2020. június 12., péntek

Isten hangjának a meghallása és követése

Isten hangjának a meghallása és követése

Mi keresztényként valóban halljuk Isten hangját?
Mit kell tennünk, hogy meghalljuk Őt?
Miből tudhatjuk, hogy valóban Isten szólt hozzánk?
Hogyan kerülhetjük el a tévedéseket?


Az én juhaim hallják az én szómat...

Egy elképzelt kis banális történettel kezdem a téma kibontását:
Csörög a telefon, sietve felveszed, és egy kedves hangú ismeretlen szól bele: … „Dr. Kiss Márton vagyok, a helyi kórházból. Egy sajnálatos dolog miatt keresem, az egyik betegemnek életmentő műtétre lenne szüksége, ami 3.000.000.- Ft-ba kerül. Még 100.000.- Ft hiányzik, és adományokat gyűjtök hozzá. Tudna segíteni valamekkora összeggel, nagyon sürgős lenne?!”...

Zsupsz, jó keresztényként ebben a pillanatban döntened kellene. Eszedbe jut Jak 4:17:  „azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak.„  Ennek megfelelően ki kellene találnod, hogy ebben a helyzetben mi a jó:  „ Ha most pénzt adok ennek az ismeretlennek, azzal jót teszel, az helyes? Esetleg rossz, mert ő egy csaló, és csak kábítószerre költené? A múltkor is becsapott valaki, akkor most ez is csalás? Valószínűleg már van egy sémád az ilyen élethelyzetekre, de minden élethelyzet más és más, és könnyen lehet, hogy ami egy alkalommal helyes válasz volt, (mondjuk éppen adtál pénzt) az most ebben az esetben nem az, mert a hang a telefonban éppen egy csaló.

Ismered a Törvényt, kívülről tudod a Szentírást, de könnyen belátható ebből a kis példából, hogy ez önmagában édes kevés. Még ha a szíved megváltozott is, és teljes lényeddel, teljes szíveddel a jót akarod tenni, akkor sem tudod csak úgy EGYEDÜL önmagad eldönteni, hogy mit kell tenned ebben az élethelyzetben, hogy IGAZI, Isten szerinti jót tégy.

Ha nem rendelkezel azzal a PLUSSZAL, amiről ez az írás beszél, akkor bizony ki vagy téve a tévedés veszélyének, és könnyen választhatod a magad számára helyesnek tűnő, de az isteni nézőpontból helytelen utat.

Én korábban nem tartottam nagyon fontosnak, hogy egy ilyen élethelyzetben milyen választ adok. Azt hittem, hogy ha tudatlanságból („jó szándékból”) követek el bűnt, az nem is olyan nagy dolog. Isten azonban világossá tette mindenki számára, már az ószövetségben, hogy a tévedésből elkövetett bűn is bűn, és engesztelő áldozatot, bűnbocsánatot követel:

3Móz 4:27-31  "Ha pedig a föld népe közül vétkezik valaki tévedésből, mivelhogy az Úrnak valamelyik parancsolatja ellenolyat cselekeszik, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnössé lesz; Ha tudtára esik néki az ő bűne, amelyet elkövetett: vigyen áldozatul az ő bűnéért, amelyet elkövetett, egy ép nőstény kecskét.És tegye a kezét a bűnért való áldozat fejére, és ölje meg a bűnért való áldozatot az egészen égőáldozat helyén.És vegyen a pap annak véréből az újjával, és tegyen az égőáldozat oltárának szarvaira, a vérét pedig mind öntse az oltárnak aljára. Azután vegye el minden kövérjét, amint elveszik a hálaáldozatnak kövérjét: és füstölögtesse el a pap az oltáron, kedves illatul az Úrnak. Eképpen szerezzen néki engesztelést a pap, és megbocsáttatik annak."

Elgondolkodtató látnunk, -ha tanulmányozzuk Jézus életét, - hogy Ő végig bűntelen tudott maradni. Ez pedig pontosan azt jelenti, hogy sem szándékosan, sem pedig tévedésből nem követett el bűnt. Az előbbi igéből kitűnik, hogy egyébként maga is bűnössé vált volna, és áldozatot kellett volna bemutatni Érte. Jézus azonban mindig, minden élethelyzetben képes volt kiválasztani az Isten szándékával egyező utat, és mindig azon járt.Pedig ez az út egy külső szemlélő számára nem mindig tűnt logikusnak, Isten útjának. Néha például egyszerűen eltávozott az őt hallgatni akaró sokaság elől: „Máté 8:18  átván pedig Jézus a nagy sokaságot maga körül, parancsolá, hogy menjenek a túlsó partra.” Két alkalommal pedig ostorral űzte ki a kufárokat a templomból.

Bár nem mindig látszott annak, de mégis mindig pontosan azt tette, ami teljes összhangban volt az Atya szeretetével.

Hogyan volt erre képes???

Vajon mi volt Jézus titka, amellyel mindig ki tudta választani a helyes utat ???

A Szentírásban megtaláljuk a választ. Olvassuk el Ján. 5.30-at:

Ján 5:30  "Én semmit sem cselekedhetem magamtól; amint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét."

Ebből az igéből sok minden kiderül:

1. „Én semmit sem cselekedhetem magamtól...”

Jézus, amikor valamit tett, azt sohasem egyedül tette. Mindig ott volt az Atya a Szentlélek közvetítésével, és az Atya cselekedett, az Atya élte az életét Jézusban. Ha csodát tett, azt az Atya tette rajta keresztül, -és ami e gondolatsor szempontjából a legfontosabb- ha valamiben döntött, azt szintén az Atya döntötte rajta keresztül. Hiszen Jézus megüresítette magát,  szolgai formát vett fel, és „semmit sem cselekedett magától”, így nem is döntött egyedül. „Atyám, legyen meg a Te akaratod” mondta Jézus.

2. „Amint hallok, úgy ítélek...”

Jézus nem önmaga döntötte el, hogy egy élethelyzetben mi a helyes út, azaz nem ítélt meg semmit és senkit. Amit az Atyától hallott, ő azt az ítéletet fogadta el a saját (emberi) véleménye helyett.

Mi emberek véges, lények vagyunk. Gyakran nem látunk az orrunknál tovább. Képtelenek vagyunk megjósolni egy tettünk hosszú távú következményét, mert egyszerűen nem látjuk az összefüggéseket.  Isten azonban más. Ő mindentudó, teljes bölcsességgel, tökéletes erkölcsi érzékkel bír, és tökéletesen átlát minden élethelyzetet. Ha ő ítél meg egy élethelyzetet, ha ő mondja meg nekünk, hogy most mit helyes tennünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy igaza van. Ő sohasem téved. Mindent átlát, mindent tud, mindent számításba vesz.  Jézus tudta ezt. Feltétel nélkül bízott az Atyában, jól tudta, hogy bármit is mond, az biztosan igaz, biztosan helyes, és biztosan a szeretet.

Ezért Jézus pontosan így élt:  „ Amint az Atyától hallott, úgy ítélt”

Visszatérve az adománygyűjtős orvos példájára, el tudom képzelni, hogy ha Jézust hívta volna fel telefonon, Jézus nem döntött volna, nem ítélt volna, hogy helyes-e pénzt adnia. „Kapcsolatba lépett volna” az Atyával, és őt kérdezte volna: „Atyám, most mi a helyes, mit szándékozol rajtam keresztül tenni?”

És az Atya válaszolt volna neki. Jézus mindig bízott az Atyában, ezért hagyta volna, hogy az Atya fejeződjön ki rajta keresztül, pontosan azt tette volna, amit az Atya szándékozik benne tenni, így ebben az élethelyzetben sem követett volna el bűnt, vagy mulasztást. Ezért Jézus ezután az eset után is elmondhatta volna, amit János 5.30-ban mondott: „...amint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét.”

3. „Amint hallok...”

Ahhoz, hogy Jézus képes legyen mindig az Atyát kifejezni, szüksége volt egyfajta „hallásra”. Képesnek kellett lennie arra, hogy meghallja, amit az Atya mond, és tanácsol.  Ha nem „hallotta” volna az Atya hangját, akkor az emberiséghez hasonlóan képtelen lett volna objektíven megítélni egy élethelyzetet, csak egyedül, csak az emberi bölcsességével tudott volna dönteni. Ha csak egyedül, az Atya „súgása”, segítsége nélkül lett volna, biztosan tévedett volna előbb-utóbb valamiben, mulasztott volna, és így nem lehetett volna a tökéletes áldozat. Jézus azonban a keresztet kivéve sohasem volt egyedül:

Ján 8:16  „De ha ítélek is én, az én ítéletem igaz; mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki küldött engem.”


