Az úrvacsora jelképei

 

 

Az úrvacsora

 

1.       Az úrvacsora körülményei

Jézus a halála előtti utolsó estén adta az úrvacsorát a tanítványoknak. Ez volt a legutolsó meghitt alkalom, amikor még együtt lehetett az övéivel. Mit tesz egy ember, amikor tudja, hogy másnap meg fog halni és ez az utolsó estéje?

Például végrendelkezik. Rendelkezik arról, mi történjen a legértékesebb dolgokkal, ami az övé volt.

Jézus a bor kiosztása során fogalmazott így:

 „E pohár amaz „új testamentum” az én vérem által.”  1Kor 11:25  

A testamentum régies kifejezés a magyarban végrendeletet jelet. Az itt álló ógörög kifejezés a „diathéké”, ami a görögöknél egyformán jelent „szövetséget” és „végrendeletet” is. A görög gondolkodás szerint tehát a „végrendelet” az egyfajta „szövetség” az eltávozó és az örökös között. A szövegkörnyezet dönti el, hogy itt most szövetségre, vagy pedig egy speciális szövetségre, vagyis a végrendeletre kell-e gondolnunk.

A biblia nem hagy kétséget abban, hogy itt most egy végrendeletről van szó:

Jézus haláláról, annak hozadékairól beszél ugyanis az ige zsidókhoz írt levél 9. fejezetében, majd ezt mondja:

„Mert ahol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék.”  (Zsid 9:16) Mivel a végrendelet holtak után jogerős, különben pedig, ha él a végrendelkező, éppen nem érvényes.  (Zsid 9:17)

Az úrvacsora egyik jellemzője tehát,  - melyet tudatosítanunk kell – az az, hogy ez egy végrendelet.

Ezért mondta tehát Jézus azt 1Kor 11:25-ben, hogy „… e pohár amaz „új testamentum” az én vérem által.”

Ha én végrendelkezni fogok valaha is, akkor a tulajdonomban lévő legértékesebb dolgokat fogom csak a végrendeletemben megemlíteni.

Mint azt látni fogjuk, Jézus a „végrendelkezése” során ugyanígy járt el. A legértékesebb, legfontosabb dolgokat „hagyta ránk” a halála előtti estén.

 

2.       Mit kaptunk Jézustól az úrvacsora során:

Jézus az úrvacsora során, két dologról „végrendelkezett”, azaz két dolgot adott át a tanítványai részére:

-            Az Ő testét

-            Az Ő vérét

Majd ezt mondta: „Vegyétek, egyétek” és „Igyatok ebből mindannyian”

Fontos kiemelni, hogy ezek a dolgok, amelyeket átadott azok „valakié” voltak. Jézus nem csak úgy „testet” és „vért” adott át a tanítványoknak, hanem az „Ő testét” és az „Ő vérét”. Olyan dolgokat, amelyek az Ő tulajdonát képezték, azaz az övéi voltak.

Próbáljuk megfejteni ezeket a jelképeket. Nézzük először azt meg, hogy mit jelent „megenni”, „meginni”. Amikor valamit megeszünk, mondjunk egy almát, akkor valami, ami „külső”, a megevés és megivás által „belsővé” válik.  Az alma, - az alma tápanyagai- korábban nem voltak a testünk részei,  - a bensőnk, a lényünk részei,  - de amikor megesszük az almát, a testünk részévé válik, beépül. Megesszük, megemésztjük, és a vér elszállítja annak tápanyagait az összes sejtünkhöz. Az alma így „belső” dolog, azaz sejtjeink alkotóeleme, vagy energiaforrása lesz. Ezzel egy korábban „külső” dolog „belsővé” válik, azaz végérvényesen a mienk lesz.

Így például, amikor Isten elhívta Ezékielt a szolgálatába, akkor is "megetetett" vele valamit. Egy tekercset, amely tele volt írva "jajszóval" és "panaszokkal". 

"Te pedig, embernek fia, halld meg, amit neked mondok! Ne légy engedetlen, mint ez a pártütő ház, nyisd ki a szád, és edd meg, amit adok neked! Akkor láttam, hogy íme, egy kéz nyúlt felém, és egy irattekercs volt benne. Kigöngyölítette előttem, és íme, tele volt írva elöl és hátul. Gyászének, panasz és jajszó volt ráírva." Ez 2:8 - 2:10 

Ezékiel ezt megette, és ezután elkezdhette a szolgálatát. 

"Azt mondta nekem: Embernek fia! Edd meg, ami előtted van! Edd meg ezt a tekercset, és menj, beszélj Izráel házához! Erre kinyitottam a számat, és ő megetette velem azt a tekercset. Azt mondta nekem: Embernek fia! Elégítsd meg hasadat, és töltsd meg bensődet ezzel a tekerccsel, amelyet neked adok! Ekkor megettem azt, és olyan lett a számban, mint az édes méz. Azt mondta nekem: Embernek fia! Eredj, menj el Izráel házához, és mondd el nekik az én szavaimat!"  Ez 3:1 - 3:4

Mit jelent ez? 

