Isten írott törvényének a „betöltése”

Különbség van egy törvénynek (parancsolatnak vagy utasításnak) a szó szerinti „megtartása” és a „betöltése” között.

A „megtartás” az, amikor mi pontosan azt tesszük, mint amit az a törvénykönyv előír, szóról-szóra és betűről betűre. Semmit nem hagyunk el belőle. Amikor valamit ebből elhagyunk, - szándékosan, vagy akár tévedésből – akkor már jogszerűen nem nevezhetjük magunkat „törvénytartóknak”, vagyis nem igaz ránk az, hogy mi „a törvényt megtartjuk”. Ekkor maximum ez a megállapítás lehet igaz ránk: „ A törvény egyes részeit megtartjuk”.

Könnyen belátható, hogy ebben az esetben mi „törvényszegők” vagyunk. Bármit is hagyunk el a törvényből, bármilyen apró részt is, „törvényszegők” vagyunk!

Például az igazságnak megfelelően nem mondhatja egy adócsaló a bíróság előtt, hogy ő „megtartotta a törvényt”, hiszen „csak adót csalt.” A bíró nem hűlye, tudni fogja, hogy ez az ember valójában nem mond igazat, nem „törvénytartó”, hanem „törvényszegő”. Ha a törvény összes többi rendelkezését megtartotta is, és „csak” adót csalt, már akkor is jogos ítélet, jogos büntetés illeti meg, mert „törvényszegő”.

Éppen így, azok, akik a törvény megtartására próbálják rávenni a keresztényeket, valójában maguk sem tartják azt meg. Könnyen belátható- nincsen olyan ember a Földön, aki  a „törvény megtartója” lenne. „Törvény” alatt a zsidó népnek átadott parancsolatokra gondolok, melynek középpontjában a tízparancsolat áll. Senki sem tartja ezt meg. Többé-kevésbé mindenki megszegi. Megszegi azt még a Földön élő leg törvénytartóbb zsidó vagy keresztény is.

Ezt a tényt Isten a bibliában világosan, megkérdőjelezhetetlenül kifejti:

„Mert maguk a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért akarják, hogy ti körülmetélkedjetek, hogy a ti testetekkel dicsekedjenek.” (Gal 6:13 HUN)

Aki megszegi a törvény valamelyik utasítását, az „törvényszegő”, beszél a biblia azonban „törvény betöltésről” is.

„Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik.”  (Róm 2:13 HUN)

Vajon hogyan lehet a törvényt „betölteni”?

Világos, hogy nem tudjuk a zsidóknak adott törvényt, a tízparancsolatot, -és annak részletes kifejtését a tórában - „megtartani”, de újjászületésünket követően van lehetőségünk a törvényt „betölteni”.

Na, ez vajon mit jelent?

Mit jelent „betölteni a törvényben írtakat”, vagyis „betölteni” a törvény kívánalmait?

Egy biztos: Nem azt jelenti, hogy a törvény utasításait szó szerint megtartjuk. A törvény „betöltése” nem azonos a törvény „megtartásával”.

Egy másik hozzászólásomban - (címe: „Isten írott törvényének a „szelleme”)- már kifejtettem, hogy minden egyes törvény, vagy parancsolat mögött ott áll egy láthatatlan cél, egy végső ok, amiért a törvényadó az adott szabályt adta. Ez a „törvény szelleme”. Az elérendő kívánatos cél, mely cél elérésének „szellemében” a törvényadó az adott utasítást adta. Amire rájöttem, az az, hogy a „törvény betöltése” az nem más, mint amikor mi összhangba kerülünk a törvény „szellemével”.

Például:

Egy szülőpár szeretné megóvni az otthoni szőnyeget a felesleges piszkolódástól. Ennek „szellemében” közösen hoznak egy törvényt a kiskorú fiúk számára. A törvény így szól: „Csak úgy léphetsz be a lakásba, ha előtte alaposan megtörlöd a cipőd talpát a lábtörlőben !!!”   A törvényt a szőnyeg idő előtti elszennyeződésének megakadályozása „szellemében” hozták. Amikor ez a cél megvalósul, akkor a törvény "szelleme" is érvényre jut. A törvény betűje pedig ez: „Csak úgy léphetsz be a lakásba, ha előtte alaposan megtörlöd a cipőd talpát a lábtörlőben !!!”   

Ha ez idáig érthető, akkor most felteszek néhány kérdést:

1.   A példa szerinti törvény „betűje” fontosabb, hogy megvalósuljon, vagy inkább a példa szerinti törvény „szellemének” a megvalósulása a lényegesebb a szülők számára? ... ...

2.   Elmaradhat-e esetleg a törvény betűjének pontos betartása úgy, hogy mégis megvalósul az a cél, amiért azt a törvényt, vagy szabályt előírták? Tehát lehet olyan élethelyzet, hogy a „törvény betűjének” megszegése esetén is érvényesül a „törvény szelleme?”... ...

Ha elsőre nehéz a válaszadás, csak képzeljük el a következő élethelyzetet:

Az egyik nap a gyermek úgy jön haza, hogy egyáltalán nem töröl lábat. Ellenben leveszi a cipőjét a bejáratnál, és zokniban lép be.

Mondhatjuk ekkor erről a gyermekről, hogy megszegte a törvény betűjét? Igen!

Mondhatjuk, hogy ellenben a viselkedésével „betöltötte azt a célt”, amiért a szülei a „cipőtörlési” parancsolatot adták? Igen!

Melyik a fontosabb a szülei számára, ha épeszűek? A törvény „betűje”, vagy a törvény „szelleme”? A második, vagyis a törvény „szelleme”!

Ez a kis bugyuta példa segíthet, hogy megértsük, hogyan is áll egy újjászületett keresztény az írott törvénnyel és a tízparancsolattal. Ezen parancsolatok mögött is áll egy szellemi cél, a „törvény szelleme”. Amikor mi új, „szerető” szívet kapunk, akkor elkezdünk összhangban működni Isten törvényének a szellemével. Ha ez megvalósul, akkor minden a helyére kerül. Akkor mi keresztények „nem töröljük meg a lábunkat”, de levesszük a cipőnket, azaz „betöltjük” a célt, amiért Isten a törvényét adta. Ezzel olyanunk van, mint amivel egyetlen Jézusban nem hívő ortodox zsidó rabbi sem rendelkezik. Sem ő, sem mi nem tartjuk meg ugyanis az írott törvényt, azonban nekünk – miután hitre jutunk Jézusban, - lehetőségünk van „betölteni” azt.