És most jön a lényeg!

A következőkben be fogom bizonyítani, hogy hasonlóan Jézushoz, - ha hívő vagy- Te sem vagy egyedül, és Te is hallod Isten hangját!!!  Így elvileg minden szükséges eszköz a rendelkezésedre áll, hogy bűntelen életet élj.

A bizonyításhoz induljunk ki abból, hogy ha valóban így van, akkor ez egy természetfeletti valóság. A természetfelettiről pedig számunkra objektíven egyedül a Szentírás nyilatkozik. A Bibliáról tudjuk, hogy minden szava igaz, így ha a Biblia írja le, hogy így van, akkor biztosak lehetünk benne, hogy úgy van.

Nemrég, amikor arról beszéltem egy kedves testvérnővel, hogy mi „halljuk” Isten hangját, akkor szomorúan csóválta a fejét: „Én nem érzem, hogy hallanám, én azt hiszem, nem hallom.”

De hiszen ez egy természetfeletti valóság!!! Akkor válik a számunkra valósággá, és megtapasztalhatóvá, amikor elhisszük Istennek, hogy úgy van.  Isten az egyszülött fiát adta érted, érzed ezt?  Valaki érzi ezt??? Hiszen kötöznivaló bolondok vagyunk, ha az érzéseinkre várunk! Ezt nem érezni kell, hanem „tudni”! Egyszerűen Isten megírta a bibliában, hogy az egyszülött fiát adta értünk,  és mi elhittük, hogy ez a valóság. Hittel elfogadtuk. Ez a hit. Isten kijelent valamit a Szentírásban, és mi bízunk Istenben, tudjuk hogy igazat mond, tudjuk,  hogy amit mondd az a valóság. Azért, mert Isten minden kétséget kizáróan meggyőzött minket, bebizonyította a számunkra, hogy valóban ez a valóság. Nem számítanak az érzéseink!!! Az érzéseink becsaphatnak!!! A tapasztalataink becsaphatnak!!! Mi becsaphatjuk saját magunkat! Egyedül az számít, hogy mit mond Isten. Ő sohasem fog minket becsapni. Mindig azt mondja, ami a valóság!

Kedves Olvasó!

Arra kérlek, mielőbb tovább olvasod az írást, előbb döntsél! Ha Isten mondd valamit, de a tapasztalataid, és az érzéseid mást mondanak, akkor kinek fogsz hinni? Istennek, vagy az érzéseidnek. Arra kérlek állj meg egy ideig, ne olvass tovább, amíg nem döntöttél.

Szóval Istennek, vagy az érzéseidnek hiszel inkább???


… … … …

Ha döntöttél már, nézzük meg, hogy mit nyilatkozik Isten ebben a témában:

Azt ígértem, be fogom bizonyítani, hogy Te, ha hívő vagy, ugyanúgy, mint Jézus, nem vagy egyedül, és ugyanúgy, mint Jézus „hallod” Isten hangját.  Nézzük meg, hogyan tájékoztat erről minket a Szentírás:

Ján 10:27 -28  Az én juhaim hallják (G191) az én hangomat(G5456) /szómat/, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.

Nézzük meg a két kulcsszó jelentését a görögben is:

I. hallják (G191). Az itt szereplő görög kifejezés a G191  ἀκούω (akúó)
1) hall, hallgat
2) meghallgat, kihallgat
3) hallgat rá
4) megért, felfog

Azaz a „hallják” itt valami olyasmit jelent, hogy „képesek érzékelni, felfogni, megérteni”, azaz „meghallani”.


II. szómat (hangomat) G5456  Az itt szereplő görög szó jelentése:
G5456   φωνή  (phóné)
- hang; kiáltás; beszéd; nyelv

Vagyis az ige arról beszél, hogy Jézus juhai képesek érzékszerveikkel felfogni, érzékelni és megérteni az Ő hangját, beszédét.

De kik azok az emberek, akiket Jézus juhainak nevezhetünk?
Jézus kijelentette, hogy az ő juhai azok, akik hisznek benne, akik pedig nem hisznek benne, azok nem a juhai:

 „Ján 10:26  De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok. Amint megmondtam néktek”

Ján 11:26  És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?

Ján 6:47  Bizony, bizony mondom néktek: Aki én bennem hisz, örök élete van annak.


Tehát a hívők Jézus juhai. Minden hívő, aki hisz.

Most pedig nézzünk bele egy kissé a konkordanciánkba:

A „hallják és a szómat, azaz „hangomat” helyett álló görög kifejezéseket a G191 és G5456-os sorszámmal jelölték a bibliatudósok. Ha megnézzük, hogy még melyik igékben fordulnak elő pontosan ezek a szavak, akkor elgondolkodtató kijelentésekre bukkanunk. (Az igék utáni sorszámmal jelöltem, hogy ugyanarról a görög szóról van szó):

Jel 3:20  Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja (G191) az én hangomat (G5456) /szómat/ és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.

Ján 10:2-5  Aki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az. Ennek az ajtónálló [ajtót] nyit; és a juhok hallgatnak (G191) annak hangjára(G5456) /szavára/; és a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti őket. És mikor kiereszti az ő juhait, előttök megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját (G5456). Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját (G5456).Ján 10:16 (HUN)  Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak (G191) majd az én hangomra (G5456) /szómra/; és lészen egyakol [és]egy pásztor.

Ezek szerint Jézus „hangját „ ismerni” „hallani” , és „hallgatni” arra kulcsfontosságú,  ha hívőként követni szeretnénk Őt, amikor előttünk megy.

Kérdés: „Én követni szeretném, és ezért hallani szeretném a hangját, de még nem hallom, pedig hívőnek tartom magamat. Mit kell tennem ahhoz, és mikor lesz az, amikor hallani fogom?” -  Kérdezhetné most valaki.

Válasz: Arra, hogy mikor válik lehetővé meghallani a hívő keresztények számára Jézus hangját, Jézus pontosan megadta a választ: Ján 5:25  Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az MOST vagyon, mikor a halottak hallják (G191) az Isten Fiának hangját(G5456) /szavát/, és akik hallják, élnek.

Ez a tapasztalat Jézus óta mindig-is elérhető volt a hívők számára.

Mit kell tenned hozzá?  Pontosan ugyanazt, amit az üdvösséged „megszerzéséhez”. El kell hinned Istennek, hogy nem hazudik. Igazat mond az igéjében, és nem csak az egyszülött fiát adta oda Érted, hanem vele együtt MINDENT. Többek között a Szent Lelket is, és vele együtt a képességet, hogy képes legyél meghallani a Lélek közvetítésével Jézus hangját. A hívők egy szép napon be fogják látni, hogy Jézus igazat ígért, és attól kezdve „hallani” fogják a hangját.

 A Lélek valójában Jézus gondolatait, szándékait, érzéseit, egyszóval életét fejezi ki bennünk keresztényekben. Valójában tehát Jézus él bennünk. Teljesen természetes, hogy halljuk a hangját, hiszen bennünk él. „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus;” -mondta Pál. Ő tudta ezt.

 Jézus is erről beszélt: Ján 14:18  Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.

Így tehát elmondhatjuk, hogy hasonlóan Jézushoz, mi sem vagyunk egyedül. Ahogyan benne az Atya, úgy bennünk Krisztus él:

 1Ján 5:20  De tudjuk [azt is], hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és [hogy] mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.

Róm 8:10   Hogyha pedig Krisztus ti bennetek [van], jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért.

Ezt onnan is tudhatjuk, hogy Jézus ezért imádkozott a főpapi imájában. Tudjuk, hogy Jézus egyetlen imája sem hiúsult meg, tehát biztosan tudhatjuk, ez is megvalósult:

 (Ján 17. 22)   És én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk:   (23)   Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.

Krisztus most  a Lélek „közreműködésével” bennünk él, és benne pedig az Atya. Mi nem vagyunk egyedül, nem kell tehát egyedül döntenünk sem!

