A
szellemi valóság és a törvény
Amíg nem érti valaki azt, hogy mi is az a szellemi valóság, és
nem látja a szellemi valóságot, addig nem fogja megérteni a biblia egy jó
részét, nem fogja érteni, hogy mit miért tett és tesz Isten.
A szellemi valóság természete
Mi
is az a szellemi valóság? Minden dolog mögött, mindet tett, minden cselekedett
mögött ott áll láthatatlanul a szellemi valóság, egy szellemi cél, egy szellemi
mozgatórugó, melyet ha nem ismerünk, képtelenek vagyunk objektívan értelmezni a
dolgokat, sötétségben járunk, és nem látjuk az igazságot, a valóságot.
Tévelygünk, ahogyan a világ is tévelyeg a szellemi valóság látásának híján.
Mondok
néhány példát, hogy érthető legyek:
…
Látunk egyszer mondjuk, egy aranyosnak tűnő bácsit, aki éppen cukorkát osztogat
a játszótéren a gyermekeknek…
Próbáljuk
meg értelmezni a látottakat. Mit is látunk éppen? Egy bácsi cukorkát ad egy
kislánynak. Ez az, ami szemmel látható. Ha azonban képesek lennénk a szellemi
látásra is, akkor nem csak ennyit látnánk, hanem ennél sokkal többet. Látnánk
azt, hogy milyen „szellem” áll a cukorkaosztás mögött. Mi áll a háttérben, mi a
láthatatlan szellemi mozgatórugója, szellemi háttere ennek az eseménynek.
A
cukorkaosztást emberileg többféleképpen is értelmezhetjük. Lehet ez a dolog a
bácsi részéről egy csodálatos jócselekedet, - tiszta szívvel ajándékot oszt, - mert szereti a gyermekeket. Lehet azonban
akár gonosztett is, ha a bácsi éppen egy pedofil bűnöző, aki így próbálja meg
becserkészni őket. Ha lenne szellemi látásunk, azzal egy pillantás alatt tisztában
lehetnénk, hogy ez most jócselekedet, vagy gonosztett-e.
Most
tegyük fel, hogy Isten világosságot ad valakinek és megmutatja a dolog mögött
álló szellemi valóságot. Világosan megmutatja valakinek, hogy a cukorkaosztó
bácsi tette mögött meghúzódó láthatatlan valóság az, hogy egyszerűen szereti a
gyermekeket. Mit gondoltok egy ilyen ember, - vagyis valaki, aki tisztán látja a szellemi valóságot, - egy
ilyen ember előnyben lenne azokkal szemben, akik nem látják, nem ismerik a
szellemi valóságot? Ő is tévelyegne vajon, találgatna, mint a többiek, amikor
ítéletet mond egy látott dolog felől?
Bizony
nem. A szellemi valóság ismerete lehetővé teszi a számunkra, hogy ne
tévelyegjünk, hogy objektíven ítélhessük meg a dolgokat és helyesen, a
valósággal összhangban cselekedjünk.
Mondjuk
elbocsátanak valakit a munkahelyéről. Most ez mi? Hogyan értékelje? Ez élete
legnagyobb lehetősége, mert rövidesen egy milliószor jobb munkahelyet talál
majd, -amit az elbocsátása nélkül sohasem talált volna meg, - vagy pedig
szomorúnak kell lennie, mert a jó élete ezzel véget is ért, sohasem fog már
ilyen jó munkahelyet találni?
Milyen
láthatatlan szellemi valóság áll az elbocsátása mögött?
Ha
ezt tudná az elbocsátott emberünk, - ha lenne szellemi látása erről a dologról,
- az alapjaiban változtathatná meg az érzelmeit, a tetteit!
Látjátok
már? A szellemi valóság ismerete, a szellemi látás egy olyan kiváltság, egy
olyan kincs, amely felfoghatatlan értékű. Megment minket a tévelygésektől. A
hibáktól.
Tudnátok
a bibliából olyan történeteket mondani, amikor egy esemény során Isten
megmutatta a szellemi valóságot valakinek, és ez drasztikusan megváltoztatta a
megítélését azzal a dologgal kapcsolatban?