Ezek a "jajszók" és "panaszok" korábban Isten szívében voltak az Ő népe iránt. Ezékielen "kívül" helyezkedtek el. Azért kellett megennie, hogy "belülre", a szívébe kerüljenek. Miután megette, már szívből tudott a népéhez szólni, azonosult Isten "jajszóival" és "panaszaival". A megevés során az a "külső" dolog, amit megeszünk, az MINDIG "belsővé", belső dologgá válik.

Az úrvacsora során Jézus nekünk nem "tekercset" ad, hogy együk azt meg, és így váljon belsővé, hanem az ő testét, és az ő vérét. Amikor mi ezt elfogadjuk tőle és megesszük, azzal kifejezzük azt, hogy partnerek vagyunk ebben, és ez az egész igaz ránk. Ezt az egészet elfogadtuk, "megettük", és így végérvényesen belénk került, tehát végérvényesen a mienk.

Jézus tehát odaadta nekünk az „Ő testét” és az „Ő vérét”, hogy ezek a „külső” dolgok, melyek Jézus tulajdonát képezték, legyenek a mieink, épüljenek a „megevés által” be, és váljanak a sajátunkká. Erről beszél a „megevés” és „megivás”.

 

3.       Jézus teste

Nézzük most azt meg, hogy mit jelent „megenni” Jézus „testét”, amit a kenyér jelképezett:

Nézzük meg, hogyan is épült fel Jézus, mint ember. Tudjuk, hogy a teste emberi volt, Máriától származott, és azt is tudjuk, hogy ezzel szemben a szelleme, az isteni volt. Isteni szellem élt emberi testben.  Aztán az úrvacsora során Jézus jelképesen odaadta nekünk ezt a testet, az „ő testét”, hogy együk meg, és a tanítványok megették.

Mit jelent ez?

Mit is jelent az, ha valaki ad nekünk egy almát, és mi megesszük?

Az alma belénk kerül, és belénk épül, végérvényesen a mienk lesz.

Az az energia, az a nedvesség, az a vitamin, ami korábban az almában volt, belénk kerül. Ha valaki meg akarja ez ezután keresnie, már nem az almában kell keresnie, hanem bennünk. Úgy is mondhatnám, hogy az alma helyett, - miután megettük, - mi váltunk, - a mi testünk vált - az alma vitaminjainak, energiájának, levének hordozójává.

Korábban az alma teste hordozta ezeket a vitaminokat, de miután megesszük, - és a testünk részeivé tesszük, - ezután már mi vagyunk az alma vitaminjainak hordozói.

Éppen így, korábban Jézus földi teste hordozta Jézus isteni szellemét. Miután azonban Jézus ezt a testet nekünk adta az úrvacsora során jelképesen, hogy együk meg,  - és ezáltal legyen a mienk, - ezután már mi válunk Jézus tökéletes isteni szellemének hordozóivá. Mi válunk a „testté”, amelyben Jézus szelleme él.

Mi „megesszük” Jézus „testét”, és ezáltal Jézus teste, amely korábban rajtunk kívüli (tehát egy külső valóság) volt, most már bennünk van. Mi válunk ezáltal „Jézus testévé”, Jézus szellemének hordozóivá.

Erről beszél tehát a kenyér, amelyet megeszünk. Ezzel kifejezzük, hogy Jézus nekünk adta, és mi pedig „megesszük”, vagyis akarjuk, elfogadjuk azt a dicsőséget, hogy mi legyünk az Ő teste, és Ő bennünk éljen a korábbi teste helyett.

 „Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.” 1Kor 12:27

„Ti azonban nem a húsban éltek, hanem szellemben, ha csakugyan Istennek Szelleme lakik bennetek. Ha pedig valakinek a Felkent Szelleme nem birtoka, az nem is övé.”  (Róm 8:9 -Csia)

 

4.       Jézus vére

A biblia szerint Isten teremtéskor egyedi, egymástól különböző élőlényfajokat teremtett. Teremtett különféle állatokat, és megteremtette az emberi fajt is.

Minden egyes fajnak saját, egyedi tulajdonságokat, egyedi természetet adott, melyek megkülönböztetik a többi élőlénytől. Például: macskát teremtett, macskatermészettel, macskagondolkodással, macskamagatartással, macskavágyakkal. Ha úgy tetszik, macska lélekkel.

Valójában minden élőlény rendelkezik a bensőjében egy részletes leírással, hogy hogyanis működjön. Hogyan érezzen, mit szeressen, mit gyűlöljön, mely dolgok után vágyjon, hány évig éljen és így tovább.

Ezt teremtéskor az élőlények Istentől kapták, aztán tovább örökítik ezt az utódaikba.

Vegyünk például egy elpusztult macskát. Egy húskupac. Ha mi ezt a húskupacot valahogyan élővé akarnánk tenni, akkor szükségünk lenne néhány dologra. Írnunk kellene a sejtjeinek egy programot, hogy hogyan viselkedjenek, aztán el kellene érnünk, hogy az egyes sejtek ezt a programot végrehajtsák. Írnunk kellene neki egy etológiai, egy viselkedési programot is, vagyis meg kellene határoznunk, hogy mik után vágyakozzon, mit gyűlöljön és mit szeressen, hogyan viselkedjen az egyes élethelyzetekben. Ha mindezt képesek lennénk működésre bírni, akkor a macska élővé, egyedi, - a mi általunk írt programunk szerinti -élőlénnyé válna.  Ez a „program”, ami egy élőlény természetét adja a szem számára láthatatlan, és mégis, minden élőlényben ott van.