Amikor én rájöttem, hogy halott vagyok egyedül, Krisztus nélkül, és halott vagyok, ha VALÓBAN nem hallom Isten hangját, és rájöttem arra, hogy Isten azt állítja az igaz igéjében, hogy Krisztus bennünk él, és minden valódi keresztény hallja az ő hangját, akkor egy ponton megadtam magamat az igének. Inkább az igének hittem, mint az érzéseimnek, a tapasztalataimnak. Azt mondtam: „Uram, én hallom a hangodat, hiszen Te magad mondtad, hogy így van. Légyszi segíts, mondd meg, hogy most mit tegyek. És akkor felbukkant bennem egy gondolat, ami meglepő fordulat volt a számomra. Nem valódi hangot hallottam, hanem egy gondolat bukkant fel bennem közvetlenül, egyfajta intuitív készen kapott tudás. (Azóta sem hallottam sohasem valódi hangot, csak gondolatokat, és egyszer egy természetfeletti előrelátást egy élethelyzetről) Természetesen bizalmatlan voltam (és ez így helyes), és újra Istenhez fordultam imában: Istenem ezt és ezt a választ kaptam, ez most a Te válaszod, nem a Gonosz szórakozik velem? Belül a lelkemben békét, és semmi tiltakozást nem tapasztaltam, és a gondolat az igének, a törvénynek sem mondott ellen, így megtettem, amit hitem szerint akkor Isten tanácsolt. És csodálatos dolgot tapasztaltam meg. Valahányszor Isten hangjára hallgatok, egy csodát élek meg. Az Ő megoldásai olyan elegánsak, olyan békét hozóak, olyan bölcsek, amit elképzelni sem voltam képes korábban.

Azt jelenti ez, hogy egy csapásra bűntelenné váltam? Nem! Sajnos nincs még Istenben akkora bizalmam, hogy mindig rá hallgassak. Néha egyszerűen nem kérdezem meg, mert félek, hogy mást mond, mint amit én akarok tenni. Micsoda őrültség! Nem bízom abban, aki mindenkinél bölcsebb, és annyira szeret, hogy az életét is odaadta értem. Gyakran azon kapom magamat, hogy van egy képem arról, hogy Isten mit fog mondani, ezért meg se kérdezem, mert az elképzelt válasza nem tetszik nekem. Amikor pedig legyőzve az ellenállást mégis megkérdezem, csodálkozva tapasztalom, hogy Isten egyáltalán nem azt a választ adja, mint amit én a korlátolt kis fejemmel képzeltem.

Persze olyan is van, hogy rám bízza az utat, semmilyen látszólagos választ nem ad. Talán szeretné ilyenkor, ha egy kicsit önállóbb  lennénk, használnám a fejemet. Ilyenkor döntök, majd az eredményt megbeszélem Vele, tehát valójában ilyenkor sem egyedül döntök. Ha nem tiltakozik, akkor megteszem, amire jutottam. Már számtalanszor tapasztaltam, hogy ha őszintén kíváncsi vagyok a véleményére, képes kommunikálni velem, ezért tudom, szólna, ha rossz úton akarnék járni. Tudom, hogy sohasem hagyna elveszni: „ Ján 10:27 -28 Az én juhaim hallják (G191) az én hangomat(G5456) /szómat/, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.”

Ő olyan csodálatos.

A legutóbb például elfelejtettem leadni egy határidős feladatot. Először nagyon betojtam, hogy most mi lesz, de aztán eszembe jutott, hogy Isten biztosan szólt volna, ha valóban olyan fontos lenne az a feladat. „Szóltál volna” kérdeztem. „Hallottam” a választ: „Ha tényleg fontos lett volna az a feladat, eszedbe juttattam volna.” Ebben nyugodtam meg, és semmi baj nem lett a munkahelyemen. Egyetlen kollégám sem csinálta meg a feladatot határidőre. Érdekes.

Sajnos még ezek ellenére sem mindig bízom Benne. Még gyakori, hogy én élek, egyedül ítélek, egyedül igyekszem helytállni ahelyett, hogy hagynám, hogy Krisztus ítéljen, Krisztus éljen bennem, és akkor elszabadul a Pokol. De amikor hagyom, hogy Ő éljen, Ő nyilvánuljon meg bennem, Ő járja a saját útját bennem (ami már a saját utam is, hiszen mi már örökké összetartozunk) akkor mindig egy darabka Mennyet tapasztalok meg. Így a hitem, a bizalmam napról-napra nő Krisztusban. Egyre többször választom az ő megoldását, az ő életét a sajátom helyett. Csak mert látva, megtapasztalva, hogy Ő mindig okosabb nálam, és a megoldásai mennyi örömet, szeretetet hoznak, egyre jobban bízom benne.  A bizalmam sohasem nőhette volna ilyen nagyra Benne, ha azon a bizonyos napon nem láttam volna be, hogy igazat mond. Mi  „halljuk” a „hangját”, és Ő alig várja, hogy vezethessen minket a lelkével.

Néha, amikor testvérekkel beszélek, úgy tűnik, nem hisznek abban, hogy ez lehetséges. Úgy látom, hogy ha tudnák, hogy megkapták a Szent Lelket (Szent Szellemet), akkor már elhinnék. Ha tudnák, hogy övék a Lélek (Szellem), akkor azt is elhinnék, hogy Isten képes vezetni őket a (Szellemén) Lelkén keresztül, mint akár az apostolokat. Ejnye-bejnye, már megint át kell gondolnunk, hogy honnan tudhat egy keresztény valami biztosat a természetfelettiről: talán az érzéseink mondják meg? A tapasztalataink?  Nem-nem, a  bibliából tudhatjuk meg, mi a valóság.

Érdekes, hogy Jézus világosan látta, hogy sok keresztény elsőre nem fogja elhinni, hogy megkapta a Szent Lelket, ez olyan hihetetlen, biztos, hogy csak a „szentté vált emberek” kapják meg majd egyszer, valamikor a világ végén.

Ő (döntsd el, hogy hazudott-e)  a következőket mondta, mintegy kijózanító pofonul a hitetlenkedő keresztényeknek:

Luk 11:13  Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket  (Szellemet) azoknak, akik tőle kérik.

Itt álljunk meg egy szóra: kértél Te az Istentől Szent Lelket (Szellemet), akárcsak egyetlen alkalommal-is az életedben? Mert ha igen, akkor biztos lehetsz benne, hogy meg is kaptad. Az Atya nagyobb örömmel, gyorsabban, természetesebben adja, mint ahogyan Te ajándékot adsz a gyermekednek.

Luk 11:13  Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik.

Megkaptad a (Szellemet) Lelket, de addig nem fogod megtapasztalni, amíg végre nem hiszed el Istennek, hogy megkaptad. Ismét döntened kell: A tapasztalataidnak hiszel, az érzéseidnek, vagy Isten szavának? Isten egyszerűen rá szeretne nevelni minket arra, hogy ne bízzunk ezekben, ne bízzunk semmiben, csak az Ő szavában.

Ha most én lennék a gonosz, és tudnám, hogy a Lelken (Szellemén) keresztül Krisztus képes megnyilvánulni a keresztényekben, az lenne a legnagyobb célom, hogy elérjem, hogy ne higgyenek abban, hogy már övék a (Szellem) Lélek. Ha tudnám, hogy hallva Jézus hangját az ember képes kiválasztani az Isteni renddel összhangban lévő utat,  így bűntelen tud maradni, mindent megtennék, hogy eltitkoljam, hogy lehetséges „hallani” ezt a hangot.  És a Gonosz pontosan ezeket a dolgokat teszi.  Csak egyetlen dolog jelenthet védelmet a számunkra, ha a bibliának hiszünk, senki és semmi másnak pedig nem.

Isten már jó előre megmondta, hogy milyen lesz az újszövetség, akkor mi fog akkor történni:

Jer 31:31-34  Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de akik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.

Ez 36:25-27  És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságtoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket. És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.

Jó előre elmondta, hogy az újszövetségben a bűneinkről „nem emlékezik”, azaz a bűneinket mintegy elfelejtve, azokat nem számon tartva, teljes kegyelemmel és jósággal viszonyul majd hozzánk. Hiszen ezért volt szükség a Fia áldozatára. Ha Krisztus nem halt volna meg, akkor Isten nem részesíthetett volna minket sohasem az Ő (Szellemében) Lelkében. Így azonban már megteheti, és meg is teszi. Figyeld meg jól, mit mond Péter: Szentté kell-e előbb válnod ahhoz, hogy megkapd a (Szellemet) Lelket, vagy sem?

Apcs 2:38-39  Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.

Az „ígéret”, amelyről itt szó van, a Szent Lélek! Lásd: Luk 24:49  „És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel.”

Ezt az ígéret most is a mienk: „Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” Apcs 2.39 ,

Illetve azoké, akik elhiszik, hogy Isten van annyira jóságos, hogy egy ilyen bűnökkel teli, bukdácsoló embernek (is) adja, mint amilyen én vagyok. Akik elhiszik, … akik elhiszik, …. Azokat összefoglaló néven így nevezi a Szentírás:  HÍVŐK!