Két példa azonnal eszembe jut:
- - Péter és a leereszkedő lepedő a csúszómászókkal
- - Elizeus szolgája, amikor Isten megnyitja a szemét és meglátja a mennyei seregeket (2 Királyok 6:17– 23)
Mindkét
példában valaki korábban gondolt valamit egy dologról, de aztán Isten
megmutatta neki a szellemi valóságot, és ez alapjaiban megváltoztatta az illető
véleményét. Isten így kiigazította, helyre tette az illető gondolkodását és
reakcióit.
Most
pedig nézzük meg, hogy hogyan juthatunk hozzá ehhez a kincshez, hogyan láthatunk
bele a szellemi valóságba.
Érdekel
ez benneteket, szeretnétek tisztában lenni a szellemi valósággal? Szeretnétek
a viselkedéseteket, tetteiteket, értékítéleteteket összhangba hozni azzal?
Mennyit
érne az meg nektek, ha lenne annak egy biztos módja, hogy mindig biztosan
tudhassátok, hogy mi is a szellemi valóság a látható dolgok mögött?
Ez
lehetővé tenné, hogy ne a látszat szerint ítéljetek meg dolgokat, hanem a
valóságnak megfelelően. Lehetővé tenné, hogy senki ne vezethessen félre
benneteket. Se ember, se ördög, se magatok, saját magatokat.
Mekkora
összeget lennétek hajlandóak kifizetni ezért a csodálatos tudásért?
Történik
valami, és ti mindig pontosan látjátok a mögötte álló valóságot, mert
rendelkeztek ezzel, megvettétek tőlem ezt a valamit, ami megmutatja a szellemi
valóságot a történések mögött. Mennyit fizetnétek nekem ezért a valamiért?
Ha
létezne ilyen, akkor az nekem mondjuk minden pénzt megérne. Mindig tudhatnám,
hogy mikor kell örülnöm, mikor kell aggódnom egy helyzet miatt, mikor nem
szabad aggódnom. Mikor van a javamra egy élethelyzet, mikor van a káromra, mikor
hazudnak nekem, mikor mondanak igazat. Ez valami csodálatos iránytű lenne,
bizonyosan! Ti mennyit adnátok ezért, hogy rendelkezzetek ezzel, a szellemi
valóság látásával? 100 ezer Ft-ot? Egymilliót, mindent, amitek csak van?
Szeretnék
licitet tartani: 100.000.- Ft a kikiáltási ár. Ki adja meg érte?
Nekem
minden pénzt megérne ez a dolog, pedig valójában csak néhány ezerbe kerül. Ez a
dolog nem más, mint a biblia. Isten a legfontosabb szellemi igazságokat más
néven azt a valóságot, - ami a dolgok mögött van, és fontos, hogy ismerjük, - a
bibliában mondja el. Ezen kívül van, amikor más módszert választ, de a
leggyakrabban a biblián keresztül mutatja meg azt, hogy mi is a valóság.
A
szellemi valóságnak két jellemzője van. Az egyik az, hogy szellemi, tehát
szemmel nem látható, a másik pedig az, hogy „valóság”. Az objektív valóság. A
leplezetlen igazság azzal a dologgal kapcsolatban. Úgy ahogyan az valójában
van. Pontosan ennek felel meg a biblia, mindjárt látni fogjuk:
Jézus
így beszél erről:
„(Atyám!)
… A te igéd (a) valóság” János
17.17
Aztán
ezt is mondja:
„… Azok
a beszédek, amelyeket elmondtam nektek: Szellem és élet...” Ján 6:63
Isten
beszéde, Jézus beszéde, az ige tehát egyrészt „valóság”, vagyis „a valóság”,
másrészt „szellem” (és élet) . Ha ezt összerakjuk, könnyen belátható, hogy
Isten beszéde a szellemi valóság. Amikor tehát Isten mond valamit, kijelent
valamit, akkor azzal a láthatatlan szellemi valóságot mondja el. Olyan valamit,
amit, ha mi komolyan veszünk, elhiszünk, akkor mi, egyedül mi, vagyis a hívők
tisztában leszünk azzal, mi is áll a dolgok mögött valójában. Nem a látszat
szerint fogunk ítélni, hanem a szellemi valóság szerint. Aki így tesz, az nem
fog eltévedni a dolgokban. Nem lesz becsapható.
