Izrael és Jeruzsálem, mint jelképek a bibliában

 

Izrael és Jeruzsálem, mint jelképek a bibliában

Egészen gyakran futok bele olyan kijelentésekbe, melyekből szinte világít, hogy az illető nincsen tisztában azzal a ténnyel, hogy Isten "Izraelt" és "Jeruzsálemet", mint jelképet használta és használja arra, hogy szellemi igazságokat mondjon el az Ő szellemi népéről, a mindenkori egyházról, a lelki(szellemi) Izraelről, vagyis a hívőkről.

Mert az, hogy Isten üdvözülő népe, Isten családja nem testi leszármazás, azaz nem egy néphez való tartozás, "testi beleszületés" miatt lesz valaki, az teljesen nyilvánvaló:

„Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul.”  (Róm 9:8)

„Nem lehet pedig, hogy meghiúsult legyen az Isten beszéde. Mert nem mindnyájan izraeliták azok, kik Izraeltől valók;   Sem nem mindnyájan fiak, kik az Ábrahám magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik neked a te magod.   Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul.”  Róma 9:6 -9:8

„Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen az; sem nem az a körülmetélés, ami a testen külsőképpen van:   Hanem az a zsidó, aki belsőképpen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése [az igazi körülmetélkedés]; amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van.”   Róma 2:28 - 2:29

Ezek az igék beszélnek olyan zsidókról, akik valójában „nem zsidók”, és beszél „nem zsidókról”, akik valójában „zsidók”, mert körül van metélve a szívük…  

Most akkor, hogy is van ez???
Egyszerűen úgy, hogy jelenleg kétféle „zsidóság” létezik.

1.   Az egyik a testi Izrael, vagyis azok, akik zsidónak születtek, zsidónak keresztelkedtek, stb.

2.   A másik a „lelki Izrael”, vagyis azok, akiknek körül van metélve a szíve a Szentszellem által, akik újjászülettek a Jézusban való hit által. „Ők az ígéret fiai”.  Csakis ők, egyedül ők Isten valódi népe. Ők  Ábrahám Magvához tartoznak:

„Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök."  (Galáczia 3:29 HUN)

Ők a Jézusban hívő, hit által újjászületett keresztények (és persze a Jézusban való hit által újjászületett zsidók is). Ha belegondolunk, hogyan is tartozhatna Istenhez az (a testi Izrael), aki nem hisz az Ő Fiában:

„Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat.  Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.”  János 8:43 - 8:44

Isten családja, Isten népe azok, akik hisznek az Ő Fiában:

„Krisztus ellenben mint Fiú a maga háza felett, akinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését mind végig erősen megtartjuk.”  (Zsidó 3:6 HUN)

„Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.  Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.  Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.”  Galáczia 3:27 - 3:29

Láthatjuk, hogy kétféle zsidóság, kétféle Izrael létezik a világon. A testi zsidóság, és a Jézusban hívő „lelki zsidóság”, vagyis a Jézusban hívő emberek. 

Például:
"Tekintsétek meg a test szerint való Izraelt! Akik az áldozatokat eszik, avagy nincsenek-e közösségben az oltárral?"  1KOR 10.18
Ebben az igében is különválasztja Pál a "test szerinti Izraelt". Ha nem létezne szellemi/lelki Izrael, nem kellene különválasztania, egyszerűen Izraelt írt volna. Azonban itt külön kiemeli, hogy nem a hívőkről, hanem a „testi Izraelről” beszél.

A keresztények jó része ott követi el a hibát, amikor a bibliában Izraelről olvas, hogy azon automatikusan a testi Izraelt érti. A Gázában elhelyezkedő zsidó államot, vagy a zsidónak született embereket, a zsidóságot.  Pedig nem kellene. Isten ugyanis azt tette, hogy sok-sok helyen egyszerűen csak „Izraelt” ír a bibliában, de „Izrael alatt” sok igehelyben nem a testi Izraelt értette, hanem ezt a „lelki Izraelt”, a „mindenkori hívőket”, akikről az előzőekben beszéltem.

Ezt midig tartsuk szem előtt, amikor a bibliában Isten mond valamit Izraelről. Mindig tegyük fel a kérdést magunknak: Isten itt most a „testi Izraelre”, vagy ehelyett a „lelki Izraelre” (azaz a hívőkre, az Ő valódi népére) gondolt?

Mondok erre egy példát:

"Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izrael házával, ama napok múltán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nekik Istenük és ők lesznek nekem népem." Jer.31:33

Ebben az igében olvashatunk „Izraelről”.  Ha az előzőekben ismertetett dolgokat nem vesszük figyelembe, akkor ezen automatikusan Izrael népét értjük.

Pedig nem kellene!
Az Újszövetség már megköttetett, és világos, hogy Isten azt nem a testi zsidósággal kötötte. Ezek az igék itt a „lelki Izraelről” beszélnek. Isten az Újszövetséget az Ő egyházával, a hívőkkel, a „lelki Izraellel” kötötte meg. Nem pedig a Zsidó néppel!

"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."  (János 3:16)
Az Újszövetséget Isten a hívőkkel kötötte meg. Azokkal, akik az Ő fiában hisznek! Ha megértjük tehát, hogy Izrael néha a "lelki Izraelt", a "hívőket" jelenti, akkor sok minden világossá válik, és nem fogjuk félreérteni Izrael jelentőségét és szerepét Isten művében. Sem most, sem a jövőben.

Ugyanilyen módon Jeruzsálem is kétféle értelemben használatos a bibliában.

Isten aktuális szándéka szerint jelentheti a bibliában a földi, testi Jeruzsálemet, de jelentheti a „Mennyei Jeruzsálemet” is.

„Mert Hágár a Sinai hegy Arábiában, hasonlatos pedig a mostani Jeruzsálemhez, nevezetesen fiaival együtt szolgál.  De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja," Galáczia 4:25 - 4:26

Pál elmondja, hogy létezik egy földi, egy „mostani Jeruzsálem” Gázában, de létezik egy „magasságos, egy mennyei Jeruzsálem” is.

Elmondja, hogy a „magasságos, azaz a mennyei Jeruzsálem” mindannyiunk anyja.

Ez a „mindannyiunk” az összes hívőt jelenti. Tehát a hívők, az ÖSSZES, minden valódi hívő a „mennyei Jeruzsálemhez” tartozik, a „mennyei Jeruzsálem” tagja. Sőt, bizonyos értelemben a „mennyei Jeruzsálem” szülötte. Mert Istenen kívül a mindenkori lelki egyháznak, a mindenkori hívőknek köszönhetjük, hogy hívőkké lettünk. Nekik köszönhetjük a bibliát, nekik köszönhetjük a bizonyságtételeket, melyek hatására hívőkké lehettünk.

Jelenések könyvében ennek megfelelően látunk egy anyát, aki szülni készül, majd fiat szül. Ez az anya aki „mindannyiunk anyja is”, ahogyan Pál nevezi  Gal 4.26-ban, szüli meg Jézust, és szül meg minket is.

Aztán Jelenések könyvében a sátán elkezdi üldözni az „asszony magvából valókat”, vagyis a valódi hívőket, akik hitre jutnak Jézusban és Istenben. Ezek a hívők Isten VALÓDI népe, nem pedig a testi zsidóság. A hívők a „bárány felesége”, a mindenkori hívők összessége alkotja tehát az IGAZI,  a „mennyei Jeruzsálemet”.
Hogy ez mennyire így van, az alábbi igékből is nyilvánvaló:

"És jöve hozzám egy a hét angyal közül, akinél a hét utolsó csapással telt hét pohár vala, és szóla nekem, mondván: Jer, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét.   És elvive engem lélekben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nekem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből". Jelenések 21:9 - 21:10

Mert nem járultatok megtapintható hegyhez, és lángoló tűzhöz, és sűrű homályhoz, és sötétséghez, és szélvészhez,  … … Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez,  Az elsőszülöttek seregéhez és egyházához, akik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletes igazak lelkeihez,  (Zsidó 12:18) 12:22 - 12:23

Összefoglalva: amíg a keresztények ezeket nem értik, addig könnyen tulajdonítanak olyan jelentőséget Izraelnek, Jeruzsálemnek, amit pedig nem kellene, mert Isten sok esetben nem a földi/testi Izraelről beszélt a bibliában, hanem a mennyeiről. Azaz jelképekbe rejtve Isten nagyon gyakran rólunk hívőkről, az Ő egyházáról, Krisztus testéről beszél, amikor „Izraelt”, vagy „Jeruzsálemet” emlegeti. Gyakran, de persze nem mindig. A Szentlélek által tudjuk megérteni csak, hogy mikor melyikről van szó.

A következő sorok Zoltán testvérem gondolatai.
A szívemből beszél:

Idézetet írta: Zoltan - 2023. November 09. - 18:07:41

"Szomorúan nézzem olvasom, sokhelyen azt a sok kuszaságot értetlenséget ami Izrael körűl forog, szomorúan látom, hogy sokan összekeverik Isten országát Izraelel, Isten népét a zsidósággal.