Ők azok, akik hittel átveszik, elnyerik Isten ajándékát: Gal 3:14  Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által. Ők azok, akik elhiszik, hogy amit Isten megígért, azt meg is adja. Ők azok, akik hisznek az újszövetség ígéreteiben és áldásaiban.

A többiek még valamire várnak. Talán arra, hogy előbb elég jóvá kell válniuk… (de a Lélek nélkül sohasem fognak jóvá válni). Hiszen valaki jóvá csak a Szentlélek benne lakozása révén válhat!

 A Szentlélek (Szentszellem) nem a „jóknak” adatott, hiszen akkor soha senki nem kaphatná meg, hanem a „hívőknek”. A hívők azok, akik hittel elfogadják azt Istentől, és ezáltal, a (Szellem) Lélek bennük lakozása révén igazzá válnak. Róm 3:21-23  Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, amelyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták; Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek. Gal 3:14  Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által.

A többiek valamit még nem látnak: Krisztus ott áll szomorúan az ajtajukban, szeretne hozzájuk bemenni, együtt élni velük, és zörget: kopp… kopp…

 Jel 3:19-20  „ Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem… Jel 3:22  Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.

De ők igazából nem hiszik el neki, hogy valóban velük akarna élni. Nem tartják magukat ehhez méltónak, mert be lettek csapva önmaguk és a vallásuk által, ezért nem is tárják ki az ajtót, és Jézust nem engedik be. A zsidók apcselben ugyanebbe a hibába estek:

Apcs 13:46-48  Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy először néktek hirdettessék az Isten igéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig. A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak igéjét; és akik csak örök életre választattak vala, hivének.

A Lélek (Szellem) abban a pillanatban belép az életedbe, és a részeddé válik, amikor először elhiszed Istennek, hogy méltatlan létedre a tiéd! Ha szükséges, térj meg a hitetlenségből! Valdd meg Istennek, hogy nem hiszed el neki, hogy az Ő Szellemét kész neked adni most azonnal! Ez nagyon fontos lépcső lehet a hitéletedben.

Én egy napon megvallottam… Ő pedig megbocsátott azonnal és örömest, és olyan élettel, olyan lélekkel ajándékozott meg, amelyről korábban álmodni sem mertem. 1Ján 1:9  „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” Nem volt égzengés, sem földindulás, de Isten nem is ígért ilyet. A Lélek kiáradásának egyéb jelei is vannak: a hit… a szeretet …  a békesség … stb.  Azóta nap-mint nap tapasztalom a Isten Szelleme csodálatos gyümölcseit az életemben.

Végezetül íme egy rövid idézetet bátorítónak John White: „A Harc” című könyvéből:

„A keresztény élet azonban sohasem korlátozódhat egy sor írott utasítás követésére. Az írott utasítások nagyon fontosak Ha belső késztetést érzünk valamire, ami a Szentírásnak ellentmond, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a késztetés nem Istentől jött.

Már láttuk, hogy a Szentírás elsősorban a Vezető jelenlétét, és nem a különböző vezetési módszereket hangsúlyozza. Istennek az a szándéka, hogy személyesen megtapasztaljuk a vigasztalás, a belső bizonyosság és az Ővele való közösség örömét. Az, hogy néhány keresztény becsapja magát, és összekeveri saját kívánságait a Pásztor hangjával, ne ingasson meg abban a meggyőződésünkben, hogy Isten megígérte a vezetést és az Ővele való közösséget. Nem akarja, hogy ködben és sötétben tapogatózva keressük az utat, és egyedül járjunk.

De ha más keresztényeket meg lehet csalni, akkor én hogyan kerülhetem el ezt? Jézus szavait - "Az én juhaim hallják az én szómat" - így értelmezhetjük: "Az én juhaim meg tudják különböztetni a hangomat." De Ő nemcsak ezt mondta. A szó, amelyet használ, egyben azt is jelenti: "Az én juhaim figyelnek a hangomra."

Vajon nem az eltévedéstől való félelem bénít-e meg annyira, hogy egy lépést sem merünk tenni, nehogy rossz útra térjünk? "Nem merek megmozdulni! - kiáltunk. - Olyan csalárd a szívem. Olyan könnyen becsaphatom magam. Sokkal jobb, ha egyáltalán nem lépek, mint ha rosszat lépek" Lehet, hogy ezzel követjük el a legnagyobb baklövést. Nem követhetjük Krisztust, ha egy helyben állunk. Gyakran jobb elvéteni a lépést, mint egyáltalán nem lépni.

Lelkünk mélyén néha úgy érezzük, hogy Krisztus követése olyan, mint a kötéltánc: egy rossz mozdulat, és végünk van. Mégis, ha a bárány kicsit elkószál, a keleti pásztor, aki név szerint ismeri juhait, nem hagyja, hogy a rossz utat kövesse. A nevén szólítja, és ha a juh nem válaszol, akkor utánamegy és visszahozza.

A vezetés nem kötéltánc... … !”

Eddig tartott at idézet.

Amikor én ráhangolódtam Isten Lelkére (Szellemére) az egyfajta függetlenséget, szabadságot adott, és hatalmas biztonságérzetet.

Isten megtanított rá, hogyha Ő mond valamit, akkor az az igazság, abból származik az áldás, bármit is mutatnak a körülmények.

Hiszem, hogy Jézus is így élt. Folyamatosan az Atya hangjára figyelt, nem pedig a körülményekre.
Isten Szelleme a pusztába vezette, hogy megkísértessék. Ő negyven napig böjtölt, ezután pedig megjelent
a kísértő. "Ha Isten fia vagy, mond, hogy változzanak a kövek kenyerekké". Jézus azonban nem mondta.
Helyette az Atyára nézett, az Atya kijelentéseire, hangjára fókuszált, és az Atya pedig nem mondta neki,
hogy tegye ezt meg. Jézus kitartott. Bizalommal megmaradt az Atya akaratában, aki a böjtbe vezette, egészen
az éhhalál küszöbéig. Fontosabb volt a számára az Atya akaratában maradni, mind jóllakni, és életben maradni.

Miért? Mert tudta, hogy egyetlen helyes dolog van ezen a világon, az pedig Isten akarata.
Minden más megrabol minket az igazi, hosszú távú boldogságtól.
Jézus kitartott, nem szakította meg a böjtöt, végül pedig az Atya kárpótolta. Angyalok szolgáltak neki, és visszatért a Lélek hatalmában, hogy nekünk szolgálhasson.

Ha mi megtanuljuk hallani Isten hangját, és bizalommal (hittel) megmaradunk abban, az hozza el a számunkra és mások számára az igazi boldogságot és keresztény kiteljesedést. Emberektől, körülményektől, világtól való függetlenséget és szabadságot ad. Megtanít rá, hogy Istennel együtt mindenünk megvan, és egyedül Ő fontos. Egyedül az Ő véleménye a fontos.

Így megvalósulhat az, amiről Jézus is beszélt, egy élethelyzetet, egy gondolatot, egy embert ezután már nem én ítélek jónak, vagy rossznak, hanem "amint hallok, úgy ítélek".

Én semmit sem cselekedhetem magamtól; amint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét.  (Ján 5:30)

Elveszítettem a munkámat mondjuk, ez most rossz, kétségbe kell esnem? A világ erre tanított...
Immár azonban hallom Isten hangját, rá figyelek, és "amint hallok, úgy ítélek"

Elfogyott a pénzem, kétségbeejtő anyagi helyzetbe kerültem. Akkor most kétségbe kell esnem??? A világ erre tanított... Immár azonban megváltozott a helyzet, én már hallom Isten hangját, arra figyelek, mit mond Ő nekem ezzel kapcsolatban.

Súlyos beteg lett egy hozzám közelálló személy, akkor most essek kétségbe???
Nem, én hallom Isten hangját, és Ő azt mondta, nem lesz baj, "ez a harc már meg van harcolva", és én pedig "amint hallok, úgy ítélek", tehát nem aggódom, minden rendben lesz. De az orvosok mást mondanak! Nem baj, Isten bölcsebb az orvosoknál, Ő sohasem téved, az orvosok viszont gyakran.

Igen, Isten beszél hozzánk, mint egy nagyszerű anya, vagy egy negyszerű apa a gyermekéhez.
A gyermekei vagyunk. Ez a világ legtermészetesebb dolga. Kapcsolatot akar velünk, beszél hozzánk.

