Derek Prince könyve: " Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése " megvásárolható az online könyvesboltokban.
Részletek:
" ,.... Pál tanításának lényege az, hogy minden tagnak szüksége van a többire. Egyikünk sem független, nem létezhetünk egymás nélkül. Ezért nem mondhatjuk más hívőknek: "boldogulok én nélküled, nem érdekel, mi történik veled, lényeg, hogy nálam minden rendben van,"
... a fej Jézust jelképezi. Jézus sohasem mondaná az Ő teste legkevésbé fontos részének: "Nincs rád szükségem". Sőt, nagyon is szüksége van ránk, mert mi vagyunk az Ő teste, az eszköz, amit használ, hogy elvégezzen dolgokat ebben a világban. Mindig a leggyengébb tagok a legfontosabbak. Egyetlen külső testrész sem olyan érzékeny és sérülékeny tagja a testnek, mint a szem, mégsem fontosabb egyik sem a szemnél...
Minden védelmet és tiszteletet megkap, nem azért mert erős, hanem azért, mert gyenge. Így kapcsolódnak tehát a tagok a testben. Az erősnek meg kell védenie a gyengét. Nem vehetjük semmibe, vagy hagyhatjuk figyelmen kívül a test egyetlen tagját sem. Ez életbevágóan fontos lecke... Szükségünk van egymásra, függünk egymástól, és mindannyiunknak tisztelnünk kell egymást...
Egyetlen beteg testrész kihatással van az egész test egészségére...
Feltétlenül meg kell értenünk, hogy szükségeink a kapcsolatainkon keresztül töltetnek be a testben.
Kol 2:19 "... ragaszkodván a Főhöz, Akiből az egész test, a kapcsok és kötelek által segedelmet vévén és egybeszerkesztetvén, nevekedik az Isten szerint való nevekedéssel."
A "kötél" egy elkötelezett szövetséges szeretet... Bármely házasság, amelyben a kötelezettség csak addig tart, amíg nincs feszültség, vagy probléma, hamar tönkremegy. tehát szükség van valamire, ami az embereket egybetartja a feszültségek és problémák ellenére. Mi lehet az? Ez a szövetségi elkötelezettség: egy mély, végleges, személyes elkötelezettség.
Szükségleteinket nem kizárólagosan a Fej tölti be, hanem a test kapcsainak és köteleinek a hálózata is, amely számtalan ponton és módon kapcsolódik a Fejhez. A Fej gondoskodik minden tag minden szükségéről, de a szükségek nem lesznek betöltve addig, amíg a tagok nincsenek megfelelő kapcsolatban egymással a Fejen keresztül.
Mivel a szellemi "táplálék" magunkhoz vétele kapcsokon és köteleken keresztül történik, nem mondhatjuk: Mindent, amire szükségem van, egyedül az Úrtól szerzem be". Az Úr nem ilyennek alkotta a testet. Ő úgy szerkesztette a testet, hogy sok szükségünket csak a test más tagjai legyenek képesek betölteni....
Sajnálom azokat az embereket, akik meglopják saját magukat a "testben való élet" örömeitől lázadásukkal és függetlenedésükkel. Ők elmulasztják a szeretetet, amit Isten Krisztus testének szervezetén keresztül közvetít... Ne kövesd el a hibát, amit oly sokan elkövettek, és azután magukra maradtak a test erőforrásai nélkül, holott nagy szükségük lenne rá. Ne mondd ezt: "Ha tragédia súlyt, majd megoldom egyedül! Ha már elért a nehézség, elkéstél azzal, hogy kapcsolatokat kezdj kiépíteni a gyülekezettel. Találd meg a helyedet már most, és építs ki szoros barátságot hívő társaiddal! Nemcsak neked van szükséged rájuk, hanem nekik is rád!...
Derek Prince könyve: " Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése " megvásárolható az online könyvesboltokban.
" .., Szilárd meggyőződésem, hogy a jelen korszak végén a Krisztus követőknek csak két csoportja lesz - nem két felekezet, hanem két csoport. Az egyik a menyasszony, a másik a parázna asszony.
Mi lesz a különbség kettőjük között?
Vízkeresztség? Nyelveken szólás? Nem hiszem. Hiszem, hogy a különbség a Jézus Krisztushoz való hűség lesz.
A menyasszony hűséges marad; a parázna asszonyt pedig eltérítik Jézushoz való hűségétől.
A Jelenések könyvében a parázna asszony és a menyasszony egymással szemben áll. Nem felekezeti hovatartozásuk vagy hitbéli tanaik különbözősége miatt, hanem a Jézus Krisztussal való kapcsolatuk miatt. Mindkét csoport formálódása előrehaladott állapotban van ma az egyházban. ... Vannak, akik azt tanácsolják, maradj meg a jelenlegi gyülekezetedben. Én magam nem tanácsolom sem azt, hogy menj, sem azt, hogy maradj. Az igehirdetőknek valójában nincs joguk ahhoz, hogy a hívőket ilyesmire utasítsák. Arról azért gondoskodj, hogy ne egy parázna gyülekezethez tartozz - mert sok gyülekezetben sokkal több a parázna jellem, mint a menyasszonyi hűség...
"Ama naphoz" közeledve egyre nagyobb a felelősségünk, hogy összejöjjünk, kihívásokat intézzünk egymás felé, jó cselekedetekre provokáljuk egymást. intsük egymást, és őrködjünk egymás fölött.
Hiszem, hogy a házi csoportoknak ezen a téren különleges jelentősége van. Itt tudjuk a legjobban bátorítani és inteni egymást. Egy nagy közösségben egy nagyon sok problémával küzdő, vagy egy a visszaesés határán lévő hívő könnyedén rejtve marad. Viszont egy 10-12 főből álló házi csoportban kevés dolog marad sokáig rejtve. Egy kis csoportban..., mélyebb dolgok kerülnek a felszínre. Véleményem szerint a házi csoport célja nem egy imaalkalom vagy bibliatanulmányozás megrendezése. Egy bibliatanulmány közben az emberek rejtve maradhatnak, az imaalkalmon az emberek gyönyörűséges imákat mondhatnak. De amikor mindannyian megnyílunk egymás felé, döntés előtt állunk. Tényleg szeretném, hogy az emberek ennyire jól megismerjenek engem? Vagy szeretném inkább magamon hagyni az álarcomat.?
A házi csoportokban a vallásos keresztények gyakran eljutnak arra a pontra, ahol nagy kísértést éreznek arra, hogy visszaforduljanak...
Aggaszt engem, hogy emberek éveken keresztül ülhetnek a gyülekezetben úgy, hogy közben komoly személyes problémákkal küzdenek, melyeket soha nem osztanak meg másokkal...
Részletek Derek Prince könyvéből: " Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése "
"Krisztus a fej ...
És Isten Őt (Jézust) tette mindenek felett való fővé az egyházban". Ef1,22
Ez az állítás nagyon határozott. Krisztus nem valami dolgoknak a feje, Ő minden dolgoknak a feje. A gyülekezetben Számára minden elérhető, és minden az Ő ellenőrzése alatt áll. Senki nem versenyezhet tekintélyével, az kizárólagosan Neki adatott.
Ha megnézzük Dániel 7. fejezetét és Jelenések 12-13. fejezetét, különböző vadállatokat látunk felbukkanni. Igen érdekes jellemzőjük, hogy mindegyikük sokfejű. Bizonyos értelemben szörnyek. Egy "lény" aminek biztosan nem lesz több feje, az Jézus Krisztus gyülekezet. Ő soha nem válik szörnnyé.
Megkockáztatom, hogy a döntő szellemi tényező, amellyel még szembe kell majd néznünk, az, hogy ki a gyülekezet feje... az emberi történelem végső harca éppen ezen tény körül forog majd. Az egyetemes gyülekezetnek csak egy feje van, és ez a Fej Jézus Krisztus...
Rengeteg problémát és sok csalódottságot láttam olyan próbálkozások eredményeként, amelyek a gyülekezetet földi irányítással akarták működtetni.Kelet-Afrikában voltam misszionárius, egy olyan misszióban, amelynek központja Torontó volt. Egy-egy megoldandó helyzet procedúrája végtelenül hosszúnak tűnt..., Mire mindezt végigjártuk, a cselekvés lehetősége elúszott. A gyülekezet nem lesz az ördög egyenrangú ellenfele mindaddig, amíg rá nem ébredünk, hogy egyetlen központi irodánk van a mennyben. Minden hívőnek, szolgálónak, pásztornak joga van közvetlenül a központi irodához fordulni. ...,
Az én központi irodám a mennyben van, és nekem minden esetben oda kell fordulnom. Ha oda járok beszámolni, nem leszek elkeseredett, vagy zavarodott. .... Egy szabad (anya) gyülekezet szabad közösségeket hoz létre törvények, emberi szabályok, címek és hagyományok nélkül. Ennek következményei meghökkentőek!....
Részletek Derek Prince könyvéből: " Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése "
És Isten Őt (Jézust) tette mindenek felett való fővé az egyházban". Ef1,22
Ez az állítás nagyon határozott. Krisztus nem valami dolgoknak a feje, Ő minden dolgoknak a feje. A gyülekezetben Számára minden elérhető, és minden az Ő ellenőrzése alatt áll. Senki nem versenyezhet tekintélyével, az kizárólagosan Neki adatott.
Ha megnézzük Dániel 7. fejezetét és Jelenések 12-13. fejezetét, különböző vadállatokat látunk felbukkanni. Igen érdekes jellemzőjük, hogy mindegyikük sokfejű. Bizonyos értelemben szörnyek. Egy "lény" aminek biztosan nem lesz több feje, az Jézus Krisztus gyülekezet. Ő soha nem válik szörnnyé.
Megkockáztatom, hogy a döntő szellemi tényező, amellyel még szembe kell majd néznünk, az, hogy ki a gyülekezet feje... az emberi történelem végső harca éppen ezen tény körül forog majd. Az egyetemes gyülekezetnek csak egy feje van, és ez a Fej Jézus Krisztus...
Rengeteg problémát és sok csalódottságot láttam olyan próbálkozások eredményeként, amelyek a gyülekezetet földi irányítással akarták működtetni.Kelet-Afrikában voltam misszionárius, egy olyan misszióban, amelynek központja Torontó volt. Egy-egy megoldandó helyzet procedúrája végtelenül hosszúnak tűnt..., Mire mindezt végigjártuk, a cselekvés lehetősége elúszott. A gyülekezet nem lesz az ördög egyenrangú ellenfele mindaddig, amíg rá nem ébredünk, hogy egyetlen központi irodánk van a mennyben. Minden hívőnek, szolgálónak, pásztornak joga van közvetlenül a központi irodához fordulni. ...,
Az én központi irodám a mennyben van, és nekem minden esetben oda kell fordulnom. Ha oda járok beszámolni, nem leszek elkeseredett, vagy zavarodott. .... Egy szabad (anya) gyülekezet szabad közösségeket hoz létre törvények, emberi szabályok, címek és hagyományok nélkül. Ennek következményei meghökkentőek!....
Részletek Derek Prince könyvéből: " Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése "
"..., A helyi gyülekezet elemi egysége - a sejt
Egy helyi gyülekezet növekedése és fejlődése fázisokban történik.
"Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük."Mt18,20
Hogy egy helyi gyülekezet kiinduló magját jól értelmezzük, nézzük meg ismét Mt. 18,20-at. Igazából szívesebben használom a szó szerinti fordítást:
"Ahova ketten vagy hárman egybe vezettettek az Én nevembe, ott vagyok Én is közöttük."
..., a Szentszellem az, aki egybevezeti (gyűjti) az embereket..., Ez alapkövetelmény: ketten vagy hárman, akik "egybevezettettek" Jézus nevébe, nem pedig Jézus nevében. Az "Én nevembe" kifejezés utal egy középpontra, amely körül az emberek összegyűlnek, Mi ez a középpont? Jézus neve. A Szent Szellem soha nem fog hívőket összegyűjteni más alapon. Más szóval, a Szent Szellem nem fog embereket tanok vagy gyülekezeti tagság köré gyűjteni...., Amikor egybevezettetünk és Jézus Krisztus nevébe összegyűlünk, tulajdonképpen Jézus Krisztus láthatatlan személye köré gyűlünk össze..., Jézus köré gyűlünk össze - nem egy emberi vezető vagy tan köré, nem tapasztalat köré, hanem egy Személy köré....
A helyi gyülekezet meghatározása
... Hadd ajánljam saját, elismerten radikális meghatározásomat...:
A helyi gyülekezet, az egyetemes gyülekezetnek egy adott helyen élő tagjai.
Nincsenek további kitételek. A helyi gyülekezethez soha nem kell csatlakoznod, mert az nem a te döntési jogod. Ha az egyetemes gyülekezet része vagy, (azaz elfogadtad Jézust Uradnak és Megváltódnak - megjegyzés: tőlem) úgy automatikusan, minden további kitételek nélkül tagja vagy városod helyi gyülekezetének is. Mint mondtam, ez nem rajtad áll. Az egyetemes gyülekezetre nézve egyetlen választási lehetőséged az, hogy személyes kapcsolatod legyen Jézussal. Ha ilyen kapcsolatban vagy, akkor az egyetemes gyülekezet tagja vagy. A dolog el van intézve...
Az Újszövetség egyszer sem beszél TÖBBES számban GYÜLEKEZETEKRŐL egy városban. Egy kis helyiségben mindig csak egy gyülekezet van. Másrészről nem beszél egyetlen egyes számú gyülekezetről egy tartományon belül. Egyetlen gyülekezet sem növekedhet olyan hatalmas szervezetté, amely különböző területeken élő embereket foglal magába... Ha az ember végigtekint a város gyülekezetein, lát baptistákat, reformátusokat, pünkösdieket. Látja a sok gyülekezetet, mindegyiket a saját vezetőjével. Állítom, Isten egyáltalán nem így nézi a képet. ... Csak népét látja egy városban. Tulajdonképpen különböző nyájakat (gyűléseket) lát, amelyek a város EGYETLEN gyülekezetét alkotják...
Nézzünk meg egy érdekes statisztikát az Újszövetségből. Az alábbiakban a GYÜLEKEZET szó különféle használatát látjuk:
Gyülekezet EGYES számban EGY városban --- 35-ször
Gyülekezetek TÖBBES számban EGY városban: --- 0-szor
Gyülekezet egyes számban egy háznál: --- 4-szer
Gyülekezetek többes számban egy tartományban: --36-szor
Gyülekezetek egyes számban egy tartományban: -- 0-szor
Gyülekezés (Efézus városában): -- 4-szer
A jelenlegi szokás egy városon belül a sok helyi gyülekezet, és mindegyik a saját vezetőjével. Azonban Isten eredeti rendje más: egy városban egy helyi gyülekezet, sok vezetővel...
Isten rendje a gyülekezet egysége (egyetlen gyülekezet) és abban egy több-személyes vezetőség... Az ember mégis a feje tetejére állította ezt a rendet és bevezette a "sok gyülekezet egy-egy vezetővel" elképzelést. Tanúként állítom, hogy választanunk és döntenünk kell: a gyülekezet vajon Isten látását vagy emberek látását követi életére és szerkezetére vonatkozóan? Bizonyságjelét látom annak, hogy bátor emberek számtalan városban felvállalják ezt a kihívást. Te felvállalod? "
Részletek Derek Prince könyvéből: " Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése "
"Apostoli Csoportok és Vének: A Test Két Lába
Ha az igaz Gyülekezetet kívánjuk építeni, keményen kell ásnunk... Feltételezgetések, hagyományok, téves tanítások rétegeit kell eltávolítanunk, hogy tiszta alapot fektethessünk le...
Meglátásom szerint a Gyülekezetben kétféle vezetési forma működik. Az egyik a mozgó vezetőség - az apostoli csoportok. A másik a helyi vezetés - a presbiterek vagy vének csoportjai, mely egy többszemélyes vezetés. A vén szó jelentése Nyugaton nem nagyon ismert, viszont a Közel-Keleten és Afrkában kúltúráik alappillérei. A vének tanácsa egy mindig is létező vezetési forma volt. Isten népének is már évszázadok óta ilyen vezetési formája volt. Igazából én azt gondolom, hogy a vének tanácsa, mint vezetési forma a teremtésnél kezdődött és egészen a Jelenések könyvéig tart.
Az apostoli csoportok... munkájának az Újszövetség több figyelmet szentel, mint a presbitériumokénak. Mind a négy evangélium középpontjában egy Jézus által vezetett apostoli csoport áll.
A vezetőség ezen két egységének (egy mozgó és egy helyhez kötött egység) helyreállításában találja meg a gyülekezet a valóságos erőt, és az igazi rendet. Sajnos a Gyülekezet ezen fő elemeit igen kevesek értik meg.
Az apostoli csoportok és a presbitériumok fő jellemzője, hogy általános értelmezésükben többes számúak. Hosszasan kellene kutatnod az Újszövetséget ahhoz, hogy egy önállóan szolgáló apostolt találj. Véleményem szerint a presbitérium is mindig több emberből áll...
(A vezetői csoportok) .. mindegyike önálló (szuverén) a saját területén, de nem független... kölcsönösen függünk egymástól....
A minta (a bibliából kiderül) világos: apostolok neveznek ki véneket:
* Megjegyzés: Az eredeti görög szöveg elemzéséből inkább így helyes: Az apostolok választattak meg velük maguk közül véneket. Tehát az apostolok egy szavazást tartattak velük, melynek célja a presbitérium megválasztása volt. A helyi gyülekezet tagjai szavaztak arról, hogy kiket akarnak presbitereknek, elöljáróknak maguk fölé... (megjegyzés tőlem.) Lásd. pl. Csia fordítás: (Apcs 14:23) Kézfelemeléssel eklézsiánként véneket választattak nekik, majd böjtölés és imádkozás után rábízták őket az Úrra, akibe hitüket vetették. *
Apcs14.23 "Miután választottak (*helyesebben választattak) nekik gyülekezetenként véneket, imádkozván böjtölésekkel egybe, ajánlják őket az Úrnak, kiben hittek. "
..., Ennek a kapcsolatnak a másik oldala az, hogy a vének küldenek ki apostolokat:
Apcs. 13.1-3 "voltak pedig Anthiókiában... Barnabás és Simeon és ... Luczius.... Mikor azok szolgáltak az Úrnak, és böjtöltek, monda a Szent Lélek: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust arra a munkára, amelyre elhívtam őket.. Akkor.... kezeiket rájuk vetették és elbocsáták őket."
A fent említett emberek az Antiókhiai gyülekezet elsőszámú vezetői voltak. Vénekként feladatuk volt - a Szent szellem vezetésével - kiküldeni Sault (Pált) és Barnabást. Pál és Barnabás ettől a ponttól voltak apostolok. Érdekes, hogy Pál nem volt apostol mindaddig, amíg..., ki nem küldték őt. ...., Az apostolok kineveznek véneket, a vének kiküldenek apostolokat - egyik csoport sem független egymástól.... Isten nem akarja, hogy bárki is teljesen független legyen. ..., Az apostolok a helyi gyülekezet tekintélye alá tartoznak. Nem a gyülekezet uralkodói, hanem az őket kiküldő gyülekezet képviselői voltak. ... Ők teljesítették a feladatot, ... azután visszatértek a helyi gyülekezetbe, hogy beszámoljanak arról, amit tettek. ... A helyi gyülekezet kiküld egy apostolt, aki... minden tevékenységéért elszámoltatható azok felé, akik őt a legjobban ismerik. Messzi utakra megy, mégis van egy lelki otthona, egy bázisa, ahol hűséggel törődnek vele. Nagy tekintéllyel munkálkodik, de mindig többedmagával, így testvérei folyamatosan korrigálhatják és alakíthatják őt. Az ilyen emberben meg lehet bízni...,
Néhány fontos különbség van az apostoli csoportok és a presbitérium szolgálati feladataiban és hatáskörében. Először is a vének egy adott helyiségen belül működnek. Ha a korintusi vének közül valaki Rómába költözik, nem válik automatikusan a római vének tanácsának tagjává. Viszont ha valaki apostol, akkor mindenhol az. Ez hasonlóan igaz más mobil szolgálatokra, prófétákra, tanítókra és evangélistákra. Az apostoli csoportok az egész test szolgálatában állnak, és az egész világ az ő egyházközösségük..., A vének rendelkeznek, kormányoznak és vezetik a közösség tagjait. Az apostoli csoportok támogatják őket, de fő törekvésük Isten királyságának a határait kibővíteni...
Valójában, amit a következőkben olvastok egy bizonyos mozgalom - melyhez magam is csatlakoztam egy időre - kiértékelésének az eredménye. Ez a mozgalom végül olyannyira elferdültté vált, hogy elhatároltam magam tőle. Néhány leckét... megtanultam... megosztom veletek, hogy gyülekezetként tanuljunk hibáinkból:
Mondanivalóm leglényegesebb igazsága az, hogy a tekintélyről szóló helyes biblikus tanítást szükséges ellensúlyoznunk azokkal a biztonsági megkötésekkel, amelyeket a Biblia az emberi tekintély köré helyez.
Az egyetlen korlátlan tekintély (hatalom) Istené; minden más tekintély Isten által adott korlátokkal rendelkezik. ..., A probléma az, hogy a bukott ember... testi természetéből adódóan rossz indítékokkal, vagy törvénytelen módon vezet vagy mindkettő. Az eredmény rendszerint manipuláció vagy egyeduralom... (valószínűleg ezért) az Újszövetség bizonyos megkötéseket helyez a tekintélygyakorlásra.
Ezek közül az első.. a több személyes vezetés. Egyetlen személy sem mondhatja a másiknak: "Én vagyok az, akinek engedelmeskedned kell". ... Egy apostoli csapatban, egy elismert vezető a többieknél nagyobb személyes tekintéllyel rendelkezhet. Láthatóan Pál is vezette az ő apostoli csoportját, valakinek vezetnie kell a csapatot... Ez a pozíció azonban elsődlegesen tiszteleten és elismerésen nyugszik és nem lehet törvényesíteni vagy intézményesíteni, mint ahogyan azt a kereszténység már megtette.
A második megkötés... egy apostol nem tévedhet be egy gyülekezetbe csak úgy, ahol aztán kijelenti: " Na figyeljetek, én egy apostol vagyok, és ti azt teszitek, amit mondok nektek!" A véneknek joguk van kiállni és elmondani: "Mi vagyunk a felelősek azért, ami itt történik. Ha minket meggyőzöl, számíthatsz ránk, de semmiképpen ne minket megkerülve menj a nyájhoz!"
