Az úrvacsora
Jézus
a halála előtti utolsó estén adta az úrvacsorát a tanítványoknak. Ez volt a
legutolsó meghitt alkalom, amikor még együtt lehetett az övéivel. Mit tesz egy
ember, amikor tudja, hogy másnap meg fog halni és ez az utolsó estéje?
Például végrendelkezik.
Rendelkezik arról, mi történjen a legértékesebb dolgokkal, ami az övé volt.
Jézus a
bor kiosztása során fogalmazott így:
„E pohár amaz „új testamentum” az én vérem
által.” 1Kor 11:25
A testamentum régies kifejezés a
magyarban végrendeletet jelet. Az itt álló ógörög
kifejezés a „diathéké”, ami a görögöknél egyformán jelent
„szövetséget” és „végrendeletet” is. A görög gondolkodás szerint tehát a
„végrendelet” az egyfajta „szövetség” az eltávozó és az örökös között. A
szövegkörnyezet dönti el, hogy itt most szövetségre, vagy pedig egy speciális
szövetségre, vagyis a végrendeletre kell-e gondolnunk.
A biblia
nem hagy kétséget abban, hogy itt most egy végrendeletről van szó:
Jézus
haláláról, annak hozadékairól beszél ugyanis az ige zsidókhoz írt levél 9.
fejezetében, majd ezt mondja:
„Mert ahol végrendelet van, szükséges, hogy a
végrendelkező halála bekövetkezzék.” (Zsid 9:16) Mivel a végrendelet
holtak után jogerős, különben pedig, ha él a végrendelkező, éppen nem érvényes.
(Zsid 9:17)
Az
úrvacsora egyik jellemzője tehát, -
melyet tudatosítanunk kell – az az, hogy ez egy végrendelet.
Ezért
mondta tehát Jézus azt 1Kor 11:25-ben, hogy „… e pohár amaz „új testamentum” az
én vérem által.”
Ha én végrendelkezni fogok valaha
is, akkor a tulajdonomban lévő legértékesebb dolgokat fogom csak a
végrendeletemben megemlíteni.
Mint azt látni fogjuk, Jézus a „végrendelkezése”
során ugyanígy járt el. A legértékesebb, legfontosabb dolgokat „hagyta ránk” a
halála előtti estén.
2.
Mit kaptunk Jézustól az úrvacsora során:
Jézus az úrvacsora során, két
dologról „végrendelkezett”, azaz két dolgot adott át a tanítványai részére:
-
Az Ő testét
-
Az Ő vérét
Majd ezt mondta: „Vegyétek,
egyétek” és „Igyatok ebből mindannyian”
Fontos kiemelni, hogy ezek a
dolgok, amelyeket átadott azok „valakié” voltak. Jézus nem csak úgy
„testet” és „vért” adott át a tanítványoknak, hanem az „Ő testét” és az „Ő
vérét”. Olyan dolgokat, amelyek az Ő tulajdonát képezték, azaz az övéi voltak.
Próbáljuk megfejteni ezeket a
jelképeket. Nézzük először azt meg, hogy mit jelent „megenni”, „meginni”.
Amikor valamit megeszünk, mondjunk egy almát, akkor valami, ami „külső”, a
megevés és megivás által „belsővé” válik.
Az alma, - az alma tápanyagai- korábban nem voltak a testünk részei, - a bensőnk, a lényünk részei, - de amikor megesszük az almát, a testünk
részévé válik, beépül. Megesszük, megemésztjük, és a vér elszállítja annak
tápanyagait az összes sejtünkhöz. Az alma így „belső” dolog, azaz sejtjeink
alkotóeleme, vagy energiaforrása lesz. Ezzel egy korábban „külső” dolog „belsővé”
válik, azaz végérvényesen a mienk lesz.
Jézus tehát odaadta nekünk az „Ő
testét” és az „Ő vérét”, hogy ezek a „külső” dolgok, melyek Jézus tulajdonát
képezték, legyenek a mieink, épüljenek a „megevés által” be, és váljanak a sajátunkká.
Erről beszél a „megevés” és „megivás”.
3.
