Egyedül hit által!

 

Az üdvösség nem cselekedetek által van.

Mit jelent ez?
Nincsenek mágikus cselekedetek, melyek által üdvözülünk. Nincsenek vallásos cselekedetek, melyek által üdvözülünk, sőt,  nincsenek szent cselekedetek sem, melyek által üdvözülünk.

Az üdvösség kegyelemből van, hit által.
Régen is így volt, ma is így van, a jövőben is így lesz.

Mi a hit?
Mély bizalom Istenben. Ha valamit mond nekem, akkor igaznak fogadom el azt, amit mond. Ábrahámnak azt mondta, hogy nagy néppé teszi, és Ábrahám ezt igaznak hitte el. A legtöbbünknek nem jelenik meg Isten, hogy nyíltan mondjon valamit. Ehelyett másnak mondott valamit, hogy mondja meg nekünk, vagy írja le nekünk. Mi ezt igaznak elhisszük. Miért? Mert Isten legbelül a szívünkben meggyőz minket arról, hogy amit hallottunk, az valóban Tőle van, és valóban igaz. Így hallunk Jézusról is, a Megváltóról, akiben hiszünk. Ha ez valóság a szívünkben, ebből tudhatjuk, hogy mi hívők vagyunk, a hit emberei. Ha ez a hitünk valódi, akkor egyre inkább megtesszük, amire elvezet minket a láthatatlan, de amúgy nagyon is valóságos Jézus.

Az ószövetségi zsidók élete miben különbözött ettől?
Mi a múltban hiszünk, hogy a múltban Jézus eljött, és megváltott minket, ők viszont a jövőben hittek, hogy eljő majd a Megváltó, aki megváltja őket. Akinek akkor a mienkhez hasonló hite volt Istenben, az belül a szívében meggyőződött, hogy Jézus VALÓSÁG! Ez nem csak mese, hanem VALÓSÁG. Akinél ez a meggyőződés valóság volt, az hitt, az a hit embere volt, a választott, a maradék.

Aztán megkapták a törvényt és a ceremóniákat. Isten 667,  vagy hány utasítást adott nekik, hogy tegyék meg. Aztán elkezdték megtenni.

Vajon hányuknak sikerült?

Egyetlen egynek sem. Mégis voltak, akik üdvözültek közülük. Vajon mi alapján?
Ugyanúgy, mint mi, a hitük alapján. Vagyis… némelyek közülük bíztak Istenben, elhitték Isten állításait a Megváltóról, és egyéb dolgokról. Hívők voltak. Ezért üdvözültek. Nem azért, mert megtették az összes parancsolatot a ceremóniákkal együtt. Nem. Az senkinek sem sikerült.

Kegyelemből üdvözültek ők is, mint mi, hit alapján.

Írtam előző hozzászólásomban, hogy
"Engesztelést csakis EGYEDÜL a Megváltó, vagyis Jézus szerez!"

„Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.”  (1 János 4:10)

Mi újszövetségi hívőként ebben szívvel hihetünk. Nem látjuk, de hihetünk benne, hogy ez a valóság. Ha hiszünk, a hitünk a bizonyítéka annak, hogy a hit embereihez, Isten népéhez tartozunk.

Az ószövetségi hívők is hihettek ebben, teljes szívvel. Aki hitt, és teljes szívvel hitt, az Isten népéhez tartozott és üdvözült.

Nincs közöttünk különbség. Hit által üdvözülhetünk mi is és hit által üdvözülhettek ők is.

Mi a helyzet akkor a ceremóniákkal:
A törvényben csak az eljövendő jók "árnyéka" van meg, nem pedig maguk a "valóságos dolgok".

Mondok egy valóságos dolgot:

„Isten … szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.”  (1 János 4:10)

Ez tehát a valóság:

"Isten elküldte Fiát..engesztelő áldozatul.. a mi bűneinkért..."

Ennek a valóságnak volt az „árnyéka”, amikor venni kellett egy bárányt, megölni, és a vérét engesztelésül bevinni a szentek szentjébe, és ez "engesztelést hozott" a nép számára.

Felteszem a kérdést:
Ez valóban engesztelést hozott a nép számára??? Eltörölte ez a bűnöket valóban?

Nem!
Ez csak elmutogatta, egyfajta árnyjáték formájában, hogy mi lesz majd a valóság.
Aki azt hiszi, hogy a ceremónia elvégzése tényleg eltörölte a bűnöket, az olvassa el az alábbi igét:

"Minthogy csakugyan a törvényben csak az elkövetkező javaknak az árnyéka van meg, és nem a dolgok való alakja, világos, hogy ugyanolyan áldozatokkal, melyeket évről-évre visznek szakadatlanul, nem lehet befejezettekké tenni azokat, akik Istenhez közelednek. 
Ha nem így volna, akkor már megszűntek volna hordani az áldozatokat, mert azoknak a szolgálattevőknek lelkiismerete, akik egyszer megtisztultak, többé nem tudott volna vétkekről.  De nem ez történt, hanem a vétkek tudata évről-évre megmaradt bennük, mert hiszen lehetetlen, hogy bikák és bakok vére elvegyen vétkeket.  Zsidó 10:1 - 10:4 H Csia

Mi az, ami ezek helyett VALÓSÁGOSAN eltörli, elveszi a bűnöket?
Jézus áldozata, Jézus vére.

Tehát a zsidó áldozati bárány vére csak ELMUTOGATTA, hogy Jézus vére majd meg fogja oldani a bűn problémáját.

A zsidó néphez tartozók pedig szorgalmasan végezték ezt a ceremóniát. Ki az, aki emiatt üdvözült? Amiatt, hogy engedelmesen áldozatokat mutatott be?

Kicsoda?
Senki!

Miért senki?
Mert az üdvösség nem cselekedetek miatt van. Nem azért, mert megtettünk, vagy nem tettünk bizonyos vallási ceremóniákat. Nem azért, mert bemutattunk, vagy nem mutattunk be bizonyos áldozatokat.

„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;  Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.”  Efézus 2:8 - 2:9

Ezzel szemben ki az, aki amiatt üdvözült, hogy valóságosan bízott Istenben, őszinte, teljes szívvel hitt Istennek abban, hogy elküldi majd a Megváltót, és Ő megoldást hoz majd a bűnre?

Kicsoda?
MINDENKI !!!

Ha egy ilyen hívő áldozatot is mutatott be, akkor Ő azt hittel tette. Megbízott Istenben, tudta, hogy jön a Megváltó. Az ilyen igaz ember volt, a hit embere, üdvözült.
Ha viszont egy olyan ember mutatott be áldozatot, aki mindeközben a szívében valójában nem bízott az egészben, nem bízott Istenben, nem hitt abban, hogy tényleg eljön majd a Megváltó, akkor hiába minden áldozat. Mivel a szívében hitetlen, az ilyen ember nem üdvözült.

"Mert ha azok az örökösök, kik a törvényből valók, hiábavalóvá lett a hit, és haszontalanná az ígéret":  (Róma 4:14 HUN)

Ezt példázta a kémek példája is Izraelben. Isten azt mondta, bemennek az ígéret földjére, nekik adta azt. Mit lép erre a hit embere?
Bízik Istenben, igaznak hiszi el, amit Isten mond.
Amikor azonban a 12 kém visszajött a kémlelésből, tízen azt mondták, hogy lehetetlen, nem tudják elfoglalni. Na, ők nem a hit emberei voltak. Csak ketten voltak közülük a hit emberei.

Mit tettek ekkor a hit emberei?
Hittek.
"Józsué pedig, a Nún fia, és Káleb, a Jefunné fia, akik a földnek kémlelői közül valók valának, meghasogaták ruháikat.  És szólának Izrael fiai egész gyülekezetének, mondván: A föld, amelyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, igen-igen jó föld.  Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nekünk adja azt, mely tejjel és mézzel folyó föld."  4 Mózes 14:6 - 14:8 Józsué

Ez a két ember, csakis ez a két hívő ment be az ígéret földjére.
Nem azért, mert valamit tettek, hanem azért, mert ők Istenben bíztak, Isten beszédében bíztak, tudták, hogy amit Isten mond, az a valóság, hittek.

A hitetlenek azonban nem mentek be!

Nem számít, azután mennyi ceremóniát, mennyi jót, vagy vallásos cselekedetet tettek, milyen jól tartottak Sabbathot, stb. hitetlenek voltak, ezért „kivágattak”. Nem mehettek be az Ígéret Földjére.

Csak a hívők üdvözültek, üdvözülnek, és fognak üdvözülni!

Nem pedig egész népek!

"Izrael, ha annyi volna is a néped, mint a tenger partján a fövény, csak a maradék tér meg belőle. Már elhatároztatott a pusztulás, és az igazságos ítélet elsöpör, mint az áradat."  (Ézsaiás 10:22 H Katolikus (SztI))

…  PÉLDAMESE …

Egyszer egy messzi afrikai országban élt egy szerető király, aki messzi földre utazott.

A népén azonban súlyos csapás volt. Minden nap megjelent egy csúnya fekete krokodil,
és valakit elragadott közülük. Minden nap. Minden egyes nap.

Ennek a királynak volt azonban egy csodálatos tulajdonsága. Előre látta a jövőt.
Mielőtt elutazott, így szólt a népéhez:
Én most elmegyek, de sok-sok idő múlva elküldöm hozzátok a fiamat. Ő fog megszabadítani benneteket a krokodiltól.
Aztán a király elutazott, de előtte parancsba, törvénybe adta a népének, hogy az alábbiakat kell tenniük:
... Minden évben venniük kell egy embert, be kell kenni az arcát liszttel, adni kell a kezébe egy fa kardot, majd ennek az embernek el kell játszania, hogy levágja
egy fából készült játékkrokodil fejét. Elmondta a király azt is, ezt addig kell ezt tenniük, amíg eljön az ő fia. Miután azonban eljön, onnantól már a fiát kell követniük....

A nép megfogadta a parancsot. Sok-sok évig ismételgették ezt a ceremóniát, míg egy szép napon egyszer csak megjelent egy félvér fehér fiatalember, a kezében egy valódi karddal,
és amikor a krokodil újra eljött, hogy ismét elragadjon egy embert, ez a fiú levágta a fejét. Ebben a pillanatban, csodálatos módon megejelent a király is. Megszólalt és ezt mondta: "Ez az én szerelmes fiam, akiről beszéltem nektek, őt hallgassátok, őt kövessétek", - majd a megjelenő király eltűnt.

Amikor ez megtörtént a távoli ország népe kétfelé oszlott.
Az egyik fele elballagott a fiú után.
A másik fele ott maradt, és továbbra is ismételgette a ceremóniát a fa krokodillal, mintha mi sem történt volna.

A kérdéseim ezek után a következők:
1. Jogosan követik-e az "ortodoxok" továbbra is a régi törvényt?
2. Érvényes-e az még rájuk, vagy esetleg a fiú megjelenésével megváltozott?
3. Tetszik-e ez a "hagyományokhoz való hű ragaszkodás" vajon a királynak?
3. Mit, kit kellene ehelyett követniük, hogy a király elégedett legyen?