A biblia az ószövetségben gyakran a héber „nephes” szót használja, amikor a rovaroknál magasabb rendű élőlények belső láthatatlan lényéről beszél. A „nephes” az érzelmekre és gondolkodásra képes élőlények belső lénye, a lelke, amely meghatározza, hogy az adott élőlény hogyan viszonyul a környezetéhez. Hogyan gondolkodik, mit szeret, mit gyűlöl, hány évig él, stb. 

Hasonló módon használja még a héber a „LÉB” szót is emberek és Isten esetében, ami „szívet” jelent. Amikor a „szív” a bibliában nem a szó szerinti szívet jelenti, - ami a vért pumpálja, - akkor a „nepheshez” hasonlóan az ember belső lényét, a belső gondolkodásmódját, belső érzéseit, belső vágyait, belső énjét jelenti.  Így például a „szív elrejtett embere” az az ember, aki te a szívedben, a bensődben valójában vagy.  De folytassuk most a „nephes” azonosításával, mert amint azt látni fogjuk ez szükséges az úrvacsora megértéséhez.

A tudomány mai állása szerint  az élőlények „természete” genetikai kódok által öröklődik át az utódokba.

Minden egyes élőlénynek saját, egyedi „nephese”, vagyis, egyedi lénye, egyedi természete van.  Egy macska „nephese” olyan, hogy utálja a sarat, de szeret fára mászni, maximum 25 évig él, ez is kódolva van a macska macska „nephesében”. Egy disznó „nephese”, viszont olyan, hogy a disznó imád sárban fürödni. Nem a disznó teste kívánja a sarat. Nem. Hanem a disznó „nephese”, a disznó természete, a disznó belső lénye, a disznó lelke, ami láthatatlan, az határozza meg, mit szeret csinálni az az állat.

Amikor egy macska elmegy egeret fogni, az a nephese miatt van.

Belső késztetése, vágya van arra, hogy egeret fogjon.

A macskát a macska lénye, a macska lelke készteti arra, hogy egerésszen minél többet. Mindez része a macska természetének, vagyis a macska „nephesének” . Hogy pontosan megértsük, mi is az a „nephes”, teremtsünk most képzeletben egy eddig nem léteztő új élőlényt:

Gyúrjunk össze egy kis sarat, formáljunk belőle sejteket és testet. Ha ezzel megvagyunk, készen vagyunk a teremtett élőlényünk látható részeivel. Láthatjuk, hogy ez még kevés, mert szükség van láthatatlan összetevőkre is. Milyen legyen a teremtett élőlényünk valójában? Hogyan viselkedjen? Mit szeressen? Mit gyűlöljön? Hány évig éljen? Mik után vágyakozzon? Hogyan élje az életét naponta? Szóval, ahhoz, hogy igazi élőlénnyé válhasson, ki kell találnunk, meg kell alkotnunk a teremtett lényünk láthatatlan „természetét”, láthatatlan „lelkét”, azaz „nephesét”.

A lényeg az, hogy amilyen élőlényt akarunk, olyan belső tulajdonságokat, vagyis olyan lelket, olyan „nephest” kell neki adnunk. Valójában azt, hogy ki is lesz a teremtett élőlényünk valójában, azt a „nephesének” a tulajdonságai határozzák meg.

Ha például bárány testet adunk a lényünknek, de farkas „nephest”, akkor valójában egy báránybőrbe bújt farkast fogunk kapni. Mert az élőlények valódi identitását nem a testük (amelyben élnek) határozza meg, hanem a „nephesük”. A „nephes” határozza meg azt, hogy ki is az illető valójában. A „nephes” adja a vágyakat, a gondolkodásmódot, a prioritásokat az élőlények számára:

Az istentelennek „nephese”  kíván gonoszt; [és] az ő szeme előtt nem talál könyörületre az ő felebarátja.  (Péld 21:10)

Újholdaitokat és ünnepeiteket gyűlöli „nephesem”; terhemre vannak, elfáradtam viselni.  (Ézs 1:14)

A „nephes”-ről azért kellett ennyit beszélnem, mert a mózesi törvény igehelyeiből világosan kitűnik, hogy a vér a „nephes” jelképe. Minél inkább megértjük, mit takar ez a fogalom, annál inkább érteni fogjuk azt, hogy mit fejez ki az úrvacsora.

Folytassuk most az igehelyekkel, amelyek beazonosítják azt, hogy minek is a jelképe a vér:

 „Csakhogy abban állhatatos légy, hogy a vért meg ne egyed; mert a vér, az a NEPHES: azért a NEPHEST a hússal együtt meg ne egyed!”   5Móz 12:23

 „… a  testnek NEPHESE a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelésül legyen a ti NEPHESETEKÉRT, mert a vér a benne levő NEPHES által szerez engesztelést.” 3Móz 17:11

A fenti igék alapján tehát minek a jelképe a „vér”?