..., Földi szinten nincs emberi tekintély az apostoli csoportok és a presbitériumok (vének tanácsa) fölött. Átkutathatod az egész Szentírást, ilyenfajta tekintélyi szint után, de nem fogsz ilyet találni. Jézus kormányozza őket közvetlenül a mennyből, a Szent Szellem által. Az évszázadok során az emberek szinte kivétel nélkül mindig egyetlen személyt, vagy csoportot helyeztek az apostoli csoportok és a presbitériumok fölé, meghiúsítva így Jézus kormányzását... Tudod, amikor nem fogadjuk el Isten láthatatlan kormányát, és egy embert kérünk helyébe, akkor magát Istent utasítjuk el. (1 Sámuel 8,4-7)
..., A következő tényező, amit fel kell ismernünk, hogy a helyi gyülekezet helyi vezetőit az Ige mindig többes számban említi. Egyetlen olyan esetet sem találunk az Újszövetségben, ahol egy helyi gyülekezetet egyetlen ember, a pásztor vezette volna. Ez az elképzelés nem az Újszövetségből származik... teljes mértékben eltér minden elképzeléstől, amit az Újszövetség tanít a helyi vezetésről. Ehelyett az Újszövetség egy szolgálói csoport képét vázolja fel nekünk. Nézzünk példákat: " Miután pedig választottak nekik gyülekezetenként véneket..." (Apcsel 14,23) Figyeljük meg, hogy a gyülekezet egyes számban szerepel, míg a vének többes számban. Minden gyülekezetben voltak vének. Nem EGY vén, EGY pásztor, hanem vének minden gyülekezetben. Apcs. 20,17: "Pál magához hívatá a gyülekezet véneit" Nem a vént, nem a pásztort, a püspököt, hanem a gyülekezet véneit. Leghalványabb árnyékát sem találni olyan utalásnak, hogy egyetlen ember irányítaná a helyi gyülekezetet. Teljesen világos, hogy minden említett helyen egy többszemélyes vezetésről, vagyis vezetői csoportról van szó. .... isten népének pásztorlása olyan felelősségteljes munka, amely egy egész csoportot igényel....
... az apostol a lakóhelye szerinti gyülekezetben egy vén szerepét tölti be. Nem áll a többi vén fölött, hiszen a vének fölött nem áll sem személy, sem csoport. Ez egy nagyon fontos alapelv, s ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. A vének a vezetők (a helyi gyülekezetben), és senki nem állhat felettük. Ha a vének felé kerül valaki, szükségszerűen fölötte is állnia kell valakinek, aki fölé szintén szükség lenne valakire, s így a végén elkerülhetetlenül egy bürokratikus rendszert kapunk.
..., Évekkel ezelőtt felismertem, hogy ha kezünkben is van az újszövetségi Gyülekezet terve, felépítéséhez gyakran nem áll rendelkezésünkre megfelelő építőanyag: igazi újszövetségi hívők! Ennek ellenére bízom Istenben, hogy Ő kimozdítja Krisztus testét, hogy az egyre inkább az Újszövetség által vázolt gyülekezetre hasonlítson. Semmiképpen nem adom fel!"
Részletek Derek Prince könyvéből: " Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése " A könyv megvásárolható még az online könyvesboltokban.
... ... ...
NEKÜNK KIRÁLY KELL
FEGYVER ZOLTÁN írása
[zoltan.fegyver@gmail.com]
BEVEZETŐ
A mai keresztény gyülekezetekben körültekintve számos, sajnálatos ellentmondással
találkozhatunk: tanítás- és személybeli különbségek, az ezekből fakadó gyakori viták
és háborúságok, sztárként ünnepelt, királyként kezelt vezetők az őket körülvevő, mármár
birodalmi szintű rendszerrel s az őket követő tömeggel. A látottak nem igazán
emlékeztetnek az Apostolok Cselekedeteiben leírt mintára, mintha csak valahol-valami
félresiklott volna.
Ezzel az írással az a célom, hogy az Izraelben kialakuló királyi rendszert és annak
előzményeit röviden bemutassam, s összevessem ezt a mai gyülekezetekben tapasztalható
jelenségekkel. Bízom abban, hogy az itt olvasottak sokak számára szolgálhatnak
útmutatóul, épülésül, s talán segíthetnek jobban megérteni és kezelni a felmerülő
ellentmondásokat.
TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS
Miután Izrael kivonult Egyiptomból, negyven évig vándorolt a pusztában. Ahogyan Pál
apostol írja, mindannyian felhő alatt voltak, és a tengeren mentek át; mindannyian
Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengeren. Mindannyian ették a szellemi
kenyeret és ittak a szellemi kősziklából, aki nem más, mint Krisztus. [1Kor 10,1-11]
Mindannyian látták Isten nagy tetteit, jeleit, csodáit. Átvették a Tízparancsolatot
és más rendeléseket. Maga Isten uralkodott felettük és vezette őket.
Mózes halála után Izrael Józsué vezetésével kezdte elfoglalni az ígéret földjét.
Halála előtt Józsué összehívta a nép vezetőit, s áttekintette velük együtt Izrael
addigi történelmét egészen Ábrahámtól kezdve, részletesen taglalva Isten Izrael iránt
tanúsított kegyelmét és nagy tetteit [Józs 24]. Józsué végül választás elé állította
Izraelt: szolgáljanak az Úrnak, vagy válasszanak maguknak más isteneket. A nép, a
szentségre való felszólítás és az engedetlenség következményeinek taglalása után is,
az Urat választotta.
A Bírák könyvében leírtak szerint azonban Izrael le-letévedt a törvény szabta útról.
Istentől való, igen fontos rendelés volt az ígéret földjének a más népektől és azok
isteneitől való megtisztítása. Izrael az engedelmesség helyett sokakat meghagyott, és
inkább adófizetőivé tette a leigázott népeket. Ennek következménye egy prófétai
figyelmeztetés lett: „Annak okáért azt mondom, nem űzöm el őket előletek, hanem
legyenek nektek mint tövisek a ti oldalaitokban, és az ő isteneik legyenek tinektek
tőr gyanánt.“ [Bír 2,3]
Innentől fogva és ennek eredményeként egy történelmi körforgás húzódik végig a Bírák
könyvén. Izrael gonoszul cselekszik, más isteneknek szolgál, majd a bűnei miatt
nyomorúságra jut. A nép elnyomást szenved: az Úrhoz kiált. Ő szabadítót, úgynevezett
bírót támaszt, aki Isten segítségével megszabadítja a népet és bíráskodik. Izrael egy
ideig nyugalomban él, a bíró halálával azonban a körforgás elölről kezdődik.
Az első férfiú, akit Izraelben királlyá akartak tenni, Gedeon volt, aki Istentől
elhívottan legyőzte a midianitákat, és nagy szabadulást szerzett. Gedeon azonban így
utasította el a nép kérését: „Én nem uralkodom felettetek, sem az én fiam nem fog
uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik ti felettetek!“ [Bír 8,23] Bár királlyá nem
tétette magát, anyagi javakat azonban elfogadott a néptől, ami később csaknem teljes
családjának vesztét okozta.
Gedeon ágyasától született fia, Abimélek volt az első ember, akit királlyá is
választottak Sikem városában. Ennek előzménye, hogy saját testvéreit, apja hetven
fiát megölte, így Jóthám kivételével egyedül ő maradt meg Gedeon fiai közül. Bár az
írás ezt nem állítja, de valószínűleg így az övé lett az a hatalmas vagyon is,
amelyet Gedeon a győztes csata után a néptől elfogadott. Abimélek ellen később
lázadást szítottak a sikembeliek Gaál vezetésével. A csatában számtalan férfi, nő és
gyermek mellett maga Abimélek is életét vesztette.
Sámuel bíró alatt nagy változás állt be, a nép ugyanis királyt kívánt magának, holott
ki lett jelentve, hogy maga az Úr uralkodik Izrael fölött. Az Úr parancsára Sámuel
végül engedett a nép kérésének, és királlyá tette Sault, aki azonban hamarosan
elbukott. Ezt követően Sámuel egy Isten szíve szerint való férfiút, Dávidot kente
királlyá. Dávidot Salamon követte a trónon, majd Izrael kettészakadt. Ezután királyok
sora váltotta egymást Izrael és Júda trónján, köztük sajnos sokkal több negatív,
mintsem pozitív szereplővel, kalandos történelmüket árulásokkal, mások és egymás
ellen is folytatott háborúkkal, viszálykodásokkal fűszerezve.
„VÁLASSZ NEKÜNK KIRÁLYT“
Mikor Sámuel megvénült, fiait tette bírákká. Ők azonban nem ítéltek igazságosan:
telhetetlenségükből fakadóan ajándékokat fogadtak el, hagyták magukat megvesztegetni.
Izrael vénei Sámuelhez gyűltek, s ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Íme, te
megvénültél, és fiaid nem járnak az útjaidon. Most azért válassz nekünk királyt, aki
ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás!“ [1Sám 8,5] Sámuelnek azonban nem
tetszett ez a kérés. Az írás pontosan ki is emeli, hogy Sámuelnek, igazságos ember
lévén, nem a fiai ellen emelt kifogásokkal volt problémája, hanem magával a
királyválasztással. Istenhez fordult tehát a kéréssel, aki így felelt neki: „Fogadd
meg a nép szavát mindenben, amit mondanak neked, mert nem téged utáltak meg, hanem
engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük. [...] Most azért hallgass szavukra;
mindazáltal tégy ellenük bizonyságot, és add tudtukra a király hatalmát, aki
uralkodni fog felettük.“ [1Sám 8,7-9]
Isten világossá teszi tehát, hogy a népnek nem Sámuellel, hanem magával Istennel, az
Ő uralkodásával van problémája, s emiatt kíván magának királyt. Hiába állt
rendelkezésre a törvény, hiába szóltak Isten tettei és csodái mind az Úr mellett,
hiába emelt fel szabadítókat és bírákat: a nép nem tanult, nem formálódott át, hogy
az Úr vezetését, közvetlen uralkodását elfogadja. Ezt a folyamatot Sámuel, mikor
bírói tisztéről lemond, az alábbi szavakkal hozza Izrael tudomására [1Sám 12,7-13]:
„És mondta Sámuel a népnek: Igen, az Úr, aki rendelte Mózest és Áront, és aki kihozta
atyáitokat Egyiptom földjéről! Most azért álljatok elő, hadd perlekedjem veletek az
Úr előtt az Úrnak minden jótéteményei felett, amelyeket cselekedett veletek és a ti
atyáitokkal. Miután Jákób Egyiptomba ment, atyáitok az Úrhoz kiáltottak, és az Úr
elküldte Mózest és Áront, akik kihozták atyáitokat Egyiptomból, és letelepítették
erre a helyre. De ők elfeledték az Urat, az ő Istenüket, azért adta őket Siserának,
a Hásor serege vezérének kezébe, és a Filiszteusok kezébe és Moáb királyának kezébe,
és azok harcoltak ellenük. Akkor kiáltottak az Úrhoz, és mondták: Vétkeztünk, mert
elhagytuk az Urat, és szolgáltunk a Baáloknak és Astarótnak; most azért szabadíts meg
minket ellenségeinknek kezéből, hogy neked szolgáljunk. És elküldte az Úr Jerubbaált
és Bédánt és Jeftét és Sámuelt, és megszabadított titeket mindenfelől ellenségeitek
kezéből, és biztonságban laktatok. Mikor pedig láttátok, hogy Náhás, az Ammon fiainak
királya ellenetek jött, azt mondátok nekem: Semmiképpen nem, hanem király uralkodjon
felettünk, holott csak a ti Istenetek, az Úr a ti királyotok. Most azért, ímhol a
király, akit választottatok, akit kértetek. Íme, az Úr királyt adott nektek.“
Nagyon fontos a kiemelésben szereplő állítás. Sámuel itt teszi nyilvánvalóvá, hogy a
királyválasztás oka nem Sámuel fiainak elhajlott útja, hanem alapvetően a félelem, a
bizalmatlanság és a hitetlenség Istenben! Hiszen az Úr minden eddigi bizonysága,
hűsége és kegyelme ellenére Izrael jobban bízott a győzelemben akkor, ha király
vezeti a csatában, mintsem ha Istenre bízza magát. Ez két ok miatt is lehetséges:
egyrészt egy emberi-uralkodói rendszerben valószínűleg jobban látták a problémákból
való kiutat, semmint Isten vezetésében, másrészt a nép cselekedetei és szíve talán
nem volt egyenes Isten irányába, tehát tudták, hogy egy leendő ütközetben emiatt is
veszíthetnek. Az mindenesetre bizonyos, hogy a királyválasztás alapvető motívuma a
hitetlenség és a félelem volt.
