A mózesi törvény két szakasza

 A mózesi törvény két szakasza

Mózes által a nép elé tárt mózesi törvény kb. 613 utasításból állt, melyeket ismételgetniük kellett folyamatosan, évről évre. Azonban - és ezt nagyon kevesen értik, - figyeljetek jól, a 613 utasítás egyike, talán éppen a 613. így szólt:

Ehhez lapozzunk Mózes 5. könyvének 18. fejezetéhez. 

Ez a fejezet azzal kezdődik, hogy mi a Léviták és a papok része az áldozatokból:

„A lévita-papoknak, a Lévi egész nemzetségének ne legyen se része, se öröksége Izraellel, hanem éljenek az Úrnak tüzes áldozataiból és örökségéből.  (5Móz 18:1 HUN) Annak okáért ne legyen neki öröksége az ő atyjafiai között: Az Úr az ő öröksége, amint megmondotta neki.  (5Móz 18:2 HUN) És ez legyen a papoknak törvényes része a néptől, azoktól, akik áldoznak akár ökörrel, akár juhval, hogy a papnak adják a lapockát, a két állat és a gyomrot.  (5Móz 18:3 HUN)”

Aztán, ha tovább olvassuk ezt a fejezetet, néhány verssel később, a 15. versben a következő parancsolatot adja a népnek Mózes:

5Móz 18:15 - 18:19

„Prófétát támaszt neked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: öt hallgassátok! Mind aszerint, amint kérted az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben a gyülekezésnek napján mondván: Ne halljam többé az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé ezt a nagy tüzet, hogy meg ne haljak. Az Úr pedig monda nekem: Jól mondták amit mondtak. Prófétát támasztok nekik az ő atyjukfiai közül, olyat mint te, és az én igéimet adom annak szájába, és megmond nekik mindent, amit parancsolok neki. És ha valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon!”

Itt az "őt hallgassátok" kifejezés nem arra utal, hogy meg kell hallgatnunk, mint egy "mesemondót", aztán menjünk csak tovább a dolgunkra! Ehelyett azt jelenti, hogy halálosan komolyan kell venni, mindenben őreá kell hallgatni, amikor majd megjelenik.

Ennek megfelelően ezt az igét a zsidó fordítású biblia (IMIT) így adja vissza?

"Prófétát közepedből, testvéreid közül, mint én vagyok, olyant támaszt majd neked az Örökkévaló, a te Istened, őrá hallgassatok."  (5Móz 18:15 IMIT)

Mózes tehát beszél "valakiről", egy majdan, egy a jövőben megjelenő nagy prófétáról, akire mindenben hallgatni kell majd, ha megjelenik. Ha valaki nem hallgat erre a prófétára, akkor az Isten számon fogja kérni azt azon az emberen.

Mit gondoltok, ki lehet az a nagy próféta, aki Mózes szerint majd meg fog jelenni, és akire, ha majd megjelenik, mindenben hallgatni kell majd?

Péter prédikációjából az ékes kapunál kiderül.

Apcs 3:19 - 3:23

"Térjetek hát más felismerésre, és forduljatok meg, hogy vétkeiteket kitörölhesse, hogy az Úrnak orcájától eljöhessenek a felüdülés időszakai, s elküldhesse nektek a Felkent Jézust, akit eleve erre rendelt,kit ugyan a mindenek helyreállításának idejéig, melyről szent prófétáinak száján keresztül öröktől fogva szólott, a mennynek kellett befogadnia.Hiszen már Mózes mondta, hogy az Úr, az Isten, Prófétát fog támasztani testvéreitek közül, olyant, mint engem. Rá fogtok hallgatni mindabban, amit szólni fog hozzátok,de minden lelket, aki nem hallgat arra a prófétára, a nép közül mindenestül ki fognak irtani. Sámueltől fogva az összes próféták, akik csak sorjában egymás után szóltak, előre megígérték ezeket a napokat."

Az a nagy próféta, akire mindenben hallgatni kell majd - Péter fenti szavaiból kiderül - az nem más, mint Jézus, a mi Megváltónk.

Ha valaki még mindig kételkedne abban, hogy Jézusról van szó, gondoljon Jézus megdicsőülésére:

Máté 17:1 - 17:5

"És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük, és az ő orcája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség. És íme megjelenék őnekik Mózes és Illés, akik beszélnek vala ő vele. Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk itt három hajlékot, neked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet. Mikor ő még beszél vala, íme, fényes felhő borítá be őket; és íme szózat lőn a felhőből, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok."

Maga az Atya is beazonosította nekünk, - és a zsidóknak is - hogy ki is az, akire "hallgatnunk kell". Nem Mózes, sem nem Illés, sem nem szent János apostol. Ezek helyett -akire mindenben hallgatnunk kell - az az Ő Fia, Jézus.

Az előre megígért próféta, akire majd mindenben hallgatni kell, Jézus volt.