Isten Országa ott van,  ahol a mi Urunk Jézus Krisztus Uralkodik. Tehát akkor lesz egy ország, - akár Izrael -, az Isten országa ha majd Jézus Uralkodik ott, addig nem több mint egy bármilyen ország. Lesz idő amikor ez beteljesedik, a maga idejében – az elragadtatás és a nagy nyomorúság után,  az idők végezete felé – Jézus azt mondta: Isten országa ti bennetek van, Isten országa köztetek van, Isten országa ott van, ahol Isten akarata teljesül – Isten legfőbb akarata az, hogy higgyenek az Ő Fiában a Jézus Krisztusban. Az Úr Jézus azt mondta a zsidóknak: - elvétetik tőletek az Ország és olyannak adatik aki megtermi annak gyümölcsét. Most Isten országa az egyházban, az eklézsiában testesűl meg, azokban akik Isten akaratát teljesítik, és akik a Jézus Krisztusban való üdvösséget hirdetik.

Jézus testvérei, családja, házza népé azok akik Isten akaratát cselekszik – ezt maga Jézus krisztus mondta -  … - Isten legfőbb akarata az, hogy higgyenek az Ő Fiában a Jézus Krisztusban. Akik nem hisznek a Fiúban azok Isten ellenségei, azok az ördög Atyától valók, akik meg tagadják azokban az antikrusztus szelleme van.

Isten földi népéhez való tartozáshoz nem volt elég a zsidótól való születés,  körül is kellett metélekedni, jó példa erre Mózes fia, Cipóra körűl kellett metélje, hogy az Isten meg ne ölje. Aztán később már az Ó sz. Isten azt mondja és kéri a néptől, hogy nem elég a test körülmetélése, hanem metéljék körül szívüket is, vagyis térjenek meg, szánják életüket Istennek, legyenek isten követői, a törvény betartói. Az Új. sz. Pedig már nyíltan mondja az ige, hogy nem az a zsidó, nem az tartozik Isten népéhez aki testileg körül van metélve, hanem aki újjászületett Krisztus ban a Szentlélek által. Nem azok Ábrahám utodai, akik Ábrahámtól test szerint származnak, nem azok részesülnek az Ábrahámnak tett ígéretből és áldásokból akik testileg származnak tőle, hanem akik Krisztusban vannak, akik a Krisztustól származnak az újjászületés által. Tehát Ábrahám áldása, ígérete Krisztusban teljesedik ki, és azokra érvényes akik Krisztusban vannak.

Isten népe azok akik elfogadták a ami urunkat a Jézus Krisztust, mint egyetlen szabadítót, mint aki az egyetlent üdvösség szerzője, mint aki az egyetlen királyok Királya, az Örökkévaló, Mindenható Király, Isten.

Páter és Pál is az Újsz. Úgybeszélnek, hogy Krisztus az a személy aki megossza világot, sokak számára a megütközés köve, a botránkozás sziklája, és akikre ráesik azt szétzúzza,  – másoknak, sarok kő, Istenházának és országának alapja, szabadítás, gyógyulás, élet a halálból, áldás, új élet, örök élet,.

Isten a zsidokból és a nemzetekből – (a távolvalókból)  - egy újjat hozott létre, a kettőt egyé tesszi egy újjá, új emberré, egy új népé.  Isten népében most nincsenek nemzetek, nincs nemzeti előny,  hanem azok akik elfogadták az Igaz Messiást, akik Krisztustól születtek, akik Krisztusból vannak, akik Krisztusban vannak

Mi, akik Krisztusban vagyunk, vagyunk Isten népe, Krisztus testvérei, Krisztus házza népe, Krisztus menyasszonya, papok birodalma.

Jó Izrael mellett kiállni, de még jobb volna Isten igazsága mellett kiállni, Krisztus tanítása mellett, és azok a Keresztények mellett akik üldözve vannak, mert sokkal több keresztényt ölnek meg hitükért évente mint zsidót."

Idáig az idézet.

 

 

Isten, amikor próféciát ad, annak van testi és van lelki (szellemi) jelentése is.

A szellemi jelentést csak a „hit emberei”, a hívők képesek megérteni. A többiek, a hitetlenek, a testi, a testies emberek, a nem újjászületettek, a nem újjászületett „zsidók” és a nem újjászületett „keresztények” erre képtelenek. Az ő gondolkodásuk a biblia szerint „testi” gondolkodás, nem pedig „Szellemi”.

Ábrahámnak Isten adott egy próféciát:
"És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei "(1 Mózes 22:18)

Ezt azután Jákóbnak is mondta:
"És megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és a te magodnak adom mind ezeket a földeket: és megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei;"  (1 Mózes 26:4)

Nézzük most meg, hogy mit jelent ez „testiesen” gondolkodva, és mit jelent „Szellemi” módon gondolkodva.

Ha testiesen gondolkodunk, akkor szó szerint értjük ezt a próféciát. Ábrahám „magván” és Jákób (Izrael) „magván” a zsidó népet értjük. Úgy érezzük, hogy a zsidó népen keresztül áldja meg Isten az egész Földet, emiatt a zsidó népre különösképpen figyelnünk kell, bizonyos értelemben magunk felett állóknak érezzük őket. „Hiszen ők Isten népe, Isten áldása”.
 
Ahogyan azt látom a jelenlegi kereszténységben ez a filozófia rettenetesen elterjedt. Mivel a kereszténység nagy része „testi”, ezért a gondolkodásuk is szükségképpen „testies”. Mivel a testies kereszténység a virágkorát éri, ezért ez a filozófia is a virágkorát éri.

Nézzük most meg, mit jelent UGYANEZ a prófécia szellemi módon gondolkodva:

„És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei” (1 Mózes 22:18)

Pál elmondja, hogy ez a „mag” az nem egy nép, hanem egy személy. Beazonosítja azt, hogy ki ez a személy:

"Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus".  (Galáczia 3:16)

Ugye, hogy ez már egy egészen más kép?

Szellemi módon gondolkodva Isten azt mondta valójában ebben a próféciában Ábrahámnak és Izraelnek, hogy a világot megáldja "a mag", vagyis  az Ő Fián, Jézuson keresztül.

Isten ezt követően azt is mondta Ábrahámnak, és Izraelnek, hogy „nagy néppé” teszi. Testiesen gondolkodva ez azt jelenti, hogy sok-sok utódjuk lesz majd, egy teljes nép (a zsidó nép). Szellemileg gondolkodva azonban egészen mást jelentett ki Isten ezzel. Azt, hogy Isten ezen a „magon” keresztül, vagyis Jézuson keresztül, egy teljes népet, egy nagy népet hoz létre, a mindenkori hívők összességét, az üdvözültek sokaságát, az elsőszülöttek seregét.

Pál kifejti, hogy „Ábrahám áldása”, vagyis az áldás, amit Ábrahám kapott Istentől, az nem testi születés alapján lesz valakié. Ez az áldás a „magon” keresztül lehet a mienk, vagyis Jézuson keresztül. Ha hiszünk Jézusban, akkor ez a mienk, ha pedig nem, akkor nem a mienk. Ha zsidók vagyunk, de nem hiszünk Jézusban, az áldás nem a mienk, de ha hiszünk, a mienk. Ha pogányok vagyunk és hiszünk, akkor az áldás a mienk. Nem a születésünk dönti el, hogy áldás vagyunk-e, hogy a "maghoz" tartozunk-e, hogy áldottak vagyunk-e, hanem egyedül a hitünk:

"Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul."  (Róma 9:8)

Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által.  (Galáczia 3:14)
Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.  (Galáczia 3:29)

Figyeljük meg, hogy a „mag” hordozza az áldást a világ számára. Ha Krisztus bennünk él hit által, vagyis hiszünk, egy bizonyos értelemben mi vagyunk ez a „mag”. Mi vagyunk az a mag Jézus által, mert Jézus bennünk él, akik által a világ megáldatik.

Nem a zsidó nép, vagyis a zsidóknak születettek által áldatik meg a világ, hanem a mindenkori hívők által, akikben Ábrahám „magva”, vagyis Jézus él. Tehát a zsidókból lett hívők által és a pogányokból lett hívők által.

Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.  (Galáczia 3:29)

Összefoglalva: „Isten népe”, akiken keresztül a világ megáldatik, az nem a zsidó nép, vagyis a zsidóknak születettek, hanem Jézus, és mindazok, akik Jézushoz tartoztak, tartoznak és tartozni fognak.

"Mert mi vagyunk a körülmetélkedés[/u], akik lélekben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk:"  (Filippi 3:3)
"Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök."  (Galáczia 3:29)

Kik azok az emberek, akik a "maghoz", vagyis Jézushoz tartoznak:

Ők a hívők. Senki más!

Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! 
Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által.  Galáczia 4:6 - 4:7
Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.  (1 János 5:12)

A hívők azok, akiken keresztül Isten kiárasztja az Ő áldását, mert bennük él Krisztus. Ábel, Noé, Énokh, Mózes, Pál, Péter, János, stb. hívők voltak, a hit emberei voltak, az áldás kiáradt rajtuk keresztül. A zsidó főtanács pedig például nem volt hívő, így mindent megtett, hogy Jézustól a népet távol tartsa.  Így hiába voltak zsidók, nem áradt ki rajtuk keresztül áldás a nép felé. Rajtuk keresztül, és a nem hívő farizeusokon keresztül gonoszság áradt ki ebbe a világba, nem pedig áldás.

Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.  (János 8:44)

Ebből is látszik, hogy Isten „valódi népe” a hívők. Mindig is az volt, és sohasem lesz más.
Mindenki más.....    .... amíg Jézushoz nem tér, zsidóból vagy pogányból ... ... Isten ellensége, akikben az Antikrisztus szelleme munkálkodik.

Vegyétek ezt figyelembe, ha Izraelről, vagy Jeruzsálemről olvastok a bibliában, mert sok esetben Isten nem szó szerint érti, hanem azt várja, hogy szellemi módon értsük.
Kerüljétek a zsidó meséket testvéreim!

Az, hogy az „Izrael”, vagy az „Isten népe” kifejezés a bibliában (főleg a próféciákban) néha nem a zsidó népet jelenti, hanem helyette inkább a hívő népet, az üdvözült, megigazult, megdicsőült igaz hívők összességét, az világosan bizonyítható az igéből.

Az újszövetség ugyanis több alkalommal is beidéz egy Hóseásnál olvasható igét, amelyben azt látjuk, hogy Izrael népe drámaian megnövekszik.
Az ige szerint -bár korábban- úgy hívták ezeket a tagokat, hogy „nem az én népem”, majd az lesz, hogy azt mondják nekik: „Élő Istennek fiai”:

"De mégis annyi lesz az Izrael fiainak száma, mint a tenger fövenye, amely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik; és lészen, hogy ahol az mondatott nekik: Nem vagytok az én népem, ez mondatik nekik: Élő Istennek fiai! " (Hós 1:10)

Kik azok az emberek, akik bár korábban nem voltak „Isten népe”, később az „Élő Isten fiai” lesznek?
Ha ezt megtudjuk, megtudjuk azt is, kik által bővül, lesz annyi „Izrael fiainak a száma”, mint a „tenger fövenye”….

Isten Pálon keresztül  elmondja, hogy „Isten fiai” azok nem egy testi nép. Tehát nem a testileg zsidónak születettek az „Isten fiai”:

„Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul.”  (Róm 9:8)

A fenti ige szerint Isten fiai azok az „ígéret fiai”
Kik ezek az „ígéret fiai”? Ha megtudjuk, megtudjuk azt is, hogy kik valójában Isten fiai.
Mint látni fogjuk, az „ígéret fiai”, azok a hívők!!!

"Mi pedig (a hívők), atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk".  (Gal 4:28)

Tehát az „Élő Istennek fiai”, akik által „Izrael száma annyi lesz, mint a tenger fövenye”, azok a hívők.
A Hóseási ige tehát arról beszél, hogy „Izrael” népe határtalanul kibővül majd a hívőkkel
.
Isten így ebben a hóseási igében bizonyíthatóan NEM a testi zsidóságot érti „Izrael” alatt, hanem a hívők összességét. A mindenkori hívő egyházat, melyben egy idő után több hívő lett pogányok közül, (akik nem voltak az Ő népe) mint zsidók közül. Világos, hogy hívőként mi nem lettünk részei a testi Izrael népének. Nem váltunk zsidóvá. A hívők által nem gyarapodott a testi Izrael népe! A hívők által csakis a szellemi Izrael gyarapodott! A hóseási igében Isten azt mondja, hogy hívőként mi Izrael részei vagyunk. "Nem népemből" lettünk az Ő népe. Az Ő népe vagyunk. Hogyan lehetséges ez?  Hát úgy, hogy a Isten a szellemi Izraelről beszél. A mindenkori hívő népről.  Egyszerűen "Izraelt" mond, de nekünk meg kell értenünk, hogy itt most nem a testi Izraelről beszél, a zsidó népről, hanem a szellemi Izraelről, vagyis a mindenkori hívő népről. Akikhez mi is tartozunk, ha hívőkké lettünk.  Ez a "szellemi Izrael", vagyis a hívők közössége, a hívők népe az, amely örökli az áldásokat. A "testi Izrael" az ige szerint pusztulás és átok alatt van. Figyelem: Jézus elfogadása nélkül mindenki pusztulás és átok alatt van!

"Mert ha néped Izrael számszerint annyi lenne is, mint a tenger fövenye, [csak] maradéka tér meg; az elvégezett pusztulás elárad igazsággal! " (Ézs 10:22)
"Mert akik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje."  (Gal 3:10)


Nézzünk meg még ehhez néhány újszövetségi igét is:

„Nem mindnyájan izraeliták azok, kik Izraeltől valók;”  (Róm 9:6)

Na, ezt olvassuk el még egyszer:
… „Nem mindnyájan izraeliták azok, kik Izraeltől valók;”  (Róm 9:6)

„Izrael”-nek Jákóbot nevezte el Isten, miután átélt egy találkozást Istennel. Ezt követően Jákóbnak gyermekei születtek, és a zsidó nép innen kapta a nevét. Amikor azt mondják „Izrael” népe, akkor azon azokat értik, akik Jákóbtól (Izraeltől) származnak.

Sajnos ez a gondolat beleivódott a keresztény gondolkodásmódba is. Amikor a keresztények olvasnak egy próféciát a bibliában „Izraelről”, akkor hajlamosak arra, hogy azon a testi Izraelt, a Jákób leszármazottjait értsék. Hogy ez megváltozzon, mert (megalapozott véleményem szerint) helytelen gondolkodás, ezért volt szükség a római levélre. Pál ebben világosan kifejti, hogy Isten „Izrael” alatt nem csak egy ősatyától származó testi népet ért. Néha azt, de néha nem azt! Szükségünk van Istentől való értelemre, bölcsességre, hogy megérthessük, mikor melyikről van éppen szó az egyes próféciákban. A testi Izraelről, vagy a szellemi Izraelről, a mindenkori hívőkről.

„Nem mindnyájan izraeliták azok, kik Izraeltől valók;”   (Róm 9:6)
„az ígéret fiait tekinti magul.”  (Róm 9:8)

Elmondja, hogy az igazi zsidó, az igazi „Izrael” , a szellemi "Izrael" az olyan emberekből áll, akiknek körül van metélve a szíve a Szentszellem-, újjászületés által

„Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen az; sem nem az a körülmetélés, ami a testen külsőképpen van: az a zsidó, aki belsőképpen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése [az igazi körülmetélkedés]; amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van.”  (Róm 2:28-29)

Aztán Pál elmondja, hogy a hívők, - minden VALÓDI hívő-  a „körülmetélt szívüekhez” tartoznak. Ha pedig mi, mint hívők, a „körülmetélt” szívüekhez tartozunk, akkor ez azt jelenti, hogy mi Isten szemében az igazi, a szellemi „Izrael” részei vagyunk. A zsidóból lett hívőkkel együtt mi alkotjuk a szellemi Izraelt.

"Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk."  (Gal 4:28)

"Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, (azaz mi vagyunk a valódi, a szellemi zsidóság, mi vagyunk a szellemi Izrael!) akik lélekben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk: " (Fil 3:3)

"Amint Hóseásnál is mondja: Hívom a nem én népemet én népemnek; és a nem szerettet szeretettnek."  (Róm 9:25)

És sok pogány csatlakozik azon a napon az Úrhoz, és népemmé lesznek, és közötted lakozom, és megtudod, hogy a Seregeknek Ura küldött hozzád engem.  (Zak 2:11)

„Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul.”  (Róm 9:8)

Galata 3:29-ben Pál által Isten elmondja, hogy „Ábrahám magva” azok a hívők. (Pogányokból lett hívők + zsidókból lett hívők)

"Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök."  (Gal 3:29)

Mindenki számára érthető ez az igehely?
Ha én hívő vagyok, akkor Ábrahám magva vagyok. Ha te hívő vagy, akkor Ábrahám magva vagy. Isten így tekint ránk.
Igaz ez így??? Én nem születtem zsidónak. Nem tartozom a zsidó néphez. A felmenőim között nem szerepel Ábrahám. Nem származom Ábrahám „spermájától”, ahogyan a biblia fogalmaz. Akkor miért mondja Isten, hogy Ábrahám magva, azaz „Ábrahám spermája”  vagyok?

Hát azért, mert Isten Ábrahámnak megígérte az „ígéret gyermekét”, aki hit által lett. Mi is „hit által lettünk”, így mi is ilyen „ígéret gyermekei”, a „hit emberei” vagyunk. Abból a „magból” származunk, UGYANABBÓL!!! , a hit magjából, a hitből, amiből Izsák is származott.

Ez a „mag” nem más, mint Jézus.

Jézus az „mag”, akinek mi és Ábrahám is a hitét köszönheti. Ha mi hiszünk, akkor az azért lehetséges, mert részesültünk a „mag”, vagyis Jézus isteni hívő életéből, tiszta Isteni természetéből, szellemi genetikájából. Korábban részesültünk Ádám megromlott bűnös természetéből, és ezért Isten ellenségeivé, hitetlenekké váltunk, aztán pedig részesültünk Jézus (a mag) igaz életéből, és így válunk hívőkké. A hit emberei közé csakis az képes tartozni, aki kegyelemből részesült a mag (Jézus) igaz hívő életéből, igaz isteni természetéből.
Aki hisz, az a „maghoz” tartozik, aki pedig nem hisz, az nem tartozik ehhez a „maghoz”.