Azt hiszem, már a megtérésünk előtt is beszél, de a megtérésünk után, miután a fiai lettünk biztosan.

Sok beszámolót hallottam, keresztényeket, prófétákat, akik elmesélték, hogy amikor átvették ezt az ajándékot elcsodálkoztak, hogy ők ezt a kedves halk, szelíd hangot eddig is hallották, csak fogalmuk sem volt róla, hogy Istené. Azt gondolták, hogy ezek a "hangok", gondolatok egyszerűen csak úgy önmagukból jönnek. Pedig nem. Már annyira régóta hallották ezt a "hangot", annyira ismerős volt a csengése, hogy eszükbe sem jutott, hogy ez a hang esetleg Istené.

Valami külső dolgot vártak, kívülről vártak valami információt, gondolatot, valahonnan nagyon messziről, de ez mekkora tévedés!
Isten ugyanis ímmár "egy szellem" az övéivel, vagyis velünk. "Aki az Úrral egyesül, egy Szellem Ővele". Jézus bennünk él: "Én Őbennük, és Te énbennem" (Jn 17.23) Micsoda őrültség Isten "hangját" valahonnan máshonnan várni, mint belülről!!!

Ok?

Isten belülről szól hozzád, és mivel már évek óta beszél hozzád, ezért a hangja ismerős lesz a számodra. Kezdj el figyelni rá, ha eddig még nem tetted volna tudatosan ezt, és kezd el megtenni azt, amire megkér, vagy amit mond. Ha a megtérésed valódi volt, bemerítkeztél, és teljes szíveddel vágysz arra, hogy Isten vezessen, akkor itt az alkalom, kezdj el hallgatni a "hangjára".

Ha van igeismereted, nem kell félned, biztonságban vagy. Először nyílván óvatos leszel, de ez így természetes. Én 3 módszert használok arra, nehogy tévedésbe essek:

1. Nem követek olyan természetfeletti módon jött gondolatokat, "hangokat", amelyek ellentmondanak az Igének.

2. A kapott gondolatokat alávetem a "békesség próbájának". Ez nagyon fontos!!! Isten gyermekeiként mi olyan "békességet" kaptunk Istentől, amely "minden értelmet felülmúl":

"Békességet hagyok nektek; az én békességemet adom nektek: nem úgy adom én nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!"  (Ján 14:27)

"És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban."  (Fil 4:7)

Ezt a fajta Jézus által kapott békességet megzavarja, ha eltérünk Isten útjaitól. Nagyon fontos tehát, hogyha úgy gondolod, Isten adott egy gondolatot, hogy mit kell tenned, akkor vesd alá ezt a gondolatot a "békesség próbájának". Én ezt a leggyakrabban úgy szoktam, hogy elképzelem, hogy megteszem azt a dolgot, és közben figyelek erre a "békességre". Megerősödik bennem? Tiltakozik? Erre a "békességre" jól tesszük, ha keresztényként folyamatosan figyelünk, mert jelzi, ha rossz útra térünk el...

3. Ha bizonytalan vagyok, hogy a gondolat Istentől származik-e, akkor elkezdek erről Istennel beszélgetni. "Uram, most olyan bizonytalan vagyok... Tényleg Tőled származik ez a gondolat, tényleg azt akarod, hogy megtegyem ezt, meg ezt, stb. stb. Isten imádja ezt, közben tanít, és nagyon tetszik neki, hogy beszélgetek vele. Imád a gyermekeivel beszélgetni.

Én tehát ezt a három próbát alkalmazom, és úgy gondolom, ennyi elég is egyelőre. Isten sem szólt még, hogy ennél többre lenne szükség.
Ha a gondolat átmegy ennek a háromnak a próbáján, azt hiszem keresztényként a legjobban tesszük, ha megtesszük, mert sok áldás fog származni belőle. Ez a bizonyságom.

Elkezdtem ezeket alkalmazni, és Isten átvitt Kánaánba, a csodák birodalmába. Isten "hangjának" a segítségével át tudtam venni a "nyelveken szólás", a nyelveken szólás magyarázata és a prófétálás ajándékát, valamint Isten meg tudott már gyógyítani néhány beteget rajtam keresztül egy pillanat alatt.

Mindezekhez a kulcs nálam a ráhangolódás volt Isten hangjára. Isten "szólt", mondott valamit valakiről, én pedig elmondtam, ez a prófétálás. Isten szólt, megkért, hogy tegyem a kezemet arra a betegre, és imádkozzam érte, ez a gyógyítás, valaki pedig nyelveken szólt, Isten pedig fordította az Ő hangjával, mondta, hogy mit jelent ez, én pedig elmondtam, ez a nyelveken szólás magyarázata.

Egyik sem működött volna, ha nem kezdek el odafigyelni Isten hangjára, és nem kezdem el megtenni, amit mond.

Emlékszem, amikor elkezdtem, az ördög is szólt hozzám: "Ne tedd ezt, mert Isten el fog küldeni evangelizálni, ott kell majd hagynod a családodat." Elgondolkodtam egy pillanatra, de szerencsére mégis beléptem ezen az ajtón, és nem hallgattam az ördögre. Jól tettem. Isten még nálam is jobban szereti a családomat, és esze ágában sem volt elküldeni tőlük a messzeségbe. Újra és újra rácsodálkozom arra, hogy az Ő szeretete, jóindulata sokkal nagyobb annál, mint amit valaha is el tudtam volna képzelni.

Shalom!

2019. január 5., szombat

Úrvacsora más megközelítésben


Néhány gondolat az Úrvacsorával kapcsolatban

I.      rész: A végrendelet

Az Úrvacsora során újra és újra megemlékezünk a Jézus által adott 1. Úrvacsoráról. Felelevenítjük azt, újra és újra "eljátsszuk".

Miért?

Ami ott akkor történt, annak roppant nagy hordereje és jelentősége van. Annyira nagy, hogy ezt sohasem szabad keresztényként elfelejtenünk, ezért is kell rendszeresen megismételnünk ezt a szertartást, hogy "emlékezzünk",  újra és újra átéljük, ami ott történt.

A kérdés az, hogy mi is történt ekkor, miről is szólt valójában ez az első úrvacsora. Ha ezt megértjük, akkor képesek leszünk úgy venni az úrvacsorát, ahogyan azt Isten eltervezte a számunkra.

Jézus az Úrvacsorát azon az estén adta, amikor a "elárultatott". Az utolsó estén, amikor legutoljára együtt lehetett az övéivel. Először nem esett le, hogy mi ennek a jelentősége, de azt hiszem, néhány napja, hajnalban megértettem. Jézus ekkor a halála előtt átadta a "végrendeletét" a tanítványainak. Rendelkezett arról, hogy mi legyen a javaival.

„Mert én az Úrtól vettem, amit nektek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték”... .... (1 Korinthus 11:23)

Tudta, hogy azon az estén drámaian megváltoznak majd a dolgok, és még mielőtt ez megtörtént volna, végrendelkezett. Szétosztotta, felajánlotta a legdrágábbakat, amivel rendelkezett, az „Ő testét”, és az „Ő vérét”. Átadta mindezeket a tanítványainak. Azon az estén átadott, felajánlott valamit nekik és mindazoknak, akik később hittel úrvacsoráznak. Nekünk adott valami olyat, ami korábban csak az Övé volt. A testét, hogy legyünk mi az Ő teste, és a vérét, hogy buzogjon bennünk az Ő tökéletes élete.

„ (1 Korinthus 11:24) És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti értetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

„Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.  (Máté 26:28)”

Ez volt tehát az úrvacsora: egy végrendelet.

Nem értettem sokáig, hogy az úrvacsora során miért kell hirdetnünk az Úr halálát. Valószínűnek tartom, hogy ezért. Mert ez egy végrendelet volt, még mielőtt Jézus meghalt.

„Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentum (végrendelet, szövetség)… (az eredeti görög szóban mindkét fogalom benne foglaltatik) az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.”  (1 Korinthus 11:26)

Megtörtént tehát a végrendelkezés, Jézus meghalt, és amit a végrendeletében felajánlott, az most az örökösöké….  A mindenkori hívőké...

II.   rész: Amit örököltünk

Nézzük meg most azt, hogy Jézus mit ajánlott fel nekünk az Úrvacsora során.

Jézus jelképekben beszélt... Két dolgot kínált fel a tanítványoknak. Idézek:

1.)"...ez az ÉN testem"  2.)"...ez az ÉN vérem".