Isten, noha elfogadta Izrael király iránti igényét, nyilvánvalóvá tette, hogy nem ez
az Ő tökéletes akarata. Emellett azt is kihangsúlyozta, hogy a királyi rendszer bár
uralkodással jár, tehát a felelősség jobban megoszlik, és a királyra tevődik, mégsem
mentesít senkit az egyéni felelőssége alól [1Sám 12,14-17]:
„Hogyha az Urat félitek, és neki szolgáltok; szavára hallgattok és az Úr szája ellen
engedetlenek nem lesztek; és mind ti, mind pedig a király, aki felettetek uralkodik,
az Urat, a ti Isteneteket követitek: megtartattok. Ha pedig az Úr szavára nem
hallgattok, és az Úr szava ellen engedetlenek lesztek: az Úrnak keze ellenetek lesz,
miként a ti atyáitok ellen. Most is azért álljatok meg, és lássátok meg azt a nagy
dolgot, amelyet az Úr visz véghez szemeitek előtt. Avagy nem búzaaratás van-e most?
Kiáltani fogok az Úrhoz, és ő mennydörgést és esőt ad, hogy megtudjátok és
meglássátok, mily nagy a ti gonoszságtok, melyet cselekedtetek az Úr szemei előtt,
mikor királyt kértetek magatoknak.“
Az engedelmesség szempontjából tehát gyakorlati változást nem hozott a királyi
rendszer, sőt, talán még nehezítette is a helyzetet: immár nem csak a népnek kellett
igazságban járnia, hanem egy törvény iránt engedetlen király is romlást hozhatott az
egész népre. A bírák korában ráadásul a nép viszonylagos szabadságban élt: „Ebben az
időben nem volt király Izraelben, azért mindenki azt cselekedte, ami jónak látszott
az ő szemei előtt.“ [Bír 21,25] Problémás, vitás esetben pedig felkereste a bírót,
aki ítéletet hozott. Mostantól azonban az uralkodónak az egész nép engedelmességgel
tartozott, a király pedig Istentől kapott jogkörrel bírt a nép fölött. Erről a
jogkörről később még részletesen írok. Összességében tehát az izraeli királyság a
félelem és a hitetlenség által motiválva jött létre, nem volt Isten tökéletes
akaratában. A nép sorsa pedig nem könnyebbedett: továbbra is ugyanolyan
engedelmességgel tartozott Isten felé, de immár király is uralkodott rajta. Így Isten
uralkodását el- és megvetve ezáltal kiszolgáltatottá vált az emberi tényezőnek, az
emberi gyarlóságnak is.
AZ URALKODÁS KÉRDÉSE AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN
Térjünk át röviden az Újszövetségben található, uralkodással kapcsolatos
kijelentésekre. Már az apostolok között is felmerült a kérdés, hogy vajon ki közülük
a nagyobb [Luk 22,24-26]:
„Vitatkozás támadt köztük afelől, hogy közülük ki tekinthető legnagyobbnak. Jézus ezt
mondta nekik: A nemzeteken királyaik uralkodnak s azok, akiknek hatalmuk van rajtuk,
jótevőknek hívatják magukat. Ti ne így legyetek. Ellenkezőleg. Aki közöttetek
legnagyobb, legyen olyan, mint a legkisebb, aki vezet, olyan legyen, mint aki
felszolgál."
Péter apostol szintén tesz utalást a vezetés és uralkodás kérdéskörére [1Pét 5,1-3]:
„A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének
tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese. Legeltessétek az Istennek köztetek
lévő nyáját, gondot viselve arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút
nyerészkedésből, hanem jóindulattal. Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a
gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.“
Az újszövetség tanítása világos: Krisztusban, egymás testvérei lévén, nincs uralkodói
rendszer a testvérek között, aki pedig nagy akar lenni, az legyen mindenkinek a
szolgája. Vannak természetesen vének, elöljárók és tekintélyesek a gyülekezetekben.
Ugyanígy jelen vannak tanítók és más szolgálati ajándékok is, akik az egész test
építésére és épülésére adattak. A tekintély és a tisztelet azonban soha nem vezethet
uralkodásra és mások leuralására, mint ahogyan a presbitereknek is inkább a nyáj
példaképe, semmint a pásztor hasonlatot ajánlja Péter.
Jézus azt is világossá teszi, hogy a nemzetekben megjelenő királyi rendszer nem az
egyház számára rendeltetett. Jézus kivételével természetesen, aki a mi Urunk, és a
királyok királya. Számos mai gyülekezetet szemlélve ugyanakkor mégis inkább a királyi
rendszer, mintsem a testvérek szeretetteljes közössége jut az eszünkbe.
PÁRHUZAMOK
Pál apostol, a már említett 1. Korintusi levél 10. fejezetében párhuzamot von Izrael
kivonulási történelme és az egyház között, a keresztség és a Krisztusból való
részesedés tekintetében. Azt is megjegyzi, hogy mindezek a mi tanulságunkra lettek
lejegyezve.
Fennáll-e a vajon az egyházzal való párhuzam Izrael történelmének további
szakaszaira is? Véleményem szerint igen.
A kivonulás története, a páskabárány, a tengeren való átkelés, a kősziklából fakadó
víz mind-mind előképek, és az új szövetségre, valamint Jézus Krisztusra mutatnak. A
mi bárányunk, Jézus is megöletett, Isten pedig kivezette a Jézusban hívőket a
szellemi Egyiptomból, a halál fogságából az életre és a vele való közvetlen, atyai
közösségre, az ígéret földjére. Jézus a bírák korához hasonló szabadságra hívott el
minket, hogy Isten Szelleme által vezéreltetve Isten királyi uralkodása valósuljon
meg az életünkben!
A Jézusban hívő, újjászületett nép tehát be van vezetve az ígéret földjére. Isten
szelleme pedig bennünk munkálkodva elvezet minket minden igazságra. Rendelkezésünkre
áll a Szentírás, akárcsak Izrael népének Mózes törvényei. A feladatunk Isten
Szellemének a követése, a neki való engedelmesség. Ehhez hasonlóan az Izraelnek adott
feladat a törvény betartása és az Úrnak való szolgálat volt.
Az újszövetségi egyházban maga Isten gondoskodik szolgálattevőkről, presbiterekről,
példaképekről, vezetőkről és szolgálati ajándékokról, akik Krisztus testének, az
egyháznak az építésére adattak. [Ef 4,11] Hozzájuk lehet fordulni kérdéses esetekben.
Így akárcsak Izraelnek a bírák és a próféták, úgy a mai egyháznak is megadattak a
megfelelő személyek, akik által mindenki tanácsot, épülést és áldást vehet.
Szabadságra lettünk rendelve, nem szolgaságra. Az Istennel való Atya-fiú viszonyra
hívattunk el, s nem ember-vezette királyi, uralmi rendszerre. Pál apostol világossá
teszi, hogy az Istenhez való fordulásunk után az a cél, hogy mindannyian eljussunk
hitben a felnőtt férfiúságra, az Istennel való személyes, stabil, hiten és bizalmon
épülő kapcsolatra. [Ef 4,13]
Mégis, hogyan válik gyakran ez az ideális állapot a gyakorlatban tapasztalt királyiuralmi
rendszerré?
EMBERI TÉNYEZŐK
Téves lenne azt gondolni, hogy az uralmi rendszer kialakulása vagy csak a királytól,
vagy csak a néptől függ. Valójában mind a két oldalról találhatóak nagyon is emberi
tényezők, melyek az uralmi rendszer kialakulásához vezethetnek.
Amint a történeti áttekintésben olvashattuk, az első ember, akit királlyá akartak
tenni, Gedeon volt. A győztes csata után a nép ajánlotta fel neki, hogy uralkodjon
rajtuk, ő azonban visszautasította a kérést, s nyilvánvalóvá tette, hogy egyedül
Isten uralkodik Izraelen. Sámuel pedig azt jelenti ki, hogy a nép királykívánása
mögött elsősorban nem a nép által említett erkölcsi ok, azaz Sámuel fiainak
gyarlósága, hanem egy sokkal egyszerűbb tény, a félelem és a hitetlenség mutatkozik
meg.
Mind a két esetben a nép volt az, aki királyt kívánt magának. Gedeonban az erőskezű,
sikeres vezetőt látták, a nép pedig úgy gondolta, hogy az ő vezetésével a környező
népek nem árthatnak nekik. A királyi rendszer stabilitást és állandóságot sugallt
számukra, holott az ellenségek Izrael ellen való sikerességének egyetlen oka a nép
engedetlensége volt, nem pedig a királyi rendszer megléte vagy nemléte. Az emberekben
tehát mindig is jelen volt a király és a királyi rendszer iránt való igény, hiszen ez
emberi szemmel nézve egy stabilitást sugalló, erős hierarchikus rendszer. Jólszervezettsége
miatt pedig sokkal erősebbnek tűnhet, mint az Istenben hívő és bízó
emberek vegyes sokasága.
A másik ok, ami miatt a nép királyt kívánhat, az az egyéni felelősség nem vállalása,
áthárítása. A bírák ideje is azt mutatja meg, hogy a nép számára sokkal könnyebb egy
embert követni, semmint Isten rendeléseire figyelni, és azokat megtartani. A döntés,
a vezetés terhe a királyi rendszerben részben a királyra hárul, akit a népnek csak
követnie kell.
(Ebben a kérdésben tanulságos, ha körülnézünk a mai világban: egyre több fiatal
férfi marad otthon még felnőttkorában is a szüleivel, hiszen ez sokkal kényelmesebb,
mint önállóan helyt állni az életben, felelősséget vállalni és saját lábra állni. A
jelenség Pán Péter szindróma néven ismert.)