Ez tehát, hogy Isten prófétát fog támasztani, akire majd mindenben hallgani kell, ez volt a mózesi törvény egyik parancsolata. Még egy fenyegetés is tartozott hozzá: "Minden lélek, aki nem hallgat erre a prófétára, ki lesz írtva a népből". Péter ezt jól ismerte, idézte is az ékes kapunál a zsidóságnak.

Szóval mit kell tennie annak, aki pontosan, hiba nélkül meg akarja tartani a mózesi törvény utasításait azt követően, hogy Jézus megjelent? 

Mindenben Jézusra kell hallgatnia…

Ebből következik, hogy a mózesi törvénynek két szakasza van.

I. Ismételgetniük kellett a ceremóniákat, amíg megjelenik a nagy "próféta".

II. Amikor megjelenik ez a "próféta" onnantól mindenben erre a prófétára kell hallgatni a mózesi törvény szerint. Ha Jézus eljövetelét követően valaki ezt a szabályt pontosan megtartja, akkor ezt az embert jogosan, vagyis az igazságnak megfelelően a törvény megtartójának nevezhetjük. 

Ha viszont valaki Jézus eljövetelével nem tartja ezt meg, vagyis nem engedelmeskedik Jézusnak, az hiába végez bármilyen ceremóniát is, az az ember a mózesi törvény megrontója.

Jézus eljövetele előtt tehát az volt a törvény megtartása, ha valaki pontosan betartotta az 1. szakaszt, az összes ceremóniát, parancsolatot, melyeket Isten Mózes által adott, Jézus eljövetelét követően viszont - miután életbe lépett ennek a törvénynek a 2. szakasza - már az a mózesi törvény megtartása, ha valaki mindenben, nem csak néhány dologban, hanem mindenben arra a megígért prófétára, vagyis Jézusra hallgat, és mindenben azt teszi, amit az a próféta (Jézus) mond.

Ha Jézus azt mondja: "Így tovább, gyerekek" - akkor tovább kell ismételgetni a ceremóniákat, mint addig. Ha viszont valami mást mond, akkor azt a mást kell tenni a ceremóniák ismételgetése helyett. Ez következik a mózesi törvény pontos betartásából.

Ez érdekes, nem?

Például Jézus egyik legnagyobb parancsolata így szól: 

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem."  (Ján 14:1 HUN)

„Higgyünk őbenne”. Ez Jézus egyik parancsolata. Ha valaki ennek nem engedelmeskedik, az nem a mózesi törvény megtartója, mert nem engedelmeskedik annak a "prófétának", Jézusnak, akinek pedig a mózesi törvény szerint engedelmeskednie kell.

Így tehát mindenki, aki nem hisz Jézusban, az a mózesi törvény megrontója.

Aztán Jézus, Pálon keresztül még mást is mond:

… „új Szellemben és ne a régi betű világban végezzük szolgálatunkat.”  (Róm 7:6 H Csia 2005)

Vagyis hagyjuk abba a mózesi törvény betű szerinti megtartását. Ezt mondja Jézus, Pálon keresztül.  Aki nem engedelmeskedik ennek, aki  Jézus megjelenését követően még mindig a betűnek, még mindig a tízparancsolatban írtaknak és a ceremóniáknak szolgál, az az ember ezzel megrontja a mózesi törvényt.  

Na hoppá! 

Mert mit kellene ehelyett ímmár csinálnia? Új szellemben kéne szolgálnia, nem pedig a régi betű világában!

Amikor én erre rájöttem, először nagyon boldog lettem. Mert tudom, hogy én, és ti is velem együtt hisztek Jézusban. Tudom, hogy mi már nem a betű világában végezzük a szolgálatunkat. Mit gondoltok, ezek alapján, akkor lehet, hogy mi vagyunk azok, akik pontosan megtartják a törvény jelenleg érvényes, tehát Jézus megjelenését követően érvénybe lépő szakaszát? Mi akkor a törvény megtartói vagyunk?

Igen, vagy nem?  

A helyes válasz:……………..nem!

Miért nem? Mert a törvény szerint az a törvény megtartója, aki MINDENBEN engedelmeskedik Jézusnak. Nem csak néhány dologban, hanem MINDENBEN, és mivel erre senki nem képes, egyetlen keresztény sem, ezért minket is elmarasztal a törvény, hogy mi keresztények IS a törvény megrontói vagyunk.

Ha tehát a törvény szerint, ha a törvényen keresztül nézünk magunkra, azt kell látnunk, hogy elbuktunk és átok alatt vagyunk. Még mi keresztények is!

Na most akkor mi lesz? Hogyan tovább. 

