösd be”. De itt nyilvánvalóan nem a tizedre gondol, hiszen ha így tenne, a 4Móz 27-et vagy Mal 3-at idézné.

Azt természetesen Pál is hangoztatja, hogy a keresztyén szolgálókat támogatni kell. Így rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek (2Kor 9,14). De az ökör sem tizedet kapott a kicsépelt gabonából.

A Hasting-féle „Az apostoli egyház szótára” [Dictionary of the Apostolic Church] ezt mondja: „Általánosan elfogadott tény, hogy a tized fizetése szent célokra az apostolok és közvetlen utódaik idején ismeretlen volt a keresztyén egyházban”. Hasonlóképpen az Encyclopaedia Britannica ezt írja: „Kezdetben a keresztyén egyház tagjainak önkéntes adományaitól függött”. Még a New Catholic Encyclopaedia is – amelyet egy olyan egyház ad ki, amely később tizedet szedett – ezt írja: „Az ősegyház nem ismerte a tized rendszerét… Nem arról volt szó, hogy az egyház támogatásának igénye nem létezett volna, vagy ezt ne ismerték volna fel, hanem inkább arról, hogy ezt más eszközökkel elégítették ki”. Az Újszövetségben és az ősegyház történetében semmi nyoma sincs annak, hogy éltek volna a tized intézményével. Hiszen mindenki jól tudta, hogy az egyház tisztségviselői nem voltak léviták.

A tized megjelenése a keresztyén egyházban

Hosszú szünet után a tized a keresztyén egyházban a „papi tized” formájában jelent meg. A katolicizmusban megjelent a papi rend, és ezzel kapcsolatban a papoknak fizetendő tized is. A reformáció elvetette a papi rend létezését, és ezzel együtt a papi tized eszméjét is. Később egyes evangéliumi egyházakban és gyülekezetekben – különösképpen azokban, amelyekben bizonyos zsidózó vonások megjelentek – elkezdtek visszatérni a tized fizetésének ószövetségi és katolikus szokásához. Különös, hogy éppen egyes “funda-mentalistának” tekinthető gyülekezet igyekezett feltámasztani ezt az újszövetségi gondolkodással össze-egyeztethetetlen szokást.

A kérdés keresztyén megoldása

A bibliai szöveg világosan kimondja, hogy a tizedet törvényesen csak a léviták kaphatják meg. Azonban felvetődik az a gondolat, hogy a törvény megváltozott. Ezt megalapozza a Zsidókhoz írt levélből vett idézet: Amikor megváltozik a papság, szükségképpen megváltozik a törvény is (Zsid 7,12). Ebből némelyek azt a következtetést vonják le, hogy az újszövetségi időkben a tizedet immár nem a lévitáknak, hanem a keresztyén lelkészeknek kell fizetni. De ez félreértés. A papság valóban megváltozott. Most az egyetlen érvényes papság a Melkisédek rendje szerint való. Igaz ugyan, hogy Ábrahám a hadizsákmányból önkéntesen tizedet adott Melkisédeknek. Azonban a Szentírásban egyetlen olyan törvény sincs, amely Ábrahámot e tized megfizetésére kötelezte volna. És van egy további pont is. A keresztyén lelkészek nem Melkisédek rendje szerint való papok. (Éppenúgy, mint ahogyan egyetlen más emberi lény sem az.) Egyetlen Melkisédek rendje szerint való pap van: a mi Urunk és főpapunk, Jézus Krisztus. Bármiféle “papi rend” eszméje idegen az evangéliumi keresztyénségtől.

Katolikus testvéreink papjaikat Melkisédek rendje szerint való papoknak tekintik. Azonban nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a reformáció egyik legfontosabb tanítása volt a papi rend meglétének tagadása. Erre most nem is érdemes szót vesztegetnünk.

Természetesen egy pillanatra sem vitatjuk a lelkészi hivatal jogosultságát, azonban ez egy pillanatra sem téveszthető össze bármiféle papi renddel.

Némelyek felvetették azt a gondolatot, hogy Krisztusnak kell tizedet fizetnünk. Krisztus azonban jelenleg a mennyekben van, közvetlenül tehát nem fizethetjük neki a tizedet. Ha egyáltalán igaz lenne, hogy a melkisédeki papságnak tizedet kell fizetnünk, azt csak Krisztusnak fizethetnénk. Vajon megtehetnénk-e ezt közvetlenül?

A válasz: igen. Egyetlen mód van, hogy Krisztusnak bármit is adjunk. Ezt ő maga mondta: „Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak nekem az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” (Mt 25,31-40).

Tehát még egyszer: A melkisédeki papságnak nem jár tized. De ha járna is, Melkisédek rendje szerint való pap egyetlen egy van, Jézus Krisztus. Neki viszont csak egyetlen módon lehet fizetni. Arról szó sincs a Bibliában, hogy a lelkészek eltartására vagy az evangélium terjesztésére fordított adományokat – bármilyen fontosak is ezek – közvetlenül Krisztusnak adnánk.

Ezzel kapcsolatban gyakran felvetődő kérdés, hogy kik Krisztus atyjafiai. Némelyek szerint minden ember; mások szerint test szerint való rokonai, a zsidók. Véleményünk szerint ez a kérdés könnyen eldönthető. Jézus maga mondta: „Aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fívérem, nővérem és az én anyám” (Mt 12,50).

Olykor hivatkozni szoktak arra is, hogy Jákób tizedet ajánlott fel Istennek (1Móz 28,22). Ez azonban önkéntes felajánlás volt, nem pedig egy kötelezettség teljesítése. (Amit köteles vagyok fizetni, azt nem ajánlhatom fel!)

A tized „ elve ”

Mindabból, amit elmondtunk, nyilvánvaló, hogy a tized olyan intézmény, amely manapság bibliai alapokon nem igazolható. Azt is tudjuk: Jézus Krisztus nem akarja, hogy bárki is egyházi célokra – bármilyen nemesek legyenek is azok – adakozzon, miközben családja szükséget szenved. Pál apostol ezt írta: Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél (1Tim 5,8).

Történelmi tapasztalataink szerint a tized, mint kötelezően előírt “egyházi adó”, sok gyülekezetben némelyek anyagi romlásához vezetett.

Sokan el is fogadják, hogy a tized Krisztus egyházában nem létező intézmény. Mégis: nem ritkán találkozunk azzal a nézettel, hogy a tized ugyan nem törvény, azonban “irányelv”, amely azt tanácsolja, hogy jövedelmünk 10 százalékát fordítsuk egyházi célokra.

Ez azonban nagyon is vitatható nézet. Ha meggondoljuk, hogy a tized összege hogyan alakult ki, a legegyszerűbb magyarázat az, hogy ily módon Lévi törzsének tagjai, akik nem részesültek földbirtokban – és ha kaptak is volna földet, azt egyéb feladataik miatt nem tudták volna megművelni –, a tized következtében a föld terményeiből nagyjából ugyanolyan arányban részesültek, mint a többi törzs tagjai. (Ez így nem egészen pontos. A tized egy részét másra lehetett felhasználni. Részben a szegények támogatására, rész-ben az évenként háromszori jeruzsálemi zarándoklatra. Ez korrigálta azt a tényt, hogy Izráelben a léviták számaránya nem 1:12, hanem 1:27 volt.) De feltehetjük a kérdést, hogy a léviták szolgálata a templomi szolgálaton kívül miből is állt. Az ószövetségi társadalom szervezete teokratikus volt, ezért a papok és a léviták számos olyan feladatot elláttak, amelyet ma nem vallási szervezetek látnak el. A nép tanítóinak kellett lenniük (5Móz 24,8; 33,10; 2Krón 35,3; Neh 8,7), bíráskodniuk kellett (5Móz 17,8-9; 21,5; 1Krón 23,4; 2Krón 19,8; Ez 44,24). Az orvosi ellátás elsősorban az ő feladatuk volt (3Móz 13,2; 14,2; Lk 17,14). Hivatásos zenészek és énekesek voltak (1Krón 25,1-31; 2Krón 5,12; 34,12). Léviták voltak az irnokok, a felügyelők és a kapuőrök (2Krón 34,13). Ezeket a feladatokat manapság zömében az állam és állami jellegű szervezetek látják el, mégpedig a polgárok adójából. Az ószövetségi Izráelben állami jellegű adó nem volt. Így a mai körülmények között a 10 százalékos irányszám meghatározása semmivel sem indokolható.

A keresztyén megoldás

Az eddigiekben néhány alapgondolatot fogalmaztunk meg, amelyek alkalmasak a tizeddel kapcsolatos bibliai tanítás körvonalainak felvázolására. Nem célunk a keresztyén szervezetek pénzügyi forrásainak kérdését részletezni. Az ősegyház megoldotta felmerülő pénzügyi problémáit, mégpedig mindenki irányában méltányos módon. Számos módja van a keresztyén tevékenységek bibliai szempontból kifogásolhatatlan finanszírozásának. Az azonban bi-zonyos, hogy a tized nem ilyen módszer. Világos, hogy minden keresztyén, egyházi intézményt, amely megérdemli a támogatást, el kell látni a szükséges pénzeszközökkel.

A Biblia nem mondja azt, hogy Isten igényt tart a keresztyének jövedelmének bizonyos százalékára. De azt mondja, hogy mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten” (2Kor 9,7). Már csak azért is mert a törvény nem hitből van , és ami nem hitből van az bűn !

Isten olyan adakozókat kíván, akik szívből adnak.

Természetesen van a dolognak egy másik vetülete is. Ha a keresztyének szükségét látják annak, hogy az evangélium hirdetői teljes munkaidejüket az egyház szolgálatára fordítsák, akkor gondoskodniuk kell tisztességes eltartásukról. Az egyházi tevékenység költségekkel jár. Súlyos méltánytalanság lenne, ha valaki igénybe venné az egyház szolgálatait, de teherbíróképességéhez képest nem járulna hozzá e szolgálat költségeihez.

Ugyanakkor összeegyeztethetetlen lenne Krisztus szellemével, hogy bárkit is megfosztanának e szolgálat gyümölcseitől, mert anyagi helyzete nem engedi meg, hogy teljes mértékben vállalja a rá eső költségeket. A „vének” kötelessége, hogy minden szempontot mérlegelve a testvérek elé tárják a pénzügyi szükségleteket, a testvéreké pedig, hogy jó szívvel gondoskodjanak ezek kielégítéséről. E kérdésekben a keresztyén szabadságnak, bölcsességnek és irgalmasságnak kell érvényesülnie. De semmiképpen sem szabad egy idejétmúlt ószövetségi intézményt feleleveníteni. És a pénzügyekről általában Jézus ezt mondta: „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért; elég minden napnak a maga baja” (Mt 6,31-34).

Felhívás Krisztus testének tagjaihoz :

Testvéreim!

Nem szeretném, ha a fentiekből valaki egy pillanatra is azt a következtetést vonná le, hogy a keresztyének ne adakozzanak az egyháznak vagy az egyház különböző intézményeinek.  Ellenkezőleg!

Jól tudom, hogy az egyháznak, a gyülekezeteknek pénzre van szükségük a lelkészek tisztességes fizetéséhez, a működés feltételeinek fenntartásához, különböző intézmények (újságok, könyvkiadók, oktatási- és szeretetintézmények stb.) működtetéséhez; végül, de nem utolsó sorban a szegények támogatásához. És azt mondom: Testvéreim, járuljatok hozzá e szükségletek kielégítéséhez! Adakozzatok, adakozzatok bőségesen. De az adakozásból ne csináljatok az Újszövetség szellemével ellentétes, ószövetségi kötelességet. Nem vagyunk a Törvény alatt! Ne hivatkozzatok – teljesen alaptalanul – a tized Krisztus óta érvénytelen, eltörölt intézményére. Ti, akik vállaltátok a keresztyén intézmények fenntartását, a bevétel érdekében ne hivatkozzatok hamis érvekre.

Bízzatok a mi mennyei Atyánkban, aki gondoskodik a benne bízókról. Ne féljetek! A jókedvű adakozók és az Istenben bízó sáfárok nagyobb csodákra képesek, mint a törvényeskedés bármilyen formája. Sohase feledjük el, hogy a jókedvű adakozót szereti az Isten, és minden ajándék Istentől származik!!!!!! „