A másik oldalról megközelítve a kérdést, szintén lehetséges eset, mikor valaki
kapzsiságból, becs- vagy hatalomvágyból királlyá igyekszik tenni magát, mint például
a bírák idejében Abimélek. Az egyéni motívumok tehát szintén nem zárhatóak ki a
kérdéskörből. Az ilyen önjelölt királyokhoz előszeretettel csatlakoznak emberek, akár
anyagi, akár más önös érdekekből, gyakran szintén egyéni ambícióktól vezéreltetve, a
vezető farvizén evezve.
ÉRETTSÉG AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN
Péter apostol az újjászületett hívőket a csecsemőkhöz hasonlítja, akik a tiszta,
hamisítatlan tejen növekszenek. A Zsidó levél szerzője az alábbi szavakkal inti
levelének címzettjeit [Zsid 5,12]: „Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene
lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire
tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, akiknek tejre van szükségetek és nem
kemény eledelre. Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédeiben,
mivelhogy kiskorú. Az érett korúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek
mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való
különbségtételre.“ Egy másik, már említett igeszakaszban Pál apostol ismerteti, hogy
a cél az, hogy mindenki eljusson hitben a felnőtt férfiúságra [Ef 4,13].
Látható, hogy az újjászületés utáni folyamat is egy fejlődés. Kezdődik a csecsemőkorral,
amikor tejen, könnyű étellel táplálják a kisdedet, aki egyre fejlettebbé és
értelmesebbé válva megtanulja és önállóan gyakorolja a jó és rossz közötti
különbségtételt. Végül eljut a felnőtt férfiúságra, sőt, arra is alkalmassá válik,
hogy másokat tanítson, vezessen, támogasson. Isten világos ígéretet tett arra, hogy
az Ő Szelleme elvezet bennünket minden igazságra, s mindent megad ahhoz, hogy a
növekedésünket, küldetésünket, feladatainkat sikeresen betöltsük.
A felnőtté válás azonban együtt jár a felelősségvállalással, az önálló döntéshozatallal is.
A kérdés ismét kétoldalú: egyrészt akar-e a hívő önálló lenni, a felnőtt férfiúságra
eljutni, másrészt a tanítója erre motiválja-e, s megad-e neki mindent, ami a felnőtté
válásához szükséges.
Amennyiben valaki nem akar felnőni, s számára könnyebb útnak tűnik, hogy mindig a
vezetőtől várja az iránymutatást, máris nagy lépést tett egy ember-vezette rendszerbe
való tagozódás felé. Ha pedig a tanító nem adja meg tanítványának a szükséges példát,
útmutatást és bátorítást, azt valószínűleg valamilyen önös, például anyagi érdekből,
vagy hatalomvágyból teheti. A tanítvány ekkor egy önállótlan, függő gyermek marad.
KIRÁLYSÁGOK SZÜLETÉSE
Ez a folyamat lehet akár szinte teljesen tudattalan is. Isten például látványosan
elhív egy embert, s nagy tetteket, vezetést, vagy szabadítást ad rajta keresztül.
Sokan ezt látva hozzá csatlakoznak, hallgatják szavait, némelyek egyenesen csodálják.
Ha nem is nyíltan kimondva, de felkérik királynak: vezesse őket, mutassa meg nekik az
Isten által rendelt utat; ők pedig követik a vezetőt, hiszen Isten elhívottját látják
benne. Szélsőséges esetben akár még úgy is gondolhatják: ő nem tévedhet, tehát ha
mindenben engedelmeskednek neki, akkor mindenképpen Isten akaratában járnak. Ezáltal
részben az egyéni felelősségüktől is megszabadulnak, míg a király közelsége, a
körülötte kialakuló rendszer és szervezet pedig biztonságérzetet nyújt. Az elhívott
természetesen visszautasíthatja a felkérést, s kinyilváníthatja, hogy ő nem fog
vezető lenni, vagy uralkodni a népen. Ez ugyanakkor nem zárja ki, hogy sokan továbbra
is királyként tekintsenek rá, s úgy is kezeljék. Ám az elhívott el is fogadhatja a
felkérést, és a nép élére állhat: ezzel máris kezdetét veszi egy új királyi rendszer.
Itt szeretném kihangsúlyozni, hogy a királyi rendszer alapvetően egy szemléletmód,
egy hozzáállás, mondhatni szellemiség, amelyben benne élhet mind a vezető, mint a
vezetett. A gyakorlatban tapasztalt rendszerek és visszásságok pedig mind-mind ennek
a szemléletmódnak a kikristályosodásai. S amit még nagyon fontos megemlíteni: a
királyi rendszer mindig uralmi rendszer. Aki ebbe belelép, az önkéntelenül a részévé
válik, s rá is vonatkozni fognak a király által gyakorolható, Isten adta jogok,
melyeket Sámuel az első király választásakor részletezett.
KIRÁLYI JOGOK
A királyi jogokat az 1. Sámuel 8. fejezetében találjuk:
„És mondta [Sámuel]: A királynak, aki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma:
fiaitokat elveszi és szekér vezetőivé és lovasaivá teszi őket, és szekere előtt
futnak. Ezredesekké teszi őket, és hadnagyokká ötven ember felett; velük szántatja
meg barázdáit, és velük végezteti aratását, készítteti hadi szerszámait és harci
szekereihez az eszközöket. Leányaitokat pedig elviszi kenőcskészítőknek,
szakácsnéknak és sütőknek. Elveszi legjobb szántóföldjeiteket, szőlőhegyeiteket és
olajfás kertjeiteket, és szolgáinak adja. Veteményeiteket és szőlőiteket
megdézsmálja, és főbb embereinek és szolgáinak adja. Elveszi szolgáitokat,
szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat és szamaraitokat, és a maga dolgát végezteti
azokkal. Barmaitokat megdézsmálja, és ti szolgái lesztek néki. És panaszkodni fogtok
annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az Úr nem fog
meghallgatni akkor titeket. A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és
mondának: Nem! Hanem király legyen felettünk. És mi is úgy legyünk, mint a többi
népek, hogy királyunk ítéljen minket is, és előttünk járjon, és vezesse a mi
harcainkat. És miután Sámuel meghallgatta a népnek minden szavát, megmondta azokat az
Úrnak. És monda az Úr Sámuelnek: Hallgass szavukra, és adj nekik királyt.“
A gyakorlati életben a királyi rendszert a gyümölcseiről, a fent felsorolt jogok és
körülmények érvényesüléséről lehet felismerni:
• Uralmi rendszer és hierarchia: a király által kinevezett vezetők, tekintélyek
által alkotott, gyakran piramisszerű rendszer, élén a királlyal.
• Uralkodás: a nép a király szolgája lesz, a király uralkodik fölöttük.
• Munkaadás és birtoklás: a király gyakran mint munkaadó is megjelenik, a királyi
rendszer fenntartásához szükséges feladatok elvégzésére tart embereket. A
király a nép javait is (részben) a magáénak tekinti, azokkal él, azokat a saját
céljaira használhatja fel, és szétoszthatja az emberei között.
• Dézsma/tized: a király a nép javait megdézsmálja, azt magának és főembereinek
juttatva. Az itt található héber szó (H6237: asar) az elvett tized értelmében
is használatos. A király tehát gyakorlatilag tizedet szedhet a néptől.
A nép azonban mindezen királyi jogok ellenére királyt akar magának: egy olyan emberi
uralkodót kíván maga fölé, aki vezeti a harcban, az életben, aki előttük jár, és
példát mutat, akit lehet követni, akinek a szava döntő és ítéletet szolgáltat a nép
számára.
GYÜLEKEZETI KIRÁLYSÁGOK
Érdemes tehát megvizsgálni a gyülekezeteket a fenti, királyi jogok megjelenésének,
megtapasztalhatóságának szempontjából. Ehhez a rendszerhez azonban más, inkább
közvetve a királyi jogkörhöz tartozó jelenségek is társulhatnak, melyek szintén a
királyi uralom meglétére utalnak:
• A király, mint a nép egységének szimbóluma: az újszövetségi gyülekezetekben ez
ott lelhető fel gyakran, hogy a fókuszban már nem Jézus Krisztus, hanem a
gyülekezet vezetője áll. Gyakorlatilag az ő nevével azonosítják a felekezetet,
az általa képviselt álláspontot. A vezető testesíti meg a gyülekezet egységét.
• Rögzült, hierarchikus rendszer: a királyi rendszer jellemzője, a király azon
jogából fakad, hogy vezetőket nevezzen ki. A gyülekezet szétválása a királyra,
a vezetőkre és a köznépre. Ehhez járulhat még a vezetők megközelíthetetlensége,
és esetleges elszakadása a köznéptől.
• A király megkérdőjelezhetetlensége: mivel az ítéletalkotás királyi jog, így az
ő szava a döntő, az ítélet minden kérdésben. Amit a király jónak mond, az jó,
amit rossznak, az rossz. A nép pedig a király ítéletalkotását fenntartás nélkül
elfogadja, az esetlegesen ellenkező embereket akár lázadónak kiálthatja ki.
• Tizedszedés és -fizetés: ezt a területet bár már tárgyaltuk a királyi jogoknál,
mégis érdemes megfigyelni, hogy a királyi rendszerben élő és abban gondolkodó
emberek semmi kifogást nem emelnek az újszövetségi tizedszedési gyakorlat
ellen, sőt, természetesnek veszik, míg a királyi rendszeren kívül gondolkodó
emberek azok, akik ezt a gyakorlatot általában helytelenítik.
• Pozicionálás, pozícióharc: mivel a király a fej, a hozzá való viszony döntően
meghatározza az egyén pozícióját a királyságon belül. Így többek között
elkerülhetetlen az érdek-vezérelt, bólogató emberek megjelenése, s az egymás
közötti harc a jobb, fontosabb szolgálatok, pozíciók betöltéséért. (Nem is
beszélve arról, hogy ha a bölcs tanácsadók emiatt kiszorulnak a vezetésből, az
a király személyiségének torzulásával járhat; köszönhetően az egyéni érdekeiket
előtérbe helyező, s emiatt a királynak mindenben, feltétel nélkül megfelelni
akaró, nem őszinte, hanem hízelgő személyeknek.)
• Királyságok közötti csaták: a királyságok között sajnos elmaradhatatlan a
rivalizálás, a versengés, a hatalmi háború. Ez fakadhat például a gyülekezetvezetők
közötti összeférhetetlenségből vagy érdekellentétből. A nép pedig
örömmel veti magát a csatába, és vehemensen védi, oltalmazza királyát, valamint
az általa képviselt rendszert.
ÖSSZEFOGLALÁS
A fentebb tárgyaltakat figyelembe véve, és a felsorolt tulajdonságokat elemezve,
felismerve tehát sejthető, hogy egy-egy gyülekezetben mennyire van jelen a királyság
rendszere. Szeretném ismét kihangsúlyozni, hogy véleményem szerint a királyi rendszer
alapvetően egy szemléletmód, egy hozzáállás, egy szellemiség amelyben benne élhet
mind a vezető, mint a vezetett, akár anélkül is, hogy ezt felismerné, tudatosítaná
magában.