Amit még figyelembe kell venni a törvény helyes értelmezéséhez, az pedig a törvény hatálya. Hiába érvényes törvény mondjuk Mozambikban, hogy tilos a majmokat etetni, mivel mi most nem Mozambikban vagyunk, ezért nem vonatkozik ránk ez a törvény, ha lennének itt majmok, nyugodtan etethetnénk őket, nincs olyan szabály, hogy tilos majmokat etetni Szombathely Fő terén. A mozambiki törvény érvényben van, de nem ránk vonatkozik. Mert azzal, hogy valaki elhagyja Mozambik területét, azzal megszűnnek rá érvényesnek lenni a mozambiki törvények.

Hiába hozom meg azt az örök törvényt a családomban, hogy a gyermekeimnek 10-kor le kell feküdniük, amíg 18 évesek nem lesznek, amint csak eléri valamelyikük a 18 éves kort, kikerül ennek a törvénynek a hatálya alól.

Felmerül tehát a kérdés, hogy kikre vonatkozik, kikre hatályos a mózesi törvény? A zsidókra? Minden emberre a Földön? Esetleg a keresztényekre? Vagy egyikre sem, vagy mindegyikre?

Könnyen belátható, hogy a mózesi törvény a zsidó népre vonatkozólag volt és van hatályban. Aki nem zsidó volt, annak Isten nem mondta, hogy meg kell azt tartania. Az eszkimóknak például nem mondta Isten, hogy pontosan tartsák meg a törvényt, és látogassanak el Jeruzsálembe évente háromszor, mint ahogyan a zsidó néptől ezt megkövetelte. A bibliai előírások szerint a zsidó férfiaknak évente háromszor kötelező volt felmenniük a jeruzsálemi szentélybe a zarándokünnepek alkalmából és áldozatot kellett oda vinniük. Ezt nyilván nem vonatkozott sem az indiánokra, sem az eszkimókra, sem azokra, akik még csak nem is hallottak a törvényről, vagy a zsidó népről. Ha ezt egy idegen megpróbálta volna, a törvény szerint meg kellett volna ölni. Vagyis a mózesi törvény kizárólag a zsidó népre vonatkozott. Mindazokra, akik a zsidó néphez tartoztak. 

Kikre nem hatályos még?

Aztán a törvény, és ezt nem én találtam ki, hanem Pál, a törvény csak azokra vonatkozik, akik élnek. Akik meghaltak, arra nem vonatkozik. Azoknak semmit, semmit vagyis semmit nem kell megtartaniuk belőle.

Róm 7:1 - 7:6

"Avagy nem tudjátok-e atyámfiai, mert törvényismerőkhöz szólok, hogy a törvény uralkodik az emberen, amíg él? Mert a férjes asszony, míg él a férj, ehhez van kötve törvény szerint, de ha meghal a férj, felszabadul [az asszony] a férj törvénye alól. Azért tehát az ő férjének életében paráznának mondatik, ha más férfihoz megy; ha azonban meghal a férje, szabaddá lesz a törvénytől, úgy hogy nem lesz parázna, ha más férfihoz megy. Azért atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, aki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek. Mert mikor a testben voltunk, a bűnök indulatai a törvény által dolgoztak a mi tagjainkban, hogy gyümölcsözzenek a halálnak; Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában."

A biblia szerint mindazok, akik újjászülettek a Jézusban való hit által, mindazok meghaltak. 

Kol 3:3 Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.

2Tim 2:11 Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is.

Róm 6:4 - 6:5 Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is [azok] leszünk.

A mi óemberünk meghalt, ezért mi felszabadultunk a törvény alól. Így tehát a mózesi törvény nem csak a pogányokra nem vonatkozik, hanem azokra a zsidókra sem, akik újjászülettek, akiknek meghalt az óembere.

Előbbiek, tehát a pogányok soha nem voltak törvény alatt, utóbbiak, vagyis a zsidók akkor szabadulnak fel, amikor meghal az óemberük. 

A törvény egyik feladata ugyanis a bűnös és bűnrehajló testies természet kordában tartása volt. Ha van törvény és van büntetés, akkor a bűnösök óvatosabbak, kevesebbet vétkeztek. A mi óemberünk, a mi testies természetünk azonban a biblia tanúsága szerint meghalt, így nekünk, akik újjászülettek, nekünk már nincs szükségünk ahhoz, hogy az óemberünk kordában legyen tartva – ehhez törvényre, Isten ezért kivehetett és ki is vett minket a törvény alól. Isten tartja a mi óemberünket kordában azzal, hogy megölte a kereszten. A megölésnél nincs jobb „kordában tartás”. Mert Jézussal együtt a mi óemberünk eltemettetett a halálba. Ezért Isten kivehette és ki is vette az őbenne hívőket a törvény alól.

Ha pedig nem vagyunk a törvény alatt, akkor senki nem is kéri számon rajtunk azt, hogy megtartjuk-e a rendelkezéseit. Ez az igazság, testvéreim. Isten nem kéri számon rajtunk, megtartjuk-e a törvény rendelkezéseit. Szabadok vagyunk a törvény alól. Az egyszerűen nem ránk vonatkozik. A törvény átkai sem ránk vonatkoznak. Tudjátok: A Fiak szabadok.