Jézus teste
Nézzük most azt meg, hogy mit
jelent „megenni” Jézus „testét”, amit a kenyér jelképezett:
Nézzük meg, hogyan is épült fel
Jézus, mint ember. Tudjuk, hogy a teste emberi volt, Máriától származott, és
azt is tudjuk, hogy ezzel szemben a szelleme, az isteni volt. Isteni szellem
élt emberi testben. Aztán az úrvacsora
során Jézus jelképesen odaadta nekünk ezt a testet, az „ő testét”, hogy együk
meg, és a tanítványok megették.
Mit jelent ez?
Mit is jelent az, ha valaki ad
nekünk egy almát, és mi megesszük?
Az alma belénk kerül, és belénk
épül, végérvényesen a mienk lesz.
Az az energia, az a nedvesség, az
a vitamin, ami korábban az almában volt, belénk kerül. Ha valaki meg akarja ez
ezután keresnie, már nem az almában kell keresnie, hanem bennünk. Úgy is
mondhatnám, hogy az alma helyett, - miután megettük, - mi váltunk, - a mi
testünk vált - az alma vitaminjainak, energiájának, levének hordozójává.
Korábban az alma teste hordozta
ezeket a vitaminokat, de miután megesszük, - és a testünk részeivé tesszük, - ezután
már mi vagyunk az alma vitaminjainak hordozói.
Éppen így, korábban Jézus földi teste
hordozta Jézus isteni szellemét. Miután azonban Jézus ezt a testet nekünk adta
az úrvacsora során jelképesen, hogy együk meg, - és ezáltal legyen a mienk, - ezután már mi
válunk Jézus tökéletes isteni szellemének hordozóivá. Mi válunk a „testté”,
amelyben Jézus szelleme él.
Mi „megesszük” Jézus „testét”, és
ezáltal Jézus teste, amely korábban rajtunk kívüli (tehát egy külső valóság)
volt, most már bennünk van. Mi válunk ezáltal „Jézus testévé”, Jézus
szellemének hordozóivá.
Erről beszél tehát a kenyér,
amelyet megeszünk. Ezzel kifejezzük, hogy Jézus nekünk adta, és mi pedig
„megesszük”, vagyis akarjuk, elfogadjuk azt a dicsőséget, hogy mi legyünk az Ő
teste, és Ő bennünk éljen a korábbi teste helyett.
„Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és
tagjai rész szerint.” 1Kor 12:27
„Ti
azonban nem a húsban éltek, hanem szellemben, ha csakugyan Istennek Szelleme
lakik bennetek. Ha pedig valakinek a Felkent Szelleme nem birtoka, az nem
is övé.” (Róm 8:9 -Csia)
4.
Jézus vére
A biblia szerint Isten
teremtéskor egyedi, egymástól különböző élőlényfajokat teremtett. Teremtett
különféle állatokat, és megteremtette az emberi fajt is.
Minden egyes fajnak saját, egyedi
tulajdonságokat, egyedi természetet adott, melyek megkülönböztetik a többi
élőlénytől. Például: macskát teremtett, macskatermészettel, macskagondolkodással,
macskamagatartással, macskavágyakkal. Ha úgy tetszik, macska lélekkel.
Valójában minden élőlény
rendelkezik a bensőjében egy részletes leírással, hogy hogyanis működjön.
Hogyan érezzen, mit szeressen, mit gyűlöljön, mely dolgok után vágyjon, hány
évig éljen és így tovább.
Ezt teremtéskor az élőlények
Istentől kapták, aztán tovább örökítik ezt az utódaikba.
Vegyünk például egy elpusztult
macskát. Egy húskupac. Ha mi ezt a húskupacot valahogyan élővé akarnánk tenni,
akkor szükségünk lenne néhány dologra. Írnunk kellene a sejtjeinek egy
programot, hogy hogyan viselkedjenek, aztán el kellene érnünk, hogy az egyes
sejtek ezt a programot végrehajtsák. Írnunk kellene neki egy etológiai, egy
viselkedési programot is, vagyis meg kellene határoznunk, hogy mik után
vágyakozzon, mit gyűlöljön és mit szeressen, hogyan viselkedjen az egyes
élethelyzetekben. Ha mindezt képesek lennénk működésre bírni, akkor a macska
élővé, egyedi, - a mi általunk írt programunk szerinti -élőlénnyé válna. Ez a „program”, ami egy élőlény természetét
adja a szem számára láthatatlan, és mégis, minden élőlényben ott van.
A biblia az ószövetségben gyakran
a héber „nephes” szót használja, amikor a rovaroknál magasabb rendű élőlények
belső láthatatlan lényéről beszél. A „nephes” az érzelmekre és gondolkodásra
képes élőlények belső lénye, a lelke, amely meghatározza, hogy az adott élőlény
hogyan viszonyul a környezetéhez. Hogyan gondolkodik, mit szeret, mit gyűlöl,
hány évig él, stb.
Hasonló módon használja még a
héber a „LÉB” szót is emberek és Isten esetében, ami „szívet” jelent. Amikor a
„szív” a bibliában nem a szó szerinti szívet jelenti, - ami a vért pumpálja, -
akkor a „nepheshez” hasonlóan az ember belső lényét, a belső gondolkodásmódját,
belső érzéseit, belső vágyait, belső énjét jelenti. Így például a „szív elrejtett embere” az az
ember, aki te a szívedben, a bensődben valójában vagy. De folytassuk most a „nephes” azonosításával,
mert amint azt látni fogjuk ez szükséges az úrvacsora megértéséhez.
A tudomány mai állása
szerint az élőlények „természete”
genetikai kódok által öröklődik át az utódokba.
Minden egyes élőlénynek saját,
egyedi „nephese”, vagyis, egyedi lénye, egyedi természete van. Egy macska „nephese” olyan, hogy utálja a
sarat, de szeret fára mászni, maximum 25 évig él, ez is kódolva van a macska macska
„nephesében”. Egy disznó „nephese”, viszont olyan, hogy a disznó imád sárban
fürödni. Nem a disznó teste kívánja a sarat. Nem. Hanem a disznó „nephese”, a
disznó természete, a disznó belső lénye, a disznó lelke, ami láthatatlan, az
határozza meg, mit szeret csinálni az az állat.
Amikor egy macska elmegy egeret
fogni, az a nephese miatt van.
Belső késztetése, vágya van arra,
hogy egeret fogjon.
A macskát a macska lénye, a
macska lelke készteti arra, hogy egerésszen minél többet. Mindez része a macska
természetének, vagyis a macska „nephesének” . Hogy pontosan megértsük, mi is az
a „nephes”, teremtsünk most képzeletben egy eddig nem léteztő új élőlényt:
Gyúrjunk össze egy kis sarat,
formáljunk belőle sejteket és testet. Ha ezzel megvagyunk, készen vagyunk a
teremtett élőlényünk látható részeivel. Láthatjuk, hogy ez még kevés, mert
szükség van láthatatlan összetevőkre is. Milyen legyen a teremtett élőlényünk
valójában? Hogyan viselkedjen? Mit szeressen? Mit gyűlöljön? Hány évig éljen?
Mik után vágyakozzon? Hogyan élje az életét naponta? Szóval, ahhoz, hogy igazi
élőlénnyé válhasson, ki kell találnunk, meg kell alkotnunk a teremtett lényünk
láthatatlan „természetét”, láthatatlan „lelkét”, azaz „nephesét”.
A lényeg az, hogy amilyen
élőlényt akarunk, olyan belső tulajdonságokat, vagyis olyan lelket, olyan
„nephest” kell neki adnunk. Valójában azt, hogy ki is lesz a teremtett
élőlényünk valójában, azt a „nephesének” a tulajdonságai határozzák meg.
Ha például bárány testet adunk a
lényünknek, de farkas „nephest”, akkor valójában egy báránybőrbe bújt farkast
fogunk kapni. Mert az élőlények valódi identitását nem a testük (amelyben élnek)
határozza meg, hanem a „nephesük”. A „nephes” határozza meg azt, hogy ki is az
illető valójában. A „nephes” adja a vágyakat, a gondolkodásmódot, a
prioritásokat az élőlények számára:
Az istentelennek „nephese” kíván gonoszt; [és] az ő szeme előtt nem
talál könyörületre az ő felebarátja.
(Péld 21:10)
Újholdaitokat és ünnepeiteket
gyűlöli „nephesem”; terhemre vannak, elfáradtam viselni. (Ézs 1:14)
A „nephes”-ről azért kellett
ennyit beszélnem, mert a mózesi törvény igehelyeiből világosan kitűnik, hogy a
vér a „nephes” jelképe. Minél inkább megértjük, mit takar ez a fogalom, annál
inkább érteni fogjuk azt, hogy mit fejez ki az úrvacsora.