Ha az alábbi igaz ránk, akkor ezzel megvan mindenünk, ami csak kell, és Isten maximálisan elégedett velünk:

„Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak [azzal], hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.  Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat.  A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek betöltése a szeretet.”  Róm 13:8 - 13:10

Azt pedig, hogy egyes élethelyzetekben mi a szeretet, azt  tévedhetetlenül csakis Isten tudja. Ez nem azonos az emberi szeretettel, amit a szüleinktől, vagy a társadalmunktól tanultunk. Ő pedig szívesen tanít minket erről, és szívesen vezet minket ebben, ha mi hajlandóak vagyunk rá.

További, korábban írt  gondolataim, gondolataink a törvényről, a törvénytartásról az alábbi linkeken olvashatók:

„Isten írott törvényének a „szelleme”:

http://oromhir.net/forum/index.php?topic=1092.msg92271;topicseen#new

"Isten parancsolatainak a megtartói" Kik is ők valójában?”:

http://oromhir.net/forum/index.php/board,53.20.html

Mit jelképez a „vér” a bibliában?

 Mit jelképez a „vér” a bibliában?

Isten, a tanításainak jó részét jelképekbe csomagolta, és úgy adta át nekünk. Ha valaki veszi a fáradtságot, és „kibontja” ezeket, olyan kincsekre talál, melyek mások előtt rejtve vannak. Én úgy tapasztaltam, hogy az egyik legfontosabb ilyen jelkép a „vér”, melynek kulcsfontossága van a megváltás, és a bűnrendezés helyes megértésében.
Szóval, nézzünk most utána magából a bibliából, hogy mit is jelképez a „vér”. Hiszem, ha valaki ezt egyszer megérti, kevésbé tudják majd félrevezetni azok a téves teológiák, melyeket eddig talán még igaznak is gondolt, mert annyira hihetőnek és logikusnak tűntek emberileg. 

A jelképek "kibontása", megfejtése a bibliában a leggyakrabban a következő módon történik: elővesszük a bibliánkat, és megnézzük, abban nem magyarázza-e meg Isten, hogy mit is ért az adott jelkép alatt.

Tehát, jelen esetben elővesszük a bibliát, és megnézzük, Isten mivel kapcsolja össze, mivel hozza párhuzamba a "vér" kifejezést.

Ha rákeresünk a "vér" szóra, a következő igen érdekes igéket találjuk:

Mert a testnek "nephese" a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelésül legyen a ti "nephesetekért", mert a vér a benne levő "nephes" által szerez engesztelést.  (3 Mózes 17:11 HUN)

Mert minden testnek "nephese" az ő vére a benne levő "nephessel". Azért mondom Izrael fiainak: Semmiféle testnek a vérét meg ne egyétek, mert minden testnek "nephese" az ő vére; valaki megeszi azt, irtassék ki.  (3 Mózes 17:14 HUN)

Az itt álló "nephes" egy héber szó.

Ha megfejtjük, mit is jelenthet, akkor megértjük, hogy mit jelképez a "vér" az áldozati rendszerben. Mivel az áldozati rendszer egyfajta "árnyéka" a valóságnak, ezért ezt megértve képet alkothatunk a "valóságról" is, melyről az áldozati rendszer beszélt, nagyon szemléletesen.

Tehát aki megérti, hogy mit jelent a héber "nephes" szó a bibliában, az megérti, mit jelképez a "vér", és ezáltal tisztább képe lesz az egész megváltásról, bűnrendezésről, amelyről az áldozati rendszer előképekben, "árnyékképekben" beszélt.

A „nephes” H5315 jelentése:

A biblia tanúságtétele szerint az ember és az állatok is testben élő élő „nephesek”.

"És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét. Így lőn az ember élő „nephessé”.  (1 Mózes 2:7 HUN)
És monda Isten: Pezsdüljenek a vizek élő „nephesek” nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén."  (1 Mózes 1:20 HUN)

Ezen kívül, Istennek is van „nephese”:
"És lerontom a ti magaslataitokat, és kiirtom a ti nap-oszlopaitokat, és a ti holttesteiteket bálványaitok holttetemeire hányatom, és megutál titeket az én „nephesem”. " (3 Mózes 26:30 HUN)

Ennek megfelelően Károli talán a leggyakrabban „léleknek” fordította a „nephes” szót.
És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét. Így lőn az ember élő lélekké.  (1 Mózes 2:7 HUN)

Isten tehát vette az „anyagot”, bele lehelte az Ő „lehelletét”, és így, ettől az élő „lélekké”, élő „nephessé” vált.

A biblia telis-tele van olyan igékkel, hogy az ember „nephese”, akar, vágyakozik, gyűlöl, stb. Ennek megfelelően azt hiszem, nem járunk messze a valóságtól, amikor a „nephes” szó jelentését akarjuk megérteni, ha azt mondjuk, a „nephes”, az a „lélek” az emberben és állatban. Vagyis a testi, láthatató részen felül az a rész emberben és állatban, ami nem anyagi, és ami meghatározza azt, hogy hogyan is viselkedik az az ember, meghatározza azt, hogy ki is az az ember valójában.  Egy gonosz sorozatgyilkos, akár még úgy is nézhet ki, mint a legigazabb keresztény kívülről, azonban belül, a lelke, a belső élete, a motivációi, a szándékai, az, hogy ki is ő valójában, az mégis teljességgel más. A „nephese”, vagyis a lelke, az teljességgel más.

Tulajdonképpen maga az ember, hogy ki is ő valójában, azt az határozza meg, hogy milyen a „nephese”, vagyis a „lelke”.  Ha ez a lélek benne „gonossz”, akkor az az ember „gonosz”, ha a lélek benne jóságos, akkor az az ember jóságos, mert az ember láthatatlan része, a „nephes” az, ami meghatározza, ki is ő, és hogyan viselkedik egyes élethelyzetekben.

Ha a „nephes” meghal, akkor az ember is eltávozik az élők sorából, mert ő valójában egy testben élő lélek, testben élő „nephes”
Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának „nephesét” kioltottam:  (Jób 31:39 HUN)
Ha új ember születik a világra, akkor egyúttal új „nephes” születik, mert az ember valójában testben élő „nephes”:
Ezek Lea fiai, akiket szült vala Jákóbnak Mezopotámiában, Dínával az ő leányával együtt. Fiainak és leányainak összes száma: harminchárom „nephes”.  (1 Mózes 46:15 HUN)

Tehát a héber „nephes”, az vagy az egész élőlényt, hiszen az valójában egy „élő nephes”, vagy az ember belső természetét, vagyis a láthatatlan lelkét jelenti, és meghatározza, elkülöníti minden más „nephestől”, mert minden „nephes” más és más. A „nephes” hordozza és határozza meg az ember viselkedését, az ember belső természetét. Vagyis az, hogy milyen lélek, milyen „nephes” él abban az emberben, az határozza meg azt, hogy ki is ő, és hogyan viselkedik.