A „nephesnek”

A vér a fenti igék alapján a „nephes” jelképe. Tehát az élőlény természetét, milyenségét fejezi ki, hordozza. Hasonlóan ahhoz, mint amikor azt mondjuk egy kisgyermek valamilyen lelki megnyilvánulására, hogy „az apja vére, azért ilyen!”

Ennek megfelelően a zsidóknak tilos volt megenniük az állatok vérét, Isten ezt szigorúan megparancsolta:

3Móz 17:10 „És ha valaki … valamiféle vért megeszik (megiszik): kiontom haragomat az ellen, aki a vért megette (megitta), és kiirtom azt az ő népei közül.”

Ahogyan azt már megbeszéltük a „megevés” során egy külső dolog belsővé válik. Az ószövetségi rendszerben tehát, mint „árnyjátékban” az állatok vérének megevése azt jelképezte volna, hogy az, aki megeszi valamely állat vérét, az részesül annak állati „nepheséből”, vagyis állati „természetéből”. Isten ezt természetesen szigorúan megtiltotta.

Ezzel áll szemben Jézus, aki viszont megparancsolta a tanítványoknak az úrvacsora során, hogy igyák az Ő „vérét”, amit a bor jelképezett. Ha egy zsidó ember nem érti a jelképeket, - vagy nem bízott volna feltétel nélkül Jézusban, - akkor ezen egészen biztosan megbotránkozott volna.

A vér tehát a „nephes” jelképe, mit jelképez akkor Jézus vére, amit odaadott bor formájában a tanítványoknak, hogy igyák meg?

Jézus vére Jézus igaz „nephesét”, azaz igaz (isteni) természetét jelképezi.  Jézus ezt az úrvacsora során adaadta nekünk, mintegy végrendeletként, hogy „igyuk meg”, azaz váljon tulajdonunkká, lényünk részévé, legyen a mienk.

Az emberiség baja ádámi emberként az, hogy megromlott természettel születünk a világra. Egy ember már a születésekor önző, és Isten ellensége. Gonoszak, önzőek a szívének vágyai, és ez bűnöket szül.  Ezek a vágyak a gonosz ádámi természet, a gonosz „nephes” miatt vannak az emberben. Mert a vágyinkat a „nephesünk” adja.

A disznó azért vágyik megfürödni a pocsolyában, mert ilyen a „nephese”, vagyis ilyen a belső természete, belső lénye. Ha azonban ezt a disznó „nephest” át tudnánk írni, és képesek lennénk arra, hogy a disznónak egy másik „nephest” adjunk, mondjuk egy macska „nephesét”, akkor a disznó disznóélete azonnal megváltozna.

Mert egy macskában nincsen vágy arra, hogy megfürödjön a pocsolyában. A macska „nephese”, a macska természete olyan, hogy egyszerűen nem vágyik a pocsolyára.  Iszonyodik tőle.

Tehát ott tartunk, hogy az emberiség nagy bajban van. Gonosz az ádámi emberek  „nephese”, ezért gonosz dolgokra vágynak, gonosz módon gondolkodnak, és gonosz dolgokat tesznek. Hogy ez megváltozzon, egy csodának kellene történnie, valakinek el kellene vennie tőlük ezt a gonosz „nephest”, és ehelyett adnia kellene nekik egy igaz, bűngyűlölő, istenszerető „nephest”.

Testvéreim!

Jézus pontosan ezt tette velünk. Áldozatát és feltámadását követően nekünk adta az Ő tökéletes isteni természetét, isteni „nephesét”. Ennek az emlékeztetője az úrvacsora. Úrvacsora során hétről hétre felidézzük, hogy Jézus meghalt értünk, és halála előtt ránk hagyta, mint egy végrendeletet, hogy legyünk az Ő teste, akiben az Ő szelleme él, és részesüljünk az Ő tökéletes hívő, bűngyűlölő, atyaszerető, halhatatlan isteni természetéből, isteni életéből. Egy „hívő” nephest kaptunk, mert a hit az nem ádámi tulajdonság. A hit az Krisztusi tulajdonság. Krisztus nephesének a sajátja. A valódi hit annak az indikátora, hogy valaki megkapta Krisztustól az Ő isteni halhatatlan „nephesét”, halhatatlan életét. Enélkül egyetlen ádámi ember sem képes a hitre.

Amikor mi a bort megisszuk, erre emlékezünk és kifejezzük, hogy akarjuk és elfogadjuk ezt tőle. Nincs ennél értékesebb dolog a világegyetemben. Isteni bűngyűlölő, atyaszerető, halhatatlan örök életének a részesévé válni.

Emiatt vágyunk mi az Istennel való közösségre. Emiatt akarunk valódi jót az embertársainknak. Emiatt szeretjük Istent dicsőíteni, emiatt telik meg hálával és békével a szívünk, stb, stb.

„Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is (Jézus) hasonlatosképpen részese lett azoknak (a hívőknek), hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, „ (Zsid 2:14)

Így mi Isten VALÓDI gyermekei vagyunk! Mert Jézustól származik az új „nephesünk”, az új énünk. Az a rész bennünk, ami a leginkább meghatározza az identitásunkat. Jézus vérvonalából részesültünk, Jézus vérének, isteni természetnek a részesei vagyunk.