Folytassuk most az igehelyekkel,
amelyek beazonosítják azt, hogy minek is a jelképe a vér:
„Csakhogy abban
állhatatos légy, hogy a vért meg ne egyed; mert a vér, az a NEPHES:
azért a NEPHEST a hússal együtt meg ne egyed!” 5Móz 12:23
„… a
testnek NEPHESE a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt nektek, hogy
engesztelésül legyen a ti NEPHESETEKÉRT, mert a vér a benne levő NEPHES által
szerez engesztelést.” 3Móz 17:11
A fenti igék alapján tehát minek
a jelképe a „vér”?
A „nephesnek”
A vér a fenti igék alapján a
„nephes” jelképe. Tehát az élőlény természetét, milyenségét fejezi ki,
hordozza. Hasonlóan ahhoz, mint amikor azt mondjuk egy kisgyermek valamilyen
lelki megnyilvánulására, hogy „az apja vére, azért ilyen!”
Ennek megfelelően a zsidóknak
tilos volt megenniük az állatok vérét, Isten ezt szigorúan megparancsolta:
3Móz 17:10 „És ha valaki …
valamiféle vért megeszik (megiszik): kiontom haragomat az ellen, aki
a vért megette (megitta), és kiirtom azt az ő népei közül.”
Ahogyan azt már megbeszéltük a
„megevés” során egy külső dolog belsővé válik. Az ószövetségi rendszerben
tehát, mint „árnyjátékban” az állatok vérének megevése azt jelképezte volna,
hogy az, aki megeszi valamely állat vérét, az részesül annak állati
„nepheséből”, vagyis állati „természetéből”. Isten ezt természetesen szigorúan
megtiltotta.
Ezzel áll szemben Jézus, aki
viszont megparancsolta a tanítványoknak az úrvacsora során, hogy igyák az Ő
„vérét”, amit a bor jelképezett. Ha egy zsidó ember nem érti a jelképeket, - vagy
nem bízott volna feltétel nélkül Jézusban, - akkor ezen egészen biztosan
megbotránkozott volna.
A vér tehát a „nephes” jelképe,
mit jelképez akkor Jézus vére, amit odaadott bor formájában a tanítványoknak,
hogy igyák meg?
Jézus vére Jézus igaz „nephesét”,
azaz igaz (isteni) természetét jelképezi.
Jézus ezt az úrvacsora során adaadta nekünk, mintegy végrendeletként,
hogy „igyuk meg”, azaz váljon tulajdonunkká, lényünk részévé, legyen a mienk.
Az emberiség baja ádámi emberként
az, hogy megromlott természettel születünk a világra. Egy ember már a
születésekor önző, és Isten ellensége. Gonoszak, önzőek a szívének vágyai, és
ez bűnöket szül. Ezek a vágyak a gonosz
ádámi természet, a gonosz „nephes” miatt vannak az emberben. Mert a vágyinkat a
„nephesünk” adja.
A disznó azért vágyik megfürödni
a pocsolyában, mert ilyen a „nephese”, vagyis ilyen a belső természete, belső
lénye. Ha azonban ezt a disznó „nephest” át tudnánk írni, és képesek lennénk
arra, hogy a disznónak egy másik „nephest” adjunk, mondjuk egy macska
„nephesét”, akkor a disznó disznóélete azonnal megváltozna.
Mert egy macskában nincsen vágy
arra, hogy megfürödjön a pocsolyában. A macska „nephese”, a macska természete
olyan, hogy egyszerűen nem vágyik a pocsolyára.
Iszonyodik tőle.
Tehát ott tartunk, hogy az
emberiség nagy bajban van. Gonosz az ádámi emberek „nephese”, ezért gonosz dolgokra vágynak,
gonosz módon gondolkodnak, és gonosz dolgokat tesznek. Hogy ez megváltozzon,
egy csodának kellene történnie, valakinek el kellene vennie tőlük ezt a gonosz
„nephest”, és ehelyett adnia kellene nekik egy igaz, bűngyűlölő, istenszerető
„nephest”.
Testvéreim!
Jézus pontosan ezt tette velünk.
Áldozatát és feltámadását követően nekünk adta az Ő tökéletes isteni
természetét, isteni „nephesét”. Ennek az emlékeztetője az úrvacsora. Úrvacsora
során hétről hétre felidézzük, hogy Jézus meghalt értünk, és halála előtt ránk
hagyta, mint egy végrendeletet, hogy legyünk az Ő teste, akiben az Ő szelleme
él, és részesüljünk az Ő tökéletes hívő, bűngyűlölő, atyaszerető, halhatatlan
isteni természetéből, isteni életéből. Egy „hívő” nephest kaptunk, mert a hit
az nem ádámi tulajdonság. A hit az Krisztusi tulajdonság. Krisztus nephesének a
sajátja. A valódi hit annak az indikátora, hogy valaki megkapta Krisztustól az
Ő isteni halhatatlan „nephesét”, halhatatlan életét. Enélkül egyetlen ádámi
ember sem képes a hitre.
Amikor mi a bort megisszuk, erre
emlékezünk és kifejezzük, hogy akarjuk és elfogadjuk ezt tőle. Nincs ennél
értékesebb dolog a világegyetemben. Isteni bűngyűlölő, atyaszerető, halhatatlan
örök életének a részesévé válni.
Emiatt vágyunk mi az Istennel
való közösségre. Emiatt akarunk valódi jót az embertársainknak. Emiatt szeretjük
Istent dicsőíteni, emiatt telik meg hálával és békével a szívünk, stb, stb.
„Mivel
tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is (Jézus) hasonlatosképpen
részese lett azoknak (a hívőknek), hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek
hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, „ (Zsid 2:14)
Így mi Isten VALÓDI gyermekei
vagyunk! Mert Jézustól származik az új „nephesünk”, az új énünk. Az a rész
bennünk, ami a leginkább meghatározza az identitásunkat. Jézus vérvonalából
részesültünk, Jézus vérének, isteni természetnek a részesei vagyunk.
„…
Ímhol vagyok én és a gyermekek, akiket az Isten nekem adott.” (Zsid 2:13)
„én
azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, őnekik adtam, hogy egyek legyenek,
amiképpen mi egy vagyunk: Én ő bennük, és te énbennem: hogy tökéletesen eggyé
legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket,
amiként engem szerettél. „ (Ján 17:23)
Végezetül csupán ennyit kívánok:
„Vegyétek, egyétek, és igyatok
ebből mindannyian.”
Ámen!
Néhány érdekes következmény
I. Jézus „vére”, azaz
Jézus „nephese”, miután megesszük, már bennünk van. Így tehát nem valami
távoli, 2000 évvel ezelőtt kifolyt dologként kell rá gondolnunk. Ehelyett olyan
élő valóságként, amely ímmár folyamatosan bennünk van (hiszen mi „megittuk”…). Ezt
megértve az alábbi igék végre érthetővé válnak:
Róm
5:9 Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább
megtartatunk a harag ellen ő általa.
Ef
2:13 Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká
lettetek a Krisztus vére által.
1Ján
1:7 Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van:
közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít
minket minden bűntől.
II. Az áldozati rendszerből
tudjuk, hogy az áldozati állat halálát követően az „ártatlan” vér bekerül a
szentek szentjébe, és ezzel a bűn el lesz rendezve, bűnbocsánatot nyerünk. A
templom mi vagyunk, a „vér”, azaz „Jézus vére”, Jézus „nephese” megjelenik
bennünk, mint templomban, Isten ennek a felhasználásával újjá teremt bennünket,
és ezáltal a bűn bűnbocsánatot nyer. (Tehát az ádámi „nephesünk”, melyet Krisztus
a halálba vitt a kereszten - lecserélésre
kerül Krisztus nephesére, mely által mi újjászületünk. Ezáltal bűnbocsánatot
nyerünk, mert az új énünk, az új teremtés bennünk, Krisztus „nephese” bennünk -
az bűntelen, örök és igaz élet. Tökéletesen alkalmas a mennyei örök életre.
Nincsenek gonosz vágyai. Ehelyett krisztusi vágyai vannak.
Ha van megjegyzésed, hozzáfűzni
valód, kritikád, stb., kérlek, az alábbi linken, vagy e-mailben jelezd. E-mail: luciusszimusz@gmail.com
link: https://jezusverenekhatasa.blogspot.com/2024/12/az-urvacsora-1.html