Íme egy gonosz „nephes” leírása:
Mert dicsekszik a gonosz az ő „nephesének” kívánságával, és a fösvény megveti és szidja az Urat.  (Zsoltárok 10:3 HUN)
Íme egy igaz „nephes”:
Kívánkozik, sőt emésztődik „nephesem” az Úrnak tornácai után; szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé.  (Zsoltárok 84:3 HUN)

Van lelke, azaz "nephese" Istennek, van az embernek, és van az állatoknak is. Istennek isteni nephese van, az embernek emberi, az állatoknak állati. Tehát minden élőlénynek egyedi, csak rá jellemző nephese van. Azzal tehát, hogy az állatok is "nephesek" nem azt mobdom, hogy egyenlőek az amberrel, hanem azt, hogy nekik is vannak lelki tulajdonságaik. Állati lelki rulajdonságaik.

Átnéztem az összes igehelyet a „nephessel” kapcsolatban. Teljes meggyőződéssel állítom, hogy a „nephes” az ember és az állat láthatatlan részét jelenti, amit a legtöbben „léleknek” neveznek. Az újszövetségből aztán kiderül, hogy ez a láthatatlan rész a lélek és a szellem. Az ószövetség azonban egyszerűbben fogalmaz, és egyszerűen csak „nephest” használ az ember és állat láthatatlan részeinek megjelölésére.

Ez aláthatatlan rész, ami bennünk van, az határozza meg azt, hogy kik is vagyunk mi valójában, ez határozza meg a viselkedésünket, a viszonyulásunkat és a működésünket. Ha a „nephes” bennünk mondjuk „gyilkos nephes”, akkor gyilkolni fogunk. Ha a „nephes” bennünk jó keresztény „nephes”, akkor jó keresztényként élünk.
Egy disznót a „nephese” vesz arra rá, hogy oda rohanjon a pocsolyához és megfürödjön benne, egy macska azonban sohasem tenné ezt, mert írtózik ettől az ő macska „nephese”. Egyszerűen ilyen a belső (láthatatlan)  természetük, ilyen a „lelkük”, ilyen a „nephesük”.

Ha az „életen” azt a módot, azt a valamit értjük, ahogyan az az állat, vagy ember él, ahogyan a külső környezethez viszonyul, ahogyan dönt, ahogyan cselekszik, ahogyan érez, akkor nevezhetjük a „nephest” életnek, is. Tehát, egy macskának „macskaélete” van. Imád fára mászni, 25 évig él, és gyűlöli a pocsolyákat, de szereti a madarakat. Egy disznónak pedig disznóélete: imádja a pocsolyákat, és szeret dögöt enni.

Mindezeket, hogy ezek az állatok ezeket szeretik, vagy nem szeretik, azt az ő „nephesük”, vagyis a „lelkük” határozza meg. Az ember és Isten érzelmeit és cselekedeteit ugyanúgy a nephes határozza meg:
"És lerontom a ti magaslataitokat, és kiirtom a ti nap-oszlopaitokat, és a ti holttesteiteket bálványaitok holttetemeire hányatom, és megutál titeket az én „nephesem”. " (3 Mózes 26:30 HUN)
„Nephesemből” utálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én „nephesem” keserűségében.  (Jób 10:1 HUN)

Figyelem! a fenti igében külön szerepel a „nephes” és az élet szó is, a kettő nem azonos!

Mivel az ember maga egy testben élő láthatatlan „nephes”, ezért, ha ez a láthatatlan rész a testből eltávozik, az a test meghal. Az élete véget ér.
Emiatt fordították az ilyen helyeken „életnek” a nephest:

És lőn mikor kivivék őket, monda az [egyik]: Mentsd meg a te „nephesedet” (életedet), hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne vessz.  (1 Mózes 19:17 HUN)
De ha veszedelem történik: akkor „nephesért” „nephest” ( életért életet) adj.  (2 Mózes 21:23 HUN)
Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának „nephesét” (életét) kioltottam:  (Jób 31:39 HUN)

A „nephes” tehát „léleknek, belső természetnek” fordítható, és ez, amikor megszűnik a testtel összhangban működni, az illető meghal, az élete véget ér. Ilyen értelemben a „nephes” az élőlény olyan láthatatlan része, amely az élőlény működését adja, azaz meghatározza az élőlény viselkedését. Nélküle a test nem képes működni, mert nincs meg a keret, amely meghatározza, hogy hogyan működjön. Nélküle az élőlény nem élőlény, hanem holt test.
Ezzel vonja bárhuzamba a „vért”, mint jelképet a biblia. Amiképpen a „nephes”, vagyis „lélek” nélkül nem működik, nem él a test, azonképpen „vér” nélkül sem működik. Emiatt (is) lett a vér a „nephes”, a testet működtető, és test viselkedését meghatározó lélek jelképe!!!

Bármelyik nélkül a test működés képtelen.
Az alábbi igékből is világosan látszik, hogy a „nephes” az nem azonos az élettel!!!

És ha valaki Izrael fiai közül, vagy a köztük tartózkodó jövevények közül vadászásban vadat vagy madarat fog, amely megehető: ontsa ki annak vérét, és fedje be azt földdel.  (13)
Mert minden testnek „nephese” az ő vére a benne levő „nephessel”. Azért mondom Izrael fiainak: Semmiféle testnek a vérét meg ne egyétek, mert minden testnek „nephese” az ő vére; valaki megeszi azt, irtassék ki.  (14)

Isten ezekben az igékben arról beszél, hogy állatok életét kioltani szabad, viszont a vérüket meginni nem! Miért? Ha a kettő azonos lenne, akkor mindkettőt szabad lenne csinálni!

Azért nem volt szabad a zsidóknak vért enniük, mert a vér az állatok „nephesének”, vagyis az állatok lelkének, „állatias lelkének” a jelképe. Aki ezt megeszi, az jelképesen részesül ebből az állatias lélekből. Isten ezt tiltja.

Aztán Jézus viszont odaadja az Ő "vérét", amit a bor jelképezett, hogy azt pedig igyuk meg, miért?

Mert a vér a „nephes” jelképe, a „nephes” pedig a testet működtető láthatatlan lelket jelenti. Tehát Jézus jelképekben elbeszélve az Ő saját „nephesében”, a tökéletes, isteni, bűngyűlölő, Atyaszerető, halhatatlan lelkében, vagyis isteni természetében részesít minket. Nekünk adta az Ő „nephesét”, hogy legyen az a mienk is.

Mert a mi gondunk, hogy a „nephesünk”, a lelkünk, az gonosz „nephes”. Újjá kell ebből születnünk, új motivációkra, új vágyakra, új „nephesre” van szükségünk. Jézus ezt oldja meg, amikor adaadja nekünk az Ő tökéletes isteni „nephesét”.