A királyi rendszer minősége nagyban függ a király személyétől. Saul emberi szemmel
nézve meggyőző erőt képviselő király volt, Isten előtt mégis hamar megbukott. Dávid
az egyik legpozitívabb szereplő a Szentírásban: uralkodása, Istenről való éles
szellemi látása Izrael virágzó periódusát nyitotta meg. Salamon bölcsességét csodálta
az egész világ. De sajnos számos királyt kísér végig a zsarnokság, az árulás, a
háború: ezeket a történelmi korokat a nép is nagyon megszenvedte. Sajnos elmondható,
hogy sokkal több negatív királyról olvashatunk, mint pozitívról.
Ám az igében megírtak szerint Isten eredeti terve Izrael számára nem a királyság
volt, hanem az Úr személyes uralma és vezetése. Jézus is világosan kijelenti, hogy
noha a nemzeteken a királyaik uralkodnak, az Őbenne hívők számára nem ez az út van
kijelölve. Mégis, Izrael az őt körülvevő világ hatására királyt kívánt magának, ebben
keresve a megoldást a saját engedetlensége miatt bekövetkezett nehézségeire, s
hasonló jelenséggel találkozhatunk számos mai, újszövetségi gyülekezetben is, ahol
Isten Szellemének vezetését egyre inkább az emberi uralom, vezetés, a vezetőben, a
szervezet erejében való bízás váltja fel.
Rendkívül fontos tehát, hogy a hívők tekintetüket az egyetlen igazi úrra és királyra,
az Úr Jézus Krisztusra fordítsák, felnőjenek és megerősödjenek az Istenbe vetett
hitben. Fontos, hogy az emberi vezetés és uralom helyett Isten uralma alatt állva, Őt
követve éljék hitben az életüket. Így válhatnak leginkább hasznára mind
testvéreiknek, mind Istennek, s szolgálhatnak olyan igazságos királyt, akinek örökre
megálló országa van.
Fegyver Zoltán
Budapest, 2016. október
FEGYVER ZOLTÁN írása
[zoltan.fegyver@gmail.com]
BEVEZETŐ
A mai keresztény gyülekezetekben körültekintve számos, sajnálatos ellentmondással
találkozhatunk: tanítás- és személybeli különbségek, az ezekből fakadó gyakori viták
és háborúságok, sztárként ünnepelt, királyként kezelt vezetők az őket körülvevő, mármár
birodalmi szintű rendszerrel s az őket követő tömeggel. A látottak nem igazán
emlékeztetnek az Apostolok Cselekedeteiben leírt mintára, mintha csak valahol-valami
félresiklott volna.
Ezzel az írással az a célom, hogy az Izraelben kialakuló királyi rendszert és annak
előzményeit röviden bemutassam, s összevessem ezt a mai gyülekezetekben tapasztalható
jelenségekkel. Bízom abban, hogy az itt olvasottak sokak számára szolgálhatnak
útmutatóul, épülésül, s talán segíthetnek jobban megérteni és kezelni a felmerülő
ellentmondásokat.
TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS
Miután Izrael kivonult Egyiptomból, negyven évig vándorolt a pusztában. Ahogyan Pál
apostol írja, mindannyian felhő alatt voltak, és a tengeren mentek át; mindannyian
Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengeren. Mindannyian ették a szellemi
kenyeret és ittak a szellemi kősziklából, aki nem más, mint Krisztus. [1Kor 10,1-11]
Mindannyian látták Isten nagy tetteit, jeleit, csodáit. Átvették a Tízparancsolatot
és más rendeléseket. Maga Isten uralkodott felettük és vezette őket.
Mózes halála után Izrael Józsué vezetésével kezdte elfoglalni az ígéret földjét.
Halála előtt Józsué összehívta a nép vezetőit, s áttekintette velük együtt Izrael
addigi történelmét egészen Ábrahámtól kezdve, részletesen taglalva Isten Izrael iránt
tanúsított kegyelmét és nagy tetteit [Józs 24]. Józsué végül választás elé állította
Izraelt: szolgáljanak az Úrnak, vagy válasszanak maguknak más isteneket. A nép, a
szentségre való felszólítás és az engedetlenség következményeinek taglalása után is,
az Urat választotta.
A Bírák könyvében leírtak szerint azonban Izrael le-letévedt a törvény szabta útról.
Istentől való, igen fontos rendelés volt az ígéret földjének a más népektől és azok
isteneitől való megtisztítása. Izrael az engedelmesség helyett sokakat meghagyott, és
inkább adófizetőivé tette a leigázott népeket. Ennek következménye egy prófétai
figyelmeztetés lett: „Annak okáért azt mondom, nem űzöm el őket előletek, hanem
legyenek nektek mint tövisek a ti oldalaitokban, és az ő isteneik legyenek tinektek
tőr gyanánt.“ [Bír 2,3]
Innentől fogva és ennek eredményeként egy történelmi körforgás húzódik végig a Bírák
könyvén. Izrael gonoszul cselekszik, más isteneknek szolgál, majd a bűnei miatt
nyomorúságra jut. A nép elnyomást szenved: az Úrhoz kiált. Ő szabadítót, úgynevezett
bírót támaszt, aki Isten segítségével megszabadítja a népet és bíráskodik. Izrael egy
ideig nyugalomban él, a bíró halálával azonban a körforgás elölről kezdődik.
Az első férfiú, akit Izraelben királlyá akartak tenni, Gedeon volt, aki Istentől
elhívottan legyőzte a midianitákat, és nagy szabadulást szerzett. Gedeon azonban így
utasította el a nép kérését: „Én nem uralkodom felettetek, sem az én fiam nem fog
uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik ti felettetek!“ [Bír 8,23] Bár királlyá nem
tétette magát, anyagi javakat azonban elfogadott a néptől, ami később csaknem teljes
családjának vesztét okozta.
Gedeon ágyasától született fia, Abimélek volt az első ember, akit királlyá is
választottak Sikem városában. Ennek előzménye, hogy saját testvéreit, apja hetven
fiát megölte, így Jóthám kivételével egyedül ő maradt meg Gedeon fiai közül. Bár az
írás ezt nem állítja, de valószínűleg így az övé lett az a hatalmas vagyon is,
amelyet Gedeon a győztes csata után a néptől elfogadott. Abimélek ellen később
lázadást szítottak a sikembeliek Gaál vezetésével. A csatában számtalan férfi, nő és
gyermek mellett maga Abimélek is életét vesztette.
Sámuel bíró alatt nagy változás állt be, a nép ugyanis királyt kívánt magának, holott
ki lett jelentve, hogy maga az Úr uralkodik Izrael fölött. Az Úr parancsára Sámuel
végül engedett a nép kérésének, és királlyá tette Sault, aki azonban hamarosan
elbukott. Ezt követően Sámuel egy Isten szíve szerint való férfiút, Dávidot kente
királlyá. Dávidot Salamon követte a trónon, majd Izrael kettészakadt. Ezután királyok
sora váltotta egymást Izrael és Júda trónján, köztük sajnos sokkal több negatív,
mintsem pozitív szereplővel, kalandos történelmüket árulásokkal, mások és egymás
ellen is folytatott háborúkkal, viszálykodásokkal fűszerezve.
„VÁLASSZ NEKÜNK KIRÁLYT“
Mikor Sámuel megvénült, fiait tette bírákká. Ők azonban nem ítéltek igazságosan:
telhetetlenségükből fakadóan ajándékokat fogadtak el, hagyták magukat megvesztegetni.
Izrael vénei Sámuelhez gyűltek, s ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Íme, te
megvénültél, és fiaid nem járnak az útjaidon. Most azért válassz nekünk királyt, aki
ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás!“ [1Sám 8,5] Sámuelnek azonban nem
tetszett ez a kérés. Az írás pontosan ki is emeli, hogy Sámuelnek, igazságos ember
lévén, nem a fiai ellen emelt kifogásokkal volt problémája, hanem magával a
királyválasztással. Istenhez fordult tehát a kéréssel, aki így felelt neki: „Fogadd
meg a nép szavát mindenben, amit mondanak neked, mert nem téged utáltak meg, hanem
engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük. [...] Most azért hallgass szavukra;
mindazáltal tégy ellenük bizonyságot, és add tudtukra a király hatalmát, aki
uralkodni fog felettük.“ [1Sám 8,7-9]
Isten világossá teszi tehát, hogy a népnek nem Sámuellel, hanem magával Istennel, az
Ő uralkodásával van problémája, s emiatt kíván magának királyt. Hiába állt
rendelkezésre a törvény, hiába szóltak Isten tettei és csodái mind az Úr mellett,
hiába emelt fel szabadítókat és bírákat: a nép nem tanult, nem formálódott át, hogy
az Úr vezetését, közvetlen uralkodását elfogadja. Ezt a folyamatot Sámuel, mikor
bírói tisztéről lemond, az alábbi szavakkal hozza Izrael tudomására [1Sám 12,7-13]:
„És mondta Sámuel a népnek: Igen, az Úr, aki rendelte Mózest és Áront, és aki kihozta
atyáitokat Egyiptom földjéről! Most azért álljatok elő, hadd perlekedjem veletek az
Úr előtt az Úrnak minden jótéteményei felett, amelyeket cselekedett veletek és a ti
atyáitokkal. Miután Jákób Egyiptomba ment, atyáitok az Úrhoz kiáltottak, és az Úr
elküldte Mózest és Áront, akik kihozták atyáitokat Egyiptomból, és letelepítették
erre a helyre. De ők elfeledték az Urat, az ő Istenüket, azért adta őket Siserának,
a Hásor serege vezérének kezébe, és a Filiszteusok kezébe és Moáb királyának kezébe,
és azok harcoltak ellenük. Akkor kiáltottak az Úrhoz, és mondták: Vétkeztünk, mert
elhagytuk az Urat, és szolgáltunk a Baáloknak és Astarótnak; most azért szabadíts meg
minket ellenségeinknek kezéből, hogy neked szolgáljunk. És elküldte az Úr Jerubbaált
és Bédánt és Jeftét és Sámuelt, és megszabadított titeket mindenfelől ellenségeitek
kezéből, és biztonságban laktatok. Mikor pedig láttátok, hogy Náhás, az Ammon fiainak
királya ellenetek jött, azt mondátok nekem: Semmiképpen nem, hanem király uralkodjon
felettünk, holott csak a ti Istenetek, az Úr a ti királyotok. Most azért, ímhol a
király, akit választottatok, akit kértetek. Íme, az Úr királyt adott nektek.“
Nagyon fontos a kiemelésben szereplő állítás. Sámuel itt teszi nyilvánvalóvá, hogy a
királyválasztás oka nem Sámuel fiainak elhajlott útja, hanem alapvetően a félelem, a
bizalmatlanság és a hitetlenség Istenben! Hiszen az Úr minden eddigi bizonysága,
hűsége és kegyelme ellenére Izrael jobban bízott a győzelemben akkor, ha király
vezeti a csatában, mintsem ha Istenre bízza magát. Ez két ok miatt is lehetséges:
egyrészt egy emberi-uralkodói rendszerben valószínűleg jobban látták a problémákból
való kiutat, semmint Isten vezetésében, másrészt a nép cselekedetei és szíve talán
nem volt egyenes Isten irányába, tehát tudták, hogy egy leendő ütközetben emiatt is
veszíthetnek. Az mindenesetre bizonyos, hogy a királyválasztás alapvető motívuma a
hitetlenség és a félelem volt.