Mit gondoltok, megtartotta-e Pál a mózesi törvény rendelkezéseit azt követően, hogy megértette az evangéliumot? 

Olvassuk el ehhez két igét, melyekben Pál beszél önmagáról:

(Gal 1:18) „Majd három esztendő múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig.”

„Azután tizennégy esztendő múlva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvivén Titust is. Fölmentem pedig kijelentés következtében és eléjük adtam az evangéliumot, melyet hirdetek a pogányok között, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne fussak, avagy ne futottam légyen.”

Nem tartotta meg!

Pálnak évente háromszor meg kellett volna jelennie Jeruzsálemben a parancsolat szerint. Őt azonban Isten Szelleme úgy vezette, hogy három évig például Efézusban maradt, és tanította az ottani hívőket.

Mert Ő Isten Szellemének szolgált, nem pedig a betűnek. Ha bölcsek vagyunk testvéreim, mi is ezt tesszük. Ez az új szövetség.

Aki alkalmasakká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.  (2Kor 3:6 HUN)

Hány választott népe van Istennek?

 Hány választott népe van Istennek?

Forrás: https://bibliaszov.hu/2008/10/05/hany-valasztott-nepe-van-istennek/

Dr. Sipos Ete Álmos írása

Ha az utca emberének tennénk fel ma ezt a kérdést, tapasztalataink alapján állíthatjuk, hogy kérdésünkre azt a választ kapnánk, hogy egy. De ha a kérdést úgy folytatjuk, hogy „melyik ez az egy?”, akkor már többféle választ hallhatunk.

Az emberek egyik csoportja azt feleli, hogy Isten egyetlen választott népe Izrael, míg mások szerint az egyház, újabban azonban még olyanok vannak is, akik szerint Isten választott népe a magyar. A válaszoknak ez a különbözősége többnyire a megkérdezettek érzelmi hozzáállásával hozható összefüggésbe. Mivel a háromféle válasz még a Bibliát ismerők között is megoszlik, ezért tartottuk fontosnak azt, hogy ezt a kérdést minden elfogultság nélkül, kizárólag teológiai alapon járjuk körül. Számunkra ugyanis az a perdöntő, amit a Biblia mond erről a témáról.

1.) Első feladatunk tartjuk annak tisztázását, hogy milyen összefüggésben használja a Biblia a „választott”, vagy a „kiválasztott” nép, ill. a „kiválasztott ember” fogalmait. Röviden szólva, három összefüggésben. Tehát a Biblia szerint,

a) Isten kiválaszthat egyéneket vagy népeket csupán bizonyos földi feladatra, földi, evilági feladatok elvégezésére.

b) Isten kiválaszthat egyéneket, vagy közösségét, más szóval egy népet, mennyei üdvösségre – örökéletre

c) Isten kiválaszthat egyéneket és népet mennyei üdvösségre és egyúttal földi feladatokra is.

A kiválasztás témájával kapcsolatos sokféle félreértés, szinte minden esetben abból ered, hogy sokan nem ismerik, s ezért nem tudják megkülönböztetni a kiválasztásnak ezt a három fajtáját és összekeverik őket. Ezért gondolják sokan pl. azt, hogy Istennek egy választott népe van, és ez Izrael. Ebben az előadásban tehát, szeretnénk segí­tséget adni mindazoknak, akiket komolyan érdekel, hogy mit taní­t erről a kérdésről a Biblia, és szeretnének bepillantást nyerni Isten csodálatos terveibe.

2.) Nézzük hát meg közelebbről, mit is jelent az, hogy Isten földi feladatokra, evilági küldetésre választ ki embereket? Ezzel kapcsolatban érdemes külön is felfigyelnünk arra, hogy Isten fontos földi, evilági feladatok elvégzésére nemcsak olyan embereket hí­vott el, akik hí­vők voltak, hanem olykor pogány embereket, sőt pogány népeket is. Csak néhány példát hadd emlí­tsünk. Isten elhí­vta a hí­vők közül Nóét a bárka épí­tésére: 1Móz 6, 8-18. Ábrahámot, hogy hagyja ott a várost, ahol lakott, költözzön sátorba és menjen el az Isten által neki í­gért földre: 1Móz 12, 1-3.