Amit ki szeretnék ebből emelni az az, hogy az Ő teste és vére. Nem valaki másé, hanem az Ő teste és vére. Ez nagyon fontos mozzanat. Jézus az Ő testét és az Ő vérét ajánlja fel nekünk. Ez a kulcs az Úrvacsora megértéséhez.

Amikor elfogadjuk ezt, és kifejezzük ezt azzal, hogy "eszünk" és "iszunk" belőle, ezzel elfogadjuk az Ő testét és az Ő vérét.

Amikor valamit megeszünk, megiszunk, az átjárja az egész testünket, beépül, és a testünk, a lényünk részévé válik. Ami eddig kívül volt, mondjuk egy palackban (bor), az ímmár belénk (is) kerül. Ezáltal egy bizonyos értelemben az van bennünk is, ami a palackban. Ami a palacké, az immár a miénk is.

Jézus felajánlja az övét, hogy legyen a miénk.

"az Én testem" jelentése:

Jézus ebben felajánlja, hogy legyünk az Ő testének a részesei. (Ő a fej, mi pedig a "teste"). Amikor ezt elfogadjuk, az Ő testének a részeseivé, tagjaivá válunk. Képessé válunk a Szellem álatal együttmunkálkodni vele, információkat nyerni tőle. (Az is lehet, hogy ez a kulcs a gyógyuláshoz is, de ezt még nem értem teljesen, mert lehet, hogy ha ebben hiszünk, hogy Jézus tökéletes testének tagjaivá váltunk, akkor hihetünk a gyógyulásban is???  (Ezen még gondolkodni fogok, ha van kijelentésed, gondolatod erről, kérlek oszd meg velem)

"az Én vérem" jelentése:

 Jézus ezzel felajánlja nekünk az Ő tökéletes isteni életét. Az Ő életét. A vér a bibliában az "élet" jelképe. Héberül "nephes". 

Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelésül legyen a ti "nephesetekért", mert a vér a benne levő "nephes" által szerez engesztelést.  3 Móz 17.11

A vér a "nephes" jelképe.

Ez a "nephes" nem más, mint az adott élőlény valódi énje, identitása, belső tulajdonságainak összessége, amely megkülönbözteti őt minden más élőlénytől. Egy adott élőlény "élete", "életformája".

Például:

És monda Isten: Pezsdüljenek a vizek élő "nephesek" nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.  

(1 Mózes 2:7) És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét. Így lőn az ember élő "nephessé".

Amitől az ember különbözik minden más állattól és lénytől, az az ő "nephese", vagyis életformája.

Más a „nephese” egy állatnak, vagyis más az élete, életformája más, és más a „nephese” egy embernek. Egy macska "nephese" olyan, hogy imád egerészni, fára mászni, és kb. 10-20 éves korában meghal. Egy újjá nem született ember "nephese" (lénye, természete) olyan, hogy Isten ellensége, menekül Istentől, és kényszere van rá, hogy bűnöket kövessen el.

Milyen Jézus "nephese"?

Imádja az Atyát, szereti az embert, és soha nem hal meg, mert Isteni élete van. Ha meghalt is, feltámadt, mert bűntelen.

Namármost, az Úrvacsora során Jézus felajánlja a "vérével" (bor) az Ő isteni "nephesét", vagyis isteni életét, isteni életformáját. Amikor mi ezt hittel megisszuk, részesülünk az Ő isteni életéből, amely halhatatlan, bűngyűlölő, imád az Atya akaratában járni, stb. stb. stb.

Ez a világegyetem legnagyobb kincse, legnagyobb értéke!!!!

Ez az isteni fajta halhatatlan, bűngyűlölő élet. Nincs ennél értékesebb dolog. Ezzel nem ér fel semmilyen kincs, a világegyetem összes vagyona, és semmilyen más dolog sem. És mi pontosan ezt kaptuk meg Jézus és az Atya jóindulatából. Ez hatalmas dolog. Felfoghatatlanul nagy. Hogy részesülhessünk belőle, az Jézus halálába került. Becsüljük meg, és éljünk vele!

Ez tehát az örökégünk, és a kérdés ezek után az, hogy mi tudunk-e, akarunk-e élni vele.



III.              Akik megbecsülik az örökséget

Ha én öröklök egy rendkívül értékes házat a nagybátyámtól, akkor azzal az örökségemmel több dolgot is tehetek:

1.       Megbecsülöm, beköltözök, felújítom, és abban élek boldogan, stb, vagy

2.       Nem becsülöm semmire. Otthagyom, nem törődök vele, feléje sem nézek, és hagyom, hogy idővel az enyészeté legyen. Ha így tennék, akkor én ezzel vétkeznék a nagybátyám hagyatéka ellen, és a nagybátyám ellen is, aki biztosan nem örülne ennek a bolondságnak.

Jézus hagyatékával ugyanez a helyzet. Mindazok az örökösök (keresztények), akik nem becsülik meg ezt az örökséget (tudatlanságból, hitetlenségből, vagy egyéb okokból), vétkeznek Jézus ellen, az Ő „teste és vére” ellen:

„Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.  Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,  Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.  Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.   1 Korinthus 11:27 - 11:30

Mindazok, pedig akik megbecsülik ezt az örökséget, a rendelkezésükre álló „vért és testet”, azok élnek ezzel a végrendelettel, élnek ezzel a lehetőséggel, és elfogadják Jézustól az Ő testét és az Ő vérét. Az ő esetükben nem hull a porba, nem lesz hiábavaló a „hagyaték”, hanem betölti a feladatát, azaz "hasznosul".

Pál beszél olyan emberekről, akik nem élnek ezzel a lehetőséggel, és vagy nem úrvacsoráznak, vagy pedig „méltatlanul”, azaz méltatlan módon veszik ezt az ajándékot. Úgy veszik, mintha közönséges étel és ital lenne, egyszerűen csak „éhségből”. Ezeknek mondja, hogy aki csak egyszerűen „eszik és iszik”, nem megkülönböztetve meg az Úr testét, azaz nem különleges „ételként” kezelve az úrvacsorát, az vétkezik az Úr teste és vére ellen.

Amennyiben valaki nem él az Úrvacsorával, vagy hitetlenül, egyszerű ételként eszi azt, az az ember "nem becsüli meg" azt a hatalmas áldozatot, azt az "örökséget", azt a "végrendeletet", amit Jézus hagyott hátra az úrvacsora szertartásában. Jézus "vére" és teste ebben az esetben a "porba hull", és nem tölti be a feladatát annak az embernek az életében.

Amikor mi helyes hittel úrvacsorázunk, ezzel méltatjuk ezt az ajándékot, és kifejezzük Isten felé, hogy mi értékeljük, hittel elfogadjuk azt, amit Jézus adott nekünk. Jézus "teste és vére" tehát a mi örökségünk, a rendelkezésünkre áll. Ha hittel meg tudjuk ezt ragadni, és elhisszük igaznak, hogy az Úrvacsora Jézus teste és vére, akkor amikor úrvacsorázunk, Isten létrehozza bennünk azt, amiről Jézus beszélt. Jézus testét és vérét.  Egyszerű úrvacsorázás által építhetjük a testünket és a szellemünket. Ez Isten ajándéka.

Akik nem élnek, vagy nem megfelelően élnek ezzel, annak a hatása a következő lehet:

1.       Isten ítéletét hozzák magunkra, mert hitetlenek Jézus ajándékával szemben:

„Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.”   (1 Korinthus 11:29)

2.       Könnyen „erőtelenek és betegek lehetnek, mert nem fogadjuk el annak a tökéletes, még a halált is legyőző isteni életét, aki meghalt értük.

            „Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.” (1 Korinthus 11:30)


Tudom, van, aki írt nekem, hogy az Úrvacsora csak egy jelkép, de figyeljetek csak... ha tényleg csak jelkép lenne, és nem lenne semmi gyakorlati, valóságos haszna, akkor nem válhatna "beteggé" "erőtlenné" az, aki nem él ezzel a páratlan ajándékkal.

„Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.” (1 Korinthus 11:30)

 Igen, az Úrvacsora egy jelkép, de amikor hittel vesszük, akkor Isten valóra váltja a jelkép mögött álló valóságot az életünkben.

Ahogyan Naámán vízbe merülése sem nézett ki gyógyulásnak. Isten azonban azt mondta neki, hogy az Ő számára ez a GYÓGYULÁS. Aztán Naámán megtette ezt a "szertartást", vízbe merült 7-szer. Aztán mit hozott a számára ez a gyermeki cselekedet???? Gyógyulást.