Isten, noha elfogadta Izrael király iránti igényét, nyilvánvalóvá tette, hogy nem ez
az Ő tökéletes akarata. Emellett azt is kihangsúlyozta, hogy a királyi rendszer bár
uralkodással jár, tehát a felelősség jobban megoszlik, és a királyra tevődik, mégsem
mentesít senkit az egyéni felelőssége alól [1Sám 12,14-17]:
„Hogyha az Urat félitek, és neki szolgáltok; szavára hallgattok és az Úr szája ellen
engedetlenek nem lesztek; és mind ti, mind pedig a király, aki felettetek uralkodik,
az Urat, a ti Isteneteket követitek: megtartattok. Ha pedig az Úr szavára nem
hallgattok, és az Úr szava ellen engedetlenek lesztek: az Úrnak keze ellenetek lesz,
miként a ti atyáitok ellen. Most is azért álljatok meg, és lássátok meg azt a nagy
dolgot, amelyet az Úr visz véghez szemeitek előtt. Avagy nem búzaaratás van-e most?
Kiáltani fogok az Úrhoz, és ő mennydörgést és esőt ad, hogy megtudjátok és
meglássátok, mily nagy a ti gonoszságtok, melyet cselekedtetek az Úr szemei előtt,
mikor királyt kértetek magatoknak.“
Az engedelmesség szempontjából tehát gyakorlati változást nem hozott a királyi
rendszer, sőt, talán még nehezítette is a helyzetet: immár nem csak a népnek kellett
igazságban járnia, hanem egy törvény iránt engedetlen király is romlást hozhatott az
egész népre. A bírák korában ráadásul a nép viszonylagos szabadságban élt: „Ebben az
időben nem volt király Izraelben, azért mindenki azt cselekedte, ami jónak látszott
az ő szemei előtt.“ [Bír 21,25] Problémás, vitás esetben pedig felkereste a bírót,
aki ítéletet hozott. Mostantól azonban az uralkodónak az egész nép engedelmességgel
tartozott, a király pedig Istentől kapott jogkörrel bírt a nép fölött. Erről a
jogkörről később még részletesen írok. Összességében tehát az izraeli királyság a
félelem és a hitetlenség által motiválva jött létre, nem volt Isten tökéletes
akaratában. A nép sorsa pedig nem könnyebbedett: továbbra is ugyanolyan
engedelmességgel tartozott Isten felé, de immár király is uralkodott rajta. Így Isten
uralkodását el- és megvetve ezáltal kiszolgáltatottá vált az emberi tényezőnek, az
emberi gyarlóságnak is.
AZ URALKODÁS KÉRDÉSE AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN
Térjünk át röviden az Újszövetségben található, uralkodással kapcsolatos
kijelentésekre. Már az apostolok között is felmerült a kérdés, hogy vajon ki közülük
a nagyobb [Luk 22,24-26]:
„Vitatkozás támadt köztük afelől, hogy közülük ki tekinthető legnagyobbnak. Jézus ezt
mondta nekik: A nemzeteken királyaik uralkodnak s azok, akiknek hatalmuk van rajtuk,
jótevőknek hívatják magukat. Ti ne így legyetek. Ellenkezőleg. Aki közöttetek
legnagyobb, legyen olyan, mint a legkisebb, aki vezet, olyan legyen, mint aki
felszolgál."
Péter apostol szintén tesz utalást a vezetés és uralkodás kérdéskörére [1Pét 5,1-3]:
„A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének
tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese. Legeltessétek az Istennek köztetek
lévő nyáját, gondot viselve arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút
nyerészkedésből, hanem jóindulattal. Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a
gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.“
Az újszövetség tanítása világos: Krisztusban, egymás testvérei lévén, nincs uralkodói
rendszer a testvérek között, aki pedig nagy akar lenni, az legyen mindenkinek a
szolgája. Vannak természetesen vének, elöljárók és tekintélyesek a gyülekezetekben.
Ugyanígy jelen vannak tanítók és más szolgálati ajándékok is, akik az egész test
építésére és épülésére adattak. A tekintély és a tisztelet azonban soha nem vezethet
uralkodásra és mások leuralására, mint ahogyan a presbitereknek is inkább a nyáj
példaképe, semmint a pásztor hasonlatot ajánlja Péter.
Jézus azt is világossá teszi, hogy a nemzetekben megjelenő királyi rendszer nem az
egyház számára rendeltetett. Jézus kivételével természetesen, aki a mi Urunk, és a
királyok királya. Számos mai gyülekezetet szemlélve ugyanakkor mégis inkább a királyi
rendszer, mintsem a testvérek szeretetteljes közössége jut az eszünkbe.
PÁRHUZAMOK
Pál apostol, a már említett 1. Korintusi levél 10. fejezetében párhuzamot von Izrael
kivonulási történelme és az egyház között, a keresztség és a Krisztusból való
részesedés tekintetében. Azt is megjegyzi, hogy mindezek a mi tanulságunkra lettek
lejegyezve.
Fennáll-e a vajon az egyházzal való párhuzam Izrael történelmének további
szakaszaira is? Véleményem szerint igen.
A kivonulás története, a páskabárány, a tengeren való átkelés, a kősziklából fakadó
víz mind-mind előképek, és az új szövetségre, valamint Jézus Krisztusra mutatnak. A
mi bárányunk, Jézus is megöletett, Isten pedig kivezette a Jézusban hívőket a
szellemi Egyiptomból, a halál fogságából az életre és a vele való közvetlen, atyai
közösségre, az ígéret földjére. Jézus a bírák korához hasonló szabadságra hívott el
minket, hogy Isten Szelleme által vezéreltetve Isten királyi uralkodása valósuljon
meg az életünkben!
A Jézusban hívő, újjászületett nép tehát be van vezetve az ígéret földjére. Isten
szelleme pedig bennünk munkálkodva elvezet minket minden igazságra. Rendelkezésünkre
áll a Szentírás, akárcsak Izrael népének Mózes törvényei. A feladatunk Isten
Szellemének a követése, a neki való engedelmesség. Ehhez hasonlóan az Izraelnek adott
feladat a törvény betartása és az Úrnak való szolgálat volt.
Az újszövetségi egyházban maga Isten gondoskodik szolgálattevőkről, presbiterekről,
példaképekről, vezetőkről és szolgálati ajándékokról, akik Krisztus testének, az
egyháznak az építésére adattak. [Ef 4,11] Hozzájuk lehet fordulni kérdéses esetekben.
Így akárcsak Izraelnek a bírák és a próféták, úgy a mai egyháznak is megadattak a
megfelelő személyek, akik által mindenki tanácsot, épülést és áldást vehet.
Szabadságra lettünk rendelve, nem szolgaságra. Az Istennel való Atya-fiú viszonyra
hívattunk el, s nem ember-vezette királyi, uralmi rendszerre. Pál apostol világossá
teszi, hogy az Istenhez való fordulásunk után az a cél, hogy mindannyian eljussunk
hitben a felnőtt férfiúságra, az Istennel való személyes, stabil, hiten és bizalmon
épülő kapcsolatra. [Ef 4,13]
Mégis, hogyan válik gyakran ez az ideális állapot a gyakorlatban tapasztalt királyiuralmi
rendszerré?
EMBERI TÉNYEZŐK
Téves lenne azt gondolni, hogy az uralmi rendszer kialakulása vagy csak a királytól,
vagy csak a néptől függ. Valójában mind a két oldalról találhatóak nagyon is emberi
tényezők, melyek az uralmi rendszer kialakulásához vezethetnek.
Amint a történeti áttekintésben olvashattuk, az első ember, akit királlyá akartak
tenni, Gedeon volt. A győztes csata után a nép ajánlotta fel neki, hogy uralkodjon
rajtuk, ő azonban visszautasította a kérést, s nyilvánvalóvá tette, hogy egyedül
Isten uralkodik Izraelen. Sámuel pedig azt jelenti ki, hogy a nép királykívánása
mögött elsősorban nem a nép által említett erkölcsi ok, azaz Sámuel fiainak
gyarlósága, hanem egy sokkal egyszerűbb tény, a félelem és a hitetlenség mutatkozik
meg.
Mind a két esetben a nép volt az, aki királyt kívánt magának. Gedeonban az erőskezű,
sikeres vezetőt látták, a nép pedig úgy gondolta, hogy az ő vezetésével a környező
népek nem árthatnak nekik. A királyi rendszer stabilitást és állandóságot sugallt
számukra, holott az ellenségek Izrael ellen való sikerességének egyetlen oka a nép
engedetlensége volt, nem pedig a királyi rendszer megléte vagy nemléte. Az emberekben
tehát mindig is jelen volt a király és a királyi rendszer iránt való igény, hiszen ez
emberi szemmel nézve egy stabilitást sugalló, erős hierarchikus rendszer. Jólszervezettsége
miatt pedig sokkal erősebbnek tűnhet, mint az Istenben hívő és bízó
emberek vegyes sokasága.
A másik ok, ami miatt a nép királyt kívánhat, az az egyéni felelősség nem vállalása,
áthárítása. A bírák ideje is azt mutatja meg, hogy a nép számára sokkal könnyebb egy
embert követni, semmint Isten rendeléseire figyelni, és azokat megtartani. A döntés,
a vezetés terhe a királyi rendszerben részben a királyra hárul, akit a népnek csak
követnie kell.
(Ebben a kérdésben tanulságos, ha körülnézünk a mai világban: egyre több fiatal
férfi marad otthon még felnőttkorában is a szüleivel, hiszen ez sokkal kényelmesebb,
mint önállóan helyt állni az életben, felelősséget vállalni és saját lábra állni. A
jelenség Pán Péter szindróma néven ismert.)
A másik oldalról megközelítve a kérdést, szintén lehetséges eset, mikor valaki
kapzsiságból, becs- vagy hatalomvágyból királlyá igyekszik tenni magát, mint például
a bírák idejében Abimélek. Az egyéni motívumok tehát szintén nem zárhatóak ki a
kérdéskörből. Az ilyen önjelölt királyokhoz előszeretettel csatlakoznak emberek, akár
anyagi, akár más önös érdekekből, gyakran szintén egyéni ambícióktól vezéreltetve, a
vezető farvizén evezve.
ÉRETTSÉG AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN
Péter apostol az újjászületett hívőket a csecsemőkhöz hasonlítja, akik a tiszta,
hamisítatlan tejen növekszenek. A Zsidó levél szerzője az alábbi szavakkal inti
levelének címzettjeit [Zsid 5,12]: „Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene
lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire
tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, akiknek tejre van szükségetek és nem
kemény eledelre. Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédeiben,
mivelhogy kiskorú. Az érett korúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek
mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való
különbségtételre.“ Egy másik, már említett igeszakaszban Pál apostol ismerteti, hogy
a cél az, hogy mindenki eljusson hitben a felnőtt férfiúságra [Ef 4,13].
Látható, hogy az újjászületés utáni folyamat is egy fejlődés. Kezdődik a csecsemőkorral,
amikor tejen, könnyű étellel táplálják a kisdedet, aki egyre fejlettebbé és
értelmesebbé válva megtanulja és önállóan gyakorolja a jó és rossz közötti
különbségtételt. Végül eljut a felnőtt férfiúságra, sőt, arra is alkalmassá válik,
hogy másokat tanítson, vezessen, támogasson. Isten világos ígéretet tett arra, hogy
az Ő Szelleme elvezet bennünket minden igazságra, s mindent megad ahhoz, hogy a
növekedésünket, küldetésünket, feladatainkat sikeresen betöltsük.