Isten kiválasztotta Mózest, hogy vezesse ki Izraelt Egyiptomból: 2Móz 3,9-10. Áront és fiait a papságra: 2Móz 28,1. Sault a királyságra: 1Sám 9,17 a nem hí­vő Cí­rusz perzsa királyt, hogy hazaengedje a fogságban levő zsidókat: 2Krón 36,22; Ésa 45,1;

Pogány népeket, hogy megkí­sértsék Izrael fiait, Bí­rák 3,1-4. Jer 50,9;

A népek közül Isten nagy feladatra választotta ki Izraelt. Azt olvassuk róluk, hogy ők kapták Isten törvényét azért, hogy megismertessék azt a világgal. Kapták az Istennel való szövetséget, hogy bemutassák a világtörténelem szí­npadán, milyen áldás van azon a népen, mely megtartja Isten szövetségét, és milyen átok azon, ha megtöri azt, 5Móz 4,37-40. 5Móz 7,7-10; 5Móz 28. Kiválasztotta Isten őket arra is, hogy közülük szülessen test szerint a világ megváltója: a Messiás-Krisztus. Izraelnek a földi feladatra történő kiválasztását dicsőségesnek nevezi a Biblia: „akik izraeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, és a szövetségek, meg a törvényadás és az isteni tisztelet, és akik közül való test szerint a Krisztus” (Róma 9,4-5;)

A kiválasztás fajtái közül utoljára hagytuk a legelső és legdicsőségesebb kiválasztást: Krisztus kiválasztását: Ésa 42,1; akit Isten kiválasztott a testtélételre és kereszthalál útján a megváltás végbevitelére. Ő az, „Aki eleve el volt ugyan rendelve a világ megalapí­tása előtt, megjelent pedig az idők végén tiérettetek.” (1Pét 1,18-20.)

A Bibliában azt látjuk, hogy az emlí­tettek közül voltak, akik küldetésüknek eleget tettek és voltak, akik méltatlanná váltak a földi küldetésre.

3.) Ezután nézzük meg, mit is jelent az, hogy Isten kiválasztott egyéneket ill. egy népet a mennyei célra, az üdvösségre-örökéletre?

a) Az üdvösségre történő kiválasztásról Biblia kettős vonatkozásban beszél:

Egyrészt olvasunk arról, hogy Isten magának kiválasztott egy népet a Krisztusban már a világ teremtése előtt, azzal a céllal, hogy ezt a népet üdvözí­tse: „magának kiválasztott minket Őbenne a világ teremtetése előtt, eleve elhatározván, hogy a maga fiaivá fogad” (Ef 1,4-5;9-10.) Ez a lelki nép, mely évezredek folyamán, minden népből, ágazatból, nemzetből és nyelvből kerül ki, egyszer majd megjelenik együtt, látható módon, dicsőségben a mennyben, ahogy arról a Jel 5,9-ben olvashatunk: „És éneklének új éneket, mondván: méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecsétjeit: mert megölettél és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből.”

b) Másrészt olvashatunk arról is, hogy mivel ez a lelki nép egyedekből, egyes emberekből áll, van Istennek egyéni kiválasztása is az üdvösségre. Ezt erősí­tik a Róma 8, 28-30. versei: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak”

Szeretném tehát nyomatékosí­tani, hogy most az egy népnek és egyéneknek az üdvösségre-örökéletre történt kiválasztásáról beszélek. Az üdvösségre történő kiválasztás vonatkozásában tehát Isten egy lelki népet választott ki magának minden népből, nemzetből és nyelvből, ami egyértelműen azt jelenti, hogy Istennek csak egy választott népe van!

További kérdésünk, hogy ez az egy választott lelki nép kikből áll? A Biblia szóhasználatával élve: zsidókból és görögökből, vagy ahogy más helyen olvassuk, zsidókból és pogányokból: „Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az minden hí­vőnek üdvösségére, zsidónak először, meg görögnek.” (Róma 1,14-16.) Ez azt jelenti, hogy Isten üdvösségre-örökéletre kiválasztott egyetlen népének tagjai a zsidók és görögök ill. a pogányok, azaz a nem zsidók közül kerülnek ki. Krisztus ugyanis a kereszten lerontotta a két nemzetség (tehát a zsidók és pogányok) közötti válaszfalat és a két nemzetséget eggyé tette. „Mert Ő a mi békességünk, aki eggyé tette a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett válaszfalat.” (Ef 2,13-15;) Ennek a Krisztus áldozata által eggyé tett lelki népnek neve a Bibliában: „egyház” vagy „gyülekezet”, görögül : „ekklésia”.

Az „egy nép”-ről szóló igazságot, vagy más szóval titkot, Isten Pálnak jelentette ki, ahogy erről az Ef 3,3-6-ban olvashatunk: „kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, hogy tudniillik a pogányok örökös társak és egyugyanazon test tagjai és részesei az ő igéretének a Krisztus Jézusban, az evangélium által.” Ez azt is jelenti, hogy a földön nincs egyetlen olyan, akár földrajzilag, akár nyelvileg, akár genetikailag behatárolható, homogén etnikum, melyről azt állí­thatnánk, hogy Istennek üdvösségre kiválasztott népe, melynek minden tagja (en block) előbb vagy utóbb üdvözülni fog, legyen az akár zsidó, akár magyar! Lásd: Róma 2, 28-29: „Mert nem az a zsidó, aki külsőképen az, sem nem az a körülmetélés, ami a testen külsőképen van: Hanem az a zsidó, aki belsőképpen az, és a szí­vnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés”.