„… Ímhol vagyok én és a gyermekek, akiket az Isten nekem adott.”  (Zsid 2:13)

„én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, őnekik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk: Én ő bennük, és te énbennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél. „ (Ján 17:23)

Végezetül csupán ennyit kívánok:

„Vegyétek, egyétek, és igyatok ebből mindannyian.”

 Ámen!

 

Néhány érdekes következmény

I. Jézus „vére”, azaz Jézus „nephese”, miután megesszük, már bennünk van. Így tehát nem valami távoli, 2000 évvel ezelőtt kifolyt dologként kell rá gondolnunk. Ehelyett olyan élő valóságként, amely ímmár folyamatosan bennünk van (hiszen mi „megittuk”…). Ezt megértve az alábbi igék végre érthetővé válnak:

Róm 5:9 Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa.

Ef 2:13 Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által.

1Ján 1:7 Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

 

II. Az áldozati rendszerből tudjuk, hogy az áldozati állat halálát követően az „ártatlan” vér bekerül a szentek szentjébe, és ezzel a bűn el lesz rendezve, bűnbocsánatot nyerünk. A templom mi vagyunk, a „vér”, azaz „Jézus vére”, Jézus „nephese” megjelenik bennünk, mint templomban, Isten ennek a felhasználásával újjá teremt bennünket, és ezáltal a bűn bűnbocsánatot nyer. (Tehát az ádámi „nephesünk”, melyet Krisztus a halálba vitt a kereszten  - lecserélésre kerül Krisztus nephesére, mely által mi újjászületünk. Ezáltal bűnbocsánatot nyerünk, mert az új énünk, az új teremtés bennünk, Krisztus „nephese” bennünk - az bűntelen, örök és igaz élet. Tökéletesen alkalmas a mennyei örök életre. Nincsenek gonosz vágyai. Ehelyett krisztusi vágyai vannak.

Ha van megjegyzésed, hozzáfűzni valód, kritikád, stb., kérlek, az alábbi linken, vagy e-mailben jelezd.  E-mail: luciusszimusz@gmail.com

link: https://jezusverenekhatasa.blogspot.com/2024/12/az-urvacsora-1.html

Hogyan építsünk keresztény szektát?

 

Az alábbi írást néhai Csaba testvérem írta. Idézem, aztán majd hozzáfűzök néhány újabb tanácsot:

Csaba írta:

"Ezt a topicot gyakorlati tapasztalataim

alapján azoknak szánom, akik
szeretnék megszomorítani keresztyén
testvéreiket.
Néhány a gyakorlatban működő tuti
tippel szolgálhatok arra, hogy Jézus
gyönyörűséges igájából miként lehet
koncentrációs tábort építeni, könnyű
terhéből elviselhetetetlen nehezéket
önteni.
Kedves Szektaépítő szakmunkás!
Jó ha legelébb megalapozod a
tekintélyed, ezért nem árt, ha
személyednek a legelején Istentől
jóváhagyott, legfőbb tekintélyt
hírdetsz.
Kérlek ne felejtsd el nyomatékosítani,
hogy aki nem ért egyet veled, az nem
keresztyén, vagy legalábbis a
keresztyénség elbukott ágához
tartozik.
Fontos hangsúlyoznod, hogy a teljes
igazságot csak te ismered, ezért te
képviseled Isten egyetlen igaz
egyházát.
Gondoskodj  nagyon fontos
''igazságokról'', amelyek szűkségesek
az üdvösséghez, s lehetőleg ezeket
más ne hírdesse.
Így a sok tudatlan is kénytelen belátni,
hogy te, ti különbek vagytok
másoknál.
Ne feledd, aki nem tart különbnek
másokat magánál, az nem jó testvér!
Gyakran emlékeztesd erre azokat,
akik másként próbálnak gondolkodni,
mint te!
Ha ez nem segít, szűkség van az
egyházfegyelmezés szigorára az ilyen
eretnekek ellen.
Mit mondasz?! Nem tudod, hogy kell
máglyát rakni???
Na jó, akkor mutasd meg, hogy te
humánus vagy, elég ha leégeted, s
lealázod őket, mielőtt kivágod őket a
gyülekezetből...
Azért ne felejtsd el, hogy nem szabad
diktatúrát gyakorolni!
Még egy szektában is szűkség van a
jogokra!
Legyél nagyvonalú: Bárkinek és
bármiben joga van veled teljesen
egyetérteni!
Nehogy megfeledkezz az alapokról!
Ti különbek vagytok, mint mások,
ezért senki se alacsonyodjon le odáig,
hogy más közösségekkel kapcsolatot
ápoljon.
Fújj, ebbe még belegondolni is
iszonyat!
Figyelj, azért nem biztos, hogy egy
szektát eltart az Isten.
Az meg mégsem járja, hogy pont te
nélkülöz.
Vezesd be a teljesen Biblikus
''kötelező adományt''! Naná, hogy kell
az alsó limit, ezért nevezd stílusosan a
kötelező minimumot tizednek.
Mi, hogy ennél azért többet akarsz?
Keress valami frappáns néphülyítő
bibliai szöveget, s dől a zsé!
Figyuka!
Nagyon ügyelned kell a színvonalra!
Hogy érted azt, hogy Krisztus képére
kell formálódni?!
Teljesen megőrűltél?!
Előbb jussanak el a te színvonaladra!
Hogy mikor felelnek meg ennek?!
Hát ha jól kevered a paklit akkor soha!
Hogy, kérdezhetnek téged is a hibáid
felöl?!
Persze!
Egy szent embertől tanultam a választ
reá!
''Mi közöd hozzá!!!''
Szóval nehogy már téged
kostolgassanak, azzal törödjenek,
hogy olyanok legyenek, amilyennek
megálmodtad őket...
Milyen hülyeségeket beszélsz már
megint, hogyan lehetnének jobbak
akkor nálad?
Emlékezz az alapszabályra: Egy jó
testvér különbnek tart magánál!