Ábrahámnak két gyermeke is született. Az egyik „nem a hit által” született, hanem Ábrahám „testi gondolkodása”, a „test cselekedetei” eredményeképpen, Ő volt Ismael. A másik gyermek viszont hit által született. Hitt Ábrahám Istennek, és így vált lehetségessé, hogy megszülessen Izsák, az „ígéret gyermeke”.
Figyeljük meg, hogy Ábrahám „magnak” gondolta Ismaelt, Isten azonban kijavította, hogy Ismaelt (a testi cselekedetek eredményét) nem tekinti „magul”, és nem tekinti Ábrahám „örököséül”. Vagyis olyan személyül, aki örökli az ígéreteket:

„És monda Ábrám: Íme énnekem nem adtál magot, és íme az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm.  És íme szóla az Úr ő hozzá, mondván: Nem ez lesz a te örökösöd: hanem aki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd.  És kivivé őt, és monda: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; - és monda neki: Így lészen a te magod.  És hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őneki igazságul. „

Éppen így, bármilyen hihetetlen is, de Isten Ismaelhez hasonlóan nem tekint „örökösül” a testileg zsidónak születettekre, a zsidó népre.
Pál erre a tényre világít rá a római levélben:

„Sem nem mindnyájan fiak, kik az Ábrahám magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik neked a te magod.  Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul.”  (Róm 9:7-8)

Isten tehát nem tekinti „magul”, nem tekinti „örökösül” a „testnek fiait”, csakis az „ígéret fiait”.
Aki tehát „az ígéret” fia, a „hit” gyermeke, az Isten szerint a „mag”, az „örökös”, és az Ő „fia”

„Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk.” Gal 4:28
„Ekként (kizárólag csak) a hitből valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal.”  (Gal 3:9)
„Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, (egyedül csak) azok az Ábrahám fiai.”  (Gal 3:7)

Na, ezt a kereszténység egy jó része (még) nem érti. Azt gondolják, hogy „Ábrahám fiai” fiai, akiknek Isten sok és hatalmas ígéretett tett, az a zsidó nép. Ez pedig óriási tévedés. Ábrahám valódi „fiai” ugyanis, akik az áldásokat öröklik, az nem a testi zsidó nép, hanem csakis azok, akik „hitbők” vannak, vagyis a hívő nép. Zsidók és pogányok közül. 

„Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, (egyedül csak) azok az Ábrahám fiai.”  (Gal 3:7)
 
Hogy ez mennyire igaz, az alábbi ószövetségi igéből is láthatjuk:
Ézsaiás 41:8-ban Isten „Ábrahám magváról” beszél. Sok és hatalmas ígéretet tesz „Ábrahám magvának”.  Aki nem ismeri az újszövetséget, ezen automatikusan a zsidó népet érti, mi viszont már tudjuk, hogy „Ábrahám magva”, azok nem testileg zsidónak születettek, hanem a hívők.

"Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök. " (Gal 3:29)

Ha ennek tükrében elolvassuk az Ézsaiásnál írtakat, rá kell, hogy jöjjünk, hogy Isten abban a hívő népről, vagyis a hívőkről beszél. Mert mi vagyunk „Ábrahám magva”!!!

„De te Izrael, én szolgám, Jákób, akit én elválasztottam, Ábrahámnak, az én barátomnak magva;   Te, akit én a föld utolsó részéről hoztalak és véghatárairól elhívtalak, és ezt mondám neked: Szolgám vagy te, elválasztottalak és meg nem utállak:   Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.  Íme, megszégyenülnek és meggyaláztatnak, akik fölgerjednek ellened, semmivé lesznek és elvesznek, akik veled perlekednek. Keresed őket és meg nem találod a veled versengőket; megsemmisülnek teljesen, akik téged háborgatnak.   Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobb kezedet fogom, és aki ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek! „

Csak a hívők maradnak meg a Földön (a zsidók és a pogányok közül). A velünk versengők „megsemmisülnek és elvesznek, megszégyenülnek és meggyaláztatnak  teljesen”. Mi vagyunk azok, akik „megmaradunk”. Mi vagyunk azok, akiket Isten „igazságának jobbjával támogat. Mi vagyunk azok, akiknek Isten azt mondja: „Ne félj!” Mindenki másnak oka van a félelemre, amíg meg nem tér.

Ámen.

Isten tehát vette Izrael népét, mint jelképet, és felhasználta, felhasználja a bibliában arra, hogy rólunk, nekünk mondjon valami olyat, amit újszövetségi hívőként csak mi érthetünk meg a Szentszellem által. Mindenki más ezeket a szövegrészeket automatikusan a testi „Izraelre”, a zsidó népre érti. Egyedül mi vagyunk azok hívőként, akik képesek vagyunk Krisztus által a jelképek mögé látni, és megérteni, hogy „Izrael”, az „én népem”, Jákób népe” kifejezés gyakran a hívőket jelenti, Isten újjászületett fiait, a hit embereit. Mindenki más csak olvassa, de nem érti…

Például:
1.   A hívők azok, akik Isten valódi népe, akikkel Isten megkötötte az új szövetséget.

„Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izrael házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek.”  (Jer 31:33)

Gondoljunk csak bele, EGYEDÜL ők, a hívők, (a szellemi Izrael) azok, akiknek a szívébe van írva Isten szeretete. Mi vagyunk Isten népe, nem pedig mondjuk a Jézusban nem hívő zsidók, - akik Isten ellenségei, amíg meg nem térnek, - a Jézusban nem hívő pogányokkal együtt.

2.   A hívőknek van megbocsátva MINDEN bűnük, nem pedig mondjuk a Jézusban nem hívő zsidóknak:

„És megtisztítom őket minden bűneiktől, amelyekkel vétkeztek ellenem, és megbocsátom minden bűneiket, amelyekkel vétkeztek ellenem, és amelyekkel gonoszul cselekedtek ellenem.”  (Jer 33:8)

„És titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ő vele, megbocsátván minden bűnötöket,”  (Kol 2:13)

Ezt figyelembe véve könnyen elképzelhető, hogy Isten a jelenések könyvében "Izrael" alatt, esetleg Izrael 12 törzse alatt nem a szó szerinti Izraelt érti,
hanem a lelki (szellemi)  Izraelről, - a mindenkori hívőkről - oszt meg velünk bizonyos információkat... Ezt csak gondolatébresztőnek szánom. Nem tudom bebizonyítani az igéből, hogy biztosan így van, ahogyan más sem tudja bebizonyítani, hogy nincsen így.

Így a számomra elképzelhető, hogy az, aki a Jelenések könyvében "zsidónak állítja magát", pedig nem az, az lehet, hogy jelképekben elmondva valójában "hívőnek állítja magát", pedig nem az.
Mert a Jelenések könyvében a legtöbb dolog jelképekbe van csomagolva. Izrael jelképe pedig a hívőket jelképezi nagyon gyakran a bibliában.

További információk a témáról az alábbi linken olvasható:

https://jezusverenekhatasa.blogspot.com/2024/07/isten-nepe-az-zsidosag-vagy-inkabb.html

https://jezusverenekhatasa.blogspot.com/2025/03/az-igazi-izrael.html

Isten írott törvényének a „betöltése”

Különbség van egy törvénynek (parancsolatnak vagy utasításnak) a szó szerinti „megtartása” és a „betöltése” között.

A „megtartás” az, amikor mi pontosan azt tesszük, mint amit az a törvénykönyv előír, szóról-szóra és betűről betűre. Semmit nem hagyunk el belőle. Amikor valamit ebből elhagyunk, - szándékosan, vagy akár tévedésből – akkor már jogszerűen nem nevezhetjük magunkat „törvénytartóknak”, vagyis nem igaz ránk az, hogy mi „a törvényt megtartjuk”. Ekkor maximum ez a megállapítás lehet igaz ránk: „ A törvény egyes részeit megtartjuk”.

Könnyen belátható, hogy ebben az esetben mi „törvényszegők” vagyunk. Bármit is hagyunk el a törvényből, bármilyen apró részt is, „törvényszegők” vagyunk!

Jak 2:10 Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös.

Például az igazságnak megfelelően nem mondhatja egy adócsaló a bíróság előtt, hogy ő „megtartotta a törvényt”, hiszen „csak adót csalt.” A bíró nem hűlye, tudni fogja, hogy ez az ember valójában nem mond igazat, nem „törvénytartó”, hanem „törvényszegő”. Ha a törvény összes többi rendelkezését megtartotta is, és „csak” adót csalt, már akkor is jogos ítélet, jogos büntetés illeti meg, mert „törvényszegő”.

Éppen így, azok, akik a törvény megtartására próbálják rávenni a keresztényeket, valójában maguk sem tartják azt meg. Könnyen belátható- nincsen olyan ember a Földön, aki  a „törvény megtartója” lenne. „Törvény” alatt a zsidó népnek átadott parancsolatokra gondolok, melynek középpontjában a tízparancsolat áll. Senki sem tartja ezt meg. Többé-kevésbé mindenki megszegi. Megszegi azt még a Földön élő leg törvénytartóbb zsidó vagy keresztény is.

Ezt a tényt Isten a bibliában világosan, megkérdőjelezhetetlenül kifejti:

„Mert maguk a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért akarják, hogy ti körülmetélkedjetek, hogy a ti testetekkel dicsekedjenek.” (Gal 6:13 HUN)

Aki megszegi a törvény valamelyik utasítását, az „törvényszegő”, beszél a biblia azonban „törvény betöltésről” is.

„Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik.”  (Róm 2:13 HUN)

Vajon hogyan lehet a törvényt „betölteni”?

Világos, hogy nem tudjuk a zsidóknak adott törvényt, a tízparancsolatot, -és annak részletes kifejtését a tórában - „megtartani”, de újjászületésünket követően van lehetőségünk a törvényt „betölteni”.

Na, ez vajon mit jelent?

Mit jelent „betölteni a törvényben írtakat”, vagyis „betölteni” a törvény kívánalmait?

Egy biztos: Nem azt jelenti, hogy a törvény utasításait szó szerint megtartjuk. A törvény „betöltése” nem azonos a törvény „megtartásával”.

Egy másik hozzászólásomban - (címe: „Isten írott törvényének a „szelleme”)- már kifejtettem, hogy minden egyes törvény, vagy parancsolat mögött ott áll egy láthatatlan cél, egy végső ok, amiért a törvényadó az adott szabályt adta. Ez a „törvény szelleme”. Az elérendő kívánatos cél, mely cél elérésének „szellemében” a törvényadó az adott utasítást adta. Amire rájöttem, az az, hogy a „törvény betöltése” az nem más, mint amikor mi összhangba kerülünk a törvény „szellemével”.

Például:

Egy szülőpár szeretné megóvni az otthoni szőnyeget a felesleges piszkolódástól. Ennek „szellemében” közösen hoznak egy törvényt a kiskorú fiúk számára. A törvény így szól: „Csak úgy léphetsz be a lakásba, ha előtte alaposan megtörlöd a cipőd talpát a lábtörlőben !!!”   A törvényt a szőnyeg idő előtti elszennyeződésének megakadályozása „szellemében” hozták. Amikor ez a cél megvalósul, akkor a törvény "szelleme" is érvényre jut. A törvény betűje pedig ez: „Csak úgy léphetsz be a lakásba, ha előtte alaposan megtörlöd a cipőd talpát a lábtörlőben !!!”   

Ha ez idáig érthető, akkor most felteszek néhány kérdést:

1.   A példa szerinti törvény „betűje” fontosabb, hogy megvalósuljon, vagy inkább a példa szerinti törvény „szellemének” a megvalósulása a lényegesebb a szülők számára? ... ...

2.   Elmaradhat-e esetleg a törvény betűjének pontos betartása úgy, hogy mégis megvalósul az a cél, amiért azt a törvényt, vagy szabályt előírták? Tehát lehet olyan élethelyzet, hogy a „törvény betűjének” megszegése esetén is érvényesül a „törvény szelleme?”... ...

Ha elsőre nehéz a válaszadás, csak képzeljük el a következő élethelyzetet:

Az egyik nap a gyermek úgy jön haza, hogy egyáltalán nem töröl lábat. Ellenben leveszi a cipőjét a bejáratnál, és zokniban lép be.

Mondhatjuk ekkor erről a gyermekről, hogy megszegte a törvény betűjét? Igen!

Mondhatjuk, hogy ellenben a viselkedésével „betöltötte azt a célt”, amiért a szülei a „cipőtörlési” parancsolatot adták? Igen!

Melyik a fontosabb a szülei számára, ha épeszűek? A törvény „betűje”, vagy a törvény „szelleme”? A második, vagyis a törvény „szelleme”!

Ez a kis bugyuta példa segíthet, hogy megértsük, hogyan is áll egy újjászületett keresztény az írott törvénnyel és a tízparancsolattal. Ezen parancsolatok mögött is áll egy szellemi cél, a „törvény szelleme”. Amikor mi új, „szerető” szívet kapunk, akkor elkezdünk összhangban működni Isten törvényének a szellemével. Ha ez megvalósul, akkor minden a helyére kerül. Akkor mi keresztények „nem töröljük meg a lábunkat”, de levesszük a cipőnket, azaz „betöltjük” a célt, amiért Isten a törvényét adta. Ezzel olyanunk van, mint amivel egyetlen Jézusban nem hívő ortodox zsidó rabbi sem rendelkezik. Sem ő, sem mi nem tartjuk meg ugyanis az írott törvényt, azonban nekünk – miután hitre jutunk Jézusban, - lehetőségünk van „betölteni” azt.

Ha az alábbi igaz ránk, akkor ezzel megvan mindenünk, ami csak kell, és Isten maximálisan elégedett velünk:

„Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak [azzal], hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.  Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat.  A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek betöltése a szeretet.”  Róm 13:8 - 13:10

Azt pedig, hogy egyes élethelyzetekben mi a szeretet, azt  tévedhetetlenül csakis Isten tudja. Ez nem azonos az emberi szeretettel, amit a szüleinktől, vagy a társadalmunktól tanultunk. Ő pedig szívesen tanít minket erről, és szívesen vezet minket ebben, ha mi hajlandóak vagyunk rá.

További, korábban írt  gondolataim, gondolataink a törvényről, a törvénytartásról az alábbi linkeken olvashatók:

„Isten írott törvényének a „szelleme”:

http://oromhir.net/forum/index.php?topic=1092.msg92271;topicseen#new

"Isten parancsolatainak a megtartói" Kik is ők valójában?”:

http://oromhir.net/forum/index.php/board,53.20.html

Mit jelképez a „vér” a bibliában?

 Mit jelképez a „vér” a bibliában?

Isten, a tanításainak jó részét jelképekbe csomagolta, és úgy adta át nekünk. Ha valaki veszi a fáradtságot, és „kibontja” ezeket, olyan kincsekre talál, melyek mások előtt rejtve vannak. Én úgy tapasztaltam, hogy az egyik legfontosabb ilyen jelkép a „vér”, melynek kulcsfontossága van a megváltás, és a bűnrendezés helyes megértésében.
Szóval, nézzünk most utána magából a bibliából, hogy mit is jelképez a „vér”. Hiszem, ha valaki ezt egyszer megérti, kevésbé tudják majd félrevezetni azok a téves teológiák, melyeket eddig talán még igaznak is gondolt, mert annyira hihetőnek és logikusnak tűntek emberileg. 

A jelképek "kibontása", megfejtése a bibliában a leggyakrabban a következő módon történik: elővesszük a bibliánkat, és megnézzük, abban nem magyarázza-e meg Isten, hogy mit is ért az adott jelkép alatt.

Tehát, jelen esetben elővesszük a bibliát, és megnézzük, Isten mivel kapcsolja össze, mivel hozza párhuzamba a "vér" kifejezést.

Ha rákeresünk a "vér" szóra, a következő igen érdekes igéket találjuk:

Mert a testnek "nephese" a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelésül legyen a ti "nephesetekért", mert a vér a benne levő "nephes" által szerez engesztelést.  (3 Mózes 17:11 HUN)

Mert minden testnek "nephese" az ő vére a benne levő "nephessel". Azért mondom Izrael fiainak: Semmiféle testnek a vérét meg ne egyétek, mert minden testnek "nephese" az ő vére; valaki megeszi azt, irtassék ki.  (3 Mózes 17:14 HUN)

Az itt álló "nephes" egy héber szó.

Ha megfejtjük, mit is jelenthet, akkor megértjük, hogy mit jelképez a "vér" az áldozati rendszerben. Mivel az áldozati rendszer egyfajta "árnyéka" a valóságnak, ezért ezt megértve képet alkothatunk a "valóságról" is, melyről az áldozati rendszer beszélt, nagyon szemléletesen.

Tehát aki megérti, hogy mit jelent a héber "nephes" szó a bibliában, az megérti, mit jelképez a "vér", és ezáltal tisztább képe lesz az egész megváltásról, bűnrendezésről, amelyről az áldozati rendszer előképekben, "árnyékképekben" beszélt.

A „nephes” H5315 jelentése:

A biblia tanúságtétele szerint az ember és az állatok is testben élő élő „nephesek”.

"És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét. Így lőn az ember élő „nephessé”.  (1 Mózes 2:7 HUN)
És monda Isten: Pezsdüljenek a vizek élő „nephesek” nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén."  (1 Mózes 1:20 HUN)

Ezen kívül, Istennek is van „nephese”:
"És lerontom a ti magaslataitokat, és kiirtom a ti nap-oszlopaitokat, és a ti holttesteiteket bálványaitok holttetemeire hányatom, és megutál titeket az én „nephesem”. " (3 Mózes 26:30 HUN)

Ennek megfelelően Károli talán a leggyakrabban „léleknek” fordította a „nephes” szót.
És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét. Így lőn az ember élő lélekké.  (1 Mózes 2:7 HUN)

Isten tehát vette az „anyagot”, bele lehelte az Ő „lehelletét”, és így, ettől az élő „lélekké”, élő „nephessé” vált.

A biblia telis-tele van olyan igékkel, hogy az ember „nephese”, akar, vágyakozik, gyűlöl, stb. Ennek megfelelően azt hiszem, nem járunk messze a valóságtól, amikor a „nephes” szó jelentését akarjuk megérteni, ha azt mondjuk, a „nephes”, az a „lélek” az emberben és állatban. Vagyis a testi, láthatató részen felül az a rész emberben és állatban, ami nem anyagi, és ami meghatározza azt, hogy hogyan is viselkedik az az ember, meghatározza azt, hogy ki is az az ember valójában.  Egy gonosz sorozatgyilkos, akár még úgy is nézhet ki, mint a legigazabb keresztény kívülről, azonban belül, a lelke, a belső élete, a motivációi, a szándékai, az, hogy ki is ő valójában, az mégis teljességgel más. A „nephese”, vagyis a lelke, az teljességgel más.