4.) A kiválasztás harmadik esetének azt neveztük meg, amikor Isten kiválaszt egyéneket és népet mennyei üdvösségre és ugyanakkor földi feladatokra is, tehát, amikor a két célra történő kiválasztás egybeesik.

Egyének esetében megemlí­thetjük a számtalan bibliai példa közül Ábrahámot, akit földi célra is, (testi utódai közül támad a Krisztus, 1Móz 22,18;) és mennyei célra is kiválasztott (az üdvösségre, Máté 8,11;). Vagy megemlí­thetjük Mózest, akit Isten hatalmas földi feladatokra hí­vott el, de egyúttal az üdvösségre is. Vagy ilyen volt Jézus 11 taní­tványa is az Újszövetségben, akiket az evangélium hirdetésére és egyúttal az üdvösségre is kiválasztott: Ján 17,12;

Ugyanez a kettős elhí­vás figyelhető meg az üdvösségre kiválasztott egyház, vagy más szóval, Isten népe esetében is, amikor azt olvassuk, hogy ezt a népet Isten mennyei célra, az örökélet-üdvösségre, de egyúttal földi célra is kiválasztotta, ti. szent életre és „kegyelme dicsőségének magasztalására” (Efézus 1,4-6;), és e világban való bizonyságtételre, ahogy erről az 1 Péter 2,9-ben olvashatunk.

5.) Ahhoz tehát, hogy a cí­mben felvetett kérdésre megértsük Istennek a Bibliában kijelentett válaszát és ne legyünk semmiféle félreértés vagy elfogultság áldozatai, feltétlenül tisztáznunk kell azt, hogy Istennek tulajdonképpen egyetlen kiválasztottja van, Jézus Krisztus. Akár egyéneknek, akár népnek, közösségnek kiválasztásáról van szó, az a Biblia szerint, a Krisztusban történt: Efézus 1,4-5. 2,10; (Pálnak kulcsszava, amikor a kiválasztásról beszél, „Őbenne”!) Ez közelebbről azt jelenti, hogy Isten választott népe azokból az egyénekből áll, akik fajra, nemre és felekezetre való tekintet nélkül a Krisztushoz tartoznak, azaz a Krisztus-test tagjai. Pál í­gy í­r erről, „kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, hogy tudniillik a pogányok örökös társak és egyugyanazon test tagjai és részesei az ő í­géretének a Krisztus Jézusban.” (Ef 3,3-11;) Akik tehát a kiválasztott Krisztushoz tartoznak, azok alkotják Isten lelki népét. Ezt maga Jézus is jelzi, amikor azt mondja: „Én vagyok az igazi szőlőtő, ti a szőlővesszők.” (Ján 15,5.) Még világosabban érzékelteti ezt az igazságot a Szentlélek, amikor Pálon keresztül az olajfa hasonlatát használja a Róma 11,17-21-ben! Figyeljünk csak az egyértelmű fogalmazásra: „Ha pedig némely ágak kitörettek, ha pedig te vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsí­rjának” Sokan félreértik és félremagyarázzák ezt az igeszakaszt, s úgy értelmezik, hogy itt az olajfa Izrael népét jelenti, mintha a pogányok Izraelbe oltatnának be a történelem folyamán. Ez pedig súlyos teológiai tévedés! Ez az Ige Izraelt egyértelműen „csak” egy ágnak nevezi, mert az olajfa Krisztus és nem Izrael népe! Krisztus az Isten kiválasztottja, Ő belé oltatnak vagy belőle töretnek ki az ágak. Istennek Krisztusban lett „minden í­gérete igenné és ámenné” (2Kor 1,20;) Őbenne volt egy nép, az idők kezdetétől, és lesz az idők végezetéig a minden népből, nemzetből és nyelvből üdvösségre kiválasztottak megszámlálhatatlan serege. Istennek tehát nem két vagy három választott népe volt és van e világban, hanem csak egy. Ugyanakkor Pál, aki soha nem tagadta meg saját népét, kifejti hogy Isten azért oltotta be a szelí­d olajfába, Krisztusba a pogányokat, hogy Izrael fiai „felingereltessenek” a Krisztusban való hitre. Ezzel a megjegyzésével viszont a megtért pogányokat alázatra intette, hogy ne „kevélykedjenek” és fel ne fuvalkodjanak Izraellel szemben: Róma 11,18-21;