Pál
azt mondja erről, hogy hitben járunk, nem pedig látásban.
Olyan
hihetetlen és csodálatos elképzelnünk, hogy Isten megnyitotta Elizeus
szolgájának a szemét, és az olyan dolgokat kezdett el látni, melyek emberi
szemmel nem voltak láthatóak. De mi is „láthatjuk” a szellemi valóságot ennél
sokkal egyszerűbben. Isten a legfontosabb dolgokkal kapcsolatban egyszerűen elmondja nekünk a biblia lapjain keresztül, hogy mi is a szellemi valóság, mit
láthatunk a szellemi világban.
Ez
a fajta látás semmivel sem kevesebb, vagy alacsonyabb rendű, mint amit Elizeus
szolgája látott. Ez ugyanaz, mintha valaki másnak viszont nem látást adott
volna Isten, hanem ehelyett maga mondta volna el, hogy mi is a valóság a
mennyei seregekről, amelyek körbeveszik a várost. Elmesélte volna, hogy mennyi
a láthatatlan lovas, milyenek a fegyverek, milyen erősek a mennyei katonák,
stb. stb.
Nekünk
is, éppen így, elmeséli Isten, elmondja, hogy mi van a láthatatlan szellemi
valóságban. Ha mi ennek megfelelően élünk, a szellemi valósággal összhangban,
amit Isten kijelent a bibliában, az életünk kiteljesedik. Ne legyünk balgák,
vegyük komolyan alátható dolgok mögött álló
szellemi valóságot.
Ez
az egyik legfontosabb gondolat, amit csak elmondhatok ma. Amikor valami
történik veletek, mindig tudjátok meg Istentől, hogy milyen szellemi valóság
áll a dolgok mögött, és éljetek aszerint. Mi keresztényként ne tévelyegjünk,
mint a vakok, hanem éljünk a szellemi valóság szerint.
Tehát,
mit fogtok tenni, ha legközelebb történik valami a világban? Aggódni fogtok?
Nem.
Belelapoztok a bibliába, és megnézitek, mi a szellemi valóság ebben a
helyzetben.
Jézus
elmondta, hogy gondja van ránk, tehát ez a szellemi valóság, biztonságba
vagyunk, bármi is a látszat, nem kell aggódnunk:
Jer
29:11 Mert én tudom az én gondolatimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt
mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget
adjak nektek.
Luk
12:29 Azt se kérdezzétek, hogy mit egyetek, mit igyatok, s félelem és remény
közt ne lebegjetek.
Luk
12:30 Mert mindezekre csak a világ nemzeteinek törekvése irányul: a ti Atyátok
tudja, hogy ezekre szükségetek van.
Luk
12:31 Ellenkezőleg, az ő királyságát keressétek, ama dolgokat majd hozzáadják
nektek a királysághoz.
Fil 4:6
Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden
alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.
Ezután
pedig rátérek mondanivalóm második legfontosabb témájára, arra, hogy milyen
szellemi valóság áll Isten parancsolatai, így például a tízparancsolat mögött.
Szellemi valóság a parancsolatok mögött
Minden
dolog, minden cselekedet mögött ott áll tehát láthatatlanul a szellemi valóság.
Erről beszéltem az előzőekben. Bármilyen furcsa is, ha valaki parancsba ad
valamit, akkor e mögött a parancsolat mögött is ott áll az adott parancsolatnak
a „szelleme”. Egy láthatatlan elvárás, egy cél, amelynek a szellemében az a
parancsolat létrejött.
Ha
valaki ezt megérti, akkor meg fogja érteni azt is, nekünk keresztényeknek
hogyan kell viszonyulnunk mondjuk a tízparancsolathoz.
Ennek megértéséhez nézzünk egy újabb példát:

Lássuk, figyeltetek-e? Mi a "ne ölj" parancsolat szelleme
ebben a példában? Minek a szellemében hozta a király a „ne ölj” parancsolatot?
A „ne ölj” parancsolat „szelleme”, a mozgatórugója, a célja
ebben a példában az, hogy az emberi életek védve legyenek. Most
gondolkodjunk tovább, és tegyük fel, hogy az egyik napon olyan helyzet adódik,
hogy egy sorozatgyilkossal, aki éppen atombombát készül robbantani a városban, összefut
egy mesterlövész. Becélozza, és vagy megöli, vagy robban a bomba, harmadik
lehetőség sajnos nincs.
Vajon vétene-e a „ne ölj” parancsolat ellen a mesterlövész,
ha meghúzná a ravaszt?
Másképpen kérdezem: … Vajon vétene-e a „ne ölj” parancsolat
„betűje” ellen?
Aztán mást is kérdezek: … vajon vétene-e a „ne ölj”
parancsolat „szelleme” ellen?
Bár a „ne ölj” törvény ellen, azaz „a törvény betűje” ellen
látszólag vétene, de nem vétene a törvény „szelleme” ellen, vagyis betöltené
azt a célt, amiért a törvény létrejött: megvédené az emberi életeket. A király,
a törvényalkotó talán még meg is dicsérné, hogy nem ragadt le a törvény
„betűje” mellett, hanem a törvény „szellemében” járt el, és helyesen
cselekedett.
Amikor
valaki összhangban cselekszik a törvény szellemével, az a törvény betöltése.
A mesterlövész a sorozatgyilkos lelövésével betöltötte a ne ölj parancsolat
célját, azaz megvédte az emberi életeket. Ha nem így tesz, nem a törvény
szelleme szerint gondolkodik és leragad a törvény betűjénél, azaz nem lő,
pontosan azzal ölettette volna meg a legtöbb embert.
Még
pontosabban megérthetjük a törvények mögött álló szellemi valóság természetét, és
fontosságát egy másik példán keresztül. Tegyük fel, hogy van három
kisgyermekünk, akiknek az a szokásuk, hogy amikor hazaérnek az általános
iskolából, mindig összesározzák a sáros cipőjükkel a nappalit. Ez már nagyon
fájdalmas a számunkra, szeretnénk elkerülni, ezért hozunk a számukra egy
szabályt, más néven törvényt. A mi kis törvényünk a számukra egyetlen
parancsolatból áll: „Ha be akarsz lépni a nappaliba, előtte háromszor töröld
meg a cipőd talpát!.”
Ez
lesz tehát a törvény a gyermekeink számára. A cipőtörlés törvénye. Előveszünk
egy kis kőtáblát, és belevéssük a cipőtörlés törvényét és kifüggesztjük a
nappali bejárata elé.
Mindaz,
amit belevéstem a kőbe, az lesz a törvény „betűje”.
Mindenki,
aki megfelel ennek a szabálynak, a törvényemnek, az beléphet a nappalimba, ahol
meleg van, étel van, amely maga a Mennyország.
Szóval,
kifüggesztem a törvényemet, és figyelem, mi történik. Ha valaki nem törli meg a
lábát leszidom, ha pedig legalább háromszor megtörli, megdicsérem. Egy idő után
kialakul a gyermekeimben, hogy csak az elfogadott a számomra, aki megfelel a
lábtörlés törvényének. Úgy gondolják, hogy a lábtörlés a kulcsa, ha jóba
akarnak velem lenni. Talán még azt is gondolhatják, hogy én nem is szeretem
igazán azt, aki nem tartja pontosan be a lábtörlési törvényemet.
Miért
gondolják ezt? Mert fogalmuk sincs a törvény szelleméről. Testiesen
gondolkodnak és csak a törvény betűjét, a parancsolatot látják. Nem látnak
mögéje, nem látják a mögötte láthatatlanul meghúzódó célt, amiért az a parancsolat
létrejött. Szerintetek mi a „szelleme”
ennek a lábtörlési parancsnak, azaz milyen cél áll mögötte?
Az,
hogy „biztosítva legyen a nappalim tisztasága”
De a gyermekeim ezt nem tudják. Ők csak a „betűt” ismerik,
nem gondolkodnak szellemileg.