„És adok nektek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok nektek hússzívet.”  (Ezékiel 36:26 HUN)

Isten parancsolatainak a megtartói - kik is ők valójában?

Az újszövetségi írások tele vannak olyan igékkel, melyek szerint "Isten parancsolatait" megtartják azok, akik valóban Istenhez tartoznak, és akik Jézust valóban szeretik, és nem csak beszélnek erről:

"Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét! "

"Megharagvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele;  (Jel 12:17)"

"Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok."  (Ján 14:15)

A fenti igék szerint tehát roppant fontos egy keresztény számára, hogy Isten parancsolataiban járjon.

A kérdés ezek után ez:
Mit ért Isten az újszövetségben "Isten parancsolatai" alatt?

Amíg ezt nem tudom, addig azt sem tudom, pontosan mit is vár el tőlem.

A köznyelvi értelmezésben a "parancs" az, amikor valaki tekintéllyel megparancsol valamit, hogy azt tegyük meg. Ha nem tesszük meg, azzal nyilvánvalóan szembeszegülünk annak az akaratával, aki a parancsot adta. Mint látni fogjuk a bibliai értelemben vett "Isten parancsolatai" hasonló módon Isten parancsait, utasításait jelenti, amelyet Isten nekünk (azaz ránk vonatkozólag) mond, hogy azokat tegyük meg.


I. A törvényadás előtti értelmezés:

Látjuk a bibliából, hogy Isten az embernek már a kezdetekkor adott egy parancsolatot:

1Móz 2:16 - 2:17
És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. 
De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz.

Az ember számára ez volt a legelső parancsolat. Ha Ádámot ekkor megkérdeztük volna, hogy milyen parancsolatot
kapott Istentől, ő erre mutatott volna rá. Telt-múlt az idő, és ahogyan a körülmények változtak, és az ember megromlott, Isten újabb parancsolatokat, utasításokat adott a számára

1Móz 6:13 - 6:14
Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általuk: és íme elvesztem őket a földdel egybe.  Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belül és kívül szurokkal.

1Móz 9:1 - 9:6
Azután megáldá Isten Noét és az ő fiait, és azt mondá nekik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet. 
És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden ami nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott;  Minden mozgó állat, amely él legyen nektek eledelül; amint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat. 
Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek. De a ti véreteket, amelyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképpen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét.  Aki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert. 

Ebben a korban Isten ezeket a parancsolatokat adta az Ember számára. Megtartani "Isten parancsolatait" Noé számára nagyjából annyi volt, hogy bárkát készít, hogy nem eszik vért, és megöli azt, aki gyilkosságot követ el.

II. A törvényadás utáni (zsidó) értelmezés:

Az emberiség idővel egyre gonoszabb lett, és Mózes idejében Isten az Ő világosság hordozására kiválasztott népével megismertette a tízparancsolatot és a Mózesi Törvényt,  "Isten Törvényét". A zsidó gondolkodásban az "Isten parancsolatai" elválaszthatatlanul összekapcsolódott a Mózesi Törvénnyel. Ha egy zsidó emberrel beszélgetsz, és megkérded tőle, hogy megtartja-e Isten parancsolatait, akkor ő legelőször a Mózesi Törvényre fog gondolni. A fejében valami ilyesmi van: "Isten parancsolatai = azok a parancsolatok, amelyeket Isten az én népemnek adott Mózes közvetítésével = a Mózesi Törvény."

III. "Isten parancsolatai" jelentése egy újjászületett keresztény számára:

Mit ért Isten az újszövetségben "Isten parancsolatai" alatt?

Talán ez azt jelenti, hogy nem szabad bizonyos fáról ennem?
Talán azt jelenti, hogy meg kell tartanom a Mózesi Törvényben írt utasításokat, mintha zsidó lennék?
Valami egészen mást jelent?

A 18 évnyi kereszténységem alatt én ezidáig a következő gondolatokkal találkoztam:

- Egyes keresztények szerint "Isten parancsolatai" alatt a tízparancsolatot kell érteni.
- Egyesek szerint az egyház által módosított tízparancsolatot.
- Egyes keresztények szerint a Mózesi Törvényt, az egészet.
- Egyesek szerint a Mózesi Törvény bizonyos részeit, de nem az egészet, mert egy része már beteljesedett.
- Egyes keresztények szerint Istennek mindazokat az utasításait, parancsait, amelyeket nekünk keresztényeknek mond, hogy tegyük meg
azokat.

"Amit állítok, és amit be is szeretnék az Igéből bizonyítani az az, hogy "Isten parancsolatai", amit meg kell tartania egy kereszténynek nem más, mint Istennek mindazok az utasításai, parancsai, amelyeket Isten rá (újjászületett keresztényre) vonatkozólag mond, hogy azokat tegye meg. Ez a parancs bárhol állhat a Bibliában, de Isten a Biblián kívül is adhat nekünk parancsolatokat, amelyeket meg kell tartanunk, az Ő Szellemével közvetlenül a szellemünkbe, vagy angyalokon, prófétákon, stb. keresztül."

Ami a lényeg ebben, hogy nem kell megtartanunk válogatás nélkül mindenféle parancsolatot a bibliából, CSAKIS AZOKAT, amelyeket Isten ránk vonatkozólag mond.

Mondok néhány példát, ezek mind Isten parancsolatai lesznek, de nem ránk, újjászületett, nem zsidó keresztényekre vonatkoznak, ezért ezeket NEM KELL MEGTARTANUNK!!!

3Móz 16:29 - 16:34
Örökkévaló rendtartás legyen ez nálatok: a hetedik hónapban, a hónapnak tizedikén sanyargassátok meg magatokat és semmi munkát ne végezzetek, se a bennszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény...Szombatok szombatja ez nektek, sanyargassátok meg azért magatokat; örökkévaló rendtartás ez. És végezzen engesztelést a pap, akit felkennek, és akit az ő tisztére felavatnak, hogy paposkodjék az ő atyja helyett, és öltözködjék a gyolcs ruhákba, a szent ruhákba...És örökkévaló rendtartás legyen ez nálatok, hogy egyszer egy esztendőben engesztelést végezzenek Izrael fiainak minden bűnéért. És úgy cselekedék, amint megparancsolta vala az Úr Mózesnek. 

Látható, hogy ez az ige Isten parancsolata, azonban az is egyértelmű, hogy a zsidó nép részére! Ha pedig a zsidó nép részére adatott, akkor nem nekem. Ha nem vagyok zsidó, nem is kell ezt megtartanom, sőt, bolond, eltévelyedett lennék, ha megtenném.