Diakóniaaa???
Szórakozól velem?!
Te pásztor és tanító vagy, hogy a
fenébe lenne ilyesmire időd?!
Hogy legalább adtsz  bele a tizedből?
Na ne röhögtess már! Tessék arra
külön gyűjtést szervezni!
Persze,  azért átadhatod a
gyülekezet nevében.
Amikor esetleg interjut kérnek tőled,
ne felejtsd el hangsúlyozni, hogy
mennyire fontos bibliai tanítás a
rászorúlók megsegítése!
Ha folyamatosan bológatókat,
másokat meggyötört arccal látsz az
Istentiszteleteiden, ha nem mernek
neked ellentmondani, ha nincsennek
gyengébben ''muzsikálók'' köztetek,ha
a többség lekezelően tud tekinteni
más gyülekezetekre, akkor már van
egy szinte hibátlanul műkődő szektád.
Végezetül egyetlen dolgot kérek
Istentől:
MENTSEN MEG MINDENKIT TŐLETEK!"

Idáig az idézet.

Még néhány kíváló ötlet kiegészítésként Csaba zseniális írásához:

- Ha szektavezérként elegendően sok tagot sikerül majd gyűjteni, ők is tizedet fizetnek majd, amiből akár hatalmas ingatlanokat is vehetsz. Természetesen a saját nevedre. A törlesztőrészleteket majd a hívek adományként megfizetik. Közben végig azt fogják gondolni, hogy az ingatlan az övék.  Ha ellentmondanak neked majd valamikor, jót röhöghetsz rajtuk, amikor kirúgod őket a gyülekezetből. Az ingatlanból, a befektetett pénzükből, adományaikból semmit nem kapnak vissza.
Akkor kiderül majd a számukra, hogy az mindig-is a tiéd volt, és sohasem az övék.

- Ne engedjünk más szektatagokat a mikrofonhoz, mert a gyülekezetünk egy része egy idő után úgy gondolhatja, hogy nélkülözhetőek vagyunk.

- Mindig légy a tudatában, hogy a gyülekezet, amit "felépítettél", az a tiéd. Te dolgoztál meg érte, te fáradoztál érte, ezért már örökre a tiéd.
Ezért, amit csak akarsz, megtehetsz benne, egyetlen tag sem kérhet számon téged.

- Ha valaki mégis venné a bátorságot, és számonkérne, az az ember biztos, hogy csak rombolni akar, és az ördög szolgája. Amint csak lehet, szeretettel el kell távolítani a gyülekezetből, nehogy rombolja a szektavezéri tekintélyedet.

- Mindig meg kell tartani a két lépés távolságot az egyszeri hívekkel. Legyenek csak mindig a tudatában, hogy nem egyenrangúak velünk. A legjobb, ha külön titulust adunk magunknak, amivel csak mi rendelkezünk. Ha például mindenkitől megköveteljük, hogy "pásztornak" hívjon minket, akkor az újonnan érkezettek rögtön tudják majd, kit kell itt a legjobban tisztelni.

- Mindezek miatt szektavezérként ne gondold magadat rossz embernek, valójában a testies hívőknek természetes igényük van arra, hogy emberi tekintélyeket kövessenek, és magukat,  a gyülekezetüket más hívőknél, más gyülekezeteknél kivákóbbnak tartsanak, és te csak ezt az igényüket szolgálod kiválóan ki. Ha nem ilyenek lennének, eszükben sem lenne vakon megtenni amit mondasz, helyetted Isten vezérelné őket.

Az üdvösség nem cselekedetek által van

 

Az üdvösség nem cselekedetek által van.

Mit jelent ez?
Nincsenek mágikus cselekedetek, melyek által üdvözülünk. Nincsenek vallásos cselekedetek, melyek által üdvözülünk, sőt,  nincsenek szent cselekedetek, melyek által üdvözülünk.

Az üdvösség kegyelemből van, hit által.
Régen is így volt, ma is így van, a jövőben is így lesz.