A felnőtté válás azonban együtt jár a felelősségvállalással, az önálló döntéshozatallal is.
A kérdés ismét kétoldalú: egyrészt akar-e a hívő önálló lenni, a felnőtt férfiúságra
eljutni, másrészt a tanítója erre motiválja-e, s megad-e neki mindent, ami a felnőtté
válásához szükséges.
Amennyiben valaki nem akar felnőni, s számára könnyebb útnak tűnik, hogy mindig a
vezetőtől várja az iránymutatást, máris nagy lépést tett egy ember-vezette rendszerbe
való tagozódás felé. Ha pedig a tanító nem adja meg tanítványának a szükséges példát,
útmutatást és bátorítást, azt valószínűleg valamilyen önös, például anyagi érdekből,
vagy hatalomvágyból teheti. A tanítvány ekkor egy önállótlan, függő gyermek marad.
KIRÁLYSÁGOK SZÜLETÉSE
Ez a folyamat lehet akár szinte teljesen tudattalan is. Isten például látványosan
elhív egy embert, s nagy tetteket, vezetést, vagy szabadítást ad rajta keresztül.
Sokan ezt látva hozzá csatlakoznak, hallgatják szavait, némelyek egyenesen csodálják.
Ha nem is nyíltan kimondva, de felkérik királynak: vezesse őket, mutassa meg nekik az
Isten által rendelt utat; ők pedig követik a vezetőt, hiszen Isten elhívottját látják
benne. Szélsőséges esetben akár még úgy is gondolhatják: ő nem tévedhet, tehát ha
mindenben engedelmeskednek neki, akkor mindenképpen Isten akaratában járnak. Ezáltal
részben az egyéni felelősségüktől is megszabadulnak, míg a király közelsége, a
körülötte kialakuló rendszer és szervezet pedig biztonságérzetet nyújt. Az elhívott
természetesen visszautasíthatja a felkérést, s kinyilváníthatja, hogy ő nem fog
vezető lenni, vagy uralkodni a népen. Ez ugyanakkor nem zárja ki, hogy sokan továbbra
is királyként tekintsenek rá, s úgy is kezeljék. Ám az elhívott el is fogadhatja a
felkérést, és a nép élére állhat: ezzel máris kezdetét veszi egy új királyi rendszer.
Itt szeretném kihangsúlyozni, hogy a királyi rendszer alapvetően egy szemléletmód,
egy hozzáállás, mondhatni szellemiség, amelyben benne élhet mind a vezető, mint a
vezetett. A gyakorlatban tapasztalt rendszerek és visszásságok pedig mind-mind ennek
a szemléletmódnak a kikristályosodásai. S amit még nagyon fontos megemlíteni: a
királyi rendszer mindig uralmi rendszer. Aki ebbe belelép, az önkéntelenül a részévé
válik, s rá is vonatkozni fognak a király által gyakorolható, Isten adta jogok,
melyeket Sámuel az első király választásakor részletezett.
KIRÁLYI JOGOK
A királyi jogokat az 1. Sámuel 8. fejezetében találjuk:
„És mondta [Sámuel]: A királynak, aki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma:
fiaitokat elveszi és szekér vezetőivé és lovasaivá teszi őket, és szekere előtt
futnak. Ezredesekké teszi őket, és hadnagyokká ötven ember felett; velük szántatja
meg barázdáit, és velük végezteti aratását, készítteti hadi szerszámait és harci
szekereihez az eszközöket. Leányaitokat pedig elviszi kenőcskészítőknek,
szakácsnéknak és sütőknek. Elveszi legjobb szántóföldjeiteket, szőlőhegyeiteket és
olajfás kertjeiteket, és szolgáinak adja. Veteményeiteket és szőlőiteket
megdézsmálja, és főbb embereinek és szolgáinak adja. Elveszi szolgáitokat,
szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat és szamaraitokat, és a maga dolgát végezteti
azokkal. Barmaitokat megdézsmálja, és ti szolgái lesztek néki. És panaszkodni fogtok
annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az Úr nem fog
meghallgatni akkor titeket. A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és
mondának: Nem! Hanem király legyen felettünk. És mi is úgy legyünk, mint a többi
népek, hogy királyunk ítéljen minket is, és előttünk járjon, és vezesse a mi
harcainkat. És miután Sámuel meghallgatta a népnek minden szavát, megmondta azokat az
Úrnak. És monda az Úr Sámuelnek: Hallgass szavukra, és adj nekik királyt.“
A gyakorlati életben a királyi rendszert a gyümölcseiről, a fent felsorolt jogok és
körülmények érvényesüléséről lehet felismerni:
• Uralmi rendszer és hierarchia: a király által kinevezett vezetők, tekintélyek
által alkotott, gyakran piramisszerű rendszer, élén a királlyal.
• Uralkodás: a nép a király szolgája lesz, a király uralkodik fölöttük.
• Munkaadás és birtoklás: a király gyakran mint munkaadó is megjelenik, a királyi
rendszer fenntartásához szükséges feladatok elvégzésére tart embereket. A
király a nép javait is (részben) a magáénak tekinti, azokkal él, azokat a saját
céljaira használhatja fel, és szétoszthatja az emberei között.
• Dézsma/tized: a király a nép javait megdézsmálja, azt magának és főembereinek
juttatva. Az itt található héber szó (H6237: asar) az elvett tized értelmében
is használatos. A király tehát gyakorlatilag tizedet szedhet a néptől.
A nép azonban mindezen királyi jogok ellenére királyt akar magának: egy olyan emberi
uralkodót kíván maga fölé, aki vezeti a harcban, az életben, aki előttük jár, és
példát mutat, akit lehet követni, akinek a szava döntő és ítéletet szolgáltat a nép
számára.
GYÜLEKEZETI KIRÁLYSÁGOK
Érdemes tehát megvizsgálni a gyülekezeteket a fenti, királyi jogok megjelenésének,
megtapasztalhatóságának szempontjából. Ehhez a rendszerhez azonban más, inkább
közvetve a királyi jogkörhöz tartozó jelenségek is társulhatnak, melyek szintén a
királyi uralom meglétére utalnak:
• A király, mint a nép egységének szimbóluma: az újszövetségi gyülekezetekben ez
ott lelhető fel gyakran, hogy a fókuszban már nem Jézus Krisztus, hanem a
gyülekezet vezetője áll. Gyakorlatilag az ő nevével azonosítják a felekezetet,
az általa képviselt álláspontot. A vezető testesíti meg a gyülekezet egységét.
• Rögzült, hierarchikus rendszer: a királyi rendszer jellemzője, a király azon
jogából fakad, hogy vezetőket nevezzen ki. A gyülekezet szétválása a királyra,
a vezetőkre és a köznépre. Ehhez járulhat még a vezetők megközelíthetetlensége,
és esetleges elszakadása a köznéptől.
• A király megkérdőjelezhetetlensége: mivel az ítéletalkotás királyi jog, így az
ő szava a döntő, az ítélet minden kérdésben. Amit a király jónak mond, az jó,
amit rossznak, az rossz. A nép pedig a király ítéletalkotását fenntartás nélkül
elfogadja, az esetlegesen ellenkező embereket akár lázadónak kiálthatja ki.
• Tizedszedés és -fizetés: ezt a területet bár már tárgyaltuk a királyi jogoknál,
mégis érdemes megfigyelni, hogy a királyi rendszerben élő és abban gondolkodó
emberek semmi kifogást nem emelnek az újszövetségi tizedszedési gyakorlat
ellen, sőt, természetesnek veszik, míg a királyi rendszeren kívül gondolkodó
emberek azok, akik ezt a gyakorlatot általában helytelenítik.
• Pozicionálás, pozícióharc: mivel a király a fej, a hozzá való viszony döntően
meghatározza az egyén pozícióját a királyságon belül. Így többek között
elkerülhetetlen az érdek-vezérelt, bólogató emberek megjelenése, s az egymás
közötti harc a jobb, fontosabb szolgálatok, pozíciók betöltéséért. (Nem is
beszélve arról, hogy ha a bölcs tanácsadók emiatt kiszorulnak a vezetésből, az
a király személyiségének torzulásával járhat; köszönhetően az egyéni érdekeiket
előtérbe helyező, s emiatt a királynak mindenben, feltétel nélkül megfelelni
akaró, nem őszinte, hanem hízelgő személyeknek.)
• Királyságok közötti csaták: a királyságok között sajnos elmaradhatatlan a
rivalizálás, a versengés, a hatalmi háború. Ez fakadhat például a gyülekezetvezetők
közötti összeférhetetlenségből vagy érdekellentétből. A nép pedig
örömmel veti magát a csatába, és vehemensen védi, oltalmazza királyát, valamint
az általa képviselt rendszert.
ÖSSZEFOGLALÁS
A fentebb tárgyaltakat figyelembe véve, és a felsorolt tulajdonságokat elemezve,
felismerve tehát sejthető, hogy egy-egy gyülekezetben mennyire van jelen a királyság
rendszere. Szeretném ismét kihangsúlyozni, hogy véleményem szerint a királyi rendszer
alapvetően egy szemléletmód, egy hozzáállás, egy szellemiség amelyben benne élhet
mind a vezető, mint a vezetett, akár anélkül is, hogy ezt felismerné, tudatosítaná
magában.
A királyi rendszer minősége nagyban függ a király személyétől. Saul emberi szemmel
nézve meggyőző erőt képviselő király volt, Isten előtt mégis hamar megbukott. Dávid
az egyik legpozitívabb szereplő a Szentírásban: uralkodása, Istenről való éles
szellemi látása Izrael virágzó periódusát nyitotta meg. Salamon bölcsességét csodálta
az egész világ. De sajnos számos királyt kísér végig a zsarnokság, az árulás, a
háború: ezeket a történelmi korokat a nép is nagyon megszenvedte. Sajnos elmondható,
hogy sokkal több negatív királyról olvashatunk, mint pozitívról.
Ám az igében megírtak szerint Isten eredeti terve Izrael számára nem a királyság
volt, hanem az Úr személyes uralma és vezetése. Jézus is világosan kijelenti, hogy
noha a nemzeteken a királyaik uralkodnak, az Őbenne hívők számára nem ez az út van
kijelölve. Mégis, Izrael az őt körülvevő világ hatására királyt kívánt magának, ebben
keresve a megoldást a saját engedetlensége miatt bekövetkezett nehézségeire, s
hasonló jelenséggel találkozhatunk számos mai, újszövetségi gyülekezetben is, ahol
Isten Szellemének vezetését egyre inkább az emberi uralom, vezetés, a vezetőben, a
szervezet erejében való bízás váltja fel.
Rendkívül fontos tehát, hogy a hívők tekintetüket az egyetlen igazi úrra és királyra,
az Úr Jézus Krisztusra fordítsák, felnőjenek és megerősödjenek az Istenbe vetett
hitben. Fontos, hogy az emberi vezetés és uralom helyett Isten uralma alatt állva, Őt
követve éljék hitben az életüket. Így válhatnak leginkább hasznára mind
testvéreiknek, mind Istennek, s szolgálhatnak olyan igazságos királyt, akinek örökre
megálló országa van.
Fegyver Zoltán
Budapest, 2016. október
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése