Kedves
Pásztorok és Bárányok!
A
tizedszedésben csapdát látok, ezért fontosnak láttam ezeket
jelezni felétek.
Megvizsgáltam
részletesen a témát a Biblia tükrében, és az alábbiak szerint
küldöm az észrevételeimet. Hiszem, hogy elgondolkodtok majd
rajta.
A
TIZEDSZEDÉS A BIBLIÁBAN
I.
Ábrahám példája:
A
tizedfizetéssel először az Írásokban Ábrahámnál találkozunk.
Amikor Ábrahám visszatért a királyok megveréséből, kiment elé
Sodoma királya, és Melkisédek is meglátogatta:
„..kiméne
ő elébe Szodomának királya a Sáve völgyébe,
azaz a király völgyébe. Melkhisédek
pedig Sálem
királya, kenyeret és bort hoza; ő pedig a Magasságos Istennek
papja vala.És megáldá őt, és monda: Áldott legyen Ábrám a
Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől.Áldott a
Magasságos Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada
neki mindenből. És monda Szodoma királya Ábrámnak: Add nekem a
népet, a jószágot pedig vedd magadnak.” 1MÓZ 14.17-21
Ábrahám
tehát jön vissza a győztes csatából az embereivel és a
hadizsákmánnyal. Melkhisédek pedig kijött elé. Ha én kimegyek a
fiam elé a vonatállomásra, az azt jelenti, hogy ő még nem ért
haza, és már akkor találkozom vele, még az otthonunktól távol.
Itt is ez történt. Ábrahám ekkor még nem ért haza a saját
állataihoz, henem csak a zsákmány van nála. Tehát, amikor azt
írja az ige, hogy mindenből, az azt jelenti, hogy mindenből, amit
a harc során szerzett, és nem azt, hogy a saját állataiból, a
saját vagyonából is. Ezt megerősíti a zsidókhoz írt levél is:
"Nézzétek meg pedig, mily nagy ez, akinek a
zsákmányból tizedet is adott Ábrahám, a
pátriárka;" Zsid 7:4
Néhány
TÉNY Ábrahám tizedfizetésével kapcsolatban:
1.
Nincs arra ige, hogy Ábrahám rendszeres tizedfizető lett volna,
sőt arra sincs, hogy a hadizsákmányon kívül a saját vagyonából
is fizetett volna valaha is tizedet az Úrnak. Az igék inkább azt valószínűsítik, hogy csupán EGYETLEN alkalommal fizetett, és akkor is CSUPÁN a hadi zsákmányból.
2. A tizedet Ábrahám nem a hozzá hasonló hívő testvérének adta, nem Lótnak
adta. Melkhisédeknek adta, aki valószínű maga Jézus volt.
II.
Jákób példája:
Nem
tudjuk fizetett-e akárcsak egyszer is tizedet, vagy csak ígérte, és kinek fizette
(mondjuk a szegényeknek?, vagy magának Istennek állatáldozatok
formájában? Isten akarata volt-e, hogy fizessen, vagy egyszerűen
csak azt gondolta, ha ezt felajánlja, erre Isten biztosan „ráharap”
majd, és ezért majd megáldja?
Szerintem
egyébként fizetett, nem csak ígérte. Az más kérdés, hogy ezt
akkorra ígérte, ha majd épségben visszatér. 20 év múlva tért
vissza, addig tehát nem fizetett, ha pontosan szó szerint
betartotta az ígéretét:
"És
fogadást tőn Jákób, mondá: Ha az
Isten velem leénd, és megőriz engem ezen az úton, amelyen
most járok, és ha ételül kenyeret s öltözetül ruhát adánd
nekem; És békességgel térek vissza az
én atyámnak házához: akkor az Úr leénd
az én Istenem; És ez a kő, amelyet oszlopul állítottam fel,
Isten háza lészen, és valamit adándasz nekem, annak
tizedét neked adom." 1Móz 28:20 - 28:22
Jákób
példájából tehát önmagában nem tudjuk meg, kell-e fizetnünk,
Isten elvárása-e ez, és főleg azt nem tudjuk meg, hogy kinek kell
fizetnünk.
Van
egy érdekes dolog a pátriárkáknál az ószövetségben. Ha
mérleget húzunk, és megnézzük ki az, aki rendszeresen tizedet
fizetett, akkor az alábbi egyenleget találjuk:
A
pátriárkák: (1. Ábrahám; 2. Izsák; 3. Jákób; 4. Jákób 12
fia) közül csupán egyetlen személyről olvassuk, és
ott is csak közvetve, hogy valószínűleg betartotta az ígéretét
és talán még rendszeresen is (nem csak egyszer) tizedet fizethetett, mégpedig Jákóbnál.
Senki másnál nem olvasunk erről. Ha Isten elvárása
lenne ez minden fia felé, akkor miért nem találkozunk Jákóbon
kívül egyetlen pátriárkánál sem a rendszeres tizedfizetéssel? Talán
azért nem, mert ez nem az elvárása? Lehet, hogy egyáltalán nem
volt ez bevett törvény (szokás) az ószövetségi pátriárkák
életében?
Alaposabban megvizsgálva Jákób történetét, azt látjuk, hogy valószínűleg nem fizetett tizedet MINDADDIG, amíg vagyonnal telve, már a feleségeivel együtt vissza nem tért a meneküléséből. Ez pedig ropant elgondolkodtató. Ha a rendszeres tizedfizetés Isten elvárása lett volna az ószövetség előtt, akkor Isten erre megtanította volna Ábrahámot, Ábrahám a gyermekét, Izsákot, Izsák bedig Jákóbot. Jákób már réges-rég rendszeres tizedfizető lett volna. Nem várt volna ezzel addig, amíg vissza nem tér a meneküléséből. Jákób története ezzel szemben azt valószínűsíti, hogy az atyái nem voltak rendszeres tizedfizetők. Sem Ábrahám, sem Izsák. Nem volt a rendszeres tizedfizetés Isten elvárása az ószövetségben, vagy pedig erről senki nem tudott, Isten erről senkit nem tájékoztatott, úgy tűnik.
III.
Mózes törvénye, azaz a TÖRVÉNY:
Számomra
mindig meglepő volt, amikor egyházi vezetők arra hivatkoznak, hogy
a mózesi törvényt már nem kell megtartani, majd a következő
pillanatban levezetik a tizedfizetést a kiforgatott, megcsonkított
mózesi törvényből. A mózesi törvény nem írt elő tizedet csak
a mezőgazdasági termékekből, a növényekből és az
állatokból, valamint az összege nem 10% volt,
hanem jóval több. Ezen kívül nem a pásztoroknak, az egyházi vezetőknek kellett
fizetni, hanem a lévitáknak, a templom körül fizikai szolgálatot
végzőknek. A léviták a kapott javakból aztán tizedet fizettek a papoknak. A papok azonban már senkinek nem fizettek tizedet.
Tehát
a tized mózesi szereplői:
- A nép
- A szent hely körül szolgáló léviták
- A papok, akik a temblomban szolgáltak
- fizetett 2.-nak, 2. fizetett 3.nak. A 3. már nem fizetett senkinek. Ez egy nagyon fontos megállapítás. A templomban szolgáló papok nem fizettek tizedet senkinek!!! Sőt, bűnt követtek volna el, ha tizedet fizetnek, mert nem volt erre Istentől parancsuk!
Az
újszövetségben mi királyi papság vagyunk, a 3. kategória. A
papok pedig nem fizettek tizedet a mózesi rend szerint, tehát
nekünk újszövetségi papoknak sem kell.
A
mózesi törvényből sok-sok más egyéb dolog miatt sem lehet
levezetni a tizedszedést. Hosszú lenne megindokolnom, hogy miért
nem, de nagyon sok írás van, amelyekben jól kifejtik ezt a témát:
MP3
felvétel:
IV.
A tized az új szövetségben.
Jézus
a farizeusoknak azt mondja ugyan, hogy nem kell a tizedet elhagyni:
„ De
jaj nektek farizeusok! mert megadjátok a dézsmát a mentától,
rutától és minden paréjtól, de hátra hagyjátok az ítéletet
és az Isten szeretetét: pedig ezeket
kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni.” Luk 11:42
Azonban
ezt a törvény alatt lévőknek mondta, akik még
kötelesek voltak a törvény szerint élni. A törvény alatt
lévőket a törvény szerinti életre utasította, ez természetes,
és látható az alábbi példából is
„ És
monda neki Jézus: Meglásd, senkinek se szólj. Hanem eredj, mutasd
meg magadat a papnak, és vidd fel az ajándékot, amelyet Mózes
rendelt, bizonyságul nekik.” Máté 8:4
Ha
pontosan meg akarjuk tudni, mit kell tennünk Jézus feltámadása, a
törvény betöltése után az új szövetségben, akkor az apcselt
és a leveleket kell tanulmányoznunk, mert véleményem szerint ez
mutatja meg azt, hogy mit kell tennie egy újjászületett,
Szentszellemmmel betöltött hívőnek.
V.
Mit mondtak az apostolok, kell-e törvényeket követnünk?
Az
apostoli zsinat meghatározta, hogy milyen feltételeknek kell
megfelelniük az újszövetségi hívőknek, és ebben nem szerepel
a tizedfizetés:
"Mert tetszék a Szent Léleknek és nekünk, hogy semmi
több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon
kívül, hogy tartózkodjatok a bálványoknak
áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlvaholt állattól, és a
paráznaságtól; melyektől ha megóvjátok magatokat, jól lesz
dolgotok. Legyetek egészségben!" Apcs 15:28-29
Amennyiben
valaki ehhez hozzátesz, az azt kockáztatja, hogy plusz terhet rak a
hívőkre, a nyájára, vagy magára és felülbírálja Isten bölcs
határozatát.
2.
Pál kifejezetten felszólít minket arra, hogy ne hagyjuk, hogy
törvénnyel megkötözzenek minket:
"Annak okáért a szabadságban, melyre minket Krisztus
megszabadított, álljatok meg, és ne kötelezzétek meg
ismét magatokat szolgaságnak igájával." Gal 5:1
Amennyiben
valakit a „tizedfizetés törvénye” alá helyezünk, vagy
elfogadjuk valakitől ezt a magunk számára kötelező szabályként,
azaz „törvényként” vétünk ez ellen a szabály ellen, és nem
engedelmeskedünk Isten kifejezett parancsának, szolgákká válunk,
a tizedfizetés szabályának szolgáivá.
Azt
tapasztaltam, hogy amikor másokat, vagy magunkat egy, vagy több
önmagunk által gyártott „törvény alá” helyezünk, annak két
súlyos következménye lehet, főleg, ha sok áldozatba kerül ezt a
„törvényt” megtartani:
I. Amennyiben
kiválóan megtartjuk ezt a nehezen megtartható „törvényt, vagy
vallásos szabályt”, az büszkeséghez vezet, úgy gondoljuk
többet érünk más hívőknél, vagy mások csak másodlagos
hívők, hiszen látszólag, (a saját szemünkben úgy tűnik,)
hogy nem annyira odaszántak, mint mi, akik ennyi „áldozatot”
hozunk.
II. Amennyiben
nem tartjuk meg valami miatt, mondjuk mert elgyengültünk hitben,
akkor ez kárhoztat minket, és úgy gondoljuk, Istentől most
haragszik ránk, hiszen „megloptuk” Őt ezzel. Ez a hamis hitünk
pedig valamilyen mértékben eltávolít minket Istentől, és
megrabolja a hitünket.
Fentiek
miatt az újszövetségben nem szabad törvényt csinálnunk
semmiből, vagy csak rettentő óvatosan, Isten bölcsességével,
mert ezzek megolthatjuk Isten szellemének a tökéletesen időzített
munkáját:
„ Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig
minden napot [egyformának] tart. Ki-ki
a maga értelme felől legyen meggyőződve. Aki
ügyel a napra, az Úrért ügyel: és aki nem ügyel a napra, az
Úrért nem ügyel. Aki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ad az
Istennek: és aki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálákat ad
az Istennek.” Róm 14:5
Ez
az elv a számomra azt jelenti, ha Isten mond valamit az adakozásról,
az adakozás összegéről, módjáról, azt nem szabad másra
ráerőltetnem, mint szabályt (azaz törvényt) hanem meg kell
várnom, amíg Isten kijelenti a testvéremnek, az egyedi
körülményeit figyelembe véve, hogy mennyit adjon és mikor.
Mi
fiak vagyunk, és nem szolgák. Isten igazi fiai, akiknek egy a
szívük az Atyjukkal.
"... Monda:
Igen. És mikor beméne a házba, megelőzé őt Jézus, mondván:
Mit gondolsz Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy
adót? a fiaiktól-e, vagy az idegenektől? Monda neki Péter: Az
idegenektől. Monda neki Jézus: Tehát a fiak szabadok.” Máté 17:25 - 17:26
Mi
fiak szabadok kellene hogy legyünk, hogy annyit adjunk, amennyit
csak jónak látunk. Annyit adjunk, amennyire csak szüksége van az
atyai háznak.
Egy
fiút tanítani kell az adakozásról, ami nagyon is
szükséges és biblikus, de hiba azt sugallni, hogy
Isten a keresetének tíz százalékát várja el legalább. (tized).
Vagy Isten csak akkor áldja meg a hívőt, ha ennyit fizet, vagy
Isten nem áldja meg addig teljesen, amíg nem fizet
tizedet. Mindezek az állítások igeellenesek, és
véleményem szerint ártanak Isten népének. Isten a végtelen
nagy kegyelme miatt áld meg minket, „kegyelemből van üdvösségünk
(és gyarapodásunk) hit által.”
Isten
akarata az újszövetség igazsága szerint nem a tizedfizetés,
hanem a szívből jövő adakozás. Ami lehet 10 %, vagy
akár a tizednél jóval nagyobb mértékű is havonta, vagy
időszakosan, a szükségek szerint, mert ha valódi szükség van
rá, a Szentszellem a szívünkre fogja helyezni
VI. Pál
példája:
Pál
búcsúja az efézusi gyülekezet véneitől kivonatosan
"Milétusból azonban küldvén Efézusba, magához
hívatá a gyülekezet véneit...
Azért bizonyságot teszek
előttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétől tiszta
vagyok.
Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem nektek az
Istennek teljes akaratát...
Mert én tudom azt, hogy az én
eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem
kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak,
kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után
vonják. Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három
esztendeig éjjel
és nappal meg nem szűntem könnyhullatással inteni
mindenkit...Senkinek
ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam: Sőt
magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról
ezek a kezek gondoskodtak.
Mindenestől
megmutattam nektek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről
gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő
mondá: Jobb adni, mint venni.” Apcs 20:17-36
Az
Efézusi Gyülekezet tehát nem fizetett tizedet. Pál úgy látta
jónak, hogy semmit nem kér tőlük, hogy abszolút elkerülje a
gyanúját annak, hogy az egész a pénzről szól. Pál három évig
volt náluk, tanította őket. Lett volna ideje a 3 év
alatt, hogy a tizedről tanítson, tizedet szedjen, ha ez lett volna
Isten szívében.
Egyetlen
más gyüleketnél sincs ez a gyakorlat, a tizedszedés gyakorlata az
újszövetségben megemlítve. Azért nincs, mert nem tizedet
fizettek, hanem adakoztak.
Megjegyzés:
A mai gyülekezetek többsége nem tartja magát ebben a kérdésben
következetesen az igéhez. A tizedszedés, és annak a tanítása,
hogy ez Istennek az elvárása minden hívő felé ellentétes az
újszövetség Szellemével és kijelentéseivel, magával az Igével.
VII.
A tizedszedés káros következményei:
A
tizedszedés igazságtalan, mert arányosan sokkal-sokkal nagyobb
terhet jelent a szegényeknek, mint a gazdagoknak. A
mózesi tized ellenben kisebb terhet jelentett a szegényeknek, mert
9 állat esetén, (a szegény állattenyésztőknek például)
egyáltalán nem kellett megfizetniük az állataikból, csak a
tizedik után kellett volna. A tized a mai gyakorlat szerint egy
gazdag embernek semmiség, de egy szegény embernek , aki
napról-napra él, aki esetleg még hitben sem olyan erős,
elhordozhatatlan teher, amely eltávolíthatja a gyülekezetünkből.
Arról
nem is beszélve, hogy ha valaki elhiszi, hogy Istennek a
tizedfizetés elvárása, és ez az ember történetesen hitben
még erőtelen, akkor ez esetleg megugorhatatlan akadály a részére,
ami kárhoztatást szül. Éppen úgy, mint bármilyen
más törvény. Ez pedig Istennek semmiképpen nem célja.
Ezzel
szemben az önkéntes adakozás nem kárhoztatja, mert
nincs meghatározva mennyit várnak el tőle, így nagyobb eséllyel
marad meg a gyülekezetben.
Ha
azt mondaná valaki, hogy olyanokra nincs is szükség, akik nem
hoznak áldozatot, arra azt mondom, hogy más-és más
„áldozatot” jelent tizdet fizetni egy szegénynek, egy
gazdagnak, egy hitben erősnek, egy hitben gyengének. Ha igazságosak
akarunk lenni, tegyünk egyenlő terhet mindenkire! De
erre csak Isten képes, és pontosan ezt is teszi, amikor a
Szentszellem által az egyes emberek egyes körülményeit figyelembe
véve készteti őket, hogy mennyit adjanak önkéntesen és szívből.
Sok
embert ismerek, akiket ez a vélt igazság, a tizedszedés távolított
el a gyülekezetéből, sok (még hitetlen) embert
ismerek, akiket ezen keresztül tart vissza Sátán, mert már eleve
félnek a gyülekezetek közelébe menni, mert ott állítólag
"elszedik a pénzüket".
Nekem tetszenek annak
a baptista pásztornak a szavai, aki ezt mondta nekem egyszer: "A
gyülekezetünkbe tartozók rendszeresen adományokkal járulnak
hozzá a működéshez, én a magam részére úgy döntöttem, hogy
ez a bevételem tíz százaléka. " "Kötelező ennyit
fizetni?"-kérdeztem. "Nem, az adományok összegét nem
határozzuk meg, mindenki adakozzon a lehetőségeihez mérten,
ahogyan Isten a szívére helyezi"-válaszolta.
Nem
a tizedfizetéssel van gond, hanem a tizedszedéssel. Világos és
egyértelmű, hogy mindenkinek tizedet kell fizetnie, aki
meggyőződésre jut arról, hogy Isten ezt kéri tőle. Ha Isten
elvezeti mondjuk Jákóbhoz, majd a szívére helyezi, hogy neki is
ezt kell tennie, kijelenti neki, ami nincs leírva Jákóbnál, hogy
kinek adja és mikor, akkor az a helyes hozzáállás a számára,
hogy tizedet fizet mindaddig, míg Isten mást nem mond neki.
Ámen.
Ha valakit adakozásra késztet Isten, és ennek a mértéke pontosan a tizede a bevételének, akkor ezt miért ne fogadhatná el tőle a pásztor, vagy gyülekezet, Isten nevében. Elfogadhatja! Abszolút!!!!
Én
biztos vagyok benne, hogy Isten még meg is áldja ezért ezt az
adakozót, százszorosan visszafizeti neki, ha hitből tette, amit
tett.
Én
nem erről beszélek, hanem a tized „kicsalásáról”, a
Szentírásból levezetett téves következtetésekkel, hamis
lelkiismeret-furdalás keltésével, vagy a nemfizetők
megbélyegzésével, durvább esetben kizárásával. Ilyen példákat
bőven láttam a korábbi gyülekezetemben. Egy alkalommal például
nem kereszteltek meg egy szegény asszonyt, mert szegény és beteg
volt, és nem volt képes még a tizedet is fizetni a gyógyszerei
felett.
Az
igazi baj az, hogy a tizedfizetők egy része törvényt, vagyis
szabályt csinált abból, hogy a tizedfizetés a helyes hozzáállás
Istenhez, és Isten ezt mindenkitől elvárja. Meg
sem fordul a fejükben, hogy Isten esetleg az egyes embert az egyedi
körülményei figyelembevételével másképpen vezeti. Mindazokat,
akik nem hódolnak be ennek a vélt igazságnak, azokat durvább
esetben a gyülekezetből kizárják, enyhébb esetben "csak"
másodlagos hívőknek, hitben gyengéknek tekintik, és nem nevezik
ki mondjuk elöljáróknak. Mivel megvan már a szabályuk arra, hogy
mi Istennek az elvárása, ezért nem
engednek ezen a téren szabad utat Isten Szellemének,
hanem magukat ezzel Isten fölé emelik, a Szellem munkáját
bekorlátozzák, és megoltják. Lehet, hogy az élet, a gyülekezeti
élet más területein szabad folyást engednek neki, de ezen
a területen igenis megoltják.
Isten
szabadságot adott nekünk az újszövetségben, hogy a szívünk
szerint adjunk annyit, hogy tiszta szívvel megállhassunk Isten és
az emberek előtt. Ez egyes esetekben jóval több, mint a tized,
egyes esetekben kevesebb, mint tized.
Két
példa erről az Igében:
1.
A Jeruzsálemi Gyülekezet:
Nem fizettek tizedet, .....
mert mindenük közös volt.
2. Az Efézusi Gyülekezet:
Nem fizettek tizedet, ....
mert Pál úgy látta jónak, hogy semmit nem kér tőlük
Nem fizettek tizedet, .....
mert mindenük közös volt.
2. Az Efézusi Gyülekezet:
Nem fizettek tizedet, ....
mert Pál úgy látta jónak, hogy semmit nem kér tőlük
Egyáltalán
egyik gyülekezet sem szedett tizedet az újszövetségben, mert még
tisztában voltak vele, hogy ez ellentétes Isten Szellemével:
Idézet
a Wikipédiából
"A
tizedet - bár többször megpróbálták - egészen 777 előttig nem
sikerült elfogadtatni az egyházban,
mert nem volt semmilyen újszövetségi egyházi alapja. …
… A
II. Tours-i zsinat még
csak ajánlja a tized fizetését, de a II. Maconi zsinat már
kötelezi a tized fizetését. „
Elemezzük
egy kicsit a mostani gyakorlatot néhány tizedszedő gyülekezetben:
- A tagok beadják a tizedüket.
- A pásztor egyedül, vagy a vénekkel közösen eldönti, hogy mi legyen a befolyt összeggel.Mi alapján mondja meg, hogy mire költsék?A Szentszellem vezeti őt, vagy őket, hogy milyen Isten szerinti célra legyen költve! Ha a Szentszellem vezeti, hogy hova költsőn és mennyit, az valóban önkéntes, az valóban szabad, és valóban jó szívből jön. Ez a helyes hozzáállás valóban, bízzuk magunkat Isten Szellemére, így kell eljárni. Ő mondja meg, mire költsünk és mennyit. Ámen!Rendben van ez így? Szerintem rendjén van.De akkor a kérdésem a következő:Ha képes a Szentszellem a pásztort vezetni abban, mire költsenek és mennyit, akkor az egyes hívőknek külön-külön nincs meg ehhez a szabadságuk? Nincs meg ehhez joguk? A Szentszellem az egyes hívőt nem képes vezetni ebben úgy, mint a pásztort?De igen! Az egyes bárányoknak ugyanúgy joguk van eldönteni Isten Szellemének a vezetésével, hogy mire költsenek és mennyit, mint a pásztoroknak! Mert mindannyian fiak vagyunk!
A
javaslatom:
Legyenek
tanítások arról, hogy milyen fontos az adakozás, és arról,
hogy szükség van RENDSZERES adakozásra is, minden
hónapban - mindenkitől, aki teheti, - melyből ki lehet
fizetni mondjuk az állandó kiadásokat, a gyülekezet rezsijét, a
szolgálók, pásztorok bérét. A gyülekezetet pedig
folyamatosan tájékoztassuk, hogy mekkora összeg folyt be, és az
elég-e a költségekre. Ha nem, adakozhatunk újra. Ha
fontos a tagok számára a cél, adakozni fognak, ha pedig nem
helyezi a Szentszellem a szívükre, akkor talán nincs is szükségünk
arra a dologra, bízzuk ezt Istenre.
Én
jelenleg több, mint 10%-ot adakozom. Isten Szelleme késztet rá,
hogy ezt tegyem, ez van a szívemben, ez van összhangban a
szeretettel. De ez nem egy szabály a számomra, mert ha azt látom,
hogy rossz célra menne, lenne rá szabadságom, hogy egy fillért se
adjak. Ha azt látnám, hogy a fizetéssel bajba hozom a családomat
a következő hónapban, akkor sem adnák, hacsak Isten meg nem
győzne, hogy a gyülekezeti cél most fontosabb, mint a családi.
Szabad lennék ezt megtenni. Csak mert nem kötöztek meg a
tizedfizetés kényszeres törvényével.
Számomra
a cél az, hogy tiszta lelkiismerettel megálljak Isten és az
emberek előtt. Ha nem támogatnám a gyülekezetemet
rendszeresen, az lelkiismeret furdalást keltene bennem. Ha emiatt
nélkülözne a családom, az is. Mennyit adjak, hogy tisztán
megálljak Isten előtt tisztán? Ő fogja megmondani
hónapról-hónapra. Ez az új szövetség szolgálta, a Szellem
szolgálata. Ez egy élő dolog, mért élő módon mondja meg
hónapról hónapra, hogy mennyit fizessek és kinek.
Nem
ötvözhetjük az ót az újjal. Vagy a Szentszellem vezetését
követjük minden területen, abban is, hogy mennyit adakozzunk és
mire, és akkor csodálatos, páratlan gyülekezetté válhatunk,
vagy törvényeket hozunk, hagyományokat követünk (pl.
tizedfizetés hagyománya, törvénye), és akkor megnézhetjük majd
magunkat, mert a „törvényeinkkel” megoltjuk a Szellem munkáját.
Szabaduljunk
meg a tizedszedés bibliátlan gyakorlatától és szellemétől. Ez
pillanatnyi áldozattal járhat esetleg, azonban azt látom, minden
esetben, amikor egy egyház alkalmazkodott a bibliában leírt
igazságokhoz, az nagy-nagy áldást és kenetet hozott a
számára. Áldozattal járt és nehéz volt, azonban minden
alkalommal meglett a gyümölcse. Ha nem akarunk tévelyegni és
igazán Jézust akarjuk követni, létfontosságú, hogy
ragaszkodjunk minden igazsághoz, amely feltárult előttünk, és ne
alkudjunk meg. Persze a szeretet mindennél fontosabb, de szeretetban
maradva ragaszkodni az igazsághoz, hosszú távon csakis ez hoz
gyümölcsöket és változást.
Az
Egyház a középkor óta egy megtisztulási, regenerálódási
folyamaton megy keresztül. Kezd megtisztulni a hagyományoktól, és
visszatérni az apostoli kor gyakorlataihoz, igazságához. Amikor
elhagyták a gyermekkeresztséget, az hozott egy tisztulást az
egyházban, amikor újra elfogadták a Szentszellem keresztséget, az
is hozott egy tisztulást, és kenetet is, mert a Szentszellemet
elkezdték engedni szóhoz jutni.
Ha
megtisztul az egyház a tizedszedés hamis gyakorlatától, az újabb
tisztulást és kenetet fog hozni. A Szentszellemnek adunk
nagyobb teret ebben az esetben ezen az új területen, melyet
korábban egy törvény kontrollált jogtalanul az Egyház nagy
részében, a tizedszedés-tizedfizetés törvénye.
Ez
a tisztulás már megkezdődött. Ha körülnéztek a neten, a
vezető keresztény fórumokon a legtöbb hívő egyetért abban,
hogy a tizedszedés jogtalan. Ezekkel az írásokkal
előbb-utóbb minden hívő találkozik majd, és döntenie kell,
hogy a Bibliát, vagy az egyházi hagyományait követi. El lehet
fogadni a tizedet, ha valaki jó szívvel felajánlja, az rendben
van, de nincs joga senkinek erre jogot formálnia. Téves és hamis
dolog arról tanítani, hogy Isten akarata az, hogy minden hívő
fizesse be a tizedét a gyülekezetébe. Isten akarata ezzel
szemben az, hogy támogassuk a gyülekezetünket és az elesetteket,
de ennek mértékét szándékosan nem mondja meg, hanem ránk és a
Szentszellemre bízza.
Meg
vagyok róla győződve, mert már sok példát láttam rá, ha nem
szakítunk a tizedszedés téves gyakorlatával, azzal embereket fog
veszíteni a gyülekezet, mert a gazdagok egy része,
akik még hitben kezdők és gyengék megijednek majd, és inkább
elmaradnak, és a szegényeket pedig ugyanígy elüldözheti ez a
hamis gyakorlat.
Évekig
nem ezt hittem, de most úgy látom, ez a való igazság.
De
nem fogom ezt erőltetni, Isten az, aki elvezet minket minden
igazságra egyen-egyenként a maga idejében. Cselekedjetek hitetek
és belátásotok szerint.
A
magunk részéről kijelentjük, hogy elhatárolódunk a
tizedszedéstől és tizedfizetéstől.
Elhatárolódunk
ettől, mert a pillanatnyi világosságunk szerint ezt kell tennünk
a tiszta lelkiismeretünk megőrzése érdekében. A tizedszedés
nincs összhangban Isten Szellemével, ezért elhatárolódunk
ettől. Szeretnénk azonban továbbra is támogatni
adományainkkal a gyülekezetünket, ami valóban Isten gyülekezet,
benne Isten népével és Isten Pásztoraival, mert ez
viszont teljes mértékben összhangban van Isten Szellemével.
Az
is összhangban van Isten Szellemével, hogy a gyülekezet jó
szívvel elfogadja a tizedet mindazoktól a tagoktól, akik szabad
akaratból döntenek úgy, hogy rendszeresen ennyit fizetnek be. A
gyülekezetnek adományokból kell élnie, miért ne lehetne ennek a
mértéke éppen 10%? Lehet ennyi, ha a tagok ennyit akarnak éppen
adni. Ha akarnak. Csak ne legyen kötelező, ne érje a tagokat
hátrányos megkülönböztetés, ha nem ennyit fizetnek.
Ez
nem a mostani véleményünk, hanem már kb. öt-hat éve megérett
bennünk. Volt rá már példa, kb. 4-5 éve, hogy valaki tizedet
fizetett nekem, amit el is fogadtam, mert nagyon sokat jelentett
neki, amit valamiről tanítottam neki. Mielőtt elfogadtam volna,
előtte elmondtam neki a véleményemet erről az igazságról, hogy
ha adja, valódi szabadságból tegye. Ezt csak azért írom le, hogy
ez a megérett, megalapozott véleményem, és már voltam a másik
oldalon is, azok között, akik nem adják, hanem kapják a tizedet.
Jézus
egyik megkísértése a pusztában az volt, hogy használjon
tisztességtelen forrásból származó pénzt a szolgálatához.
Amikor Sátán felajánlotta neki a világ vagyonát, akkor azt
Jézusnak, mint Szentszellemmel betöltött hívőnek ajánlotta fel.
Egy igaz, tiszta szívű kereszténynek. Jézus számára nem az volt
a kísértés, hogy költse a pénzt magára, hanem az, hogy látta,
mennyi jót lehetne tenni ezzel a hatalmas vagyonnal. Ő azonban nem
fogadta el, és ez hatalmas kenetet hozott a számára. Az Atya
mindennel ellátta ezután, és tiszta forrásból, ami az
elhívásának betöltéséhez kellett.
Nem
szabad olyan pénzt használnia a gyülekezetünknek, - akármennyire
is úgy látszik, hogy szükségünk lenne rá, - ami nem tiszta
forrásból származik, mert nem fog valódi áldást hozni, és nem
fogja igazán Isten országát építeni, hanem csak látszólag
építi azt. Ezt megtanultam a korábbi gyülekezetünk példáján.
A kenetet az hozza, - aki maga a Szentszellem,- ha szabad teret adunk
neki a hívő és gyülekezeti életünk minden területén.
Végezetül
egy összefoglaló írással búcsúzom, Isten áldjon Benneteket!
Egy
példa ( a sok közül ) a karizmatikus megosztottságról !!!!!! (
részlet egy újság cikkből )
Jézus-ATM:
kötelező tizedfizetés a gyülekezetben?
Forrás:
https://szellemieroszak.wordpress.com/2010/08/03/adakozas/
Ábrahám példája
A tized eredete
„Kell
fizetni tizedet? – kérdezték prominens amerikai evangéliumi
vezetőktől, akiknek a többsége szerint nem kell. Mindeközben
egyre nagyobb teret hódít az online adakozás.
A liberálisnak
elkönyvelt Európában sokan úgy tekintenek az amerikai kis- és
nagy egyházakra, mint ahol a hívők lelke mellett azok pénztárcáját
is aktívan masszírozzák, mindemellett ezért sokakat meglephet,
hogy az evangéliumi vezetőknek csak a kisebbik része vallja azt,
hogy a Biblia megköveteli a tizedfizetést. A befolyásos egyházi
emberek 58 százaléka szerint a Biblia nem írja elő, hogy
keresményünk tíz százalékát az Úrnak (vagyis többnyire a
gyülekezetünknek) kell adni.
Leith
Anderson, az Evangéliumi Keresztyének Országos Egyesülete
(National Association of Evangelicals – NAE) elnöke szerint az
Ószövetség többféle tizedet is előírt, aminek része volt az
állami adó és a vallási célokra beszedett adomány is.
Mindenesetre Anderson is meglepődött azon, hogy az evangéliumi
vezetők többsége szerint az ószövetségi gyakorlatot nem kell
gyakorolni a mai gyülekezeti életben – pláne, hogy az USA-ban
nagyon sok evangéliumi felekezet komplett “tizedfizetési ”
tanítássorozatot állított össze.
Az Ószövetségben már
Ábrahámtól megjelenik a tizedfizetés szokása, minden hívő
szellemi atyja, Melkisédek főpapnak fizetett tizedet a
hadizsákmányból. Arra viszont nem lehet újszövetségi
parancsolatot találni, hogy minden hívő támogassa saját
gyülekezetét bevétele tíz százalékával…….stb. Akkor most
nézzünk a többségtől egy tanítást ezzel kapcsolatban
!!……Napjainkban több keresztény egyház és gyülekezet kívánja
meg tagjaitól, hogy egyházi célokra (beleértve a lelkészi
javadalmazásokat is) jövedelmük egy tizedét fizessék be. Ezt
bibliai alapon fennálló kötelezettségnek tekintik. Némelyek
odáig mennek, hogy azt tanítják: aki a tizedet nem fizeti meg,
meglopja Istent. Van viszont sok keresztyén, aki élesen szemben áll
ezzel a gyakorlattal; sőt némelyek a tized fizetését és szedését
egyenesen törvényszegésnek, vagyis bűnnek minősítik. Ebben a
helyzetben megalapozottnak látszik, hogy egyrészt a Szentírás
alapján, másrészt történetileg megvizsgáljuk ezt a kérdést.
A tized eredete
A tized egy olyan bibliai törvényen
alapul, amelyet Isten Izráel népének adott. Mint minden
ószövetségi törvény esetében, itt is eleve meg kell
vizsgálnunk, hogy az Újszövetség fenntartja-e ezt. Hiszen
alapelvnek kell tekintenünk, az (ószövetségi) törvény és a
Krisztus törvénye (evangéliuma ) közötti különbséget.
A
Zsidókhoz írott levél ezt mondja:
Amikor az újról
(szövetségről) szól, elavulttá teszi az elsőt, ami pedig elavul
és megöregszik, az közel van az elmúláshoz (Zsid 8,13).
Pál
apostol pedig ezt:
A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó,
hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint
a törvény uralma alatt levő – pedig én magam nem vagyok a
törvény uralma alatt –, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt
levőket. A törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem –
pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye
( evangéliuma ) szerint élek –, hogy megnyerjem a törvény
nélkülieket (1Kor 9,20-21). A keresztyén embernek semijen
ószövetségi törvényt nem kell megtartani. Csak példaként
említjük a körülmetélkedés törvényét; a templomi áldozatok,
a szombat és az ünnepek törvényeit, az ételekre vonatkozó
törvényeket stb . Hamis érvelés az, ha valaki arra hivatkozva,
hogy “benne van a Szentírásban” Krisztus testének tagjait a
Törvény alá akarná vetni.
E
bevezetés után vizsgáljuk meg részleteiben a tizedre vonatkozó
törvényeket.
A
tized megalapozását Mózes harmadik könyvében találjuk meg:
A
föld minden tizede az Úré, a földnek a szemes terméséből és a
fa gyümölcséből; az Úr szent tulajdona az. De ha valaki
mindenképpen meg akar valamit váltani a tizedéből, tegye még
hozzá egy ötödét. A marháknak és juhoknak a tizede is, minden
tizedik, amely átmegy a pásztorbot alatt, az Úr szent tulajdona
legyen. Nem szabad válogatni a jó és a rossz között, sem
kicserélni azt (3Móz 27,30-33).
Nyilvánvaló
ebből az idézetből, hogy a tizedet elsősorban a mezőgazdasági
termények után és lehetőleg természetben kellett fizetni. Az
állatok után is kellett tizedet fizetni, de csak minden befejezett
tizes egység után .
Egy
szó sem esik arról, hogy bérmunkásoknak, halászoknak,
bányászoknak, vala-mint mesterembereknek tizedet kellett volna
fizetniük. (Az efféle foglalkozásokról az Ószövetség említést
tesz.)
A
tized felhasználásáról Mózes negyedik könyve tájékoztat.
Azután
ezt mondta az Úr Áronnak: Földjükből nem kapsz örökséget, és
nem lesz osztályrészed köztük. Én vagyok a te osztályrészed és
örökséged Izráel fiai között. Lévi fiainak pedig pedig
örökségül adtam minden tizedet Izráelben. Munkájukért kapják
ezt, mert ők végzik a szolgálatot a kijelentés sátránál. Ne
közeledjenek többé Izráel fiai a kijelentés sátrához, mert
bűnhődni fognak és meghalnak, hanem a léviták végezzék a
szolgálatot a kijelentés sátránál, és ők bűnhődjenek az ott
elkövetett bűnökért. Örök rendelkezés ez nemzedékről
nemzedékre, hogy nem kapnak örökséget Izráel fiai között. Mert
a lévitáknak adom örökségül Izráel fiainak a tizedét, amelyet
az Úrnak ajánlanak fel ajándékul, ezért mondtam nekik, hogy
Izráel fiai között nem kaphatnak örökséget (4Móz 18,20-24).
Ebből
a szentírási szakaszból világosan látjuk, hogy a tizedet Lévi
fiai kapták, mégpedig azért, mert különleges munkát végeztek,
és – ami nagyon lényeges – megváltásként azért, hogy ők
egyéb örökséget (földet) nem kaptak. Ez magyarázza azt a
körülményt, hogy tizedet csak a földművelés és a hozzá
kapcsolódó állattenyésztés termékeiből kellett fizetni, és a
nem mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelem után
nem. A továbbiakban a törvény úgy intézkedik, hogy a tized
tizedét a lévitáknak át kell adniuk a papoknak. (A továbbiakban
erre külön nem térünk ki, akár a lévitai, akár a papi tizedről
beszélünk,tudjuk, hogy pontosan mire gondolunk.)
A
tized a zsidóságnál :
Mielőtt tovább mennénk témánk
vizsgálatában, meg kell néznünk, hogy a zsidóság hogyan állt a
tized kérdéséhez. Mi a helyzet a zsidóságnál? Vajon fizetnek-e
a mai zsidók tizedet? A válasz egyértelműen NEM !
Ernest
L. Martin The Tithing Dilemma című könyvében elmondja, hogy
amikor ezt a kérdést tanulmányozta, felhívott három rabbit.
Kérdésére – egymástól függetlenül – azt válaszolták,
hogy manapság egyetlen vallásos zsidó sem fizet tizedet.
Egyikük,
akivel hosszan konzultált, ezt mondta: „Ha zsinagógám valamelyik
tagja az Írás szerinti módon tizedet fizetne, megszegné Isten
törvényét”. Miután Martin ezen megdöbbent, a rabbi kifejtette,
hogy mivel a Biblia szerint tizedet csak a lévitáknak kell fizetni,
bűn volna azt másnak adni. Mivel manapság nincs hivatalos lévitai
papság, amely a jeruzsálemi templomban szolgálna, törvénytelen
volna bármiféle bibliai tizedet fizetni. Ha azonban a templomot
újjáépítenék, és ott papok és az őket segítő léviták
szolgálnának, a Bibliában említett övezetekben élő zsidóknak
kötelességük volna tizedet fizetni.
Ami
a Bibliában említett övezeteket illeti, az csak Izráel földjére
vonatkozik. A Krisztus születése körüli időkben csak az
Izráelben és néhány környező, tisztának tekintett országban
élő zsidóknak kellett tizedet fizetniük. Az ezen a területen
kívül élő és földműveléssel foglalkozó zsidóknak (tekintet
nélkül arra, hogy ilyenek nagyon kevesen voltak) nem.
Az Újszövetségben nagyon
kevés szó esik a tizedről. Egyszer Jézusnak egyik, az írástudókat
és farizeusokat feddő beszédében fordul elő:
„Jaj nektek,
képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a
mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok mindazt,
ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az
irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és
azokat sem elhagyni” (Mt 23,23).
(Látjuk, hogy Jézus itt is
csak mezőgazdasági termékek után természetben fizetett tizedről
beszél, nem pedig a pénzjövedelem után pénzben fizetett
tizedről.) Krisztus itt nem a tanítványaihoz, a leendő keresztyén
egyház tagjaihoz beszélt, hanem zsidókhoz. Az egyház akkor még
nem volt megalapítva, a zsidók pedig a törvény alatt álltak. A
templom és a lévitai szolgálat még fennálltak. Ezekből a
krisztusi igékből a keresztyének tizedfizetési kötelezettségét
illetően semmiféle következtetést nem lehet levonni.
Kereszthalála és feltámadása előtt Krisztus zsidókat többször
is felszólított a törvény betartására.
Amikor
megtisztított egy leprást Jézus ezt mondta: ő pedig
megparancsolta neki: „Senkinek se mondd el ezt, hanem menj el,
mutasd meg magadat a papnak, és ajánlj fel áldozatot
megtisztulásodért, ahogyan Mózes elrendelte, bizonyságul nekik”
(Lk 5,14)
Amikor
pedig a templomadót kérték, ezt mondta Péternek:
„De hogy ne
botránkoztassuk meg őket, menj ki a tengerhez, vesd be a horgot, és
fogd ki az első halat, amely ráakad. Amikor felnyitod a száját,
találsz benne egy ezüstpénzt, vedd ki, és add oda nekik érted és
értem” (Mt 17,27).
S
őt,
még általánosabban ezt mondta:
„Az írástudók és
farizeusok a Mózes székébe ültek. Tehát mindazt, amit mondanak,
tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket nem kövessétek,
mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik” (Mt 23,2-3).
De
ezekből a kijelentésekből ki vonná le azt a következtetést,
hogy a keresztyéneknek gyógyulások esetén állatáldozatot
kellene bemutatniuk, templom-adót kellene fizetniük, vagy követniük
kellene a zsidó rabbik utasításait?
Ha
magának Jézusnak az esetét vizsgáljuk, neki eszébe sem jutott,
hogy magának vagy tanítványainak tizedet kérjen, vagy fogadjon
el. Hogyan is tehette volna, amikor nem Lévi, hanem Júda törzséhez
tartozott?
Vajon
ez azt jelentette, hogy nem fogadott el anyagi támogatást?
Egyáltalán nem.
Vele volt a tizenkettő és néhány asszony,
akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből
gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét
ördög ment ki, Johanna, Kuzának, Heródes egyik főemberének
felesége, és Zsuzsánna, de sok más asszony is, akik szolgáltak
neki vagyonukból
(Lk 8,1-3). Jézust és tanítványait tehát
saját vagyonukból támogatták azok, akik hittek küldetésében.
De ez a támogatás semmiképpen sem volt tized: önkéntes volt, és
a Szentírás semmiféle utalást sem tesz az összegére.
Más
kérdés, hogy Jézus súlyt helyezett az önkéntes adományokra.
Amikor kiküldte a hetven tanítványt, ezt mondta nekik:
„Menjetek
el! Íme, elküldlek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne
vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut… Maradjatok
ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak… Aki
titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem
utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki
elküldött engem” (Lk 10,3-16).
Jézus arra is oktatta
tanítványait ne fáradozzanak azon, hogy a pénzügyi
biztonságukról intézményesen gondoskodjanak.
„Ezért mondom
nektek, ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek és mit
igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az
élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?… Ha pedig a
mező füvét, amely ma van, és holnap a a kemencébe vetik, így
öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Ne
aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit
igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok
kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek
van minderre. De keressétek először az ő országát és
igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne
aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért:
elég minden napnak a maga baja” (Mt 6,25-34).
Krisztus
nem törődött azzal, hogy pénzt kapjon. Egész szolgálata alatt
szegénységben élt.
Gazdag létére szegénnyé lett értetek,
hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok (2Kor 8,9).
Az
őskeresztyén egyház pénzügyei :
Ha tisztázni akarjuk
a keresztyén szervezetek pénzforrásainak kérdését, meg kell
vizsgálnunk, hogy mi történt, amikor a keresztyénség
szervezkedése megkezdődött. A Szentírás szerint az első
pünkösdkor háromezren lettek keresztyénné. Megjelent az első
keresztyén közösség.
Milyenek voltak e közösség pénzügyei?
A
hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt.
Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem
mindenük közös volt… Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő
sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az
eladott javak árát pedig elhozták, és letették az apostolok lába
elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége
volt rá (ApCsel 4,32-35).
Világos,
hogy semmiféle tizedről szó sem volt. Mégis sok esetben ezek az
emberek sokkal többet adtak, mint a tized lett volna. Miért? Mert
látták, hogy Isten művének anyagi támogatásra van szüksége,
és Isten Lelke arra késztette őket, hogy ezt a segítséget
megadják.
Hogyan gondoskodott a maga munkájának pénzügyi hátteréről Pál?
Pál sohasem szedett tizedet, hogy
fedezze az evangélium hirdetésének költségeit. ő – a képzett
farizeus – sokkal jobban ismerte a törvényt, mintsem hogy ilyen
gondolata támadt volna. Tudta, hogy törvényszegés lett volna, ha
ő, aki nem Lévi, hanem Benjámin törzséből származik, tizedet
fogadott volna el.
Pál
szakmája szerint sátorkészítő volt. Mesterségét akkor is
gyakorolta, amikor az evangéliumot hirdette, és így magát így
tartotta el. A Biblia több helyen leírja, hogyan gondoskodott
munkájának anyagi fedezetéről, és milyen elképzelése volt
erről. Az efézusi vénektől így búcsúzott:
„Viseljetek
gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőjévé
tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát,
amelyet tulajdon vérével szerzett. Senkinek ezüstjét, aranyát
vagy ruháját nem kívántam, sőt ti jól tudjátok, hogy a magam
szükségleteiről, meg a velem levőkéről ezek a kezek
gondoskodtak. Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen
kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve
az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni,
mint kapni” (ApCsel 20,28.33-35). Pál megvalósította az igazi
keresztyén magatartást, amikor saját kezével dolgozott, és nem
csak eltartotta magát, hanem még segítette is a rászorulókat.
Figyelemreméltó, hogy egyébként gyakran beszélt a szolgálók
támogatásáról, és arról, hogy a keresztyéneknek pénzt kell
adniuk az evangélium terjesztésére, de egyetlen egyszer sem
említette azt, hogy tizedet kellene fizetniük.
Igaz, hogy az
2Kor 9,9-ben 5Móz 25,4-et idézi: „A nyomtató ökör száját ne
kösd be”. De itt nyilvánvalóan nem a tizedre gondol, hiszen ha
így tenne, a 4Móz 27-et vagy Mal 3-at idézné.
Azt
természetesen Pál is hangoztatja, hogy a keresztyén szolgálókat
támogatni kell. Így rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot
hirdetik, az evangéliumból éljenek (2Kor 9,14). De az ökör sem
tizedet kapott a kicsépelt gabonából.
A
Hasting-féle „Az apostoli egyház szótára” [Dictionary of the
Apostolic Church] ezt mondja: „Általánosan elfogadott tény, hogy
a tized fizetése szent célokra az apostolok és közvetlen utódaik
idején ismeretlen volt a keresztyén egyházban”. Hasonlóképpen
az Encyclopaedia Britannica ezt írja: „Kezdetben a keresztyén
egyház tagjainak önkéntes adományaitól függött”. Még a New
Catholic Encyclopaedia is – amelyet egy olyan egyház ad ki, amely
később tizedet szedett – ezt írja: „Az ősegyház nem ismerte
a tized rendszerét… Nem arról volt szó, hogy az egyház
támogatásának igénye nem létezett volna, vagy ezt ne ismerték
volna fel, hanem inkább arról, hogy ezt más eszközökkel
elégítették ki”. Az Újszövetségben és az ősegyház
történetében semmi nyoma sincs annak, hogy éltek volna a tized
intézményével. Hiszen mindenki jól tudta, hogy az egyház
tisztségviselői nem voltak léviták.
A tized megjelenése
a keresztyén egyházban
Hosszú szünet után a tized a
keresztyén egyházban a „papi tized” formájában jelent meg. A
katolicizmusban megjelent a papi rend, és ezzel kapcsolatban a
papoknak fizetendő tized is. A reformáció elvetette a papi rend
létezését, és ezzel együtt a papi tized eszméjét is. Később
egyes evangéliumi egyházakban és gyülekezetekben –
különösképpen azokban, amelyekben bizonyos zsidózó vonások
megjelentek – elkezdtek visszatérni a tized fizetésének
ószövetségi és katolikus szokásához. Különös, hogy éppen
egyes “funda-mentalistának” tekinthető gyülekezet igyekezett
feltámasztani ezt az újszövetségi gondolkodással
össze-egyeztethetetlen szokást.
A kérdés keresztyén megoldása
A bibliai szöveg világosan kimondja, hogy a
tizedet törvényesen csak a léviták kaphatják meg. Azonban
felvetődik az a gondolat, hogy a törvény megváltozott. Ezt
megalapozza a Zsidókhoz írt levélből vett idézet: Amikor
megváltozik a papság, szükségképpen megváltozik a törvény is
(Zsid 7,12). Ebből némelyek azt a következtetést vonják le, hogy
az újszövetségi időkben a tizedet immár nem a lévitáknak,
hanem a keresztyén lelkészeknek kell fizetni. De ez félreértés.
A papság valóban megváltozott. Most az egyetlen érvényes papság
a Melkisédek rendje szerint való. Igaz ugyan, hogy Ábrahám a
hadizsákmányból önkéntesen tizedet adott Melkisédeknek. Azonban
a Szentírásban egyetlen olyan törvény sincs, amely Ábrahámot e
tized megfizetésére kötelezte volna. És van egy további pont is.
A keresztyén lelkészek nem Melkisédek rendje szerint való papok.
(Éppenúgy, mint ahogyan egyetlen más emberi lény sem az.)
Egyetlen Melkisédek rendje szerint való pap van: a mi Urunk és
főpapunk, Jézus Krisztus. Bármiféle “papi rend” eszméje
idegen az evangéliumi keresztyénségtől.
Katolikus
testvéreink papjaikat Melkisédek rendje szerint való papoknak
tekintik. Azonban nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a
reformáció egyik legfontosabb tanítása volt a papi rend
meglétének tagadása. Erre most nem is érdemes szót
vesztegetnünk.
Természetesen egy pillanatra sem vitatjuk a
lelkészi hivatal jogosultságát, azonban ez egy pillanatra sem
téveszthető össze bármiféle papi renddel.
Némelyek
felvetették azt a gondolatot, hogy Krisztusnak kell tizedet
fizetnünk. Krisztus azonban jelenleg a mennyekben van, közvetlenül
tehát nem fizethetjük neki a tizedet. Ha egyáltalán igaz lenne,
hogy a melkisédeki papságnak tizedet kell fizetnünk, azt csak
Krisztusnak fizethetnénk. Vajon megtehetnénk-e ezt közvetlenül?
A
válasz: igen. Egyetlen mód van, hogy Krisztusnak bármit is adjunk.
Ezt ő maga mondta: „Akkor így szól a király a jobb keze felől
állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ
kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és
ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és
befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és
meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor
így válaszolnak nekem az igazak: Uram, mikor láttunk téged
éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk
volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy
mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy
börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd
nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak
eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” (Mt
25,31-40).
Tehát
még egyszer: A melkisédeki papságnak nem jár tized. De ha járna
is, Melkisédek rendje szerint való pap egyetlen egy van, Jézus
Krisztus. Neki viszont csak egyetlen módon lehet fizetni. Arról szó
sincs a Bibliában, hogy a lelkészek eltartására vagy az
evangélium terjesztésére fordított adományokat – bármilyen
fontosak is ezek – közvetlenül Krisztusnak adnánk.
Ezzel
kapcsolatban gyakran felvetődő kérdés, hogy kik Krisztus
atyjafiai. Némelyek szerint minden ember; mások szerint test
szerint való rokonai, a zsidók. Véleményünk szerint ez a kérdés
könnyen eldönthető. Jézus maga mondta: „Aki cselekszi az én
mennyei Atyám akaratát, az az én fívérem, nővérem és az én
anyám” (Mt 12,50).
Olykor hivatkozni szoktak arra is, hogy
Jákób tizedet ajánlott fel Istennek (1Móz 28,22). Ez azonban
önkéntes felajánlás volt, nem pedig egy kötelezettség
teljesítése. (Amit köteles vagyok fizetni, azt nem ajánlhatom
fel!)
Mindabból, amit
elmondtunk, nyilvánvaló, hogy a tized olyan intézmény, amely
manapság bibliai alapokon nem igazolható. Azt is tudjuk: Jézus
Krisztus nem akarja, hogy bárki is egyházi célokra – bármilyen
nemesek legyenek is azok – adakozzon, miközben családja szükséget
szenved. Pál apostol ezt írta: Ha pedig valaki övéiről és
főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és
rosszabb a hitetlennél (1Tim 5,8).
Történelmi
tapasztalataink szerint a tized, mint kötelezően előírt “egyházi
adó”, sok gyülekezetben némelyek anyagi romlásához vezetett.
Sokan
el is fogadják, hogy a tized Krisztus egyházában nem létező
intézmény. Mégis: nem ritkán találkozunk azzal a nézettel, hogy
a tized ugyan nem törvény, azonban “irányelv”, amely azt
tanácsolja, hogy jövedelmünk 10 százalékát fordítsuk egyházi
célokra.
Ez
azonban nagyon is vitatható nézet. Ha meggondoljuk, hogy a tized
összege hogyan alakult ki, a legegyszerűbb magyarázat az, hogy ily
módon Lévi törzsének tagjai, akik nem részesültek földbirtokban
– és ha kaptak is volna földet, azt egyéb feladataik miatt nem
tudták volna megművelni –, a tized következtében a föld
terményeiből nagyjából ugyanolyan arányban részesültek, mint a
többi törzs tagjai. (Ez így nem egészen pontos. A tized egy
részét másra lehetett felhasználni. Részben a szegények
támogatására, rész-ben az évenként háromszori jeruzsálemi
zarándoklatra. Ez korrigálta azt a tényt, hogy Izráelben a
léviták számaránya nem 1:12, hanem 1:27 volt.) De feltehetjük a
kérdést, hogy a léviták szolgálata a templomi szolgálaton kívül
miből is állt. Az ószövetségi társadalom szervezete teokratikus
volt, ezért a papok és a léviták számos olyan feladatot
elláttak, amelyet ma nem vallási szervezetek látnak el. A nép
tanítóinak kellett lenniük (5Móz 24,8; 33,10; 2Krón 35,3; Neh
8,7), bíráskodniuk kellett (5Móz 17,8-9; 21,5; 1Krón 23,4; 2Krón
19,8; Ez 44,24). Az orvosi ellátás elsősorban az ő feladatuk volt
(3Móz 13,2; 14,2; Lk 17,14). Hivatásos zenészek és énekesek
voltak (1Krón 25,1-31; 2Krón 5,12; 34,12). Léviták voltak az
irnokok, a felügyelők és a kapuőrök (2Krón 34,13). Ezeket a
feladatokat manapság zömében az állam és állami jellegű
szervezetek látják el, mégpedig a polgárok adójából. Az
ószövetségi Izráelben állami jellegű adó nem volt. Így a mai
körülmények között a 10 százalékos irányszám meghatározása
semmivel sem indokolható.
Az
eddigiekben néhány alapgondolatot fogalmaztunk meg, amelyek
alkalmasak a tizeddel kapcsolatos bibliai tanítás körvonalainak
felvázolására. Nem célunk a keresztyén szervezetek pénzügyi
forrásainak kérdését részletezni. Az ősegyház megoldotta
felmerülő pénzügyi problémáit, mégpedig mindenki irányában
méltányos módon. Számos módja van a keresztyén tevékenységek
bibliai szempontból kifogásolhatatlan finanszírozásának. Az
azonban bi-zonyos, hogy a tized nem ilyen módszer. Világos, hogy
minden keresztyén, egyházi intézményt, amely megérdemli a
támogatást, el kell látni a szükséges pénzeszközökkel.
A
Biblia nem mondja azt, hogy Isten igényt tart a keresztyének
jövedelmének bizonyos százalékára. De azt mondja, hogy mindenki
úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül
vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az
Isten” (2Kor 9,7). Már csak azért is mert a törvény nem hitből
van , és ami nem hitből van az bűn !
Isten
olyan adakozókat kíván, akik szívből adnak.
Természetesen
van a dolognak egy másik vetülete is. Ha a keresztyének szükségét
látják annak, hogy az evangélium hirdetői teljes munkaidejüket
az egyház szolgálatára fordítsák, akkor gondoskodniuk kell
tisztességes eltartásukról. Az egyházi tevékenység költségekkel
jár. Súlyos méltánytalanság lenne, ha valaki igénybe venné az
egyház szolgálatait, de teherbíróképességéhez képest nem
járulna hozzá e szolgálat költségeihez.
Ugyanakkor
összeegyeztethetetlen lenne Krisztus szellemével, hogy bárkit is
megfosztanának e szolgálat gyümölcseitől, mert anyagi helyzete
nem engedi meg, hogy teljes mértékben vállalja a rá eső
költségeket. A „vének” kötelessége, hogy minden szempontot
mérlegelve a testvérek elé tárják a pénzügyi szükségleteket,
a testvéreké pedig, hogy jó szívvel gondoskodjanak ezek
kielégítéséről. E kérdésekben a keresztyén szabadságnak,
bölcsességnek és irgalmasságnak kell érvényesülnie. De
semmiképpen sem szabad egy idejétmúlt ószövetségi intézményt
feleleveníteni. És a pénzügyekről általában Jézus ezt mondta:
„Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy:
Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok
kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek
van minderre. De keressétek először az ő országát és
igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne
aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért;
elég minden napnak a maga baja” (Mt 6,31-34).
Felhívás
Krisztus testének tagjaihoz :
Testvéreim!
Testvéreim!
Nem
szeretném, ha a fentiekből valaki egy pillanatra is azt a
következtetést vonná le, hogy a keresztyének ne adakozzanak az
egyháznak vagy az egyház különböző intézményeinek. Ellenkezőleg!
Jól
tudom, hogy az egyháznak, a gyülekezeteknek pénzre van szükségük
a lelkészek tisztességes fizetéséhez, a működés feltételeinek
fenntartásához, különböző intézmények (újságok,
könyvkiadók, oktatási- és szeretetintézmények stb.)
működtetéséhez; végül, de nem utolsó sorban a szegények
támogatásához. És azt mondom: Testvéreim, járuljatok hozzá e
szükségletek kielégítéséhez! Adakozzatok, adakozzatok
bőségesen. De az adakozásból ne csináljatok az Újszövetség
szellemével ellentétes, ószövetségi kötelességet. Nem vagyunk
a Törvény alatt! Ne hivatkozzatok – teljesen alaptalanul – a
tized Krisztus óta érvénytelen, eltörölt intézményére. Ti,
akik vállaltátok a keresztyén intézmények fenntartását, a
bevétel érdekében ne hivatkozzatok hamis érvekre.
Bízzatok
a mi mennyei Atyánkban, aki gondoskodik a benne bízókról. Ne
féljetek! A jókedvű adakozók és az Istenben bízó sáfárok
nagyobb csodákra képesek, mint a törvényeskedés bármilyen
formája. Sohase feledjük el, hogy a jókedvű adakozót szereti az
Isten, és minden ajándék Istentől származik!!!!!! „
T. Lucius, köszönöm ezt az igazán részletes összefoglalást! Bővebb és még inkább kielégítőbb, mint az én cikkem 2010.-es évből. Ahogy írtad, ez a mondat nagyon jól összefoglalja a lényeget:
VálaszTörlés"Egyetlen Melkisédek rendje szerint való pap van: a mi Urunk és főpapunk, Jézus Krisztus. Bármiféle “papi rend” eszméje idegen az evangéliumi keresztyénségtől."
A tized fizetése körüli félreértés a mai keresztény gyülekezetekben a papság elvének félreértésén alapul. A papi rendszer elve változott meg az Újszövetségben. Ha ezt megértik a hívők, hogy ki az igazi főpap és mi, hívők mindannyian papok vagyunk és közvetlenül az Igazi Főpapnak - a Názáreti Jézus Krisztusnak - szolgálunk, akkor fogják megérteni, hogy a tized szedése, annak kötelező kivetése többé nem érvényes az Újszövetségben. A földi szolgálók, lelkészek, püspökök, pásztorok stb. nem léphetnek a Főpap - Jézus Krisztus - szerepébe.
Áldás,
Miki
T. Kedves Miklós, egyformán látjuk, egyetértek. Egy ideig jártam egy olyan gyülekezetbe, ahol a pásztor a juhok felett állónak gondolta magát, egy külön "kaszt" tagjának, aki igényt tartott a tagok tizedére. Az újszövetségben azonban nincsenek kasztok. Mi mindannyian testvérek vagyunk, és egyikünk sem formálhat jogot valaki más tizedére, mintha csak Lévita lenne az ószövetség idején. A kereszténységnek úgy vélem, nincs szüksége "királyokra", ehelyett Jézus szolgálókat szeretne...
VálaszTörlésKöszönöm hozzászólásodat! Lucius