Mi a hit?
Mély bizalom Istenben. Ha valamit mond nekem, akkor igaznak fogadom el azt, amit mond. Ábrahámnak azt mondta, hogy nagy néppé teszi, és Ábrahám ezt igaznak hitte el. A legtöbbünknek nem jelenik meg Isten, hogy nyíltan mondjon valamit. Ehelyett másnak mondott valamit, hogy mondja meg nekünk, vagy írja le nekünk. Mi ezt igaznak elhisszük. Miért? Mert Isten legbelül a szívünkben meggyőz minket arról, hogy amit hallottunk, az valóban Tőle van, és valóban igaz. Így hallunk Jézusról is, a Megváltóról, akiben hiszünk. Ha ez valóság a szívünkben, ebből tudhatjuk, hogy mi hívők vagyunk, a hit emberei. Ha ez a hitünk valódi, akkor egyre inkább megtesszük, amire elvezet minket a láthatatlan, de amúgy nagyon is valóságos Jézus.

Az ószövetségi zsidók élete miben különbözött ettől?
Mi a múltban hiszünk, hogy a múltban Jézus eljött, és megváltott minket, ők viszont a jövőben hittek, hogy eljő majd a Megváltó, aki megváltja őket. Akinek akkor a mienkhez hasonló hite volt Istenben, az belül a szívében meggyőződött, hogy Jézus VALÓSÁG! Ez nem csak mese, hanem VALÓSÁG. Akinél ez a meggyőződés valóság volt, az hitt, az a hit embere volt, a választott, a maradék.

Aztán megkapták a törvényt és a ceremóniákat. Isten 667,  vagy hány utasítást adott nekik, hogy tegyék meg. Aztán elkezdték megtenni.

Vajon hányuknak sikerült?

Egyetlen egynek sem. Mégis voltak, akik üdvözültek közülük. Vajon mi alapján?
Ugyanúgy, mint mi, a hitük alapján. Vagyis… némelyek közülük bíztak Istenben, elhitték Isten állításait a Megváltóról, és egyéb dolgokról. Hívők voltak. Ezért üdvözültek. Nem azért, mert megtették az összes parancsolatot a ceremóniákkal együtt. Nem. Az senkinek sem sikerült.

Kegyelemből üdvözültek ők is, mint mi, hit alapján.

Írtam előző hozzászólásomban, hogy
"Engesztelést csakis EGYEDÜL a Megváltó, vagyis Jézus szerez!"

„Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.”  (1 János 4:10)

Mi újszövetségi hívőként ebben szívvel hihetünk. Nem látjuk, de hihetünk benne, hogy ez a valóság. Ha hiszünk, a hitünk a bizonyítéka annak, hogy a hit embereihez, Isten népéhez tartozunk.

Az ószövetségi hívők is hihettek ebben, teljes szívvel. Aki hitt, és teljes szívvel hitt, az Isten népéhez tartozott és üdvözült.

Nincs közöttünk különbség. Hit által üdvözülhetünk mi is és hit által üdvözülhettek ők is.

Mi a helyzet akkor a ceremóniákkal:
A törvényben csak az eljövendő jók "árnyéka" van meg, nem pedig maguk a "valóságos dolgok".

Mondok egy valóságos dolgot:

„Isten … szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.”  (1 János 4:10)

Ez tehát a valóság:

"Isten elküldte Fiát..engesztelő áldozatul.. a mi bűneinkért..."

Ennek a valóságnak volt az „árnyéka”, amikor venni kellett egy bárányt, megölni, és a vérét engesztelésül bevinni a szentek szentjébe, és ez "engesztelést hozott" a nép számára.

Felteszem a kérdést:
Ez valóban engesztelést hozott a nép számára??? Eltörölte ez a bűnöket valóban?

Nem!
Ez csak elmutogatta, egyfajta árnyjáték formájában, hogy mi lesz majd a valóság.
Aki azt hiszi, hogy a ceremónia elvégzése tényleg eltörölte a bűnöket, az olvassa el az alábbi igét:

"Minthogy csakugyan a törvényben csak az elkövetkező javaknak az árnyéka van meg, és nem a dolgok való alakja, világos, hogy ugyanolyan áldozatokkal, melyeket évről-évre visznek szakadatlanul, nem lehet befejezettekké tenni azokat, akik Istenhez közelednek. 
Ha nem így volna, akkor már megszűntek volna hordani az áldozatokat, mert azoknak a szolgálattevőknek lelkiismerete, akik egyszer megtisztultak, többé nem tudott volna vétkekről.  De nem ez történt, hanem a vétkek tudata évről-évre megmaradt bennük, mert hiszen lehetetlen, hogy bikák és bakok vére elvegyen vétkeket.  Zsidó 10:1 - 10:4 H Csia

Mi az, ami ezek helyett VALÓSÁGOSAN eltörli, elveszi a bűnöket?
Jézus áldozata, Jézus vére.

Tehát a zsidó áldozati bárány vére csak ELMUTOGATTA, hogy Jézus vére majd meg fogja oldani a bűn problémáját.

A zsidó néphez tartozók pedig szorgalmasan végezték ezt a ceremóniát. Ki az, aki emiatt üdvözült? Amiatt, hogy engedelmesen áldozatokat mutatott be?

Kicsoda?
Senki!

Miért senki?
Mert az üdvösség nem cselekedetek miatt van. Nem azért, mert megtettünk, vagy nem tettünk bizonyos vallási ceremóniákat. Nem azért, mert bemutattunk, vagy nem mutattunk be bizonyos áldozatokat.