A harmadik templom

 

A harmadik templom

Sok ige beszél az ószövetségi próféciákban egy dicsőséges templomról, az ún. harmadik templomról. Vajon megfog-e, és ha igen, mikor fog megépülni ez a templom?

Az első dolog, amit meg kell értenünk, hogy mitől „templom” egy templom és mitől, mikor „dicsőséges” egy templom.

A templom az ószövetségben egy épület, egy találkozó hely Istennel, ahol Isten jelenléte koncentráltan van jelen (Isten hajléka, Isten lakhelye, és ehhez hasonló elnevezéssel illették az ószövetségben).

Mitől volt és mitől lehet „dicsőséges” Isten szemében egy ilyenfajta épület? Talán a sok aranytól? Talán a hatalmas méreteitől, belmagasságától? Bizony nem! Az egyetlen dolog, ami miatt egy templom „dicsőséges” lehet, az az Ő jelenléte. Ha Ő jelen van abban az épületben, akkor az az épület „dicsőséges”, ha pedig nincs, akkor az az épület nem „dicsőséges”. 

Mindezeket megértve, térjünk rá az ún. dicsőséges harmadik templomra. Az alábbi igékből láthatjuk, hogy ki lesz annak az építője:

Zak 6:12 - 6:13

"És szólj neki, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura, mondván: Íme, egy férfiú, a neve Csemete, mert csemete támad belőle, és megépíti az Úrnak templomát! Mert ő fogja megépíteni az Úrnak templomát, és nagy lesz az ő dicsősége, és ülni és uralkodni fog az ő székében, és pap is lesz az ő székében, és békesség tanácsa lesz kettőjük között."

Ki fogja tehát megépíteni a dicsőséges harmadik templomot?

Maga, Jézus! Ő a „Csemete”, akiről ez az ige beszél. Ő az, aki „uralkodni fog az ő székében” és aki „pap is lesz az ő székében” (Lásd. például Zsid. 5.5; Luk 1.33)

Megtudtuk tehát, hogy ezt a harmadik templomot Jézus fogja megépíteni.

Lássuk, találunk-e az újszövetségben arra utaló igéket, hogy egy bizonyos templom épül, vagy épült, amelynek építője maga az Úr!

"Miután az apostolok és próféták fundamentumán Isten házává épültetek, melyben a szegletkő maga a Felkent Jézus, kiben egymásba illesztve az egész épület szent templommá növekszik az Úrban, kiben Szellem által ti is együtt épültök Isten lakóhelyévé."   Ef 2:20-22

Igen, találunk ilyen igéket. Olvashatunk egy dicsőséges „templomról”, és arról, hogy ez a templom „élő kövekből” épül fel:

"Ti is, mint élő kövek épüljetek szellemi házzá, szent papsággá, hogy olyan szellemi áldozatokat vihessetek fel, melyeket Isten a Felkent Jézuson át szívesen fogad." 1Pét 2:5

 "Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban;

 Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által."   Ef 2:21-22

1Kor 3:16 "Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Szelleme lakik bennetek?"

  2Kor 6:16 Hogy egyezhetnék meg Isten temploma bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, amiképp Isten megmondotta: "Bennük fogok lakni, s majd közöttük járok: Istenükké leszek, s ők népemmé lesznek.

1Kor 3:17 Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.

Mi tehát hívőként „élő kövek” vagyunk egyen-egyenként, és belőlünk, a hívő keresztényekből épül fel ez a dicsőséges harmadik templom, amelynek az építője maga az Úr! Az Úr az, aki épít minket, aki felépít minket, és ennek a „templomnak” a dicsősége maga az Úr! Mert Ő az, aki bennünk él. Ő adja, az Ő jelenléte a hívők szívében-szellemében  a hívő igaz egyház dicsőségét, és az Ő lakozása tesz „templommá” bennünket hívőket.

Ez tehát a dicsőséges harmadik templom. Azok a személyek, a hívő egyház, akikben az Úr lakik.

Hogyan is képzelheti valaki ezek után, hogy ehhez fogható dicsőséggel rendelkezne bármilyen jövőben megépülendő földi épület? Hogyan képzelheti bárki is azt, hogy Jézus, vagy Isten sokkal jobban, sokkal koncentráltabban ott élhet egy fizikai épületben, mint a mi szívünkben! Ez lehetetlenség!

Minden esetben tehát, amikor az ószövetségi próféciákban egy dicsőséges harmadik templomról beszélnek, akkor tudd, hogy rólad, vagy az igaz egyházról, a Jézusban hívők összességéről van szó.

Ne engedd, hogy bárki is becsaphasson azzal, hogy ez egy földi épület Jeruzsálemben!

Vonatkozó igék gyűjteménye:

Zak 6:12 - 6:13

12 És szólj neki, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura, mondván: Íme, egy férfiú, a neve Csemete, mert csemete támad belőle, és megépíti az Úrnak templomát!

13 Mert ő fogja megépíteni az Úrnak templomát, és nagy lesz az ő dicsősége, és ülni és uralkodni fog az ő székében, és pap is lesz az ő székében, és békesség tanácsa lesz kettőjük között.

Krisztus ellenben mint Fiú a maga háza felett, akinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését mind végig erősen megtartjuk.”  (Zsidó 3:6 HUN)

1Pét 2:5 Ti is, mint élő kövek épüljetek szellemi házzá, szent papsággá, hogy olyan szellemi áldozatokat vihessetek fel, melyeket Isten a Felkent Jézuson át szívesen fogad.

2Kor 6:16 Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nekik Istenük, és ők én népem lesznek.

 1Kor 3:9 Mi Isten munkatársai vagyunk, ti Isten szántóföldje, Isten építkezése vagytok.

1Kor 3:17 Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.

  Ef 2:20 miután az apostolok és próféták fundamentumán Isten házává épültetek, melyben a szegletkő maga a Felkent Jézus,

  Ef 2:21 kiben egymásba illesztve az egész épület szent templommá növekszik az Úrban,

  Ef 2:22 kiben Szellem által ti is együtt épültök Isten lakóhelyévé.

 1Kor 3:16 Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Szelleme lakik bennetek?

 1Kor 6:19 Avagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szent Szellemnek temploma, aki Isten ajándékából a tietek? S hogy nem vagytok a magatokéi!

  2Kor 6:16 Hogy egyezhetnék meg Isten temploma bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, amiképp Isten megmondotta: "Bennük fogok lakni, s majd közöttük járok: Istenükké leszek, s ők népemmé lesznek.

  Ef 4:15 ellenkezőleg, igazságban élve, szeretetben járva, nőjjünk bele minden ponton abba, aki a fej, a Felkentbe,

  Ef 4:16 kiből kiindulva az ízek összeillesztésével, a kölcsönös szolgáltatás mindenféle kapcsán át összekötöződve, amin minden egyes tag saját mértékében munkálkodik, végzi a test a test növekedését szeretetben saját felépítésére.

  Róm 8:9 De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.

  Ef 2:21 Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban;

  Ef 2:22 Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által.

A szellemi valóság és a törvény

 

A szellemi valóság és a törvény

Amíg nem érti valaki azt, hogy mi is az a szellemi valóság, és nem látja a szellemi valóságot, addig nem fogja megérteni a biblia egy jó részét, nem fogja érteni, hogy mit miért tett és tesz Isten.

A szellemi valóság természete

Mi is az a szellemi valóság? Minden dolog mögött, mindet tett, minden cselekedett mögött ott áll láthatatlanul a szellemi valóság, egy szellemi cél, egy szellemi mozgatórugó, melyet ha nem ismerünk, képtelenek vagyunk objektívan értelmezni a dolgokat, sötétségben járunk, és nem látjuk az igazságot, a valóságot. Tévelygünk, ahogyan a világ is tévelyeg a szellemi valóság látásának híján.

Mondok néhány példát, hogy érthető legyek:

… Látunk egyszer mondjuk, egy aranyosnak tűnő bácsit, aki éppen cukorkát osztogat a játszótéren a gyermekeknek…

 

 

Próbáljuk meg értelmezni a látottakat. Mit is látunk éppen? Egy bácsi cukorkát ad egy kislánynak. Ez az, ami szemmel látható. Ha azonban képesek lennénk a szellemi látásra is, akkor nem csak ennyit látnánk, hanem ennél sokkal többet. Látnánk azt, hogy milyen „szellem” áll a cukorkaosztás mögött. Mi áll a háttérben, mi a láthatatlan szellemi mozgatórugója, szellemi háttere ennek az eseménynek.

 A cukorkaosztást emberileg többféleképpen is értelmezhetjük. Lehet ez a dolog a bácsi részéről egy csodálatos jócselekedet,  - tiszta szívvel ajándékot oszt,  - mert szereti a gyermekeket. Lehet azonban akár gonosztett is, ha a bácsi éppen egy pedofil bűnöző, aki így próbálja meg becserkészni őket. Ha lenne szellemi látásunk, azzal egy pillantás alatt tisztában lehetnénk, hogy ez most jócselekedet, vagy gonosztett-e.

Most tegyük fel, hogy Isten világosságot ad valakinek és megmutatja a dolog mögött álló szellemi valóságot. Világosan megmutatja valakinek, hogy a cukorkaosztó bácsi tette mögött meghúzódó láthatatlan valóság az, hogy egyszerűen szereti a gyermekeket. Mit gondoltok egy ilyen ember, - vagyis valaki,  aki tisztán látja a szellemi valóságot, - egy ilyen ember előnyben lenne azokkal szemben, akik nem látják, nem ismerik a szellemi valóságot? Ő is tévelyegne vajon, találgatna, mint a többiek, amikor ítéletet mond egy látott dolog felől?

 Bizony nem. A szellemi valóság ismerete lehetővé teszi a számunkra, hogy ne tévelyegjünk, hogy objektíven ítélhessük meg a dolgokat és helyesen, a valósággal összhangban cselekedjünk.

Mondjuk elbocsátanak valakit a munkahelyéről. Most ez mi? Hogyan értékelje? Ez élete legnagyobb lehetősége, mert rövidesen egy milliószor jobb munkahelyet talál majd, -amit az elbocsátása nélkül sohasem talált volna meg, - vagy pedig szomorúnak kell lennie, mert a jó élete ezzel véget is ért, sohasem fog már ilyen jó munkahelyet találni?

Milyen láthatatlan szellemi valóság áll az elbocsátása mögött?

Ha ezt tudná az elbocsátott emberünk, - ha lenne szellemi látása erről a dologról, - az alapjaiban változtathatná meg az érzelmeit, a tetteit!

Látjátok már? A szellemi valóság ismerete, a szellemi látás egy olyan kiváltság, egy olyan kincs, amely felfoghatatlan értékű. Megment minket a tévelygésektől. A hibáktól.

Tudnátok a bibliából olyan történeteket mondani, amikor egy esemény során Isten megmutatta a szellemi valóságot valakinek, és ez drasztikusan megváltoztatta a megítélését azzal a dologgal kapcsolatban?

Két példa azonnal eszembe jut:

-            - Péter és a leereszkedő lepedő a csúszómászókkal

-            - Elizeus szolgája, amikor Isten megnyitja a szemét és meglátja a mennyei seregeket (2 Királyok 6:17–    23)

 Mindkét példában valaki korábban gondolt valamit egy dologról, de aztán Isten megmutatta neki a szellemi valóságot, és ez alapjaiban megváltoztatta az illető véleményét. Isten így kiigazította, helyre tette az illető gondolkodását és reakcióit.