6.) Nem lehet tehát a választott nép kérdését úgy tárgyalni, hogy ne beszéljünk Izrael népének kiválasztásáról, és ne tisztázzuk Izrael üdvtörténeti szerepét. Erre azért is nagy szűkség van, mert a bibliai Izrael szerepével kapcsolatban többféle elmélet és félreértés van forgalomban, keresztyén körökben is. Különösképpen is fontosnak tartjuk azoknak a magyarázatoknak vizsgálatát, amit sokan a Bibliára, közelebbről a Jelenések 20,1-4; verseire hivatkozva, Izraelnek a történelem utolsó szakaszában betöltendő üdvtörténeti szerepéről taní­tanak. Itt elsősorban az ezeréves birodalom (millenium) tanára gondolunk. E tan szerint a földi történelem végén Izrael-népe Krisztushoz tér, és Krisztus királysága alatt Jeruzsálem, földünk gazdasági és lelki centruma lesz ezer éven át. Ez alatt a jeruzsálemi templom újra megépül, ahol a mózesi cerimóniális törvények előí­rása szerint, áldozatokat mutatnak be újra. A millenisták szerint Krisztusnak ezeréves földi királyságában viszont az egyháznak semmi szerepe nem lesz, mivel az egyház már korábban elragadtatik a földről. Ezután az „egész Izrael”, mint Isten választott népe üdvözülni fog.

A mi kérdésünk ezzel az elmélettel kapcsolatban az, hogy aki mindezt í­gy vallja és taní­tja, jól értelmezi-e a Bibliát, illetve jól értelmezi-e Izraelnek, mint Isten földi feladatra kiválasztott népének szerepét?

Ha ugyanis Istennek egyetlen üdvösségre választott népe van és ez Izrael, akkor, akkor annak, aki üdvözülni akar, előbb zsidóvá kell lennie. Akkor, a pogányokból álló egyháznak is végül a zsidó valláshoz kell csatlakoznia! Ezt a logikát tovább folytatva, ha Izrael a szelí­d olajfa, akkor Isten minden üdvösségre kiválasztottat ebbe az olajfába (Izraelbe!) fog beoltani. Továbbá, ha Isten üdvösségre kiválasztott népe Izrael, akkor minden zsidó ember üdvözülni fog, hiszen a Biblia minden kiválasztott üdvösségéről beszél: Róma 8,30;

De még tovább gondolva ezt az értelmezést: ha Izrael Isten üdvösségre kiválasztott népe, akkor a világ kezdetétől annak végéig Izrael az üdvtörténet földi főszereplője, s a többi üdvösségre választott közösség, közöttük a keresztyén egyház is, csak epizód-szerepet játszik. Ebben az esetben természetesen, az egyház története is, Izrael történelmének csak egy fázisa és az ezeréves uralom idején az egyház is Izraelbe fog betagolódni. Ha viszont ez í­gy van, akkor miért nem szól erről a Biblia egy szót sem? Akkor Izrael népének története miért csak Egyiptomban kezdődik?

De a legsúlyosabb kérdés, amit ez az elmélet felvet az, hogy ha Izraelé az üdvtörténet főszerepe, akkor hova soroljuk Krisztus szerepét? Akkor tisztázni kell Krisztus és Izrael viszonyát, hogy ti. Krisztus van Izraelért, vagy Izrael Krisztusért? Végül is Krisztus kinek a királya, Izraelé? Vagy az Ő országa ennél sokkal több, mert nem e-világból való? Akkor Istennek minden í­gérete Izraelben fog beteljesedni egykor? Vagy esetleg Pál értette félre a Szentlélek kijelentését, hogy ti. „Istennek valamennyi í­gérete Őbenne (ti. Krisztusban) lett igenné és Őbenne lett ámenné” (2Kor 1,20;).

Ezekre a kérdésekre keresve a választ, mi a Biblia tanulmányozása nyomán az alábbi következtetésekre jutottunk.

a.) Először arra a kérdésre szeretnénk választ adni, hogy Isten üdvözí­tő tervében kié a főszerep, Krisztusé vagy valamely népé (Izraelé, az egyházé)? Ki az üdvösség kezdete és vége, Krisztus vagy valamely nép (Izrael, az egyház)?

Ha Izraellel kezdődik a kiválasztás és az üdvtörténet, mi lesz azoknak örök sorsa, akik Izrael megalakulása előtt éltek: mint Ádám, Ábel, Séth, Noé és a többi hí­vők? Ezek az emberek nem voltak zsidók! És mi lesz azon milliárdok örök sorsa, akik Kr.u. 70 után máig a pogányok közül tértek meg és nem lettek zsidóvá? Ezek a Kr. előtt és után élt hí­vő emberek nem tartoznak a választott néphez? Ha viszont, ahogy a Biblia állí­tja; Krisztus a kezdet és a vég, ha benne választattak ki emberek, akkor viszont az üdvtörténet fő-ága nem Izrael, hanem Krisztus, illetve Krisztus egyháza, melybe természetesen az Izraelből üdvösségre választottak is beletartoznak. Eszerint tehát a Krisztus egyháza már Ádámmal elkezdődött, melyhez a világ végezetéig csatlakoznak majd a választottak, ahogy azt a reformátusok hitvallása a Heidelbergi Káté is í­rja, „Hiszem azt, hogy Isten Fia, a világ kezdetétől annak végéig, az egész emberi nemzetségből Szentlelke és Igéje által az igaz hit egyességében magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt össze” (HK 54.) Ebben az esetben viszont Izrael népe csupán epizód szerepet játszott a történelem folyamán, mint az üdvtörténet egyik fázisa.

b.) Következő kérdésünk, hogy mit jelent akkor Izrael kiválasztott volta?