„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;  Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.”  Efézus 2:8 - 2:9

Ezzel szemben ki az, aki amiatt üdvözült, hogy valóságosan bízott Istenben, őszinte, teljes szívvel hitt Istennek abban, hogy elküldi majd a Megváltót, és Ő megoldást hoz majd a bűnre?

Kicsoda?
MINDENKI !!!

Ha egy ilyen hívő áldozatot is mutatott be, akkor Ő azt hittel tette. Megbízott Istenben, tudta, hogy jön a Megváltó. Az ilyen igaz ember volt, a hit embere, üdvözült.
Ha viszont egy olyan ember mutatott be áldozatot, aki mindeközben a szívében valójában nem bízott az egészben, nem bízott Istenben, nem hitt abban, hogy tényleg eljön majd a Megváltó, akkor hiába minden áldozat. Mivel a szívében hitetlen, az ilyen ember nem üdvözült.

"Mert ha azok az örökösök, kik a törvényből valók, hiábavalóvá lett a hit, és haszontalanná az ígéret":  (Róma 4:14 HUN)

Ezt példázta a kémek példája is Izraelben. Isten azt mondta, bemennek az ígéret földjére, nekik adta azt. Mit lép erre a hit embere?
Bízik Istenben, igaznak hiszi el, amit Isten mond.
Amikor azonban a 12 kém visszajött a kémlelésből, tízen azt mondták, hogy lehetetlen, nem tudják elfoglalni. Na, ők nem a hit emberei voltak. Csak ketten voltak közülük a hit emberei.

Mit tettek ekkor a hit emberei?
Hittek.
"Józsué pedig, a Nún fia, és Káleb, a Jefunné fia, akik a földnek kémlelői közül valók valának, meghasogaták ruháikat.  És szólának Izrael fiai egész gyülekezetének, mondván: A föld, amelyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, igen-igen jó föld.  Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nekünk adja azt, mely tejjel és mézzel folyó föld."  4 Mózes 14:6 - 14:8 Józsué

Ez a két ember, csakis ez a két hívő ment be az ígéret földjére.
Nem azért, mert valamit tettek, hanem azért, mert ők Istenben bíztak, Isten beszédében bíztak, tudták, hogy amit Isten mond, az a valóság, hittek.

A hitetlenek azonban nem mentek be!

Nem számít, azután mennyi ceremóniát, mennyi jót, vagy vallásos cselekedetet tettek, milyen jól tartottak Sabbathot, stb. hitetlenek voltak, ezért „kivágattak”. Nem mehettek be az Ígéret Földjére.

Csak a hívők üdvözültek, üdvözülnek, és fognak üdvözülni!

Nem pedig egész népek!

"Izrael, ha annyi volna is a néped, mint a tenger partján a fövény, csak a maradék tér meg belőle. Már elhatároztatott a pusztulás, és az igazságos ítélet elsöpör, mint az áradat."  (Ézsaiás 10:22 H Katolikus (SztI))

…  PÉLDAMESE …

Egyszer egy messzi afrikai országban élt egy szerető király, aki messzi földre utazott.

A népén azonan súlyos csapás volt. Minden nap megjelent egy csúnya fekete krokodil,
és valakit elragadott közülük. Minden nap. Minden egyes nap.

Ennek a királynak volt azonban egy csodálatos tulajdonsága. Előre látta a jövőt.
Mielőtt elutazott, így szólt a népéhez:
Én most elmegyek, de sok-sok idő múlva elküldöm hozzátok a fiamat. Ő fog megszabadítani benneteket a krokodiltól.
Aztán a király elutazott, de előtte parancsba, törvénybe adta a népének, hogy az alábbiakat kell tenniük:
... Minden évben venniük kell egy embert, be kell kenni az arcát liszttel, adni kell a kezébe egy fa kardot, majd ennek az embernek el kell játszania, hogy levágja
egy fából készült játékkrokodil fejét. Elmondta a király azt is, ezt addig kell ezt tenniük, amíg eljön az ő fia. Miután azonban eljön, onnantól már a fiát kell követniük....

A nép megfogadta a parancsot. Sok-sok évig ismételgették ezt a ceremóniát, míg egy szép napon egyszer csak megjelent egy félvér fehér fiatalember, a kezében egy valódi karddal,
és amikor a krokodil újra eljött, hogy ismét elragadjon egy embert, ez a fiú levágta a fejét. Ebben a pillanatban, csodálatos módon megejelent a király is. "Ez az én szerelmes fiam, akiről beszéltem nektek, őt hallgassátok, őt kövessétek", - majd újra eltűnt.

Amikor ez megtörtént a távoli ország népe kétfelé oszlott.
Az egyik fele elballagott a fiú után.
A másik fele ott maradt, és továbbra is ismételgette a ceremóniát a fa krokodillal, mintha mi sem történt volna.

A kérdéseim ezek után a következők:
1. Jogosan követik-e az "ortodoxok" továbbra is a régi törvényt?
2. Érvényes-e az még rájuk, vagy esetleg a fiú megjelenésével megváltozott?
3. Tetszik-e ez a "hagyományokhoz való hű ragaszkodás" vajon a királynak?
3. Mit, kit kellene ehelyett követniük, hogy a király elégedett legyen?