Tulajdonképpen maga az ember, hogy ki is ő valójában, azt az határozza meg, hogy milyen a „nephese”, vagyis a „lelke”.  Ha ez a lélek benne „gonossz”, akkor az az ember „gonosz”, ha a lélek benne jóságos, akkor az az ember jóságos, mert az ember láthatatlan része, a „nephes” az, ami meghatározza, ki is ő, és hogyan viselkedik egyes élethelyzetekben.

Ha a „nephes” meghal, akkor az ember is eltávozik az élők sorából, mert ő valójában egy testben élő lélek, testben élő „nephes”
Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának „nephesét” kioltottam:  (Jób 31:39 HUN)
Ha új ember születik a világra, akkor egyúttal új „nephes” születik, mert az ember valójában testben élő „nephes”:
Ezek Lea fiai, akiket szült vala Jákóbnak Mezopotámiában, Dínával az ő leányával együtt. Fiainak és leányainak összes száma: harminchárom „nephes”.  (1 Mózes 46:15 HUN)

Tehát a héber „nephes”, az vagy az egész élőlényt, hiszen az valójában egy „élő nephes”, vagy az ember belső természetét, vagyis a láthatatlan lelkét jelenti, és meghatározza, elkülöníti minden más „nephestől”, mert minden „nephes” más és más. A „nephes” hordozza és határozza meg az ember viselkedését, az ember belső természetét. Vagyis az, hogy milyen lélek, milyen „nephes” él abban az emberben, az határozza meg azt, hogy ki is ő, és hogyan viselkedik.

Íme egy gonosz „nephes” leírása:
Mert dicsekszik a gonosz az ő „nephesének” kívánságával, és a fösvény megveti és szidja az Urat.  (Zsoltárok 10:3 HUN)
Íme egy igaz „nephes”:
Kívánkozik, sőt emésztődik „nephesem” az Úrnak tornácai után; szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé.  (Zsoltárok 84:3 HUN)

Van lelke, azaz "nephese" Istennek, van az embernek, és van az állatoknak is. Istennek isteni nephese van, az embernek emberi, az állatoknak állati. Tehát minden élőlénynek egyedi, csak rá jellemző nephese van. Azzal tehát, hogy az állatok is "nephesek" nem azt mobdom, hogy egyenlőek az amberrel, hanem azt, hogy nekik is vannak lelki tulajdonságaik. Állati lelki rulajdonságaik.

Átnéztem az összes igehelyet a „nephessel” kapcsolatban. Teljes meggyőződéssel állítom, hogy a „nephes” az ember és az állat láthatatlan részét jelenti, amit a legtöbben „léleknek” neveznek. Az újszövetségből aztán kiderül, hogy ez a láthatatlan rész a lélek és a szellem. Az ószövetség azonban egyszerűbben fogalmaz, és egyszerűen csak „nephest” használ az ember és állat láthatatlan részeinek megjelölésére.

Ez aláthatatlan rész, ami bennünk van, az határozza meg azt, hogy kik is vagyunk mi valójában, ez határozza meg a viselkedésünket, a viszonyulásunkat és a működésünket. Ha a „nephes” bennünk mondjuk „gyilkos nephes”, akkor gyilkolni fogunk. Ha a „nephes” bennünk jó keresztény „nephes”, akkor jó keresztényként élünk.
Egy disznót a „nephese” vesz arra rá, hogy oda rohanjon a pocsolyához és megfürödjön benne, egy macska azonban sohasem tenné ezt, mert írtózik ettől az ő macska „nephese”. Egyszerűen ilyen a belső (láthatatlan)  természetük, ilyen a „lelkük”, ilyen a „nephesük”.

Ha az „életen” azt a módot, azt a valamit értjük, ahogyan az az állat, vagy ember él, ahogyan a külső környezethez viszonyul, ahogyan dönt, ahogyan cselekszik, ahogyan érez, akkor nevezhetjük a „nephest” életnek, is. Tehát, egy macskának „macskaélete” van. Imád fára mászni, 25 évig él, és gyűlöli a pocsolyákat, de szereti a madarakat. Egy disznónak pedig disznóélete: imádja a pocsolyákat, és szeret dögöt enni.

Mindezeket, hogy ezek az állatok ezeket szeretik, vagy nem szeretik, azt az ő „nephesük”, vagyis a „lelkük” határozza meg. Az ember és Isten érzelmeit és cselekedeteit ugyanúgy a nephes határozza meg:
"És lerontom a ti magaslataitokat, és kiirtom a ti nap-oszlopaitokat, és a ti holttesteiteket bálványaitok holttetemeire hányatom, és megutál titeket az én „nephesem”. " (3 Mózes 26:30 HUN)
„Nephesemből” utálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én „nephesem” keserűségében.  (Jób 10:1 HUN)

Figyelem! a fenti igében külön szerepel a „nephes” és az élet szó is, a kettő nem azonos!

Mivel az ember maga egy testben élő láthatatlan „nephes”, ezért, ha ez a láthatatlan rész a testből eltávozik, az a test meghal. Az élete véget ér.
Emiatt fordították az ilyen helyeken „életnek” a nephest:

És lőn mikor kivivék őket, monda az [egyik]: Mentsd meg a te „nephesedet” (életedet), hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne vessz.  (1 Mózes 19:17 HUN)
De ha veszedelem történik: akkor „nephesért” „nephest” ( életért életet) adj.  (2 Mózes 21:23 HUN)
Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának „nephesét” (életét) kioltottam:  (Jób 31:39 HUN)

A „nephes” tehát „léleknek, belső természetnek” fordítható, és ez, amikor megszűnik a testtel összhangban működni, az illető meghal, az élete véget ér. Ilyen értelemben a „nephes” az élőlény olyan láthatatlan része, amely az élőlény működését adja, azaz meghatározza az élőlény viselkedését. Nélküle a test nem képes működni, mert nincs meg a keret, amely meghatározza, hogy hogyan működjön. Nélküle az élőlény nem élőlény, hanem holt test.
Ezzel vonja bárhuzamba a „vért”, mint jelképet a biblia. Amiképpen a „nephes”, vagyis „lélek” nélkül nem működik, nem él a test, azonképpen „vér” nélkül sem működik. Emiatt (is) lett a vér a „nephes”, a testet működtető, és test viselkedését meghatározó lélek jelképe!!!

Bármelyik nélkül a test működés képtelen.
Az alábbi igékből is világosan látszik, hogy a „nephes” az nem azonos az élettel!!!

És ha valaki Izrael fiai közül, vagy a köztük tartózkodó jövevények közül vadászásban vadat vagy madarat fog, amely megehető: ontsa ki annak vérét, és fedje be azt földdel.  (13)
Mert minden testnek „nephese” az ő vére a benne levő „nephessel”. Azért mondom Izrael fiainak: Semmiféle testnek a vérét meg ne egyétek, mert minden testnek „nephese” az ő vére; valaki megeszi azt, irtassék ki.  (14)

Isten ezekben az igékben arról beszél, hogy állatok életét kioltani szabad, viszont a vérüket meginni nem! Miért? Ha a kettő azonos lenne, akkor mindkettőt szabad lenne csinálni!

Azért nem volt szabad a zsidóknak vért enniük, mert a vér az állatok „nephesének”, vagyis az állatok lelkének, „állatias lelkének” a jelképe. Aki ezt megeszi, az jelképesen részesül ebből az állatias lélekből. Isten ezt tiltja.

Aztán Jézus viszont odaadja az Ő "vérét", amit a bor jelképezett, hogy azt pedig igyuk meg, miért?

Mert a vér a „nephes” jelképe, a „nephes” pedig a testet működtető láthatatlan lelket jelenti. Tehát Jézus jelképekben elbeszélve az Ő saját „nephesében”, a tökéletes, isteni, bűngyűlölő, Atyaszerető, halhatatlan lelkében, vagyis isteni természetében részesít minket. Nekünk adta az Ő „nephesét”, hogy legyen az a mienk is.

Mert a mi gondunk, hogy a „nephesünk”, a lelkünk, az gonosz „nephes”. Újjá kell ebből születnünk, új motivációkra, új vágyakra, új „nephesre” van szükségünk. Jézus ezt oldja meg, amikor adaadja nekünk az Ő tökéletes isteni „nephesét”.

„És adok nektek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok nektek hússzívet.”  (Ezékiel 36:26 HUN)

Isten parancsolatainak a megtartói - kik is ők valójában?

Az újszövetségi írások tele vannak olyan igékkel, melyek szerint "Isten parancsolatait" megtartják azok, akik valóban Istenhez tartoznak, és akik Jézust valóban szeretik, és nem csak beszélnek erről:

"Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét! "

"Megharagvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele;  (Jel 12:17)"

"Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok."  (Ján 14:15)

A fenti igék szerint tehát roppant fontos egy keresztény számára, hogy Isten parancsolataiban járjon.

A kérdés ezek után ez:
Mit ért Isten az újszövetségben "Isten parancsolatai" alatt?

Amíg ezt nem tudom, addig azt sem tudom, pontosan mit is vár el tőlem.