Az
egyik napon aztán az egyik gyermekem, „Esztike” valami egészen elképesztő
dolgot tesz. Egyáltalán nem törli meg a lábát. Ehelyett lehúzza a cipőjét és
zokniban lép be a nappaliba.
A
kérdéseim ezek után felétek ezek:
1.
Vétett-e a házi-törvényem „betűje” ellen?
2.
Vétett-e a törvényem „szelleme” ellen?
3. Mondhatjuk-e
azt, hogy azzal, hogy levette a cipőjét, a lányom betöltötte a törvényt? Nem
megtartotta tehát, hanem „betöltötte”?
Igen, … mondhatjuk…
(Észrevettétek már a bibliában, hogy sokat beszél a biblia
olyanokról, akik a törvényt betöltik, de nem beszél olyanokról, akik
(hibátlanul) megtartják azt?)
4.
Szerintetek mi a fontosabb a törvényadó számára,
azaz a számomra)? Az, hogy megvalósuljon a törvény betűje, vagy az hogy
megvalósuljon a „szelleme”?
Ki
gondolja azt közületek, hogy mindkettő egyformán fontos?
... ...
Telik-múlik
az idő, és a másik gyermekem valami mást tesz. Jó farizeusként megtartja a lábtörlési
parancsolatomat, de a szíve távol van tőlem. Hazajön, és ráönt egy liter
fáradtolajat a lábtörlőre, aztán a parancsolatomat „pontosan betartva”,
megtörli az olajos lábtörlőben háromszor a cipőjét és így lép be a nappaliba.
Szerintetek boldog lennék? Pedig a törvény betűjét pontosan betartotta a
gyermekem. Akkor mi a baj?
Az,
hogy nem valósult meg a törvény szelleme. Az a cél, ami miatt az egész
lábtörlési törvényt adtam.
Emlékeztek,
Jézus milyen dühös volt, amikor a farizeusok be akarták tartani a szombat
parancsolatát, még azon az áron is, hogy betegen hagytak volna egy embert? … De,
menjünk most tovább..
Ezek után történik valami és én hozok egy újabb
parancsolatot.
Telik-múlik az idő, a gyermekeim felnőnek, dolgozni
kezdenek, és elkezdik halálra dolgozni magukat, éjjel nappal dolgoznak, mert
vállalkozók, még hétvégeken is csak dolgoznak. Nem töltenek időt sem a
családjukkal, sem Istennel, csak hajtanak, hajtanak. Én, mint király, látom
ezt, és hozok egy újabb törvényt, újabb szabályt a részükre, az ő érdekükben.
Azt akarom, hogy ne dolgozzák magukat halálra, azt akarom, hogy legyen legalább
egy nap, amikor megpihennek, legyen legalább egy nap, amikor Istennel és a családjukkal
töltenek időt, ezért meghirdetem a számukra a „szombat” törvényét.
Belevésem ezt is egy kőtáblába:
„Szombatonként tilos dolgozni, és kötelező legalább egy
órányi időt eltölteni Istennel!”
Kihirdetem, ők pedig megteszik, és minden sokkal jobb lesz,
mint azelőtt volt. Ezzel az újabb parancsolattal elkerülöm, hogy idő előtt
tönkre menjenek az embertelen hajtásban.
Aztán egy alkalommal az egyik gyermekem könnyesen, csillogó
szemmel érkezik haza!:
„Édesapám! Hitre jutottam Jézusban. Megértettem, hogy egy
napon minden az enyém lesz, a Föld örököse vagyok, én már nem akarom magamat többé
halálra dolgozni, hiszen minden az enyém! Rájöttem, hogy a családom mindennél
fontosabb, ezentúl sokkal-sokkal több időt töltök velük. És édesapám! Minden
gondolatom az Úr körül forog, folyamatosan együtt vagyok az Úrral gondolatban.
Én ekkor elmosolyodok és így szólok hozzá: „Gyermekem! Elérkezett az idő, hogy
kivegyelek a törvényem hatálya alól. Te ímmár összhangba kerültél a törvényem szellemével,
mindazokkal a célokkal, amiért ez a törvény, a szombattörvény létrejött.
Kiveszlek a törvény hatálya alól.”
Ettől a naptól fogva ennek a gyermekemnek nem szükséges,
hogy megfeleljen a szombat törvényének, amit hoztam.
Miért is?
Mert a szíve megváltozott. Mert a gondolkodása, a
viselkedése, a szándékai összhangba kerültek a törvényem szellemével, vagyis
azzal a szándékkal, hogy legalább egy nap megpihenjen a héten, és legalább egy
nap töltsön időt Istennel. Valójában, a megtérése óta ő ennél sokkal többet
tesz. Nem csak egy nap pihen meg a héten, hanem folyamatosan benne él Isten
nyugalmába, nem csak egy nap tölt időt Istennel, hanem folyamatosan együtt van
Istennel, együtt járnak kéz a kézben.
Ez a gyermekem nem tartja be a szombat-törvényem betűjét,
viszont tökéletesen megfelel annak a szellemnek, amiért az
létrejött.
2Kor 3:6 „aki bennünket elégségeseknek talált arra,
hogy új szövetségnek, nem betűnek, hanem Szellemnek kiszolgálóivá legyünk,
hiszen a betű megöl, a Szellem ellenben megelevenít.”
Aki mindezeket velem együtt megértette, az megérti azt is,
miért nem vonatkozik már a törvény betűje a keresztényekre. Azért nem, mert aki
hitre jutott Jézusban, az újjászületett, gonosz ádámi emberből szerető emberré
vált, hiszen ezért keressük mi embertársaink valódi javát, ezért áhítozunk
arra, hogy bárcsak megismernék és elfogadnák az evangéliumot, ezért imádkozunk
értük, mert szeretünk, és aki szeret, az a biblia szerint a törvényt betöltötte.
„Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak [azzal],
hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt
betöltötte. Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanúbizonyságot
ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében
foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat.” Róm 13:8
„A szeretet nem
illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek betöltése a szeretet.”
Róm 13:10
„Mert az egész
törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Gal
5:14
Értitek, Testvéreim? Újjászületéskor szerető szívet kaptunk
Atyánktól, amely már nem akar ártani másoknak. Megváltoztunk. Megkaptuk Jézus
életét, erről beszél Jézus vére, amit megiszunk az úrvacsora során. Ezután már
nincs szükségünk arra, hogy kőbevésett szabályok szerint éljünk. Mert az
Istentől kapott új életünk összhangba került az Isteni világrenddel. A törvény
szellemével.
Ezután már mi vagyunk azok, akik nem töröljük meg a
lábunkat, de lehúzzuk a cipőnket, mert szeretjük a szüleinket és jót akarunk
nekik. Mi vagyunk azok, akik nemcsak szombatnapon pihenünk, ehelyett egész
héten pihenünk, mert békességünk van, benne élünk Isten nyugalmában és már nem
vagyunk hajlandóak halálra dolgozni magunkat, mert tudjuk, egy nap minden a
mienk lesz, mert a Föld örökösei vagyunk.
Ezért Isten kivett és kivehetett minket a kőbe vésett
szabályok alól.
Mert keresztényként, helyesebben Jézusban hívő újjászületett
hívőként az újjászületett új életünk összhangba került a szabályok mögött álló
szellemmel, azaz Isten szellemével. Mert ez az új ember, akik vagyunk, aki
bennünk megszületett, az az ember Istentől született igazságban és valóságos
szentségben. Szent, igaz és örök élete van.
„… nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem
alatt”. Róm 6:14
„Most
pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve,
amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a szellemnek újságában és nem a
betű óságában.” Róm 7:6
Nekünk tehát, kedves Testvéreim, nem arra kell törekednünk,
hogy összhangban legyünk a törvény betűjével, a tízparancsolattal, vagy a
tórában írtakkal, hanem azzal, hogy összhangban legyünk a törvény szellemével.
Mi az?... … A
szeretet
Ki az? … … maga Isten
"Mert Isten a szeretet"... Ámen!
Istennel kell összhangban lennünk testvéreim, az Ő
szellemével, az Ő szeretetével, ami a törvény szelleme is. És ekkor folyamatosan betöltjük a
törvényt. Nem megtartjuk tehát, hanem betöltjük! Ámen.