A Biblia szerint Isten egy bizonyos feladatra választotta ki Izraelt, amikor velük szövetséget kötött. Erről a feladatról már a korábbiakban szóltunk. Kiválasztása és küldetése Krisztusban érte el csúcspontját, Krisztusban teljesedtek be Isten í­géretei, és Benne ment tovább Isten minden még be nem teljesedett í­gérete a végső beteljesedés felé. Izraelnek, mint választott népnek története tehát Krisztusban, a megtért zsidóknak a Krisztus-testbe történő beolvadásával ment tovább. Krisztusba, mint az üdvtörténet főfolyójába csatlakoztak Izrael népéből és a pogányok közül a választottak és lettek egy lelki néppé, a Biblia szerint.

Izraelnek, mint népnek (etnikumnak) az üdvtörténeti szerepe tehát Krisztusban egyrészt tetőpontjára ért, másrészt Benne, az Ő testében folytatódik! Ezért Izraelnek ma csupán jel-szerepe van, amennyiben mai története az un. utolsó idők bizonyos fázisait jelzi. Ez természetesen azt is magába foglalja, hogy Izrael helyébe egy nép se léphet, hiszen a Biblia jelzi, hogy Izrael népéből az Úr Jézus visszajöveteléig sokan fognak még megtérni és a Krisztus testhez csatlakozni. Annak viszont, hogy Izrael egy un. ezeréves birodalomban újra főszereplője lesz akár a történelemnek, akár az üdvtörténetnek, semmi bibliai alapja nincs. Jézus nem mondja sehol, hogy Izraelhez jönnek majd a népek, ellenkezőleg, taní­tványait kiküld a széles világba hirdetni az evangéliumot (ez a misszió).

A Jel 20:1-4. szószerinti magyarázatát Oosterzee holland dogmatikus a judaista „aritmetikus kabbalisztika” olyan próbálkozásának nevezi, mely a Szentí­rás egyéb igéivel szöges ellentétben áll. A Biblia ugyanis sehol nem beszél egy földi, evilági krisztokrácia megvalósulásáról.

Az pedig végkép nem igazolható, hogy az utolsó időkben az egész Izrael Krisztushoz tér. A sokak által idézett Róma 11, 25 „miszerint „í­gy az egész Izrael megtér” éppúgy nem jelenti Izrael minden tagjának megtérését, mint az ugyanebben a versben olvasható „pogányok teljessége” sem vonatkozik minden pogány emberre, csupán a kiválasztottakra. Lásd ennek igazolására a Róma 9, 6-8. verseit: „Mert nem mindnyájan izraeliták azok, akik Izraelből valók; Sem nem mindnyájan fiak, akik az Ábrahám magvából valók, hanem Izsákban neveztetik néked a te magod. Azaz nem a testnek fiai az Isten fiai, hanem az í­géret fiait tekinti magul.” Vagy idézhetem még a Róma 2,28-29-et is: „Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen az, sem nem az a körülmetélés, ami a testen külsőképpen van: hanem az a zsidó, aki belsőképpen az; és a szí­vnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés”.

Tegyük fel hát a kérdést újra: hány választott népe van Istennek?

Válaszunk az, hogy egy! Jézus maga mondja ki azt, hogy ez az egy nép nem azonos a politikai és vallási Izraellel. A Máté 8,11-12 szerint Jézus í­gy szólt: „De mondom nektek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában: Ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre”. A Máté 12, 41-42-ben pedig ezt mondja: „Ninive férfijai az í­téletkor együtt támadnak fel ezzel a nemzetséggel és kárhoztatják ezt. Délnek királyné asszonya felkel majd az ítéletkor e nemzetséggel együtt és kárhoztatja ezt, mert ő eljött a földnek széléről, hogy hallhassa a Salamon bölcsességét, és í­mé nagyobb van itt Salamonnál”.

Isten választott lelki népe ma az egy egyetemes keresztyén anyaszentegyházban él sokféle felekezetben szétszórva. Ezt a tömeget nevezi a Szentí­rás a Krisztus testének, melybe a Szentlélek, az elhí­vás, újjászületés-megtérés és hit útján minden választottat, pogányt vagy zsidót, nemre, fajra, nyelvre való tekintet nélkül egy testté keresztel (1Kor 12,13;).

Bp. Nagyvárad tér, 2008. október 5.

Dr. Sí­pos Ete Álmos

református lelkipásztor