Íme, egy újabb parancsolat a Mózesi Törvényből:

"Megtartsátok azért a szombatot; mert szent az ti nektek. Aki azt megrontja, halállal lakoljon. Mert valaki munkát végez azon, annak lelke irtassék ki az ő népe közül.  (2Móz 31:14)"

Ez is Isten parancsolata, azonban szintén nem a keresztények számára, hanem a zsidó nép számára. Ezért nekem nem kell megölnöm azokat, akik nem tartják meg a törvény szerint a szombat napját. (Zárójelben jegyzem meg, hogy maguk a zsidók sem tartják meg ezt a parancsolatot, és sok más egyebet sem a törvényből. Pál ki is mondja, a Szentírás tekintélyével, hogy " ... maguk a körülmetélkedettek (a zsidók) sem tartják meg a törvényt; ...  (Gal 6:13)"

Azt jelenti ez, hogy akkor egy kereszténynek egyetlen parancsolatot sem kell megtartania a "törvényből"???

Nem! Ha olyan parancsolatot találok benne, amely rám (is) vonatkozik, akkor a legjobban teszem, ha megtartom, mert az Istennek egy parancsolata a számomra. Például: "Tiszteld anyádat és apádat..." Ez is a törvényben áll, és én úgy gondolom, hogy újjászületett keresztényként rám (is) vonatkozik, ezért igyekszem megtartani, mint Isten rám vonatkozó parancsolatát.

Most pedig nézzünk néhány olyan paracsolatot, amelyek szintén "Isten parancsolatai", de ezeket nem a biblián keresztül, hanem egyéb más szellemi módon mondta azoknak, akikre vonatkoznak:

Apcs 10:19 - 10:20
És amíg Péter a látás felől gondolkodék, monda neki a Lélek: Íme három férfiú keres téged: 
Nosza kelj fel, eredj alá, és minden kételkedés nélkül menj el ő velük: mert én küldöttem őket.

Ezt a parancsot, amely szintén Isten parancsa volt, Péter nem a bibliából olvasta ki, hanem Isten közvetlenül szólt hozzá, hogy
ezt kell tennie. Péter megtette, és ezzel engedelmes volt "Isten parancsolatának".

Íme egy újabb példa erre:

Monda pedig a Lélek Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez! (Apcs 8:29)

Filep engedelmes volt Isten parancsának, és az eunuch főember megtért, hitre jutott Jézusban és bemerítkezett.

Igazából azt értettem meg, hogy keresztényként mi halljuk Jézus, (a Lélek) hangját, és amikor megtesszük, amit nekünk személyesen mond, akkor azzal megtartjuk Istennek azokat a parancsolatait, amelyeket nem a Biblián keresztül mond. Ezzel a parancsolatok nagy részét
megtartottuk. Ha még megtartjuk ehhez azokat a parancsolatait is, amelyeket a biblián keresztül mond, akkor ezzel mi vagyunk azok, akik Isten parancsolatait megtartják.

A parancsolatok megtartásához ugyanis mindkettőre szükség van. Nem elég csak a ránk vonatkozó írott parancsolatokat megtartani, hanem meg kell tartanunk a szellemi parancsolatokat is, vagyis hagynunk kell, hogy Isten vezéreljen bennünket az Ő szellemével. Ő az, akinek a szelleme bizonyságot tesz bennünk arról is, hogy melyek azok a parancsolatok a Bibliában, amelyek ránk vonatkoznak.

A jó hír az, hogy Isten megadja mindezeket, ha bízunk Benne, mert ez az egész az Ő munkája. Nem kell erőlködnünk, hogy ez megtörténjen. Ő megadja ezeket az övéinek! Új szívet, új vágyakat ad, hogy vágyjunk arra, hogy folyamatosan Benne, és az Ő parancsolataiban maradjunk. Azokban, amelyek ránk vonatkoznak. Ha valódi a bizalmunk Benne, és tudjuk, hogy mélységesen szeret minket, és a javunkat akarja, mi mást is tehetnénk, minthogy megbízunk abban, hogy az Ő parancsolatai, utasításai a javunkra lesznek, nem pedig a hátrányunkra. Ez a valódi hit, az engedelmesség Isten Szellemének, Istennek. Ebben fogunk növekedni.

Egy ponton ráébredtem, hogy "Isten parancsolatainak a megtartása" egyáltalán nem az, mint amit
nekem évekig tanítottak. Engem ez egy kissé sokkolt. A felekezeti oktatásom eredményeként kialakult a fejemben egy "magaslat", egy téves elképzelés, hogy

"Isten parancsolatai" = a tízparancsolat.
Tízparancsolat = "Isten parancsolatai"

Ha Isten parancsolatairól olvastam egy igét, akkor azon a tízparancsolatot értettem. Ha azt olvastam, hogy van egy nép, akik megtartják "Isten parancsolatait", akkor ezen azt értettem, hogy van egy nép, aki megtartja a tízparancsolatot. Ez a tévedés észrevétlenül ott lapult a tudatomban, és megakadályozta, hogy helyesen értsem azt, amit Isten el akart mondani. Kialakult bennem egy hamis kép, hogy azzal, hogy megtartom a tízparancsolatot, én vagyok az, aki megtartom "Isten parancsolatait". Ezzel pedig a "nép" része vagyok, aki majd üdvözül.

Én voltam az egyik "laodíciai", aki azt gondolta, hogy "meggazdagodott", és mindene megvan, ami csak kell, a tízparancsolat megtartása által. Csak azzal, hogy megtartom a szombatot.

Pedig gondolkodhattam volna...

Ha Isten népe, Isten parancsolatainak a megtartói, az üdvözültek azok, akik megtartják a tízparancsolatot, akkor nem csak az újszövetségi, Jézusban hívő szombatünneplők üdvözülnek, hanem mondjuk az ortodox zsidók is. Olyan emberek, akiknek akár semmi közük Jézushoz. De, megtartják a tízparancsolatot. Mert a vallásuk ezt előírja.

Be voltam évekig csapva, és ez óvatosságra int.

Mekkora az ámítás, mekkora a tévelyítés ebben a világban? Micsoda hatalmas ereje van annak, ha valaki évekig egy hamis gondolatot hallgat, milyen nagy erővel képes az így "bevett" hazugság félrevinni a helyes megértést??? Mennyi más ilyen lehet még bennem, bennünk???

Mi akadályozza meg, milyen szellemi hatalom, mekkora nagy a hatalma, hogy értelmes emberek egész életükben nem ismerik fel, hogy be vannak csapva, és Isten parancsolatai az nem csak a tízparancsolat, hanem ehelyett Istennek mindazok az utasításai, amit Isten nekünk mond, hogy tegyük meg azokat??? Hol van az igekutatás? A Sola Scriptura? Mennyire bízhatunk a saját emberi értelmünkben, az egyházunkban, ha ez megeshet a világban???

Annyit hallottam, hogy a végén ténynek vettem ezt a hazugságot!