A köznyelvi értelmezésben a "parancs" az, amikor valaki tekintéllyel megparancsol valamit, hogy azt tegyük meg. Ha nem tesszük meg, azzal nyilvánvalóan szembeszegülünk annak az akaratával, aki a parancsot adta. Mint látni fogjuk a bibliai értelemben vett "Isten parancsolatai" hasonló módon Isten parancsait, utasításait jelenti, amelyet Isten nekünk (azaz ránk vonatkozólag) mond, hogy azokat tegyük meg.


I. A törvényadás előtti értelmezés:

Látjuk a bibliából, hogy Isten az embernek már a kezdetekkor adott egy parancsolatot:

1Móz 2:16 - 2:17
És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. 
De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz.

Az ember számára ez volt a legelső parancsolat. Ha Ádámot ekkor megkérdeztük volna, hogy milyen parancsolatot
kapott Istentől, ő erre mutatott volna rá. Telt-múlt az idő, és ahogyan a körülmények változtak, és az ember megromlott, Isten újabb parancsolatokat, utasításokat adott a számára

1Móz 6:13 - 6:14
Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általuk: és íme elvesztem őket a földdel egybe.  Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belül és kívül szurokkal.

1Móz 9:1 - 9:6
Azután megáldá Isten Noét és az ő fiait, és azt mondá nekik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet. 
És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden ami nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott;  Minden mozgó állat, amely él legyen nektek eledelül; amint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat. 
Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek. De a ti véreteket, amelyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképpen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét.  Aki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert. 

Ebben a korban Isten ezeket a parancsolatokat adta az Ember számára. Megtartani "Isten parancsolatait" Noé számára nagyjából annyi volt, hogy bárkát készít, hogy nem eszik vért, és megöli azt, aki gyilkosságot követ el.

II. A törvényadás utáni (zsidó) értelmezés:

Az emberiség idővel egyre gonoszabb lett, és Mózes idejében Isten az Ő világosság hordozására kiválasztott népével megismertette a tízparancsolatot és a Mózesi Törvényt,  "Isten Törvényét". A zsidó gondolkodásban az "Isten parancsolatai" elválaszthatatlanul összekapcsolódott a Mózesi Törvénnyel. Ha egy zsidó emberrel beszélgetsz, és megkérded tőle, hogy megtartja-e Isten parancsolatait, akkor ő legelőször a Mózesi Törvényre fog gondolni. A fejében valami ilyesmi van: "Isten parancsolatai = azok a parancsolatok, amelyeket Isten az én népemnek adott Mózes közvetítésével = a Mózesi Törvény."

III. "Isten parancsolatai" jelentése egy újjászületett keresztény számára:

Mit ért Isten az újszövetségben "Isten parancsolatai" alatt?

Talán ez azt jelenti, hogy nem szabad bizonyos fáról ennem?
Talán azt jelenti, hogy meg kell tartanom a Mózesi Törvényben írt utasításokat, mintha zsidó lennék?
Valami egészen mást jelent?

A 18 évnyi kereszténységem alatt én ezidáig a következő gondolatokkal találkoztam:

- Egyes keresztények szerint "Isten parancsolatai" alatt a tízparancsolatot kell érteni.
- Egyesek szerint az egyház által módosított tízparancsolatot.
- Egyes keresztények szerint a Mózesi Törvényt, az egészet.
- Egyesek szerint a Mózesi Törvény bizonyos részeit, de nem az egészet, mert egy része már beteljesedett.
- Egyes keresztények szerint Istennek mindazokat az utasításait, parancsait, amelyeket nekünk keresztényeknek mond, hogy tegyük meg
azokat.

"Amit állítok, és amit be is szeretnék az Igéből bizonyítani az az, hogy "Isten parancsolatai", amit meg kell tartania egy kereszténynek nem más, mint Istennek mindazok az utasításai, parancsai, amelyeket Isten rá (újjászületett keresztényre) vonatkozólag mond, hogy azokat tegye meg. Ez a parancs bárhol állhat a Bibliában, de Isten a Biblián kívül is adhat nekünk parancsolatokat, amelyeket meg kell tartanunk, az Ő Szellemével közvetlenül a szellemünkbe, vagy angyalokon, prófétákon, stb. keresztül."

Ami a lényeg ebben, hogy nem kell megtartanunk válogatás nélkül mindenféle parancsolatot a bibliából, CSAKIS AZOKAT, amelyeket Isten ránk vonatkozólag mond.

Mondok néhány példát, ezek mind Isten parancsolatai lesznek, de nem ránk, újjászületett, nem zsidó keresztényekre vonatkoznak, ezért ezeket NEM KELL MEGTARTANUNK!!!

3Móz 16:29 - 16:34
Örökkévaló rendtartás legyen ez nálatok: a hetedik hónapban, a hónapnak tizedikén sanyargassátok meg magatokat és semmi munkát ne végezzetek, se a bennszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény...Szombatok szombatja ez nektek, sanyargassátok meg azért magatokat; örökkévaló rendtartás ez. És végezzen engesztelést a pap, akit felkennek, és akit az ő tisztére felavatnak, hogy paposkodjék az ő atyja helyett, és öltözködjék a gyolcs ruhákba, a szent ruhákba...És örökkévaló rendtartás legyen ez nálatok, hogy egyszer egy esztendőben engesztelést végezzenek Izrael fiainak minden bűnéért. És úgy cselekedék, amint megparancsolta vala az Úr Mózesnek. 

Látható, hogy ez az ige Isten parancsolata, azonban az is egyértelmű, hogy a zsidó nép részére! Ha pedig a zsidó nép részére adatott, akkor nem nekem. Ha nem vagyok zsidó, nem is kell ezt megtartanom, sőt, bolond, eltévelyedett lennék, ha megtenném.

Íme, egy újabb parancsolat a Mózesi Törvényből:

"Megtartsátok azért a szombatot; mert szent az ti nektek. Aki azt megrontja, halállal lakoljon. Mert valaki munkát végez azon, annak lelke irtassék ki az ő népe közül.  (2Móz 31:14)"

Ez is Isten parancsolata, azonban szintén nem a keresztények számára, hanem a zsidó nép számára. Ezért nekem nem kell megölnöm azokat, akik nem tartják meg a törvény szerint a szombat napját. (Zárójelben jegyzem meg, hogy maguk a zsidók sem tartják meg ezt a parancsolatot, és sok más egyebet sem a törvényből. Pál ki is mondja, a Szentírás tekintélyével, hogy " ... maguk a körülmetélkedettek (a zsidók) sem tartják meg a törvényt; ...  (Gal 6:13)"

Azt jelenti ez, hogy akkor egy kereszténynek egyetlen parancsolatot sem kell megtartania a "törvényből"???

Nem! Ha olyan parancsolatot találok benne, amely rám (is) vonatkozik, akkor a legjobban teszem, ha megtartom, mert az Istennek egy parancsolata a számomra. Például: "Tiszteld anyádat és apádat..." Ez is a törvényben áll, és én úgy gondolom, hogy újjászületett keresztényként rám (is) vonatkozik, ezért igyekszem megtartani, mint Isten rám vonatkozó parancsolatát.

Most pedig nézzünk néhány olyan paracsolatot, amelyek szintén "Isten parancsolatai", de ezeket nem a biblián keresztül, hanem egyéb más szellemi módon mondta azoknak, akikre vonatkoznak:

Apcs 10:19 - 10:20
És amíg Péter a látás felől gondolkodék, monda neki a Lélek: Íme három férfiú keres téged: 
Nosza kelj fel, eredj alá, és minden kételkedés nélkül menj el ő velük: mert én küldöttem őket.

Ezt a parancsot, amely szintén Isten parancsa volt, Péter nem a bibliából olvasta ki, hanem Isten közvetlenül szólt hozzá, hogy
ezt kell tennie. Péter megtette, és ezzel engedelmes volt "Isten parancsolatának".

Íme egy újabb példa erre:

Monda pedig a Lélek Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez! (Apcs 8:29)

Filep engedelmes volt Isten parancsának, és az eunuch főember megtért, hitre jutott Jézusban és bemerítkezett.

Igazából azt értettem meg, hogy keresztényként mi halljuk Jézus, (a Lélek) hangját, és amikor megtesszük, amit nekünk személyesen mond, akkor azzal megtartjuk Istennek azokat a parancsolatait, amelyeket nem a Biblián keresztül mond. Ezzel a parancsolatok nagy részét
megtartottuk. Ha még megtartjuk ehhez azokat a parancsolatait is, amelyeket a biblián keresztül mond, akkor ezzel mi vagyunk azok, akik Isten parancsolatait megtartják.

A parancsolatok megtartásához ugyanis mindkettőre szükség van. Nem elég csak a ránk vonatkozó írott parancsolatokat megtartani, hanem meg kell tartanunk a szellemi parancsolatokat is, vagyis hagynunk kell, hogy Isten vezéreljen bennünket az Ő szellemével. Ő az, akinek a szelleme bizonyságot tesz bennünk arról is, hogy melyek azok a parancsolatok a Bibliában, amelyek ránk vonatkoznak.