Isten valóra váltotta azt, amit ebbe a nevetséges "szertartásba" csomagolt. Valóra váltotta a gyógyulást. Hiszem, hogy így váltja valóra azt is, amit az Úrvacsora szertartásába csomagolt. Jézus "vérének", Jézus "testének" mondja ezt, és amikor mi hittel vesszük, létrehozza bennünk ennek a valóságát.

Ha van gondolatod, észrevételed ezzel kapcsolatban,   kérlek írd meg nekem

Köszönöm! 

2016. december 11., vasárnap

A törvény feladatai

Sziasztok áldott Testvéreim! Valaki írt, hogy a tízparancsolatot is parancsolatnak nevezi az ige, és igaza van. Valóban parancsolat a tízparancsolat is, de a törvény parancsolata (ezt majd kifejtem a későbbiekben). A lényegen ez nem változtat, de pontosítottam az írásomat, hogy még élesebb legyen, Isten Igéjével még nagyobb összhangban legyen:
     
Ahogyan már írtam is, az újszövetség sehol nem bátorítja az újjászületetteket a törvény megtartására, helyette azonban elmondja, hogy mi, újjászületett hívők BETÖLTJÜK ezt, és Jézus is BETÖLTÖTTE. Tehát nem megtartjuk, hanem BETÖLTJÜK:

Róm 2:13 (Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik.
Máté 5:17 Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.

Bátorít azonban az Ige Isten parancsolatainak a megtartására.

Isten törvényét az alábbi módon tudjuk betölteni:

Róm 13:8 Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak [azzal], hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.Róm 13:10 A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek betöltése a szeretet.
A törvény betöltése nem más, mint amikor összhangba kerülsz a „törvény szellemével”. Erről szólt az előző írásom, feltétlenül olvasd el a megértéshez. Amikor az Isten, aki maga a SZERETET beköltözik a szívedbe, hit által, ez akkor történik, amikor elfogadod uradnak és megváltódnak Jézust, akkor elkezdesz törvénybetöltő módon élni. Itt jönnek be a képbe Isten parancsolatai, és ezt nagyon fontos megértenünk!!!!

Az ószövetségben a törvénykönyv és a kőbe vésett parancsolatok mondták meg az embereknek, hogy mit kell tenniük, mit jelent Isten akaratával összhangban járni.  Ezért az ószövetségi emberek többségét a betű szolgáinak nevezhetjük:

 2Kor 3:7 Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izrael fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt:
 2Kor 3:6 Aki alkalmasakká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.

Az újszövetségben ezzel szemben a Szellem (Lélek) mondja meg, hogy mit jelent Isten akaratával összhangban járni.

 Hogyan?

Isten Egy természetfeletti esemény keretében megeleveníti a szellemünket, beköltözik a szívünkbe, és belülről tanácsol, utasít minket, hogy mikor mit helyes tennünk.

2Kor 3:6 Aki (Jézus) alkalmasakká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.Zsolt 143:10 Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó Szellemed (Lelked) vezéreljen engem az egyenes földön.
Róm 8:14 Mert akiket Isten (Szelleme) Lelke vezérel, azok Istennek fiai.

A vezérlés során Isten Szelleme késztetéseket, benyomásokat ad, majd, ha nagyon rossz irányba mennénk, parancsokat és utasításokat ad. A legtöbbször a Szentírást felhasználva teszi ezt, mondjuk bizonyságot tesz egy ige mellet, „megeleveníti” azt az igét a számunkra, és egyszerre érezzük, hogy ez most nekünk szól. Máskor más embereken, látomásokon, álmokon, próféciákon, stb. keresztül szól hozzánk, és ekkor is érezzük, helyesebben TUDJUK a szellemünkben, hogy ezzel, amit hallottunk, Isten is maximálisan egyetért.

Nem kell tehát megtartanunk Isten törvényét (egyben az egészet) (beleértve a tízparancsolatot is), úgy, ahogyan a zsidóknak kellett, mert annak a szerepe egészen más, viszont meg kell tartanunk Isten parancsolatait, amelyek az életre visznek.

Róm 8:6 Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.

Megtérésünkkor mindannyian egy nagy gödörből indulunk, az életünknek, a szokásainknak meg kell változnia, egyszerűen azért, mert már nem azok vagyunk, akik voltunk. Isten fiaivá lettünk, és meg kell tanulnunk, mit jelent ez, meg kell tanulnunk ennek az identitásnak megfelelően élni és viselkedni. A mi szerető Atyánk tudja a legrövidebb kivezető utat ebből a gödörből, és hogy kivezessen utasításokat ad nekünk. Ha mi megtesszük ezeket az utasításokat, mert megbízunk benne, akkor rövid időn belül kint leszünk a szabadban. Ezért annyira fontos, hogy megtartsuk az Ő parancsolatatait. Nem a számára fontos, (bár a számára is, mert igazi fiaiként szeret minket, és azok is vagyunk) hanem a számunkra, a mi hitünk épülése és a szabadságunk megszerzése, megtartása szempontjából fontos:

 Ján 15:10 Ha [a]z én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.
1Ján 2:3 És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.
 Jel 22:14 Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.

Rendben? Most lépjünk tovább, és nézzük meg, hogy mely parancsolatokat kell megtartanunk, és melyeket nem. 

Zsigerből azt mondhatnám, hogy Istennek az összes parancsolatát meg kell tartanunk... Rendben van, de akkor mit keresek még mindig itt, és miért nem vagyok az „Egyenes utcában, hogy a kezeimet Pálra vessem, hogy az lásson???” 
 ???
 Hiszen ez Istennek egy világos parancsa, világosan olvasható a Szentírásban: 

Apcs 9:11.... „Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert íme imádkozik.”

I. szabály: Ne kövess olyan parancsot, amelyik nem neked szól! :)

Ezt a szabályt szegtem meg évekig, amikor nekiálltam megtartani Isten törvényét, a tízparancsolatot. Bekerült egy hamis tanítás a tudatomba, és ez eredményezte azt, hogy megszegjem ezt a szabályt.

A hamis tanítás szerint a tízparancsolat nem az ószövetségi törvénynek a része, benne az áldozati rendszerrel, ami beteljesedett, és már nem kell megtartani, hanem még mindig érvényes, mert Istennek az erkölcsi törvénye. Mindig-is érvényes lesz, ezért Isten népének kötelessége megtartani a tízparancsolatot. Amikor azonban nekiálltam utána járni, hogy hogyan kell Sabbathot tartani, rájöttem, hogy az csak a törvénykönyvekben van leírva. Ha tehát Szombatot akar valaki tartani, akkor elő kell vennie a törvényt, és onnan kell megnéznie, hogy hogyan kell megtartani. Ekkor ébredtem rá, hogy a törvény és a tízparancsolat abszolút összetartozik, és nem választható el egymástól. A tízparancsolatban leírt utasításokat a ceremóniális törvénykönyv bontja ki. Ha azt mondjuk, hogy az egyik nem érvényes ránk, akkor a másik sem. Ekkor kezdtem rájönni, hogy a tízparancsolat az a parancsolatkategória, ami nem nekem szól. 

Ott van például a tízparancsolatban a „ne ölj” parancsolat. Az ószövetségi embernek szüksége volt arra, hogy Isten ezt kifejtse, hiszen önmagában semmit nem tudott vele kezdeni. „Ne öljek?” Kérdezte magától.
 „Rendben van, akkor nem ölök meg egyetlen állatot sem, rendben van, akkor futni hagyok minden gyilkost, stb. stb. „ Istennek ezért, a sok saját vélemény miatt, a törvénykönyveben ki kellett fejtenie aprólékosan, hogy hogyan is képzelte el a „ne ölj” parancsolat megtartását. Éppen ezért a „ne ölj” parancsolat, és a többi sem áll meg önmagában, hanem a törvénykönyvben írtakkal szerves egészet alkot, a kettő EGYÜTT alkot egy teljes EGÉSZET. Ugyan így a Szombat (Sabbath) parancsolata, ami a negyedik parancsolat sem áll meg önmagában. „Rendben van”, mondta az ószövetségi ember, „ most akkor megszentelem a Szombatot”, de hogyan kell azt tenni??? „Hát, teljes mozdulatlanságba merevedek, hogy az izmaim se dolgozzanak, így jó lesz???” Nem! Isten a törvénykönyvben kifejtette, hogy hogyan kell Szombatot tartani az Ő elképzelése szerint.

A TÍZPARANCSOLAT nem választható el a ceremóniális törvénytől, mert a kettő együtt alkot egy SZERVES EGÉSZET!!!!

 Mózes elmondta, hogy ehhez sem hozzátenni nem szabad, sem elvenni belőle. Egyben kell megtartani az egészet, ha valaki ez által üdvözülni akar.
 Pál azonban elmondja, hogy a parancsolat (és itt a törvény parancsolataira gondol, benne a tízparancsolattal) "szent, igaz és jó" Mert VALÓBAN Isten parancsolata. Csak a helyes alkalmazásához meg kell értenünk, hogy kikre vonatkozik, mert NEM az újjászületett hívőkre, tehát nem nekünk kell megtartanunk. A szerepe egészen más.

"1Tim 1:8 Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele,
1Tim 1:9 Tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya - és anyagyilkosokért, emberölőkért."

A törvény feladatai:

1. Ráébreszti az önigazult embert, hogy valami nincsen rendbe vele, nem alkalmas a Mennyre:


Róm 3:20 Annak okáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.
 Róm 5:20 A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék; de ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik: Róm 5:13 Mert a törvényig vala bűn a világon; a bűn azonban nem számíttatik be, ha nincsen törvény.

Ha nem jelent volna meg Isten törvénye, akkor például a zsidók azt hihették volna, hogy minden rendben van velük, egyenes útjuk van a Mennybe, hiszen ők Isten népe. A törvény azonban megjelent, és ez tudatosítja mindenkiben, (azokban, akik őszinték magukhoz,) hogy nem felelnek meg a megkívánt mércének, bűnösek, valamilyen megoldásra van égetően szükségük.

   Róm 7:7 Mit mondunk tehát? A törvény bűn-e? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által;
 Gal 3:19 Micsoda tehát a törvény? A bűnök okáért adatott, amíg eljő a Mag, akinek tétetett az ígéret; rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében.
   Zsid 10:2 Különben megszűnt volna az áldozás, mivelhogy az egyszer megtisztult áldozók többé semminemű bűntudattal nem bírtak volna. Zsid 10:3 De azok esztendőnként bűnre emlékeztetnek.

2. Fékezi az emberi gonoszság terjedését a földön (akárcsak az emberi, jogi törvények):
A törvények nem képesek átváltoztatni a gonosz szívet, de nagy visszatartó erejük van, fékezik az emberi gonoszságot, mert félünk a büntetéstől. Isten törvényének is van ilyen aspektusa.

3. Segített felismerni, azonosítani Jézust, amikor az 2000 éve megjelent:
Gal 3:24 Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg.
Zsid 10:1 Minthogy a törvényben a jövendő jóknak (az) árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, ennélfogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szünetlenül visznek, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat;
Amikor egy zsidó embernek Pál elmagyarázta, hogyan teljesedtek be a törvény jelképei Jézusban, nagy esély volt rá, hogy felismerje, hogy valóban Jézus a megváltó, a "bárány", aki meghalt a bűneink miatt.

4. Tanít minket Isten szívéről és jóságáról.

Kikre vonatkozik akkor a törvény?:
 Az előző pontban megkíséreltem ismertetni a törvény feladatait. A feladataiból következik, hogy kikre vonatkozik, a szívében a tízparancsolattal:

1. Azokra, akik úgy gondolják, hogy Jézus nélkül is rendben vannak.
2. Azokra, akiknek szükségük van a törvény bűnfékező erejére.
3. Azoknak, akiknek a törvény segíthet ráeszmélni, hogy Jézus az igazi Megváltó, a Messiás.

"1Tim 1:8-9 Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele, tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya - és anyagyilkosokért, emberölőkért.
Ezzel szemben, ha valaki már megigazult, azaz igazzá vált hit által, annak már nem a kőbevésett "betűt" kell követnie, hanem a Szellem késztetéseit, vezetését, parancsolatait. Az ilyen kereszténynek megelevenedette a szelleme, és már képessé vált arra, hogy "meghallja" Jézus személyes parancsolatait. Akár úgy, hogy a Szellem megelebvenít a számára egy igét, akár úgy, hogy a lelkiismeretében tudja, hogy ez a parancs, amit éppen olvas, most neki szól, akár úgy, hogy kap egy próféciát, vagy álmot. Ez egy sokkal magasabb szintű, sokkal élőbb szolgálat, mint a törvény, (a tízparancsolat) szolgálata.
II. Korintus levél:3:6 Aki (Jézus) alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.

Én végigjártam ezt az utat. Kezdetben  a törvényt követtem, a tízparancsolatot, benne a szombattal is. Keztdett az életem megtisztulni a bűnöktől, de egy bizonyos szintnél nem jutottam tovább. Kárhoztatást éreztem, azt, hogy nem vagyok Istennek elég jó, mert megint elbuktam valamelyik parancsolatban. Ezért képtelen voltam átvenni Isten áldásait. Egyszerűen nem hittem el, hogy vagyok annyira jó, hogy megérdemelném Isten ajándékait. "Majd, ha tökéletesebb leszek" gondoltam magamban.  A többi keresztény felekezet hívőinél különbnek képzeltm magam, mert számomra úgy tűnt, ők nem akarják vállalni azt a sok nehézséget, áldozatot, ami a törvény megtartásával jár.  Ez kb. 6 évig tartott, míg egy napon Isten elvezett odáig, hogy átadtam magamat a Szelleme vezetésének. Rettentően bántott, hogy hogyan bánok a gyerekeimmel, ezért azt mondtam Istennek, "holnaptól semmit sem fogok tenni, csak amit Te mondasz." Isten pedig "szólt" hozzám. A lelkismeretemben, éreztem, hogy mit kell tennem. Vezetett a gondolataival, amelyek megjelentek a gondolataimban. Már másnap láttam egy hatalmas csodát, mert elvezetett egy asszonyhoz, aki prófétált felőlem. Egészen eddig egyetlen természetfeletti eseményt sem láttam. Átkerültem Kánaánba, a "tejjel, mézzel folyó földre".  Ekkor kezdett el a Szellem (Lélek) vezérelni a törvény betűje helyett.

Félig még a törvényt követtem, de félig már a Szellemet is.

Mondhatom óriási a különbség. Pár évbe tellett még így is, amíg ráébredtem, hogy a Szellemet követni, az az én igazi feladatom, ez az újjászülett, hit által megigazult hívő igazi feladata. Miközben a törvényt követtem, nem szerettem meg jobban Istent, de mióta a Szellemet követem, a kapcsolatunk csodálatos lett. Csak mert láttam, hogy az Ő parancsolatai mind az én érdekemben születnek, és annyi kedvesség, annyi megértés, annyi szeretet van ezekben, mint magában Istenben, Jézusban.

   Róm 7:4 Azért atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, aki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek.
    Róm 7:6 Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.

Igen, tudom, rémisztő dolog rábíznod magadat egy természetfeletti lény "megfoghatatlan" vezetésére, de barátom, nincsen más út, bíznod kell Benne. Meg fog tanítani, hogy felismerd a hangját, és közben meg fogod ismerni is meg fogod szeretni őt.

Róma levél:8:14 Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.

Meg kell tanulnod, hogy Isten Szelleme (Lelke) vezéreljen a kőbe vésett tízparancsolat helyett. Ez egy újjászületett hívő igazi dicsősége!
Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt: Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata?
Rendben?

Összefoglalva:


Ha újjászületett hívőként követed Isten Szellemének az utasításait, akkor Istenben, Jézusban, a Szeretetben maradsz, akkor megtartod Isten parancsolatait, és BETÖLTÖD Isten törvényét. Nem magtartod tehát, hanem BETÖLTÖD! Ekkor a TÖRVÉNY parancsolatai, a tízparancsolat kőbe vésett utasításai nem rád vonatkoznak.
    Róm 7:6 Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.

Most akkor szabad vétkezni?


Ha ezt kérdezed, nem olvastál el elég figyelmesen. Azt írtam, Isten Szellemének az utasításait kell követnünk. Szerinted Isten Szellem (Lelke) fog olyan parancsolatot adni, hogy vétkezz??? Ellenkezőleg! Ő csak olyan parancsolatokat, utasításokat ad, amelyeket ha bizalommal teljesíted, akkor betöltöd a szeretet törvényét. Mert ez Isten Szellemének a törvénye, ez Krisztus Szellemének a törvénye, hogy betölti a szeretet törvényét:
Ezért írta Pál, hogy

  9:20-21 És a zsidóknak zsidóvá lettem, hogy zsidókat nyerjek meg; a törvény alatt valóknak törvény alatt valóvá, hogy a törvény alatt valókat megnyerjem; A törvény nélkül valóknak törvénynélkülivé, noha nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvényében való, hogy törvény nélkül valókat nyerjek meg.