Elkezdtem messiáshívő zsidókkal levelezni, és rájöttem, "Isten parancsolatai" alatt ők például nem csak a tízparancsolatot értik, hanem a ceremóniális törvényeket is. Rá kellett jönnöm, igazuk van, mert aki azt parancsolta, "ne ölj" ugyanaz parancsolta azt is, hogy tartsunk meg bizonyos ünnepeket az év bizonyos szakában.

Mindegyik parancsolat a törvényben Isten parancsolata.

De akkor ez mi:

"Menjetek el széles e világra, és tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az....... nevében".

Ez is Isten parancsolata.

És ez is:

"ne aggodalmaskodjatok", meg ez is "ne egytek arról a fáról", meg ez is: "áldozd fel a fiadat a hegyen, amelyet mutatok néked!"

Mindegyik Isten parancsolata, nem vitás.
De az sem vitás, hogy attól, hogy valami Isten parancsolata, attól még nem feltétlenül kell megtartanunk azt. Csakis akkor kell megtartanunk, ha az a parancsolat ránk vonatkozik. Így például nem kell feláldoznunk a fiunkat sem...

Mert ez is Isten parancsolata: "Vedd a te fiadat, a te egyetlen egyedet, és áldozd meg a hegyen, amelyet mutatok néked"
Most akkor, mivel ez Isten parancsolata, ezért engedelmesen fel kell áldoznunk a fiunkat???
Nem, mivel ez az isteni parancs nem hozzánk szól, nem ránk vonatkozik.
Ezért nem is kell megtennük sem.

Éppen ilyen okokból nem kell megtartanunk a zsidóknak adott törvényt, egyszerűen azért, mert az nem ránk vonatkozik. Isten nem az Ő Fiában hívő újjászületett szívű, megigazult gyermekeinek parancsolta meg, hogy megtartsák azt, hanem a zsidó népnek, amíg hitre nem jutnak az Ő fiában.

Amikor Isten kegyelméből észrevettem a becsapottságomat, a legszívesebben a falba vertem volna a fejemet.

Hát miért nem vettem elő a konkordanciámat, és ütöttem be az "Isten parancsolatai" helyett álló görög kifejezéseket. Persze, tudom én, azért nem, mert magabízó voltam. Úgy gondoltam, ezzel kapcsolatban mindent helyesen tudok... (Laodícia)...

Ha beütöttem volna a bibliafelfedező programba az "Isten parancsolatai" kifejezést, akkor az alábbit találtam volna:

"Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt akik megtartják az Isten parancsolatait (entolé) és a Jézus hitét!  (Jel 14:12)
A görög "entolé" szó, amely itt áll parancsot, utasítást jelent. Minden olyan esetben tehát, amikor Isten valamire utasít minket a Szellemével, vagy a Bibliában az egy "entolé" a részünkre.

Figyelem! Ez nem csak a tízparancsolat! A tízparancsolat 10 db "entolé", 10 db parancsolat valóban, de Isten parancsolataiban járni, Isten parancsolatait megtartani nem annyit jelent, hogy megtartom a tízparancsolatot. Ehelyett azt jelenti, hogy megtartom MINDAZT, amit Isten nekem (nem pedig valaki másnak, mondjuk a zsidó népnek) parancsol bárhol és bármilyen módon.

Figyeljük meg, hogy ez az "entolé" szó szerepel az alábbi igékben is:

"Ha valaki azt hiszi, hogy ő próféta, vagy lelki ajándék részese, vegye eszébe, hogy amiket nektek írok, az Úr parancsolatai (entolé) azok.  (1Kor 14:37)"

Pál az ezt megelőző igeszakaszokban utasításokat, parancsokat ad a korintusiaknak. Utasítja őket, hogy
-  egyszerre csak néhányan beszéljenek nyelveken a gyülekezetben, és csak akkor, ha van magyarázó is, aki megmagyarázza
-  törkedjenek a prófétálásra, a prófétálás ajándékának elnyerésére
-  stb.

A végén pedig elmondja, hogyha valaki magát nagynak gondolná, és felül akarná ezeket "írni", ne tegye, mert mindezek az Úr parancsolatai (entolé). (1Kor 14:37)

Tehát Isten parancsolatai, "entolé"-i, az nem egyenlőek a tízparancsolattal, hanem ehelyett mindazok az utasítások, amelyeket Isten nekünk mond, hogy tegyük azokat meg. Azzal még senki nem nevezheti magát "Isten parancsolatainak" a megtartójának, ha megtartja a tízparancsolatot.

Azért nem csak a törvényben adott parancsolatokat, hanem a törvényen kívül is, és nekünk minden olyan parancsolatot meg kell tartanunk, legyen akár a törvényben, legyen akár máshol a Bibliában, amely Istentől származik, és RÁNK VONATKOZIK. + még Istennek azokat az utasításait, amelyeket Isten egyéb más módon, mondjuk halk szavával megszólalva, mond a szívünkben, vagy prófétákon, közvetítőkön keresztül, hogy tegyük azokat meg. Ezt jelenti megtartani Isten parancsolatait. Megtartani a ránk vonatkozó parancsokat, nem pedig ész nélkül megtartani válogatás nélkül mindenféle parancsolatot.

Ha ez igaz, (nyilvánvalóan az), ez kizárja az ortodox (Jézust nem elfogadó) zsidókat Isten parancsolatainak megtartói köréből.

Miért? Mert Isten megparancsolta, hogy "higgyünk az Ő Fiának nevében"
Ha ők ezt nem teszik, nem nevezhetőek Isten parancsolatainak a megtartóinak.

Azokat a keresztényeket is kizárja, akik csak a tízparancsolatot tartják meg, és Istennek
az egyéb parancsolatait (mondjuk a "szeretet" parancsolatát, stb.) viszont nem. Mindazokat kizárja, akik csak vallásosak, viszont a szívük nem változott át, nem él benne Jézus, és így nem váltak szerető emberekké. Csak a Jézusban valóban bízók maradnak fent a rostán.

Ez az állítás véleményem szerint összhangban van a Biblia mondanivalójával.

Hit-csodák

 A bibliai értelemben vett hit lényege:  „ színtiszta Istenbe vetett bizalom.”

Megbízom Istenben, és ebből következik, hogy megbízom abban, amit nekem ír (biblia), mond, vagy kijelent.
A valódi, a bibliai hit amelyről beszélek, nem választható el az Istenbe vetett bizalomtól.

Isten kijelent valamit, és én azt igaznak hiszem el. Miért? Mert megbízom abban, aki nekem mondta. Ezért ez alapján cselekszem - ez a bibliai hit. A hitem nem teremt tehát semmit, semmi újat nem hoz létre, csupán megragadja az Isten által MÁR létrehozott (kijelentett, kimondott) dolgokat, megragadja az Isten által MÁR létrehozott szellemi valóságot.

A hitünk által a szellemi síkon Isten által létrehozott dolgok bekerülnek a mi földi 3 dimenziós világunkba, a mi valóságunkba.

Amikor Jézus azt mondta a vízen járva Péternek, hogy „jöjj”, és Péter bizalommal elindult, azzal a szellemi világban létrehozott dolog (a vízen járás képessége) bekerült Péter valóságába, a földi 3 dimenziós világba. Ez a dolog (a vízen járás) nem a mi világunkból származott, hanem a szellemiből lépett át a mi világunkba Péter (és Jézus) hite által.

Volt tehát egy isteni kijelentés: „Jöjj (és járj te is a vízen)”
Péter bízott abban, aki a kijelentést tette, tehát hitt
A hite összekapcsolta a Mennyet a Földdel, behozta a szellemi valóságot a mi földi világunkba, ezáltal Péter járt a vízen.

Ameddig Péter hitt, addig járt a vízen. Amikor elkezdett kételkedni, elkezdett ez a „híd”, a hit „hídja” omladozni, ezáltal a földi törvények ismét érvényesültek, előtérbe kerültek, és Péter süllyedni kezdett.

Kérdés: Hihetett volna-e Péter abban, Jézust a vízen járva látva, hogy most ő is mehet?
Válasz: Nem. A bibliai hit Isten kijelentésein alapszik. Ha nincs Isteni kijelentés valamivel kapcsolatban, akkor VALÓDI (bibliai értelemben vett / akár természeti törvényeket legyőző) hit sem létezhet ezzel kapcsolatban. Mert a hitünk Isten kijelentéseibe kapaszkodik.

Isten a maga bölcsességében úgy alkotta meg a dolgokat, hogy képessé tette az embert arra, hogy Benne bízzon, és ezáltal egyfajta hidat képezzen a szellemi világ és a földi világ valósága között. Képessé tette az embert, hogy ezáltal bizonyos értelemben „legyőzze” e világ törvényeit, és természetfeletti dolgokat hozzon át a szellemi világból.

„Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.  (1 János 5:4 H Karoli rev 2011)”

Isten a maga kegyelméből kijelentéseket adott és ad folyamatosan a szellemi valóságról, ebbe mi hittel belekapaszkodhatunk, és ha ez sikerül, akkor a szellemi dolgok javaival élhetünk, élvezhetjük azok áldásait, vehetjük azok „hasznait”. Nem valami önző dolgokra gondolok itt, hanem azokra a „kincsekre”, azokra az Isten királyságát és művét építő dolgokra, amelyeket Isten elhelyezett a szellemi szférában, és amelyekről kijelentéseket adott, és ad, hogy azokban hihessünk, és ezáltal azokkal élhessünk.
Így jöhet létre a csodák nagy része. Isten tesz egy kijelentést, mi erről valahogyan tudomást szerzünk, bizalommal hiszünk ebben a kijelentésében, és ezáltal létrejön a „híd” a szellemi és a földi között, létrejön egy természetfeletti csoda.

BIZALOM, BIZALOM, BIZALOM ! Ez a kulcs a csodákhoz!
Bizalom abban, amit Isten mond!

Péter nem úgy járt a vizen, hogy sokat próbálkozott. Egyszerűen csak bízott annak a szavában, aki azt mondta neki: "Jöjj!" Csakis ez hozza be a természetfelettit. De ez BIZTOSAN BEHOZZA!

Bizalom (azaz HIT) által olyan dolgokat kaphatunk meg, amelyek természetfelettiek, amelyek teljességgel lehetetlennek tűnnek a CSAK természetes értelemmel gondolkodó hitetlen ember számára.

Zsid 11:29 (Bizalom) Hit által keltek át a veres tengeren, mint valami szárazföldön, amit megpróbálván az egyiptomiak, elnyelettek.
Zsid 11:30 (Bizalom) Hit által omlottak le Jérikónak kőfalai, midőn hét napig körös-körül járták.

Szeretnél csodákat látni?
Hit által lehetséges.
Isten csodáinak a titka, hogy mond valamit, és mi megbízunk benne, azaz a szívünkben elhisszük, hogy amit mond, arra bátran alapozhatunk, az a VALÓSÁG, és akként cselekszünk. Úgy is mondhatnám, hogy a hit általi csodáknak 3 feltétele van:

1. Istennek mondania kell valamit, ami neked szól, ami rád (is) vonatkozik. (Ezt a Biblián keresztül is mondhatja)
2. Ezt meg kell hallanod, azaz tudomást kell szerezned róla.
3. Bizalommal el kell fogadnod IGAZNAK, TÉNYNEK, akár logikus, akár nem, akár egyezik a tapasztalataiddal, akár nem, és ez alapján kell cselekedned.

Nézzük meg Péter vízen járását, hogyan teljesült ez a 3 feltétel:
1. feltétel teljesült, azaz Isten mondott valamit személyesen Péternek: "Jöjj" (Ez volt a rhéma, ami személyesen Péternek szólt)
2. feltétel teljesült: Péter meghallotta, tudomást szerzett erről a szóról.
3. feltétel teljesült: Bár Péter tapasztalataival ellentétes volt, Ő mégis tudta, hogy Jézusban inkább bízhat, mint a tapasztalataiban, és hitben kilépett a vízre és járt. Természetfeletti erő áradt a természetes világba, HATALMAS CSODA TÖRTÉNT!

A leprás meggyógyítása:
Máté 8:2-3 (H Csia 2005) Egyszer csak egy bőrpoklos futott hozzá, lábához borult és megszólította: „Uram, ha csak akarnád, volna hatalmad, hogy engem megtisztíts.”Erre kinyújtotta kezét, megfogta, és így szólt: „Akarom! Tisztulj meg!” Azonnal le is tisztult annak poklossága.
1. feltétel teljesült, azaz Isten mondott valamit személyesen leprásnak: "Akarom, tisztulj meg" (Ez volt a Rhéma)
2. feltétel teljesült: A leprás meghallotta, tudomást szerzett erről a szóról.
3. feltétel teljesült: A leprás már eleve hittel (azaz bizalommal) ment Jézushoz,  tudta, ha Jézus akarja, meg fog tisztulni, tehát hitt, és ez alapján cselekedett. Természetfeletti erő áradt a természetes világba, HATALMAS CSODA TÖRTÉNT!

Ábrahám:
Isten szólt: "Sok nép atyjává tettelek."
Ábrahám bízott abban (hitt), aki az ígéretet mondta neki, és ez lehetővé tett egy hatalmas csodát, vénségére gyermeke született. Sára is bízott, és vénségére gyermeket szült:

Zsid.11.11 Hit (BIZALOM) által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szűlt, minthogy hűnek tartotta azt (TEHÁT MEGBÍZOTT BENNE!) aki az ígéretet tette.

Hit által lehetővé válnak a hívő ember számára azok a dolgok, amelyeket önerőből SOHASEM lenne képes elérni. Olyan dolgokat kap meg hit által a hívő, amelyek természetfelettiek:

Hogy ezt megértsük, nézzünk most meg néhány kívánalmat (Isten néhány kívánalmát a bibliából), majd azt, hogyan felelhetünk meg ezeknek:

1Pét 1:15-16 „Hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.”

Ez tehát Isten egyik kívánalma: Szenteknek kell lennünk!
Hogy ezt elérjük, ahhoz többféle út is vezethet. Az egyik az, ha mindent beleadunk, megfeszítjük magunkat, és megpróbálunk szentekké válni minden erőnkkel. Ez a vallás útja. Mert ha ez így sikerülhetne, akkor a Mennyben büszkén kihúzhatná magát az így szentté váló ember, hogy ő aztán sokkal jobb ember a többieknél, ő aztán igazán odaszánt volt, méltó arra, hogy itt legyen.

Van egy másik út is szerencsére, a hit útja. Hit által is szentekké válhatunk ugyanis egy természetfeletti csoda keretében, amely teljes egészében Isten érdeme. Ha így válik valaki szentté, akkor a büszkeségnek nincsen helye, az ilyen ember tudja, hogy az egész csakis Isten érdeme.

Ahhoz, hogy hit által szentté váljon valaki, ahhoz szükség van három dologra. I. kell egy Istentől származó kijelentés. II. Erről tudomást kell szereznünk. III. bizalommal el kell hinnünk igaznak.
Íme egy Istentől származó kijelentés, és persze több ilyen is van, amelyik elmondja, hogy Isten szentekké tett minket:

Zsid 10:9-10 Ekkor ezt mondotta (Jézus): Íme itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat. Eltörli az elsőt, hogy meghagyja a másodikat, amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által.
Amikor valaki ezt elhiszi igaznak, vagy valamelyik hasonló mondanivalójú másik igét, onnantól ő szent. De nem a saját cselekedetei által, hanem a hite által. A hite által ez a természetfeletti valóság az ő valóságává válik.

Itt egy másik kívánalom Istentől:

Ján 14:15 Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.

Az ehhez kapcsolódó ígéret pedig, amiben bízhatsz, ami átrepíthet ennek a beteljesítésébe:

Ez 36:26-27 És adok nektek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok nektek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.

Világos? Istennek vannak kívánalmai, amelyekhez csodákra van szükség, és azokat a bízók, a hívők képesek csak megtenni, betölteni, mert csak ők képesek hinni Isten ígéreteiben.

A vallásos emberek csak félig hisznek. Elhiszik, hogy Istennek vannak kívánalmai, igényei, de azt már nem hiszik, hogy mindezt MEG IS ADTA nekik az igéjében, csupán el kellene hinniük, hogy Isten nem hazudik, és ez átrepítené őket a kívánalmak természetfeletti betöltésébe.

Ha azt gondolod, "majd akkor lesz a tiéd, ha"... akkor sajnos még nem vetted át, nem a tiéd.
Ha azt gondolod, "ehhez még nem vagy elég odaszánt, szent...  akkor sajnos még nem vetted át, nem a tiéd.
Ha azt gondolod, "igen, ez az enyém, ha nem látom, nem érzem is, mert Isten nem hazudik" Na, akkor már a tiéd, számíthatsz a csodára.

Emlékszel a gonosz és rest szolga történetére. Azt mondta az ő uráról, hogy úgy gondolom, hogy "te ott is aratsz, ahová nem vetettél." A vallásosak ugyanezt hiszik. Azt gondolják, Isten nem ad meg mindent, amit kér, de ISTEN NEM ILYEN!!! Mindent megadott nekünk igéjében, ami a természetfeletti életminőséghez szükséges, csupán bíznunk kell a szavában, bíznunk kell az ígéreteiben.

A helyzet az, hogy Isten mindent ajándékba adott nekünk, e világnak az örökösei vagyunk. Ezzel azonban mindez még nem a mienk, bármilyen furcsán hangzik is. Ezt Isten nekem a következő módon tanította meg:

Lomtalanítottunk, és összegyűlt egy nagy utánfutóra való lom. A szomszéd városban, amely a falunk mellett van átveszik a szemetet ingyen, de csak azoktól, akik a városban laknak, akiknek van ilyen lakcímkártyájuk. Szerencsére az apósomék a városban laknak, ezért elvittem a szemetet, és így szóltam hozzá: "Apu! Nem szeretnék hazudni, hogy ez a szemét a magáé, ezért ezennel, ünnepélyes keretek között ezt a nagy kupac hulladékot magának ajándékozom, és most már nem hazudunk, ha azt mondjuk, hogy a magáé!"

Amikor ezt kimondtam, egy pillanatra komolyan megijedtem... Mi van, ha az apósom nem veszi a lapot, és azt mondja: "Nem fogadom el!" Rádöbbentem, hogy hiába akarom én őszinte szívvel megajándékozni a kupac szeméttel, hiába "áll készen" az ajándék a számára, amíg nem fogadja azt el, addig HAZUDNÁNK!!!, ha azt mondanánk a hulladéktelepen, hogy az övé, mert addig nem is az övé.... (Szerencsére elfogadta, így az övé lett, és le tudtuk adni ingyenesen)

Érted, drága testvérem???

Az ajándék készen áll, Isten elkészítette, és jó szívvel adná, de amíg nem hiszed el neki, hogy a tiéd MOST!, addig nem a tiéd, mert az ember képtelen átvenni egy olyan ajándékot, amiben nem is hisz.

Biztosan sokat gondolkodtál már azon, hogy hogyan lesz valaki igaz. Ha megértetted az előzőeket, akkor már tudod a választ. Isten, ha szól, hogy igazzá tesz, tett, és te ezt a szívedben elhiszed, akkor ez (helyesebben Isten szava) igazzá tesz téged. Isten ígérete tesz igazzá, egy csoda keretében, ha elhiszed amit ígért. Nincs más út. Minden áldás csakis igazi bizalom által lehet a tiéd! Ez az út vár rád, ha keresztény vagy!

Jól figyeld meg, hogy hogyan részesedhetsz Isten igaz természetéből, mert nem erőfeszítéseid által:

2Pét 1:4 ... igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.

Isteni IGAZ természet részese is így lehetsz tehát. Isten szól, Te meghallod és elhiszed.

De vigyázz, a hited legyen valódi hit, és ezt a cselekedeteid mutatják meg. Ha Isten esőt ígér, és Te nem viszel esernyőt, a cselekedeteidet megvizsgálva láthatod, hogy igazán nem is hittél neki! (Kivéve ha esőköpenyed van )