A jó hír az, hogy Isten megadja mindezeket, ha bízunk Benne, mert ez az egész az Ő munkája. Nem kell erőlködnünk, hogy ez megtörténjen. Ő megadja ezeket az övéinek! Új szívet, új vágyakat ad, hogy vágyjunk arra, hogy folyamatosan Benne, és az Ő parancsolataiban maradjunk. Azokban, amelyek ránk vonatkoznak. Ha valódi a bizalmunk Benne, és tudjuk, hogy mélységesen szeret minket, és a javunkat akarja, mi mást is tehetnénk, minthogy megbízunk abban, hogy az Ő parancsolatai, utasításai a javunkra lesznek, nem pedig a hátrányunkra. Ez a valódi hit, az engedelmesség Isten Szellemének, Istennek. Ebben fogunk növekedni.

Egy ponton ráébredtem, hogy "Isten parancsolatainak a megtartása" egyáltalán nem az, mint amit
nekem évekig tanítottak. Engem ez egy kissé sokkolt. A felekezeti oktatásom eredményeként kialakult a fejemben egy "magaslat", egy téves elképzelés, hogy

"Isten parancsolatai" = a tízparancsolat.
Tízparancsolat = "Isten parancsolatai"

Ha Isten parancsolatairól olvastam egy igét, akkor azon a tízparancsolatot értettem. Ha azt olvastam, hogy van egy nép, akik megtartják "Isten parancsolatait", akkor ezen azt értettem, hogy van egy nép, aki megtartja a tízparancsolatot. Ez a tévedés észrevétlenül ott lapult a tudatomban, és megakadályozta, hogy helyesen értsem azt, amit Isten el akart mondani. Kialakult bennem egy hamis kép, hogy azzal, hogy megtartom a tízparancsolatot, én vagyok az, aki megtartom "Isten parancsolatait". Ezzel pedig a "nép" része vagyok, aki majd üdvözül.

Én voltam az egyik "laodíciai", aki azt gondolta, hogy "meggazdagodott", és mindene megvan, ami csak kell, a tízparancsolat megtartása által. Csak azzal, hogy megtartom a szombatot.

Pedig gondolkodhattam volna...

Ha Isten népe, Isten parancsolatainak a megtartói, az üdvözültek azok, akik megtartják a tízparancsolatot, akkor nem csak az újszövetségi, Jézusban hívő szombatünneplők üdvözülnek, hanem mondjuk az ortodox zsidók is. Olyan emberek, akiknek akár semmi közük Jézushoz. De, megtartják a tízparancsolatot. Mert a vallásuk ezt előírja.

Be voltam évekig csapva, és ez óvatosságra int.

Mekkora az ámítás, mekkora a tévelyítés ebben a világban? Micsoda hatalmas ereje van annak, ha valaki évekig egy hamis gondolatot hallgat, milyen nagy erővel képes az így "bevett" hazugság félrevinni a helyes megértést??? Mennyi más ilyen lehet még bennem, bennünk???

Mi akadályozza meg, milyen szellemi hatalom, mekkora nagy a hatalma, hogy értelmes emberek egész életükben nem ismerik fel, hogy be vannak csapva, és Isten parancsolatai az nem csak a tízparancsolat, hanem ehelyett Istennek mindazok az utasításai, amit Isten nekünk mond, hogy tegyük meg azokat??? Hol van az igekutatás? A Sola Scriptura? Mennyire bízhatunk a saját emberi értelmünkben, az egyházunkban, ha ez megeshet a világban???

Annyit hallottam, hogy a végén ténynek vettem ezt a hazugságot!

Elkezdtem messiáshívő zsidókkal levelezni, és rájöttem, "Isten parancsolatai" alatt ők például nem csak a tízparancsolatot értik, hanem a ceremóniális törvényeket is. Rá kellett jönnöm, igazuk van, mert aki azt parancsolta, "ne ölj" ugyanaz parancsolta azt is, hogy tartsunk meg bizonyos ünnepeket az év bizonyos szakában.

Mindegyik parancsolat a törvényben Isten parancsolata.

De akkor ez mi:

"Menjetek el széles e világra, és tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az....... nevében".

Ez is Isten parancsolata.

És ez is:

"ne aggodalmaskodjatok", meg ez is "ne egytek arról a fáról", meg ez is: "áldozd fel a fiadat a hegyen, amelyet mutatok néked!"

Mindegyik Isten parancsolata, nem vitás.
De az sem vitás, hogy attól, hogy valami Isten parancsolata, attól még nem feltétlenül kell megtartanunk azt. Csakis akkor kell megtartanunk, ha az a parancsolat ránk vonatkozik. Így például nem kell feláldoznunk a fiunkat sem...

Mert ez is Isten parancsolata: "Vedd a te fiadat, a te egyetlen egyedet, és áldozd meg a hegyen, amelyet mutatok néked"
Most akkor, mivel ez Isten parancsolata, ezért engedelmesen fel kell áldoznunk a fiunkat???
Nem, mivel ez az isteni parancs nem hozzánk szól, nem ránk vonatkozik.
Ezért nem is kell megtennük sem.

Éppen ilyen okokból nem kell megtartanunk a zsidóknak adott törvényt, egyszerűen azért, mert az nem ránk vonatkozik. Isten nem az Ő Fiában hívő újjászületett szívű, megigazult gyermekeinek parancsolta meg, hogy megtartsák azt, hanem a zsidó népnek, amíg hitre nem jutnak az Ő fiában.

Amikor Isten kegyelméből észrevettem a becsapottságomat, a legszívesebben a falba vertem volna a fejemet.

Hát miért nem vettem elő a konkordanciámat, és ütöttem be az "Isten parancsolatai" helyett álló görög kifejezéseket. Persze, tudom én, azért nem, mert magabízó voltam. Úgy gondoltam, ezzel kapcsolatban mindent helyesen tudok... (Laodícia)...

Ha beütöttem volna a bibliafelfedező programba az "Isten parancsolatai" kifejezést, akkor az alábbit találtam volna:

"Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt akik megtartják az Isten parancsolatait (entolé) és a Jézus hitét!  (Jel 14:12)
A görög "entolé" szó, amely itt áll parancsot, utasítást jelent. Minden olyan esetben tehát, amikor Isten valamire utasít minket a Szellemével, vagy a Bibliában az egy "entolé" a részünkre.

Figyelem! Ez nem csak a tízparancsolat! A tízparancsolat 10 db "entolé", 10 db parancsolat valóban, de Isten parancsolataiban járni, Isten parancsolatait megtartani nem annyit jelent, hogy megtartom a tízparancsolatot. Ehelyett azt jelenti, hogy megtartom MINDAZT, amit Isten nekem (nem pedig valaki másnak, mondjuk a zsidó népnek) parancsol bárhol és bármilyen módon.

Figyeljük meg, hogy ez az "entolé" szó szerepel az alábbi igékben is:

"Ha valaki azt hiszi, hogy ő próféta, vagy lelki ajándék részese, vegye eszébe, hogy amiket nektek írok, az Úr parancsolatai (entolé) azok.  (1Kor 14:37)"

Pál az ezt megelőző igeszakaszokban utasításokat, parancsokat ad a korintusiaknak. Utasítja őket, hogy
-  egyszerre csak néhányan beszéljenek nyelveken a gyülekezetben, és csak akkor, ha van magyarázó is, aki megmagyarázza
-  törkedjenek a prófétálásra, a prófétálás ajándékának elnyerésére
-  stb.

A végén pedig elmondja, hogyha valaki magát nagynak gondolná, és felül akarná ezeket "írni", ne tegye, mert mindezek az Úr parancsolatai (entolé). (1Kor 14:37)

Tehát Isten parancsolatai, "entolé"-i, az nem egyenlőek a tízparancsolattal, hanem ehelyett mindazok az utasítások, amelyeket Isten nekünk mond, hogy tegyük azokat meg. Azzal még senki nem nevezheti magát "Isten parancsolatainak" a megtartójának, ha megtartja a tízparancsolatot.

Azért nem csak a törvényben adott parancsolatokat, hanem a törvényen kívül is, és nekünk minden olyan parancsolatot meg kell tartanunk, legyen akár a törvényben, legyen akár máshol a Bibliában, amely Istentől származik, és RÁNK VONATKOZIK. + még Istennek azokat az utasításait, amelyeket Isten egyéb más módon, mondjuk halk szavával megszólalva, mond a szívünkben, vagy prófétákon, közvetítőkön keresztül, hogy tegyük azokat meg. Ezt jelenti megtartani Isten parancsolatait. Megtartani a ránk vonatkozó parancsokat, nem pedig ész nélkül megtartani válogatás nélkül mindenféle parancsolatot.

Ha ez igaz, (nyilvánvalóan az), ez kizárja az ortodox (Jézust nem elfogadó) zsidókat Isten parancsolatainak megtartói köréből.

Miért? Mert Isten megparancsolta, hogy "higgyünk az Ő Fiának nevében"
Ha ők ezt nem teszik, nem nevezhetőek Isten parancsolatainak a megtartóinak.

Azokat a keresztényeket is kizárja, akik csak a tízparancsolatot tartják meg, és Istennek
az egyéb parancsolatait (mondjuk a "szeretet" parancsolatát, stb.) viszont nem. Mindazokat kizárja, akik csak vallásosak, viszont a szívük nem változott át, nem él benne Jézus, és így nem váltak szerető emberekké. Csak a Jézusban valóban bízók maradnak fent a rostán.

Ez az állítás véleményem szerint összhangban van a Biblia mondanivalójával.