 Most pedig nézzük meg, hogy hogyan juthatunk hozzá ehhez a kincshez, hogyan láthatunk bele a szellemi valóságba.

Érdekel ez benneteket, szeretnétek tisztában lenni a szellemi valósággal? Szeretnétek a viselkedéseteket, tetteiteket, értékítéleteteket összhangba hozni azzal?

Mennyit érne az meg nektek, ha lenne annak egy biztos módja, hogy mindig biztosan tudhassátok, hogy mi is a szellemi valóság a látható dolgok mögött?

Ez lehetővé tenné, hogy ne a látszat szerint ítéljetek meg dolgokat, hanem a valóságnak megfelelően. Lehetővé tenné, hogy senki ne vezethessen félre benneteket. Se ember, se ördög, se magatok, saját magatokat.

 Mekkora összeget lennétek hajlandóak kifizetni ezért a csodálatos tudásért?

Történik valami, és ti mindig pontosan látjátok a mögötte álló valóságot, mert rendelkeztek ezzel, megvettétek tőlem ezt a valamit, ami megmutatja a szellemi valóságot a történések mögött. Mennyit fizetnétek nekem ezért a valamiért?

 Ha létezne ilyen, akkor az nekem mondjuk minden pénzt megérne. Mindig tudhatnám, hogy mikor kell örülnöm, mikor kell aggódnom egy helyzet miatt, mikor nem szabad aggódnom. Mikor van a javamra egy élethelyzet, mikor van a káromra, mikor hazudnak nekem, mikor mondanak igazat. Ez valami csodálatos iránytű lenne, bizonyosan! Ti mennyit adnátok ezért, hogy rendelkezzetek ezzel, a szellemi valóság látásával? 100 ezer Ft-ot? Egymilliót, mindent, amitek csak van?

 Szeretnék licitet tartani: 100.000.- Ft a kikiáltási ár. Ki adja meg érte?

 Nekem minden pénzt megérne ez a dolog, pedig valójában csak néhány ezerbe kerül. Ez a dolog nem más, mint a biblia. Isten a legfontosabb szellemi igazságokat más néven azt a valóságot, - ami a dolgok mögött van, és fontos, hogy ismerjük, - a bibliában mondja el. Ezen kívül van, amikor más módszert választ, de a leggyakrabban a biblián keresztül mutatja meg azt, hogy mi is a valóság.

 A szellemi valóságnak két jellemzője van. Az egyik az, hogy szellemi, tehát szemmel nem látható, a másik pedig az, hogy „valóság”. Az objektív valóság. A leplezetlen igazság azzal a dologgal kapcsolatban. Úgy ahogyan az valójában van. Pontosan ennek felel meg a biblia, mindjárt látni fogjuk:

 Jézus így beszél erről:

„(Atyám!) … A te igéd (a) valóság”  János 17.17

 Aztán ezt  is mondja:

„… Azok a beszédek, amelyeket elmondtam nektek: Szellem és élet...” Ján 6:63

 Isten beszéde, Jézus beszéde, az ige tehát egyrészt „valóság”, vagyis „a valóság”, másrészt „szellem” (és élet) . Ha ezt összerakjuk, könnyen belátható, hogy Isten beszéde a szellemi valóság. Amikor tehát Isten mond valamit, kijelent valamit, akkor azzal a láthatatlan szellemi valóságot mondja el. Olyan valamit, amit, ha mi komolyan veszünk, elhiszünk, akkor mi, egyedül mi, vagyis a hívők tisztában leszünk azzal, mi is áll a dolgok mögött valójában. Nem a látszat szerint fogunk ítélni, hanem a szellemi valóság szerint. Aki így tesz, az nem fog eltévedni a dolgokban. Nem lesz becsapható.

 Pál azt mondja erről, hogy hitben járunk, nem pedig látásban.

 Olyan hihetetlen és csodálatos elképzelnünk, hogy Isten megnyitotta Elizeus szolgájának a szemét, és az olyan dolgokat kezdett el látni, melyek emberi szemmel nem voltak láthatóak. De mi is „láthatjuk” a szellemi valóságot ennél sokkal egyszerűbben. Isten a legfontosabb dolgokkal kapcsolatban egyszerűen elmondja nekünk a biblia lapjain keresztül, hogy mi is a szellemi valóság, mit láthatunk a szellemi világban.

 Ez a fajta látás semmivel sem kevesebb, vagy alacsonyabb rendű, mint amit Elizeus szolgája látott. Ez ugyanaz, mintha valaki másnak viszont nem látást adott volna Isten, hanem ehelyett maga mondta volna el, hogy mi is a valóság a mennyei seregekről, amelyek körbeveszik a várost. Elmesélte volna, hogy mennyi a láthatatlan lovas, milyenek a fegyverek, milyen erősek a mennyei katonák, stb. stb.

Nekünk is, éppen így, elmeséli Isten, elmondja, hogy mi van a láthatatlan szellemi valóságban. Ha mi ennek megfelelően élünk, a szellemi valósággal összhangban, amit Isten kijelent a bibliában, az életünk kiteljesedik. Ne legyünk balgák, vegyük komolyan alátható dolgok mögött álló  szellemi valóságot.

 Ez az egyik legfontosabb gondolat, amit csak elmondhatok ma. Amikor valami történik veletek, mindig tudjátok meg Istentől, hogy milyen szellemi valóság áll a dolgok mögött, és éljetek aszerint. Mi keresztényként ne tévelyegjünk, mint a vakok, hanem éljünk a szellemi valóság szerint.

 Tehát, mit fogtok tenni, ha legközelebb történik valami a világban? Aggódni fogtok?

Nem. Belelapoztok a bibliába, és megnézitek, mi a szellemi valóság ebben a helyzetben.

 Jézus elmondta, hogy gondja van ránk, tehát ez a szellemi valóság, biztonságba vagyunk, bármi is a látszat, nem kell aggódnunk:

 Jer 29:11 Mert én tudom az én gondolatimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak nektek.

   Luk 12:29 Azt se kérdezzétek, hogy mit egyetek, mit igyatok, s félelem és remény közt ne lebegjetek.

  Luk 12:30 Mert mindezekre csak a világ nemzeteinek törekvése irányul: a ti Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van.

  Luk 12:31 Ellenkezőleg, az ő királyságát keressétek, ama dolgokat majd hozzáadják nektek a királysághoz.

 Fil 4:6 Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.

  Ezután pedig rátérek mondanivalóm második legfontosabb témájára, arra, hogy milyen szellemi valóság áll Isten parancsolatai, így például a tízparancsolat mögött.

 

Szellemi valóság a parancsolatok mögött

 Minden dolog, minden cselekedet mögött ott áll tehát láthatatlanul a szellemi valóság. Erről beszéltem az előzőekben. Bármilyen furcsa is, ha valaki parancsba ad valamit, akkor e mögött a parancsolat mögött is ott áll az adott parancsolatnak a „szelleme”. Egy láthatatlan elvárás, egy cél, amelynek a szellemében az a parancsolat létrejött.

 Ha valaki ezt megérti, akkor meg fogja érteni azt is, nekünk keresztényeknek hogyan kell viszonyulnunk mondjuk a tízparancsolathoz.

Ennek megértéséhez nézzünk egy újabb példát:

 Lássuk, figyeltetek-e? Mi a "ne ölj" parancsolat szelleme ebben a példában? Minek a szellemében hozta a király a „ne ölj” parancsolatot?

A „ne ölj” parancsolat „szelleme”, a mozgatórugója, a célja ebben a példában az, hogy az emberi életek védve legyenek. Most gondolkodjunk tovább, és tegyük fel, hogy az egyik napon olyan helyzet adódik, hogy egy sorozatgyilkossal, aki éppen atombombát készül robbantani a városban, összefut egy mesterlövész. Becélozza, és vagy megöli, vagy robban a bomba, harmadik lehetőség sajnos nincs.

Vajon vétene-e a „ne ölj” parancsolat ellen a mesterlövész, ha meghúzná a ravaszt?

Másképpen kérdezem: … Vajon vétene-e a „ne ölj” parancsolat „betűje” ellen?

Aztán mást is kérdezek: … vajon vétene-e a „ne ölj” parancsolat „szelleme” ellen?

Bár a „ne ölj” törvény ellen, azaz „a törvény betűje” ellen látszólag vétene, de nem vétene a törvény „szelleme” ellen, vagyis betöltené azt a célt, amiért a törvény létrejött: megvédené az emberi életeket. A király, a törvényalkotó talán még meg is dicsérné, hogy nem ragadt le a törvény „betűje” mellett, hanem a törvény „szellemében” járt el, és helyesen cselekedett.

Amikor valaki összhangban cselekszik a törvény szellemével, az a törvény betöltése. A mesterlövész a sorozatgyilkos lelövésével betöltötte a ne ölj parancsolat célját, azaz megvédte az emberi életeket. Ha nem így tesz, nem a törvény szelleme szerint gondolkodik és leragad a törvény betűjénél, azaz nem lő, pontosan azzal ölettette volna meg a legtöbb embert.

Még pontosabban megérthetjük a törvények mögött álló szellemi valóság természetét, és fontosságát egy másik példán keresztül. Tegyük fel, hogy van három kisgyermekünk, akiknek az a szokásuk, hogy amikor hazaérnek az általános iskolából, mindig összesározzák a sáros cipőjükkel a nappalit. Ez már nagyon fájdalmas a számunkra, szeretnénk elkerülni, ezért hozunk a számukra egy szabályt, más néven törvényt. A mi kis törvényünk a számukra egyetlen parancsolatból áll: „Ha be akarsz lépni a nappaliba, előtte háromszor töröld meg a cipőd talpát!.”

Ez lesz tehát a törvény a gyermekeink számára. A cipőtörlés törvénye. Előveszünk egy kis kőtáblát, és belevéssük a cipőtörlés törvényét és kifüggesztjük a nappali bejárata elé.

 

Mindaz, amit belevéstem a kőbe, az lesz a törvény „betűje”.

Mindenki, aki megfelel ennek a szabálynak, a törvényemnek, az beléphet a nappalimba, ahol meleg van, étel van, amely maga a Mennyország.

Szóval, kifüggesztem a törvényemet, és figyelem, mi történik. Ha valaki nem törli meg a lábát leszidom, ha pedig legalább háromszor megtörli, megdicsérem. Egy idő után kialakul a gyermekeimben, hogy csak az elfogadott a számomra, aki megfelel a lábtörlés törvényének. Úgy gondolják, hogy a lábtörlés a kulcsa, ha jóba akarnak velem lenni. Talán még azt is gondolhatják, hogy én nem is szeretem igazán azt, aki nem tartja pontosan be a lábtörlési törvényemet.

Miért gondolják ezt? Mert fogalmuk sincs a törvény szelleméről. Testiesen gondolkodnak és csak a törvény betűjét, a parancsolatot látják. Nem látnak mögéje, nem látják a mögötte láthatatlanul meghúzódó célt, amiért az a parancsolat létrejött.  Szerintetek mi a „szelleme” ennek a lábtörlési parancsnak, azaz milyen cél áll mögötte?

Az, hogy „biztosítva legyen a nappalim tisztasága”

De a gyermekeim ezt nem tudják. Ők csak a „betűt” ismerik, nem gondolkodnak szellemileg.

Az egyik napon aztán az egyik gyermekem, „Esztike” valami egészen elképesztő dolgot tesz. Egyáltalán nem törli meg a lábát. Ehelyett lehúzza a cipőjét és zokniban lép be a nappaliba.

 

A kérdéseim ezek után felétek ezek:

1.       Vétett-e a házi-törvényem „betűje” ellen?

2.       Vétett-e a törvényem „szelleme” ellen?

3.     Mondhatjuk-e azt, hogy azzal, hogy levette a cipőjét, a lányom betöltötte a törvényt? Nem megtartotta tehát, hanem „betöltötte”?

Igen, … mondhatjuk… 

(Észrevettétek már a bibliában, hogy sokat beszél a biblia olyanokról, akik a törvényt betöltik, de nem beszél olyanokról, akik (hibátlanul) megtartják azt?)

4.       Szerintetek mi a fontosabb a törvényadó számára, azaz a számomra)? Az, hogy megvalósuljon a törvény betűje, vagy az hogy megvalósuljon a „szelleme”?

 

Ki gondolja azt közületek, hogy mindkettő egyformán fontos?

... ...

Telik-múlik az idő, és a másik gyermekem valami mást tesz. Jó farizeusként megtartja a lábtörlési parancsolatomat, de a szíve távol van tőlem. Hazajön, és ráönt egy liter fáradtolajat a lábtörlőre, aztán a parancsolatomat „pontosan betartva”, megtörli az olajos lábtörlőben háromszor a cipőjét és így lép be a nappaliba. Szerintetek boldog lennék? Pedig a törvény betűjét pontosan betartotta a gyermekem. Akkor mi a baj?

Az, hogy nem valósult meg a törvény szelleme. Az a cél, ami miatt az egész lábtörlési törvényt adtam.

Emlékeztek, Jézus milyen dühös volt, amikor a farizeusok be akarták tartani a szombat parancsolatát, még azon az áron is, hogy betegen hagytak volna egy embert? … De, menjünk most tovább..

Ezek után történik valami és én hozok egy újabb parancsolatot.

Telik-múlik az idő, a gyermekeim felnőnek, dolgozni kezdenek, és elkezdik halálra dolgozni magukat, éjjel nappal dolgoznak, mert vállalkozók, még hétvégeken is csak dolgoznak. Nem töltenek időt sem a családjukkal, sem Istennel, csak hajtanak, hajtanak. Én, mint király, látom ezt, és hozok egy újabb törvényt, újabb szabályt a részükre, az ő érdekükben. Azt akarom, hogy ne dolgozzák magukat halálra, azt akarom, hogy legyen legalább egy nap, amikor megpihennek, legyen legalább egy nap, amikor Istennel és a családjukkal töltenek időt, ezért meghirdetem a számukra a „szombat” törvényét.

Belevésem ezt is egy kőtáblába:

„Szombatonként tilos dolgozni, és kötelező legalább egy órányi időt eltölteni Istennel!”

Kihirdetem, ők pedig megteszik, és minden sokkal jobb lesz, mint azelőtt volt. Ezzel az újabb parancsolattal elkerülöm, hogy idő előtt tönkre menjenek az embertelen hajtásban.

Aztán egy alkalommal az egyik gyermekem könnyesen, csillogó szemmel érkezik haza!:

„Édesapám! Hitre jutottam Jézusban. Megértettem, hogy egy napon minden az enyém lesz, a Föld örököse vagyok, én már nem akarom magamat többé halálra dolgozni, hiszen minden az enyém! Rájöttem, hogy a családom mindennél fontosabb, ezentúl sokkal-sokkal több időt töltök velük. És édesapám! Minden gondolatom az Úr körül forog, folyamatosan együtt vagyok az Úrral gondolatban. Én ekkor elmosolyodok és így szólok hozzá: „Gyermekem! Elérkezett az idő, hogy kivegyelek a törvényem hatálya alól. Te ímmár összhangba kerültél a törvényem szellemével, mindazokkal a célokkal, amiért ez a törvény, a szombattörvény létrejött. Kiveszlek a törvény hatálya alól.”

Ettől a naptól fogva ennek a gyermekemnek nem szükséges, hogy megfeleljen a szombat törvényének, amit hoztam.

Miért is?

Mert a szíve megváltozott. Mert a gondolkodása, a viselkedése, a szándékai összhangba kerültek a törvényem szellemével, vagyis azzal a szándékkal, hogy legalább egy nap megpihenjen a héten, és legalább egy nap töltsön időt Istennel. Valójában, a megtérése óta ő ennél sokkal többet tesz. Nem csak egy nap pihen meg a héten, hanem folyamatosan benne él Isten nyugalmába, nem csak egy nap tölt időt Istennel, hanem folyamatosan együtt van Istennel, együtt járnak kéz a kézben.

Ez a gyermekem nem tartja be a szombat-törvényem betűjét, viszont tökéletesen megfelel annak a szellemnek, amiért az létrejött.

2Kor 3:6 „aki bennünket elégségeseknek talált arra, hogy új szövetségnek, nem betűnek, hanem Szellemnek kiszolgálóivá legyünk, hiszen a betű megöl, a Szellem ellenben megelevenít.”

Aki mindezeket velem együtt megértette, az megérti azt is, miért nem vonatkozik már a törvény betűje a keresztényekre. Azért nem, mert aki hitre jutott Jézusban, az újjászületett, gonosz ádámi emberből szerető emberré vált, hiszen ezért keressük mi embertársaink valódi javát, ezért áhítozunk arra, hogy bárcsak megismernék és elfogadnák az evangéliumot, ezért imádkozunk értük, mert szeretünk, és aki szeret, az a biblia szerint a törvényt betöltötte.

„Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak [azzal], hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte. Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat.”  Róm 13:8

 „A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek betöltése a szeretet.” Róm 13:10

 „Mert az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Gal 5:14

Értitek, Testvéreim? Újjászületéskor szerető szívet kaptunk Atyánktól, amely már nem akar ártani másoknak. Megváltoztunk. Megkaptuk Jézus életét, erről beszél Jézus vére, amit megiszunk az úrvacsora során. Ezután már nincs szükségünk arra, hogy kőbevésett szabályok szerint éljünk. Mert az Istentől kapott új életünk összhangba került az Isteni világrenddel. A törvény szellemével.

Ezután már mi vagyunk azok, akik nem töröljük meg a lábunkat, de lehúzzuk a cipőnket, mert szeretjük a szüleinket és jót akarunk nekik. Mi vagyunk azok, akik nemcsak szombatnapon pihenünk, ehelyett egész héten pihenünk, mert békességünk van, benne élünk Isten nyugalmában és már nem vagyunk hajlandóak halálra dolgozni magunkat, mert tudjuk, egy nap minden a mienk lesz, mert a Föld örökösei vagyunk.

Ezért Isten kivett és kivehetett minket a kőbe vésett szabályok alól.

Mert keresztényként, helyesebben Jézusban hívő újjászületett hívőként az újjászületett új életünk összhangba került a szabályok mögött álló szellemmel, azaz Isten szellemével. Mert ez az új ember, akik vagyunk, aki bennünk megszületett, az az ember Istentől született igazságban és valóságos szentségben. Szent, igaz és örök élete van.

„… nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt”. Róm 6:14

 „Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a szellemnek újságában és nem a betű óságában.” Róm 7:6

Nekünk tehát, kedves Testvéreim, nem arra kell törekednünk, hogy összhangban legyünk a törvény betűjével, a tízparancsolattal, vagy a tórában írtakkal, hanem azzal, hogy összhangban legyünk a törvény szellemével.

Mi az?... …  A szeretet

Ki az? … … maga Isten

"Mert Isten a szeretet"...  Ámen!

Istennel kell összhangban lennünk testvéreim, az Ő szellemével, az Ő szeretetével, ami a törvény szelleme is. És ekkor folyamatosan betöltjük a törvényt. Nem megtartjuk tehát, hanem betöltjük! Ámen.

Kiknek hozott üdvösséget Krisztus?

 

Kiknek hozott üdvösséget Krisztus?

Az, hogy nem mindenki üdvözül, nem mindenki tétettetik igazzá és szentté, hanem csak a választottak, vagyis a hívők, ez a biblia egyik legjobban kifejtett és igékkel leginkább alátámasztott igazsága.

Nézzünk meg talán először néhány olyan igét, melyek első látásra mintha ellentmondanának ennek:

Íme az első:

2Kor 5:19 „Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot (az eredeti görög szó itt a G2889 - koszmosz), nem tulajdonítván nekik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét.”

Ebben az igében a „világ”  vajon tényleg, szó szerint az egész világot jelenti?

Isten valóban megbékéltette az „egész világot” önmagával? Nem helyes a tapasztalatainkból kiindulni, de azt hiszem, mindenki tudja, hogy csak az képes Istennel megbékélni, aki benne bízik, vagyis benne hisz. Így valójában egyedül a hívők azok, akik „megbékéltek” Istennel, ők azok, akik belátták, hogy Isten annyira szeret minket, hogy az egyszülött Fiát adta…

Lehetséges, hogy ebben az igében a „világ”, az nem a szó szerinti „egész világot jelenti?

Nézzünk meg ehhez még két másik igét is:

Ján 1:29 „Másnap látá János Jézust ő hozzá menni, és monda: Íme az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!”

Ján 6:33 „Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet (G2222 – dzoé) ad a világnak.”

Jézus valóban az egész világnak életet ad?

Az alábbi igékből mindenki láthatja, hogy nem erről van szó!

Ján 3:36 „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet (G2222 – dzoé), hanem az Isten haragja marad rajta.”

Ján 5:40 „ nem akartok hozzám jőni, hogy életetek (dzoé) legyen!”

Amikor tehát igét igével vetünk össze, már világosan látszik, hogy a „világ” kifejezés nagyon gyakran a bibliában nem a szó szerinti „egész világot” jelenti, hanem csak a hívőket, akik az „egész világban” szétszórva léteznek. A zsidó gondolkodásban erőteljes volt az a kezdeti meggyőződés, hogy a megváltó és a megváltás csakis és kizárólag az övék, mint Isten „választott” népéé, ezért hangsúlyozza szerintem a biblia azt, hogy „Nem! Krisztus áldozata, a Krisztusban elnyerhető bűnbocsánat az egész világé, a pogányoké is, - nem csak a zsidóké - pontosabban mindenkié, aki csak ebben a világban él, és Jézusban hisz!”

Mint például ebben az igeversben sem a szó szerinti „egész világot” jelenti a világ (koszmosz).

Ján 12:19 Mondának azért a farizeusok egymás között: Látjátok-e, hogy semmit sem értek? Íme, [mind] e világ (G2889 -koszmosz),   ő utána megy.

Nem ment Jézus után a szó szerinti egész világ, csak a világ hívő része.

Az alábbi ige elmondja, hogy a „világ” két részből áll. Hívőkből és hitetlenekből. Isten csakis a világ hívő részét menti meg:

Máté 13:38 „A szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai.”

Ezt a tényt sok-sok ige alátámasztja, így például:

Ján 3:16 „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy (ha) valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Isten tehát a fenti ige alapján nem úgy szerette a világot, hogy mindenkit megment, hanem valójában úgy, „hogy aki hisz az Ő fiában”, az el ne vesszen.

Ján 17:9 „Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tiéid.”

Isten nem az egész világot menti tehát meg, nem az egész világ örököl, hanem csakis a világnak a „hívő része”:

Róm 4:13 „Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által.”

Ahogyan például a  világ (koszmosz) ebben az igében sem a szó szerinti „egész világot” jelenti, hanem a világnak csak a hívő (pogány) részét:

Róm 11:15 „Mert ha az ő (a zsidóság hitetlen része) elvettetésük a világnak megbékélése, micsoda [lesz] a felvételük hanemha élet a halálból?”

Ez a fenti ige a kulcsa annak, hogy megérthessük, mit is értett Pál "világ" alatt az alábbi igében. Mindkét igében "megbékélésről" és "világról" van szó, mindkét igét Pál írta, tehát a párhuzam nyilvánvaló:

2Kor 5:19 „Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nekik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét.”      vesd ezt össze az alábbival:

Róm 11:15 „Mert ha az ő (a zsidóság hitetlen része) elvettetésük a világnak megbékélése, micsoda [lesz] a felvételük hanemha élet a halálból?”

Pál Róm 11:15-ben arról beszél, hogy Isten elvetette a zsidóságnak azt a részét, amely nem hitt az Ő Fiában.

Máté 21:43 "Annak okáért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét."

Elmondja, hogy ez az "elvettetés" a "világnak megbékélése". Mit akart vajon ezzel mondani Pál? Azt, hogy a zsidó nép elutasítását követően a korabeli keresztények a pogányokhoz fordultak, és valójában a nem hívő zsidó testvéreik makacs ellenállása, majd keresztényüldözése elősegítette azt, hogy a pogányok Jézusról halljanak és megtérjenek Istenhez.

Apcs 22:4 "És ezt a tudományt üldöztem mind halálig, megkötözvén és tömlöcbe vetvén mind férfiakat, mind asszonyokat." - mondta Pál is.

Szóval, Pál szóhasználatában "a világ megbékélése" az nem a szó szerinti egész világot jelenti, hanem a "világot", mint a zsidó népen kívüli népek sokaságát. Ahogyan például mi is használjuk keresztényként azt a szófordulatot, hogy "visszament a világba", vagy például "világi ember". Ekkor a "világon" az Isten népén kívüli embereket, embercsoportokat értjük. Éppen így, Pál is a "világon" a fenti igékben a zsidó népen kívüli embereket, embercsoportokat értette, akiknek egy része a Jézusról szóló evangéliumot hallva - annak ellenére, hogy nem tartozik a zsidó néphez, tehát a külső világ része, mégis - megbékül majd Istennel.

Az, hogy ez nem mindenkire vonatkozik, tehát nem a szó szerinti egész világ fog megbékélni Istennel, az az alábbi igéből is világosan látszik:

1Kor 11:32 „De mikor ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk.”

Az üdvösség tehát és a "megbékélés" nem mindenkié, nem a szó szerinti „egész világé”, hanem az "egész világban" élő hívőké.

Ján 8:24 „Azért mondám nektek, hogy a ti bűneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben.”

Ján 3:36 „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.”

Apcs 10:43 „Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi az ő neve által mindenki, aki hiszen ő benne.”

A többiek tehát nem veszik a bűneiknek a „bocsánatát”. Csak, aki hisz! Mindenki, aki hisz! A többiek, az egész hívőkön kívüli világ a gonoszságban vesztegel:

1Ján 5:19 "Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel."

Csak a hívők "látnak életet", csak a hívők támadnak fel az örök életre, csak a hívők Isten fiai, és csak a hívőknek hozott üdvösséget Krisztus!

Luk 20:35 - 20:36 "De akik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak: Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai."

Gal 3:26 "Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által."

Ján 1:12 "Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek;"

A nem hívők, a hitetlenek Isten haragja alatt vannak, és ha nem térnek meg, elszenvedik azt és el fognak veszni. 

Ef 5:6 "Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség fiaira."

Kol 3:6 Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira;

Ján 3:36 "Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta."

Zsolt 37:38 "De a bűnösök mind elvesznek; a gonosznak vége pusztulás."

1Kor 1:18 "Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje."

2Kor 4:3 "Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, akik elvesznek:"

2Thess 2:10 "És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre."

Ajánlom még az alábbi írást és videót is a téma iránt érdeklődőknek:

1. Kiért halt meg Krisztus?

https://jezusverenekhatasa.blogspot.com/2025/03/kiert-halt-meg-krisztus.html

2. Youtube videó (nem tőlem) https://www.youtube.com/live/EAo0CVA4Jws

Kiért halt meg Krisztus?

 Kiért halt meg Krisztus?

Forrás: https://kmfweb.wordpress.com/2016/06/11/kiert-halt-meg-krisztus/

" Roger Olson, egy arminianista kortárs, habozás nélkül válaszol erre a kérdésre: “Az arminianisták hiszik, hogy a Krisztus halála, egy egyetemes / univerzális gyógyírt biztosít az örökölt bűnökért.” Más szavakkal, Krisztus meghalt mindenkiért. Akkor, miért nem üdvözül mindenki? A válasz: azért, mert az Isten által nyújtott megváltásnak az alkalmazása, már nem az Istentől függ, hanem az arminianizmus szerint, a bűnös embertől. Az arminianista irányzatban, Krisztus azért adja az Ő életét, hogy lehetővé tegye mindenki számára a megváltást, de a Krisztus halála nem vált meg senkit igazából. A bűnös ember az, aki hatékonnyá teszi ezt, a Krisztusban való hit által. A Szentírás viszont, fordítva mutatja be ezt a helyzetet: azért hiszünk, mert Isten által ki voltunk választva, hogy legyünk hívők, és Krisztus azért halt meg a Kálvária keresztjén, hogy tegye hatékonnyá ezt a megváltást a mi életünkben.

Az Úr Jézus, világosan tanítja azt, hogy az Ő bárányai hallják az Ő hangját és követik Őt azért mert az Övéi, és nem azért lesznek az Övéi, mert hallották az Ő hangját és követik Őt. Más szavakkal, a kiválasztás nem a hit következménye, hanem a kiválasztás hozza létre a hitet.

Bizony, bizony mondom néktek, aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshol mászik be, az tolvaj és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az. Ennek az ajtónálló ajtót nyit, a juhok hallgatnak a szavára, ő a maga juhait a nevükön szólítja, és kivezeti őket. Amikor a maga juhait mind kiereszti, előttük megy, és a juhok követik, mert ismerik a hangját […] Én vagyok a jó pásztor, és a jó pásztor életét adja a juhokért […] Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, mint ahogy ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát, és életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók, azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én hangomra, és lesz egy nyáj és egy pásztor” (Jn. 10:1-4, 11, 14-16).

Az utolsó igevers igen felvilágosító ebben a témában. Az Úr Jézus, megerősíti azt, hogy vannak más bárányai is, akik nem tartoznak az Izrael népéhez, viszont igenis Ő hozzá tartoztak. És pontosan ezért, mert az Övéi, az Úr el van kötelezve arra, hogy megkeresse és elhozza Őket az akolba. Más juhaim is vannak nekem (jelen idő), amelyek nem ebből az akolból valók (még nincsenek az akolban, de az Övéi), azokat is elő kell hoznom (jövő idő), és hallgatnak majd az én hangomra, és lesz egy nyáj és egy pásztor”.

Pál apostolnak a misszió munkája alatt Korintusban, az Úr megjelenik neki egy látomásban és azt mondja: “Ne félj, hanem szólj és ne hallgass: Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson; mert nékem sok népem van ebben a városban” (ApCsel. 18:9-10), utalva a nem hívő korintusiakra, akik a megváltásra kellet, hogy jussanak Pál prédikációja által. Krisztus elkötelezte magát, hogy elhozza az összes bárányát, az evangélium prédikálása által.

És, hogy-hogy ezek a bárányok az Övéi lettek? Azért, mert Isten az Atya, szuverén módon kiválasztotta őket, hogy legyenek a Krisztuséi. “Az én Atyám, a ki [azokat] adta nékem, nagyobb mindeneknél”, mondja az Úr a János 10:29-ben. Ez ugyanaz a gondolat, amit megtálalhatunk az élet kenyeréről szóló beszédben (Jn. 6:35, 37-39, 44) és a Krisztus főpapi imádságában  az Ő tanítványaiért (Jn. 17:6-10, 20).

Azoknak akik nem Krisztus bárányai, nyitva van a fülük sok más hangra, kivéve az Úr Jézuséra (Jn. 10:24-27). A Krisztus bárányai viszont kimutatják, hogy az Övéi azzal, hogy meghallják az Ő hangját és követik Őt. Lehetséges, hogy egy bizonyos ideig elveszett utakon járjanak, ide-oda; de előbb vagy utóbb felismerik az Ő pásztoruk hangját és Ő hozzá fognak jönni bűnbánattal és hittel.

Ezekért a bárányokért adta az Úr Jézus az életet a Kálvária keresztjén. “A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek. Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig és a ki nem pásztor, a kinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. A béres pedig [azért] fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra” (Jn. 10:10-13).

Itt tálalható egy ellentét Krisztus, mint a Jó Pásztor és a béres pásztorok között, akik nem szeretik az ő bárányaikat, mert nem az Övéik. A zsidó törvények előírtak, hogy ha egy farkas megtámadta a nyájat, akkor a béres pásztor feladata az volt, hogy megvédje őket. Viszont, ha két farkas támadta meg a nyájat akkor, úgy tűnt, hogy már nincs mit tenni, és ezek a pásztorok elszaladhattak, anélkül, hogy felelniük kellett volna a szenvedő bárányokért. A Jó Pásztor, viszont az életét adta a bárányokért (Jn. 10:15).

Mi történt volna a nyájjal, abban az esetben, hogyha a farkas megtámadta volna és megölte volna a pásztort? A bárányok ki lettek volna szolgáltatva a farkasnak, és felfalta volna őket. Viszont ebben az esetben, a Jó Pásztor halála életet adott a bárányoknak. Így tehát, Krisztus nem azért halt meg a Kálvária keresztjén, hogy lehetővé tegye a megváltást mindenki számára, de senkinek nem biztosítva az üdvösségét. Krisztus, az életét az Ő bárányaiért adja, azokért akiket az Atya Neki adott, akiket név szerint ismer, -mondja ebben a részben. Mivel meghalt az Ő bárányaiért,  ezzel Krisztus biztosította az üdvözülését minden egyes báránynak. Ezt az üzenetet, újra és újra megtálaljuk a Szentírás oldalaiban:

“Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté. […] Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli” (Ézs. 53:4-6, 11).

“Szűl pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből” (Mt. 1:21). “Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért” (Mark 10:45).

Tehát Krisztus halála nem teremti meg a lehetőséget, hogy néhányan üdvözülhessenek, hanem sokakat megvált, értük adva az Ő életét.

“Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett” (ApCsel. 20:28).

“Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne” (2Kor. 5:21). Krisztus bűnné tétetett értünk, és Isten az Ő haragját Reá öntötte ki, amit valójában mi érdemeltünk volna meg. Ha Ő az egész világért halt volna meg, akkor az egész világ meg lenne váltva, mert nem lenne igazságos ugyanazt a bűnt kétszer büntetni. Viszont Krisztus ezt az Ő bárányaiért tette, akiknek az Ő tökéletes igazságosságát tulajdonította a hit által (Rom. 4:1-12).

Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért; Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az Ige által, hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen” (Ef. 5:25-27). A keresztyén férjeknek, kell legyen egy bizonyos fajta szeretetük minden ember felé; de van egy olyan féle szeretet és kapcsolat, ami kizárólag a mi feleségeinkkel kell legyen és senki mással. És pontosan ilyen Krisztus kapcsolata az Ő gyülekezetével. Odaadta magát érte, hogy megszentelje és majd azon a napon bemutassa, mint egy dicsőséges gyülekezetet.

Tehát, Krisztus nem azért adta az életét a kereszten, hogy helyezzen el bennünket a “megbocsájtható” kategóriába. Ő azért halt meg, hogy megváltsa az Ő népét az ők bűneikből, hogy váltságul adja az Ő életét sokakért, hogy megnyerje az Ő gyülekezetét, “Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt” (Tit. 2:14). És ezért a főpapi imájában a János 17-ben, Jézus nem a világért jár közben, hanem az Övéiért: ” Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nékem adtál, mert a tiéid” (Jn. 17:9, 20).  "

(Szerző: Sugel Michelen© | Fordította: KMF) [Eredetileg megjelent: www.thegospelcoalition.org]

Ajánlom még a téma iránt érdeklődők figyelmébe az alábbi írást és videót is:

Kiknek hozott üdvösséget Jézus?

https://jezusverenekhatasa.blogspot.com/2025/03/kiknek-hozott-udvosseget-krisztus.html

2. Youtube videó (nem tőlem) https://www.youtube.com/live/EAo0CVA4Jws

Az igazi Izrael

 Forrás: https://remenysegf.hu/az-igazi-izrael/

Az igazi Izrael

Izrael kontra Hamász – az igazi háború?

Jelenleg a vezető hírek között szerepel a zsidó-palesztin konfliktus, a nemrég kirobbant közel-keleti háború, amely a Hamász által elkövetett gyilkosságok és túszejtések nyomán lángolt fel ismét Izrael és az arab világ között. Minden lehetőség adott, hogy egy jóval nagyobb világégéssé fejlődjön. A világ szeme jelenleg az 1948-ban megalakult Izraelre szegeződik. Természetesen az emberek, a politikusok, az egyes nemzetek és nemzetközi szervezetek mind-mind állást foglalnak a konfliktusban. Az USA Izraelt támogatja, hiszen az Amerikai Egyesült Államok történelmi szövetségese a XX. században megalakult kis államnak. Ennek egyik oka, hogy az USA-ban nagy tömegben élnek bevándorolt zsidók, és az Államokat ma is részben zsidó származású vezetők irányítják.

De mi történik valójában? Nézzük meg mindezt a Biblia tanításai tükrében! Ez az, ami igazán számít, nem pedig a világ szempontjai szerinti megítélés. Ma keresztények milliói, felekezetek és egyházi vezetők sokasága áll ki a politikai Izrael mellett, bibliai gyökerekre hivatkozva, támogatva a zsidó népet. Mindeközben Izrael miniszterelnöke a Tórából idézve alapozza meg a gázai övezetben folyó fegyveres megtorlást, szent háborúnak nevezve azt. Sok keresztény felekezet vezetője hangsúlyozza, hogy Izrael állam mai háborúin keresztül bibliai próféciák teljesülnek a szemünk előtt, és Izraelt, mint Isten népét kötelessége minden kereszténynek támogatnia. A háttérben az az eszme áll, hogy a mai Izrael földjén élő zsidók az ószövetségi kiválasztott nép egyenesági leszármazottjai, a mai államalakulat az ókori királyság jogutódja, tehát a zsidók ma is Isten kiválasztott népét alkotják.

Történetileg és a Szentírás szerint Ábrahám utódai, Izrael gyermekei valóban Isten kiválasztott népe voltak, Isten ígérete alapján.

• Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a Föld minden nemzetsége. (1Mózes 12:1-3)

Az Izrael nevet egyébként eredetileg a pátriárka unokája, Jákób (a név jelentése: csaló) kapta az Úr angyalával folytatott küzdelme végén. A szó jelentése: Isten harcosa. E név azonban tovább örökítődött, még a Biblia utolsó könyvében is megtaláljuk, de már sokkal tágabb jelentésben. Ráadásul mindössze egyetlen betű különbség van – legalábbis magyar nyelven – Ábrahám legidősebb fia, Izmael és az előbb említett Izrael között. Izmael nem Isten, hanem Szárai tanácsára született az egyiptomi szolgálótól, és lett végsősoron forrása a mai napig élő-ható zsidó-palesztin (filiszteus) konfliktusnak. Az Úr ezt előre látta és elmondta Hágárnak:

• Ezt is mondta neki az Úr angyala: Nagyon megsokasítom a te utódaidat, annyira, hogy meg sem lehet őket számolni. … Íme, teherbe estél, és fiút fogsz szülni. Nevezd Izmaelnek, mert hallott az Úr nyomorúságodról. Szilaj ember lesz ő, akár egy vadszamár. Kezet emel mindenkire, de őrá is mindenki; nem törődik testvéreivel, úgy választ táborhelyet magának. … Abrám Izmaelnek nevezte a fiát, akit Hágár szült. (1Mózes 16:10-15)

Azonban a meghatározott időben történt egy Isten által előre eltervezett „stafétaváltás”, amely világosan kimutatható a Bibliából. Maga Jézus az, aki feltárja ezt a samáriai asszonnyal folytatott beszélgetésében, amikor a nő az „igazi” vallásról és istenimádatról kérdezte őt:

• Az asszony így felelt: Uram, látom, hogy próféta vagy. A mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell. Jézus így válaszolt: Higgy nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor nem ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. De eljön az óra, és az most van, amikor igazi imádói szellemben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres. Az Isten szellem, és akik imádják őt, azoknak szellemben és igazságban kell imádniuk. (János 4:19-24)

Tegyük fel tehát az első kérdést: Mitől lesz valaki ma szellemi és profetikus értelemben Izrael népéhez tartozó? Keresztényként kizárólag a Biblia szempontjai lehetnek számunkra meghatározóak. Tehát a Szentírás alapján megválaszolandó legfontosabb kérdések e témával kapcsolatban:

• Isten igazi Izraele
• Az „állampolgárság” megszerzése
• Isten titka
• A pogányok ideje
• Izrael jelentősége számunkra

Isten igazi Izraele

A Pál apostol által közvetített isteni tanítás természetesen nem irányul a ma Izrael területén élő, magukat zsidónak valló emberek ellen, akik Ábrahám vér szerinti utódainak tekintik önmagukat. Ez a bibliai álláspont nem irányul egyik politikai álláspont képviselője ellen sem, nem foglal állást a szembenálló felek közül egyik vagy másik oldalán. Csakis az Újszövetség tanítását tükrözi, sem többet, sem kevesebbet. Elsősorban és kizárólag Isten álláspontját kell keresnünk, mert így érthetjük meg teljességében az igazságot, az egész megváltási tervet, s ez alapján viszonyulhatunk helyesen az eltérő meglátásokhoz.

Pál apostol, Krisztus követője, egykor maga is neves rabbi, a következőket írja ezzel kapcsolatban:

• Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, sem nem az a körülmetélkedés, amely a testen, külsőleg látszik; hanem az a zsidó, aki belsőleg az, és az a körülmetélkedés, amely a szívben van, szellem szerint és nem betű szerint. Az ilyen dicsérete nem emberektől van, hanem Istentől. (Róma 2:28-29)

Pál apostol nagyon világosan arról beszél a Rómában élő, zsidóból lett keresztényeknek, hogy mi tesz valakit Isten szemében igazán az Ő gyermekévé. Éles különbséget tesz a külső, azaz a test körülmetélése nyomán létrejövő, testi Izraelhez való tartozás és a szellemi, új szövetségbeli hovatartozás között. A körülmetélés és a hozzákapcsolódó törvények az Ószövetség idején voltak érvényesek, ezek kora azonban lejárt. Belső, láthatatlan, szellemi valóságról van szó Jézus Krisztus fellépése és szolgálata óta. Itt már a szív szellem általi körülmetélése áll a középpontban, nem a testi, látható szertartás és annak következménye. Többé nem betű szerint kell érteni, nem emberi dicsekedés tárgya, hanem Isten rendelkezése alapján valósul meg, és Isten dicsőségét szolgálja. Az igazi Izrael tagjaira a szív, a belső ember megújulása jellemző. Az igazi Izrael a hittel teljes Izrael, azok közössége, akik befogadták Isten ígéretét. Az apostol a ’hogyan?’ kérdésre is megadja a választ.

• Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai! (Galata 3:7)

Ma is vita folyik azon kérdés kapcsán, kik Ábrahám gyermekei, kik a béke földjének igazi állampolgárai. Az ige alapján tehát többé nem Ábrahám testi leszármazottjairól van szó. Nem a vérvonal számít, nem a genetikai kapcsolat a döntő. Akik a hit gyermekei, azok Ábrahám gyermekei. A két csoport között egyenlőség, teljes átfedés van. Nem az a döntő, melyik földi országban él, milyen útlevéllel rendelkezik valaki, nem az állampolgárság vagy a támogatott ideológiák a meghatározóak. A HIT a megkülönböztető ismertetőjegy. Rassz, genetikai örökség, foglalkozás, politikai állásfoglalás – mindez semmit nem számít Isten szemében. Szűkítve a kört: a Krisztusba vetett hit, illetve Krisztus hite a döntő tényező ahhoz, hogy valaki Ábrahám utóda, az igazi Izraelhez tartozó és ezzel együtt Isten gyermeke, örököse lehessen:

• Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök. (Galata 3:29)

De fordítsuk meg a képletet! Ha valaki nem Krisztusé, ha nem tartozik Krisztushoz, akkor Ábrahámhoz és Izraelhez sincs semmi köze a szellemi valóság szintjén – a Biblia szerint! Az ígéret gyermekei a Krisztus hite által élők, akik Isten ígéreteinek örökösei. Némelyek arról beszélnek, hogy Ábrahám utódai öröklik Ábrahám földjét is, és keresztények milliói élnek ebben a meggyőződésben, ezért támogatják a mai Izrael államot és vele együtt a zsidó népet. Ezzel szemben áll az Újszövetség álláspontja, amely nem testi-földi-látható, hanem szellemi síkon értékeli az Izraelhez tartozást, tudatosan, a megváltás fényében, meghaladva az Ószövetség modelljét. Ábrahám „igazi”, hitből való utódai nem Izmael és Izrael testi fiai, hanem azok, akik elfogadták életük urának Krisztust.

• Nem mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak, és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” Azaz nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. Mert így szól az ígéret: „Abban az időben eljövök, és fia lesz Sárának. (Róma 9:6-8)

Ez a részlet Isten szemszögét tükrözi: nem a testi leszármazás, hanem a megígért Megváltóba vetett hit eredményezi az Izraelhez való tartozást. Nem a szó szerinti, fizikai-genetikai örökség nyomán lesz valaki Izrael gyermeke. Noha Izsák, akiről itt szó van, Ábrahám vér szerinti fia volt Sárától, nem az ő vér szerinti utódairól beszél az ige. Izsák nem Ábrahám természet szerint való erejének gyümölcse volt, hanem Isten erejének és csodájának szülötte. Ez természetesen egy csodálatos modell, tanítás a keresztények számára. Mi tette Izsák személyét különlegessé Isten terveiben? Az, hogy csakis Isten hatalmának, csodatevő erejének köszönhetően született meg, szülei ugyanis már túljutottak a nemzőképes életszakaszon. Azok, akik e szempontból hasonlítanak Izsákra, azok az igazi Izrael gyermekei. A Szabadítóra vonatkozó isteni ígéretnek köszönhetően lettek Ábrahám örököseivé. A Krisztushoz tartozás Krisztus hite alapján, az új születés által – ez az, ami valakit az ígéret gyermekévé, azaz Izraelhez tartozóvá tesz. Mindenki csak Krisztuson keresztül számíttatik Izraelhez.

A keresztények döntő többsége számára elfogadhatatlan, hogy Isten, úgymond, „megtagadta” a zsidó népet és az Ábrahámtól kiinduló vérvonalat. De nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Isten nem csupán és nem elsősorban a fizikai, hanem sokkal inkább a szellemi valóság szintjén működik és cselekszik – egy jóval átfogóbb elgondolás megvalósítása érdekében! Figyeljük meg Jézus Krisztus szavait, amelyeket a zsidó nép szellemi-vallási vezetőihez intézett, röviddel kereszthalála előtt:

• Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcseit. (Máté 21:43)

Az írástudók, a Szanhedrin tagjai, a különféle vallási irányzatok – mint a farizeusok, szadduceusok stb. – képviselői döntő többségükben elutasították Jézust, mint Messiást. Elvetették őt, aki a megígért Messiásnak vallotta magát. Azzal, hogy elutasították Isten egyetlen Fiát, önmagukat zárták ki Isten eljövendő országából. Isten királysága, birodalma ugyanis nem egyenlő az ókori Izrael népével! Ezért Jézus kijelentette, hogy mivel nem fogadták el a Szabadítót Jézus személyében, ezért elveszítették a királyságában való részvétel lehetőségét is. A királyság gyümölcseinek hiánya kizár Isten királyságából. A fizikai-testi Izraelt pontosan ez a veszély fenyegette, erre hívta fel Jézus a figyelmüket, még mielőtt halálra adták volna. Mire gondolt Jézus, amikor egy másik népre utalt? Kik lesznek a testi Izrael helyett Isten királyságának örökösei?

Az Isten királyságának gyümölcseit megtermő nép az igazi, szellemi Izrael, nem pedig a körülmetélkedésre hivatkozó, testi értelemben magukat Izrael fiainak tekintő zsidók. Az az épület, amelyet évszázadokig az egyetlen, élő Isten templomának neveztek, Jézus próféciája szerint, elhagyott lesz.

• Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyatottá lesz a ti házatok. Mert mondom nektek, nem láttok engem mostantól fogva mindaddig, amíg azt nem mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön! (Máté 23:38-39)

Az istenimádat középpontja a Jeruzsálemben álló templom volt. Mivel a nép vezetői megtagadták az Egyetlent, ezért a királyság gyümölcse sem látható bennük. Így Isten temploma egyszerűen a zsidók kiüresedett házává degradálódott, mert Isten jelenléte távozott belőle. Jézus fenti szavaival megjövendölte e korszak végét, e rendszernek, ennek az imádati formának a lezárását. A templom lényege Isten megszentelő jelenléte volt. A szent épület kiüresedést követően semmi nem különbözteti meg többé a zsidókat az általuk lenézett pogány népektől… Isten egykori lakhelye Jézus Krisztus halála után az Őt megtagadó zsidók elhagyott házává lett. Isten ezt követően ott van jelen, ahol a királyság gyümölcseit megtermő hívő Krisztus-követők, azaz keresztények időznek. Akik Jézus hite által élnek, azok lesznek Isten igazi gyermekei.

Ma a világ keresztényeinek nagy hányada is azon fáradozik, hogy a földrajzi Izrael jeruzsálemi szenthelyét helyreállítsa. A fizikailag megsemmisített templom felépítésén, helyreállításán fáradoznak, fizikai és anyagi erőket nem kímélve, bibliai idézetekre támaszkodva. A kétszer is lerombolt templom helyreállítása azonban korántsem egyenlő az igazi istenimádat helyreállításával! Ha gondosan megvizsgáljuk az Újszövetség üzenetét, ott már egy új templom felépítéséről van szó, nem kövek és habarcs alkotta épület készül. Nem fizikai épületről, hanem Isten saját népéről van szó.

Az „állampolgárság” megszerzése

Hogyan lehetünk az igazi Izrael tagjaivá?

• Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. (Efézus 2:11-13)

Pál apostol emlékezteti az Efézusban élő keresztényeket, hogy mindannyian a pogányok közül jöttek, és az igaz, egyetlen Istent nem ismerő korszakukban távol voltak Istentől és Izraeltől. Van azonban egy éles határvonal: egykor pogányok, távollévők voltak, most pedig, Krisztus Jézusban közelvalók, Isten népének tagjaivá lettek.

• Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (Efézus 2:19)

A pogányok, azaz az élő Istent korábban nem ismerő, ellene lázadó népcsoportok tagjai ezentúl Isten családtagjai lettek! Olyan emberekről van szó, akik nem Ábrahám kiválasztott fiától, Izsáktól származnak, mégis a szentek közösségének tagjaivá váltak Jézus Krisztus elfogadása által. Most azonban, Krisztus által már Izraelhez tartoznak, és a zsidóból lett, Jézust befogadó szentek közösségének egyenrangú tagjai, nem másodrendű állampolgárok Isten királyságában. Pál apostol is részben hasonló, mégis a pogányokétól különböző pályát futott be: Ő ugyanis „igazi”, vér szerinti izraelita volt testi értelemben. Benjámin törzséből származott, és a farizeusi hagyományokat elkötelezetten védelmező rabbiból Jézus Krisztus halálig hű apostola lett. A testi Izraelt elhagyva a szellemi Izrael egyik oszlopos tagjává lett. Tehát mind a pogányok, mind a zsidók elhagyták korábbi meggyőződésüket Krisztusért. A kulcs mindkét esetben az Isten Fiába vetett hit, nem pedig a vér szerinti leszármazás.

• Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én még inkább: nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt, most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján. (Filippi 3:4-9)

Pál következtetése egyértelmű:

• Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik Isten szelleme szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk. (Filippi 3:3)

Pál Izraelhez való tartozását többé nem a testi leszármazás, illetve az Ószövetség szertartásai határozták meg, hanem az élő Jézus Krisztussal való szövetsége, amelyre maga Isten hívta el. Istent szellemben imádja és dicsekedése Krisztusban van, ez tölti el örömmel, nem a testi származás és a körülmetélkedés idejétmúlt hagyománya. Az Atyával és a Fiúval való élő kapcsolata a lényeg – ez minden egyes keresztény esetében igaz. Minden állampolgárság felett álló fontossággal bír a szellemi Izraelhez való tartozás. A világ összes háborúja és konfliktusa eltörpül emellett. Ráadásul Isten ugyanazt az utat kínálja a pogányok, a más népekhez tartozók számára is, mint az egykori izraeliták számára. Ugyanazon az úton juthatnak Isten közvetlen közelébe, ahogyan a választott nép tagjai: Jézus Krisztus által. Az Izrael Istenébe vetett hit alapja tehát: ismerni az Atyát és a Fiút. Semmi másra nincs szükségünk. Ez tökéletes összhangban áll Jézus szavaival:

• Az pedig az örök élet, hogy megismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. (János 17:3)

Az Izraelhez való tartozás feltétele az egyetlen, igaz Isten imádata a Jézus Krisztusban való hit által. Mindazok tehát, akik eredendően nem izraeli állampolgárok, és nem Ábrahám testi leszármazottjai, ugyancsak Isten népe tagjaivá lehetnek: Jézus Krisztus által, Jézus Krisztusban. A genetika, a rassz, a nemzetiség semmit nem számít ebben a vonatkozásban! Mindenki egyenlő esélyekkel indul, legyen magyar, palesztin, afrikai vagy eszkimó, sárga, vörös, fehér vagy fekete. Az első apostolokkal egy templommá épülhetünk Krisztusban, egészen Jézus visszajöveteléig. Ez Isten titka, amely most van feltárulóban.

Isten titka

Ismét Pál apostol az, aki feltárja a keresztények előtt Isten eddig elrejtett titkát, amely egyetemessége miatt ámulatba és zavarba ejtő volt a korabeli tanítványok számára is.

• Isten … kinyilatkoztatásával megismertette velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam. Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én Krisztus titkát, amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a szellem által: hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által. (Efézus 3:3-6)

Isten feltárt Pál előtt egy titkot, amely a korábbi korszakokban nem lepleződött le. Isten szelleme bontotta ki ezt a próféták és az apostolok előtt. E titok lényege, hogy az eddig „elvetett”, megvetett, gyűlölt és lenézett pogány népek ugyanazon test, ugyanazon Izrael tagjaivá lesznek Jézus Krisztus jóvoltából. Örököstársai a szenteknek az evangélium eredményeként! Ez a titok ma is nagyon sok nép, sőt nagyon sok keresztény előtt sem nyilvánvaló! Rengetegen ma is azon elképzelések rabjai, hogy Izrael a testi leszármazásra, földrajzi lakhelyre vagy politikai hovatartozásra korlátozódik. Isten azonban egyáltalán nem így gondolja! Pál szerint ez egy nagyon mély szellemi igazság, ami Jézus Krisztus szolgálata előtt nem volt egyértelmű. Isten eredeti ígéretei és örök elgondolása szerint minden, az ószövetségi Izraelen kívül eső nép tagjainak lehetősége van örököstárssá válni Jézus Krisztusban! Az igazi Izrael tehát magában foglalja a világ valamennyi népének összes, Krisztust el- és befogadó tagját! Az igazi Izrael nem rassz-, nem faj- vagy nemalapú, hanem kizárólag Krisztuson alapszik. Ez a fajta Izrael-értelmezés túlnő minden faji és nemzetiségi megkülönböztetésen. Sokak számára azonban ez még mindig titok.

Ennek megértése még a Messiást elfogadó izraeliták, még az apostolok számára is nagyon nehezen ment. Jézus többször feltárta előttük ezt az igazságot, de még feltámadása után is küzdöttek ennek a ténynek és isteni szándéknak az elfogadásával. Nem sokkal Jézus mennybemenetele előtt feltették neki a földi Izrael helyreállítására vonatkozó kérdést:

• Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel királyságát? Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a szent szellem, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a Föld végső határáig. (Cselekedetek 1:6-8)

A tanítványok nyilvánvalóan még mindig a politikai-nemzeti értelemben vett Izrael Róma fennhatósága alóli felszabadítását remélték a feltámadt Üdvözítőtől. Reménykedtek Izrael királyságának, azaz Isten királyságának helyreállításában. Kizárólagos egyenlőségjelet tettek a két birodalom közé, hiszen ott állt Jeruzsálemben az Isten parancsára felépített templom, amelyet az egyedül igaz Isten imádata céljából emeltek, egyedüliként az egész Földön. Jézus válasza azonban más irányt vázol eléjük. Az idők és alkalmak Isten hatalmában vannak, nem pedig emberi erőfeszítések következményei. Jézus válasza meglepő, sokkoló lehetett számukra. Feltárta előttük a királyság helyreállításának hogyanját-mikéntjét, amiből következtetni lehet annak méreteire, határaira is.

Az Úrtól nyert szellemi hatalom által történik a helyreállítás, de nem koncentrálódik csupán Izrael kicsiny területére, hanem koncentrikus köröket vet a Föld legtávolabbi pontjaiig. Az egész bolygót magában foglalja, nem csupán Ábrahám pár millió testi leszármazottját. Nem fogták fel, hogy Jézus Krisztus Ádám gyermekei, vagyis az egész világ megmentése érdekében jött, minden valaha élt ember üdvösségére érkezett. Isten titka szerint tehát Izrael mindenkit magában foglal, aki eldönti, hogy beleszületik Krisztusba. A kitűzött isteni cél ellenére az apostolok először csak a zsidók körében hirdették Krisztus evangéliumát, és többszörös isteni beavatkozásnak köszönhető, hogy azután az örömhirdetés egyre távolabbi területekre is kiterjedt. A tanítványok közül sokakat egyenesen sokkolt a tény, hogy a pogányok is elnyerhetik az eredetileg Izraelnek hirdetett üdvösséget, hogy ők is ugyanúgy részesülhetnek Krisztus szellemében, mint a zsidó származású Jézus-követők. Megbotránkozás, hitetlenség lépett fel az első tanítványok között. Jézus azonban határozottan kijelentette, hogy mindennek kibontakoztatása az Atya hatalmában van. Ez pedig szorosan kapcsolódik a következő ponthoz, a hitetlen, pogány népek korszakához.

A pogányok ideje

• Kardélre hányják és fogságba viszik őket mindenféle nép közé, és pogányok tapossák Jeruzsálemet, amíg be nem telik a pogányok ideje. (Lukács 21:24)

Mit jelent mindez? Sokan sokféleképpen értelmezik ezt az igeverset. Nagy tömegek és felekezetek szerint arról van szó, hogy miután a pogányok ideje betelt, sor kerül a földrajzi Jeruzsálem és temploma fizikai helyreállítására, hiszen továbbra is azt tekintik az igazi istenimádat földi központjának. De gondoljuk át, milyen esemény következik a pogányok idejének lejárta után! Néhány sorral később Jézus megadta a választ:

• És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. (Lukács 21:27)

A pogányok megtérésének korszaka után közvetlenül Jézus második, dicsőséges eljövetele következik. Tehát nem a testi Izrael helyreállítását említi, hanem saját visszatérését. Ezen események időtartamát és időpontjait Isten, az Atya saját hatalmába helyezte. Jézus visszatérése a földi történelem, a földi világpolitika és küzdelmek, háborúk végét jelenti. Isten globális terveiben tehát nincs szó a testi Izrael restaurációjáról!

• Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég. (Máté 24:14)

A pogány népek ideje tehát az a korszak, amely Jézus mennybemenetelével és pünkösddel kezdődött, s az evangélium széles világon való hirdetésével folytatódik – egészen Jézus Krisztus történelemzáró visszatéréséig! Addig vár, amíg valamennyi pogány meg nem hallhatja az üdvösség örömhírét: azt, hogy Isten rájuk is gondolt, ők is örököstársak az élet kegyelmében! Ez az időszak tehát arra szolgál, hogy Isten összegyűjthesse – már elkötelezett gyermekei munkálkodása révén – a Föld minden pontjáról valamennyi hozzá vágyódó pogány gyermekét. És aki hisz az Úr Jézusban, az üdvösséget nyer, az a szellemi Izrael részévé, az ígéret gyermekévé válik. Az igazi Izrael tehát egy soknemzetiségű „test”, amelyet az evangélium, Krisztus vére kapcsol egybe, és semmi köze a genetikához, a földrajzi határokhoz! Ez az a hatalmas titok, amely olyan nehezen érthető – még ma is…

Pál másutt is beszél erről a titokról a más nemzetek vonatkozásában:

• Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a népek teljes számban be nem jutnak, és így üdvözülni fog az egész Izráel, amint meg van írva: „Eljön Sionból a Megváltó, eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából, és én ezt a szövetségemet adom nekik, amikor eltörlöm bűneiket.” (Róma 11:25)

A „pogányok ideje” az az időszak, amely alatt az evangélium a világ összes népei számára hirdettetik, és összegyűjtetnek Jézus Krisztus visszatéréséig. Az igazi, szellemi Izrael tehát nemzetiségi megkülönböztetés nélkül magába foglal minden emberi lényt a Földön. Akik hittel válaszolnak Isten szeretetteljes meghívására, azok csatlakoznak az igazi Izrael közösségéhez, a világból kihívottak sokaságához. Isten tökéletes aratásra készül az evangélium ereje által: a népek teljes számban bejuthatnak Isten királyságába hit által. (Természetesen ennek ellenére nagyon sokan elutasítják az örömhírt, hiszen szabadságuknál fogva megtehetik.)

Sokan azt képzelik, hogy a pogányok teljességre jutásának kora után profetikus események követik egymást, természetesen azt hiszik, ezek biblikus elgondolások. Számos felekezet hisz például a „titkos elragadtatás” tanításában, noha még annak tanítói is elismerik, hogy ez nem szerepel a Szentírásban. A Biblia szerint nincs titokban történő elragadtatás. Egyetlen elragadtatás létezik, amely Jézus Krisztus második eljöveteléhez kötődik, ez azonban nyilvános, eget-földet érintő, látható-hallható esemény lesz.

• Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint felhangzik a riadó hangja, az angyalok fejedelmének szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. (1Thessalonika 4:15-17)

Értelemszerű, hogy ezt az eseményt már nem követi, nem követheti a földi Izrael állam helyreállítása, hiszen semmi értelme és jelentősége Isten egyetemes terveiben. Ennek ellenére ez az eszme széles körben elterjedt a kereszténység körében és lerombolja az evangélium erejét, hatékonyságát, valamint eltereli a figyelmet az igazi eseményekről.

Izrael jelentősége számunkra

Amennyiben ugyanis a templom Isten szellemi jelenlétének színhelye, úgy nincs értelme többé a földi-fizikai templomépület(ek) megépítéséhez, helyreállításához ragaszkodni, hiszen az ige világosan kimondja, hogy az új szövetség élő-lélegző templomokra épít:

• Vagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek levő szent szellem temploma, melyet Istentől kaptatok, és ezért nem a magatokéi vagytok? (1Korinthus 6:19)

• Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. (2Korinthus 6:16)

• Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a szellem által. (Efézus 2:19-22)

Tehát nem egy földrajzi helyről, egyetlen ősatyától származó szűk, kiválasztott körről van szó az új szövetségbeli, igazi Izrael vonatkozásában. Hanem minden népből, nyelvből, ágazatból kedves Istennek mindaz, aki örömmel befogadja Fia szellemét a szívébe. Ez az evangélium lényege. Talán érthetővé vált ezek alapján, hogy egy csodálatos, egyetemes elhívás részesei vagyunk. Izraeli állampolgárságunkat kizárólag Krisztuson keresztül nyerhetjük el. Lényege a hit által nekünk ajándékozott igaz, jósággal telített, isteni természet.

• Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba merítkeztetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök. (Galata 3:26-29)

Nincs különbség ember és ember között:

Izrael = Isten földi gyermekei Krisztus hite és igazsága által

Sokan elbátortalanodnak, azt gondolva, soha nem lehetnek méltók erre. Azonban a Krisztusba vetett hit – ami ugyancsak Isten ajándéka – bőségesen elegendő, hogy megragadjuk a lehetőséget: ha valaki alárendeli magát az Üdvözítőnek, és engedelmeskedik hívásának, beléphet Isten királyságába, elnyerheti a (szellemi) izraeli állampolgárságot.

• Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát. … Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami szellemtől született, szellem az. (János 3:3.5)

Ha pedig befogadtuk Krisztust, akkor maradjunk Őbenne, járjunk új identitásunkban, mennyei állampolgárságunkban.

• Maradjatok én bennem és én tibennetek! (János 15:4)

• Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne! Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok! (Kolossé 2:6-7)

Hogyan viszonyuljunk ezek alapján – mennyei állampolgárságunk tudatában – a földi Izrael körüli háborúhoz, és egyáltalán, a fokozódó földi nyomorúsághoz? Melyik oldalon foglaljunk állást ebben a rettenetes kegyetlenkedésben? A résztvevők valójában bábok a pusztító, a sátán kezében. A kegyelem és békesség királysága, az igazság és a megbocsátás királysága az igazi otthona minden őszinte kereszténynek. Krisztus oldalán van az igazság, aki határozottan elutasít minden gyilkosságot, kegyetlenséget, bosszút, túszejtést, az erőszak és a félelemkeltés valamennyi formáját – függetlenül attól, melyik oldal követte el azokat. Jézus szíve az elesettek, a szenvedők, a kiszolgáltatottak oldalán áll mindig és mindenkor, nemzeti hovatartozástól függetlenül. Az evangélium lényege, hogy mindkét oldal, minden háborús oldal képviselője csatlakozhat – a személyes fegyverletétel után – Krisztus királyságához. Ugyanakkor az események arra figyelmeztetnek minket, hogy közeleg a történelem vége. Számítanunk kell a nyomorúság fokozódására.

Azonban Jézus Krisztus, a békesség hercege gondot visel gyermekeire az utolsó pillanatig, végig rajtuk tartja szemét. Az igazi kérdés, vajon gyermekei is Őrá szegezik-e tekintetüket? A mennyei Izrael gyermekei Jézus jelenlétével, hatalmával számolhatnak, Isten dicsőségére, szentként és igaz ember módjára élhetnek az utolsó pillanatokig. Ahogyan most az egyes országok összegyűjtik és kimentik állampolgáraikat a veszélyes gázai övezetből, hasonlóan Isten, a mennyei Atya is gondot visel a mennyei királyság alattvalóira. Megmenti és hazaviszi őket a megfelelő időpontban. Egy sem vész el közülük! Emlékezz, ki vagy, emlékezz – ha már Isten igazi királyságának alattvalója vagy! Ha még nem, lépj be ma! Bízz teljes szívedből Isten szeretetében! Jézus az egyedüli megmentő, szabadító, megtartó, gondviselő, gyógyító – ha rá figyelünk, nem rendülünk meg soha!

Nader Mansour előadása alapján